HTML

Birka nép

A birka nép istenére esküszünk, esküszünk, hogy mindig birka nép leszünk! Küldjetek történeteket a birkanep@lajt.hu-ra!

Friss topikok

  • Foldes Gazda: @uni1002: Így igaz . Velem megtörtént ,hogy a munkaadóm ukázára orosz katonai járművel kellet utaz... (2014.04.24. 17:52) Hagymaszárat a birkának!
  • elkeseredett.polgar: Szerencse, hogy legalább blogok szintjén ismerjük egymást, így egyszerűbb volt ennek a kis "oktatá... (2013.05.08. 22:10) A birka házhoz száll
  • zellerlevél: Több, mint három év eltelt a poszt megjelenésétől, és semmi sem történt? (2013.03.24. 20:36) A koponyahiányos birka és az Optimális Családtervezési Modell
  • Gáb-orom: Jól esett volna egy kis forrás. Azt hiszem innen vannak, nem? puafesztival.hu/ (2012.08.31. 22:21) A birka párzik
  • Reactor: Ne is. Még a végén érvelned kellene. (2012.07.07. 16:20) Büdös birka

Linkblog

A birka házhoz száll

2012.02.09. 08:30 Strici

Sok-sok hónappal ezelőtt írtam legutóbb a blogomba. Több oka is volt ennek – leginkább a lustaság. Az élet továbbmenetelését mindez nem befolyásolta   én pl. rászoktam az internetes vásárlásra, A mérleg inkább kedvező, bár volt néhány ügyetlenkedésem, és olyan is volt, hogy nem azt kaptam, amire számítottam.

Az internetes vásárlás előnye, hogy amit megveszel, házhoz száll. Hong Kongból néhány hét, az USA-ból akár három nap is lehet.  Ausztráliából például egy kis kütyüt vettem 1 ausztrál dollárért (kb. 260 Ft-ért). Az árban a házhoz szállítás díja is benne volt.  A szerkezet jól működik, nálunk egy ilyen cuccos legalább  3 000 Ft. Hát még, ha azt szeretnéd, hogy házhoz is hozzák…

A házhoz szállítás kényelmes ugyan, de egész nap otthon kell lenned. Régebben – amikor még nem volt jogállam –, a szállítás időpontját előre kellett közölnie az eladó cégnek, s nemcsak a napot, hanem azon belül azt a legfeljebb négy órás intervallumot is, amikor az árut hozni fogják. Ráadásul azt, hogy melyik négy óra legyen, a vásárló mondhatta meg.  Most még a nap is titok, és ha éppen nem vagy otthon vagy kakilsz, és nem akarsz az ajtóhoz rohanni szaros seggel,  visszaviszik az árut. Ez különösen akkor bosszantó, ha előre fizettél, pl. banki átutalással. Mert a szállító – hiába kötötted ki, hogy mielőtt kegyeskedne jönni, hívjon téged telefonon – nem abban érdekelt, hogy te átvedd az árut, hanem abban, hogy a szállításért megkapja a zsetont.  Akkor meg különösképpen dühös, ha a vásárló tételesen is át akarja venni a csomagot, mert neki erre nincs ideje.  Legutóbb pl. egy, az USA-ból 30 000 Ft-ért házhoz hozott lemezjátszót az előszoba közepén tett le a DHL embere, és méltatlankodott , amiért nem akartam aláírni a szállító levelet. (Ezt a készüléket figyelmetlenségből rendeltem, és már nem lehetett visszacsinálni – mielőtt még bárki azt hinné, milliárdos vagyok.)

A házhoz szállítás díjtételei nagyon eltérőek. A belföldi cégek közül a Praktiker barkács áruház a csúcstartó, amely az áru árának durván 20%-át számolja föl. A vele szerződött cég munkatársai udvariatlanok, a szállítás feltételeit nem teljesítik. A minap egy szárítót rendeltem interneten, és néhány fogantyút egy leendő szekrényhez. Ez utóbbiakat ugyan kézben is el tudtam volna hozni, de ahhoz Debrecenbe kellett volna mennem, mert Budapesten nem volt belőle.  A szállítás után reklamáltam, majd mivel azt kérték, hogy levelet írjak a vevőszolgálat egyik dolgozójának címezve, azt meg is tettem. Íme, az első levél:

Kedves Fűrész Orsolya!

Már oly sokszor jeleztem Önnek egy csomó praktikeres problémát, hogy úgy gondoltam, eleget téve az Ön kérésének, összefoglalom ezeket, kérve, hogy mindenre írásos és ÉRDEMI választ kaphassak.

Nem érdemi válasz az, hogy "mert ez a belső szabályzat", mert "ez a cég döntése", "Köszönjük észrevételeit", stb. Érdemi válasznak azt tekintem, amelyeket számadatokkal, érvekkel, tényekkel támasztanak alá. Kérem, hogy a pontokba szedett kérdésekre abban a sorrendben válaszoljon, amilyenben a kérdések vannak, és kérdésenként külön-külön. Egy-egy kérdésnek minden olyan mondat számít, amelynek a végén kérdőjel van.

1. Mi az oka annak, hogy a házhoz szállítás díjtételei a Praktikernél a legmagasabbak közé tartoznak: a vásárolt termékek árának kb. 20%-a? Ennyi pénzért taxi is hozhatná az árut, és akkor nem kéne várni, hogy a napon belül mikor kegyeskednek hozni a cuccost.

2. Miért nem akarnak ezen változtatni, miért büntetik a vásárlót? Hogyan jön ki ilyen magas tétel? ITT KÉREM A TELJES, KONKRÉT SZÁMÍTÁSI ALGORITMUST! (Algoritmus: az elvégzendő matematikai műveletek és azok sorrendje.)

3. Miért szórakoznak azzal, hogy egy csomó áru esetén egyedileg és utólag számolgatják a házhoz szállítás díjtételeit? Itt is kérem a számítás menetet, algoritmusát.

4. Miért számítanak föl dupla-tripla stb. házhoz szállítási költséget, ha több árut rendel az ember, holott a kocsinak mindegy. Ez olyan, mintha egy taxis dupla annyi pénzt kérne, amikor másodmagammal utazom, mint amikor egyedül, és a csomagtartóban levő csomagok számát is szorzónak tekintené.

5. Miért nem lehet az összes terméküket neten rendelni? Mi a válogatás alapja? Lustaság? Ostobaság? Trehányság?

6. Miért nem jelzik a honlapon azonnal, ha valamiből kis mennyiség van? Nincs a szakmát jól tudó programozójuk? Vagy az illető lusta? Mit tekintenek pl. egy fogantyú esetében kis mennyiségnek?

7. Miért nincs a számlaszámuk a honlapon? Miért titkos még mindig, amikor a neten másutt percek alatt meg lehet találni? Mi értelme van ennek?

8. A honlapjukon be lehet állítani, hogy egyszerre hány termék jelenjen meg. Akár 60 is. Ám ha új keresést indítok, a honlap visszaáll 12-re. Miért nem őrzi meg a beállítást a honlap? Nincs a szakmát jól tudó programozójuk? Vagy az illető lusta?

9. Akciók esetén hogyan győződhetek meg arról, hogy nem hazudnak? Honnan tudhatom meg, mihez képest akció az akció? Ha nem tudhatom meg, miért titkolják?

10. Miért van az, hogy gyakran egy-egy egyszerű kérdésre sem tudja az ügyfélszolgálat a választ, keresgélni kell, visszahívást ígér? Miért kell szinte minden után nyomozgatni?

Üdvözlettel: (Strici helyett a valódi nevem)

Elég gyorsan válasz is született, íme:

Köszönjük, hogy levelével megtisztelt bennünket és weboldalunk, ill. webáruházunk működésével kapcsolatos kérdéseit megosztotta velünk.

Kérem, engedje meg, hogy kérdéseire az alábbiakban reagáljak.

Levelében valóban fontos, átfogó jellegű kérdéseket feszeget s a válaszadás során több oldalról is érdemes megközelíteni a felvetett jelenségeket. Ennek megfelelően válaszunk is átfogó jellegű s inkább elvi megközelítésből világít rá a lényegre, tapasztalatainak miértjére.

A szállítási díjak kalkulációjával, a házhoz szállítható termékek körével, ill. a feltüntetett készletekkel/adatokkal (pl. bankszámlaszám, árak vs. akciós árak) kapcsolatos kifogásaira vonatkozóan biztosíthatom  afelől, hogy az ezekben a témákban meghozott döntéseket hosszas egyeztetések előzték meg, amelyek során természetesen figyelembe vettük mind a hagyományos, mind pedig az e-kereskedelemben fellelhető és hozzáférhető tapasztalatokat. A végső döntést természetesen befolyásolta ezen felül cégünk profilja, ill. a forgalmazott termékek köre (típusa, mérete, súlya, térfogata, stb.), a szolgáltatásokat - pl. házhoz szállítást - végző partnercégek üzletpolitikája.

Az Ön által felvetett kérdésekkel mi is szembe találtuk magunkat. A jelenlegi struktúra kialakítása során - a vonatkozó törvényi előírások szem előtt tartásával - igyekeztünk olyan megoldásokat találni, amelyekről azt gondoltuk, vevőink megelégedettségét szolgálják majd. Sajnáljuk, hogy e témákban Önnek kevésbé tetsző megoldások születtek.

A weboldalon működő keresővel kapcsolatos javaslatát (találati lista beállításának megtartása) mindenképpen továbbítjuk a honlap fejlesztőinek. Az Ön által kért beállítás remélhetőleg hamarosan működni fog és ez - bízunk benne - megelégedését szolgálja a későbbiekben.

Ami az ügyfélszolgálat munkájával kapcsolatos észrevételeit illeti, igyekszünk minden vásárlónknak, a hozzánk telefonáló vagy nekünk e-mailt író érdeklődőknek testreszabott megoldásokat, minél teljesebb körű tájékoztatást nyújtani. Úgy gondoljuk, hogy amennyiben ezt egy visszahívás során tudjuk maradéktalanul biztosítani, akkor ez előzékenyebb megoldás annál, mintha hosszú percekig várakoztatnánk az illetőt a vonalban.

Szolgáltatásainkon és weboldalunkon keresztül folyamatosan szeretnénk nem csak technikailag, de tartalmilag is a kor – és természetesen a vásárlók – követelményeinek, elvárásainak megfelelő színvonalat nyújtani. Mindennapi munkánk során ezt vesszük figyelembe, ennek kívánunk megfelelni.

Bízunk benne, hogy későbbi tapasztalatai, amiket áruházainkban, ill. weboldalunkon/ügyfélszolgálatunkon keresztül szerez, e törekvést igazolják vissza.

Megértő türelmét megköszönve maradok

Tisztelettel:

Solymos Gabriella

Call Center vezető - Leiterin Call Center

Sajnos, nagyjából azt a választ kaptam, amire számítottam. Ezért ismét elküldtem az iménti kérdéseimet – néhány helyen javítva – és érdemi választ kértem. Hozzátettem még két bónusz kérdést is:

Bónusz 1: Vajon miért van az, hogy bármikor, amikor az Önök által kalkulált, pofátlanul magas házhoz szállítási díjat nem akarom elfogadni, tüstént kiderül, hogy a vásárolni kívánt áru csak éppen ott nem kapható, amely bolt a legközelebb van hozzánk?

Bónusz 2: Miért a vásárlót károsítják meg azzal, hogy – ellentétben más cégekkel – csak erőteljes fenyegetések hatására hajlandók az egyik boltból a másikba átszállítani a neten megrendelt cuccot?

Erre már kevésbé udvarias választ kaptam:

Az Ön által megfogalmazott kérdésekre, illetve a házhozszállító céggel kötött szerződésre vonatkozóan sajnos nincs módom további információt nyújtani. Természetesen, amennyiben termékeinkkel, termékfélretétellel vagy online módon leadott megrendelésével kapcsolatban érdeklődik, a jövőben is igyekszünk Önt gyorsan és maradéktalanul tájékoztatni.

 Köszönjük megértését!

 Üdvözlettel:

 Solymos Gabriella

Call Center vezető - Leiterin Call Center

Gondoltam, hogy mivel Solymosnak „nincs módja” további információt adni, lépek egyet:
 
Kedves Gabriella!

Kérem, hogy a kérdéseimet és a levelemet szíveskedjék továbbítani a cég tulajdonosaihoz.

Továbbá fenntartom követelésemet kártérítésre a házhoz szállításnak NEM az Önök és köztem fennálló szerződésnek megfelelő módon történt teljesítése miatt. A mai reklamációm kifejezetten az online megrendelésemre vonatkozik. Nem elvileg. Konkrétan.

Az is érdekel, hogy név szerint ki tiltja meg az érdemi tájékoztatást?

Megszületett az újabb válasz is:

Tisztelt Uram!

A Parktiker Kft ügyvezető igazgatójaként, kérem, engedje meg, hogy én válaszoljam meg kérdéseit:

1. A díjtételek nem az adott termék árával vannak összefüggésben, hanem a megrendelt termék / termékek súlyától, nagyságától, terjedelmétől függenek. Más cégek házhoz szállítási díjtételeiről nincs információnk. Egyébként a díjtételeket nem a Praktiker Kft. kalkulálja, hanem a házhoz szállító cég. Ha Ön szerint a házhoz szállítás taxival olcsóbb lett volna, akkor ezt a szállítási formát is igénybe vehette volna. Megrendelés után az ügyfélszolgálatunk minden esetben tájékoztatja a vásárlót megrendelése házhoz szállítási díjtételéről. Ha a vásárló ezt magasnak ítéli meg, akkor még mindig dönthet arról, hogy személyesen elmegy-e az áruért vagy pedig saját fuvart szervez (esetleg egy taxitársaság igénybevételével).

2. Egyáltalán nem áll szándékunkban a vásárlót büntetni. Minden vásárló maga dönt arról, hogy igénybe veszi-e a házhoz szállítást vagy sem. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a díjtétel  a termék terjedelmétől, nagyságától és súlyától függ (mint egy postai küldemény esetében is). Algoritmust nem tudok küldeni Önnek, mivel a házhoz szállító cég szabja meg a díjtételeket, nem a Praktiker Kft.

3. Mivel mintegy 35 000 termék rendelhető interneten és a vásárlók különböző összetételben rendelnek árut, ezért minden egyes küldemény súlyát, terjedelmét, csomagolását alapul véve a házhoz szállító cég számolja ki a házhoz szállítás díjtételét. Megrendelés után ügyfélszolgálatunk megadja a házhoz szállító cégnek a házhoz szállítandó termékek listáját. A termékek mennyisége, mérete és súlya alapján a házhoz szállító cég számolja ki a szállítási díjat, amelyet az ügyfélszolgálat közöl a megrendelővel. Ha a megrendelő magasnak találja a díjat, akkor dönthet úgy, hogy eláll a vásárlástól vagy pedig egyénileg oldja meg a házhoz szállítást. Algoritmust nem tudok küldeni, nem a Praktiker Kft munkatársai számítják ki a díjat.

4. Ha több árut rendel valaki, akkor nő a házhoz szállítandó küldemény súlya. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki egy kalapácsot rendel-e vagy pedig 20 doboz csempét. A kocsinak egyáltalán nem mindegy, hogy palettás árut szállít-e, vagy esetleg egy 2-3 m hosszú terméket, vagy esetleg csak egy vasalót. A méret és a súly a meghatározó a díjszabásban.

 Az Ön által felhozott példa kissé torzít: egy normál taxi max. 3-4 fő szállítását vállalja és max. annyi csomagot, amennyi belefér a csomagtartójába. Egy taxis nem vállalja el, hogy elszállítson p.l.: egy 3 m hosszú gerendát, vagy 20 zsák cementet. De úgy is tekinthető, hogy egy taxis 3-4-szeres árat elkér, amikor csak 1 utast szállít. A fuvardíj harmadát vagy negyedét kellene elkérnie, ha csak egy utas ül az autóban. Azonban taxival való utazáskor egy komplett autót vesz igénybe az ember. Az egy, egész autó és a kívánt távolság határozza meg a díjtételt. Házhoz szállító cég esetében a házhoz szállítandó küldemény súlya és terjedelme a számítás alapja. Nehezebb áru szállítása esetén megnő a házhoz szállítás költsége.

5. Szinte az összes termékünk rendelhető neten. Kivéve: élő növények. Van néhány olyan termék - mint pl. térkő -, amely interneten ugyan nem rendelhető, de az ügyfélszolgálaton keresztül, telefonon igen. Ebben az esetben is tájékoztatást kap a vásárló egy e-mail-ben a házhoz szállítás díjáról. Térkő esetében nem a házhoz szállító cég viszi ki az árut, hanem a szállító.  Bizonyos termékek azért nem rendelhetőek interneten, mert a házhoz szállító cég nem vállalta ezek szállítását a súlyuk vagy terjedelmük miatt. Azonban ezen termékek házhoz szállítása is megoldható az adott szállító segítségével.

6. Jelezzük a honlapon, ha valamiből kis mennyiség van. A termék mellett található az "alacsony készlet" felirat. Az alacsony készlet vagy kis mennyiség annyit jelent, hogy 5 db-nál kevesebb van az adott termékből.

7. (Ez a számlaszámos kérdés; miért nincs a honlapon)  Egészen egyszerűen azért, mert nem kötelező a számlaszám feltüntetése. Ráadásul számlaszámunkat megadjuk azon megrendelőknek, akik az utalásos fizetést választják. Fizetési mód 3 féleképpen lehetséges: készpénzzel a szállítónak átvételkor, bankkártyával interneten, utalással. Számlaszámunkat mindenkor megadjuk a megrendelőnek, ha erre szüksége van.

8. Ha rákeres egy termékre és beállítja 60-ra, akkor egy azonnali, újabb kereséskor megőrzi a beállítást a rendszer. Csak akkor nem, ha bezárja oldalunkat. Annak idején, amikor teszteltük webáruházunkat, a megkérdezettek többsége szavazott erre a beállításra. Sokan nem szeretik lefelé görgetni az oldalt, hanem inkább 12 termékenként "lapoznak". Mivel eddig még Önön kívül senki sem kifogásolta, ezért nem változtatunk a többség által megszavazott és elfogadott rendszeren.

9. Bízunk abban, hogy a vásárlók – ha már úgy döntenek, hogy nálunk vásárolnak –, akkor elhiszik nekünk, hogy egy akciós terméket akciós áron árulunk. Prospektusainkban és áruházainkban sokszor fel is tüntetjük az eredeti árat. Egyébként a Versenyhivatal és egyéb Szervek rendszeresen ellenőrzik a kereskedelmi cégeket - így minket is.

10. Kb 35.000 termék adatait képtelenség fejből tudni. Ezenkívül az ügyfélszolgálatnak adott esetben egyeztetnie kell az áruházakkal, az adott beszerzővel, beszállítóval, a házhoz szállító céggel. Sokkal kellemetlenebb lenne, ha egy munkatársunk kapásból esetleg rossz információt adna meg egy érdeklődőnek, sem mintha utánakérdez vállalaton belül és egyeztet a különböző területekkel.

Bónusz 1:  Amennyiben magasnak találja a házhoz szállítási díjat, úgy ezt nem kell elfogadnia. A terméket személyesen is elhozhatja az adott áruházból vagy szervezhet saját, méltányosabb díjú fuvart.

 Bónusz 2: Erre legyen kedves konkrét példát írni. Egy megrendelés esetén felszállítjuk vidéki áruházunkból egy budapesti áruházba a kívánt terméket, ha Budapesten nincs az adott termékből. Mivel Budapesten és közvetlen határán 5 áruházunk van, így lehet, hogy az adott budapesti áruház az egyik vásárlónak közelebb van, a másiknak távolabb.

Remélem, minden kérdésére kimerítő választ tudtam adni.

 Üdvözlettel

 Karl-Heinz Keth

 Ügyvezető igazgató

Tisztelt Uram!

Kicsit meglepő volt a válasza, bár pontosabb, mint a hölgyé. Nem kicsit lepett meg, hogy Ön lebeszéli az embereket arról, hogy a Praktikerben vásároljanak.  Néhány valótlanságra azonban hadd reagáljak:

1. Nem igaz, hogy másnak még nem volt baja a honlappal. Attól, hogy valami nem kötelező, még lehet egyszerű gesztus is. Pl. nem törvény írja elő, hogy a kismamáknak a villamoson át kell adni a helyet, de remélem, Ön is azonnal átadja. Ilyen a számlaszámuk is, amit tehát azért titkolnak, mert nem kötelező.

2. Nem igaz, hogy más még nem tette szóvá a honlapjuk automata visszaugrását 12 termékre. NEM akkor ugrik vissza, ha bezárom az oldalt, hanem  akkor, amikor új keresést indítok.. Olyan belső munkatársat is ismerek, aki szóvá tette. Azért nem mondom meg a nevét, mert Önök mindenkit kirúgnak és büntiznek, aki szólni mer valamiért.

3. Mivel a vásárlók nem a szállítókkal állnak jogviszonyban, ezért az algoritmusokat Önöknek kéne közölni. Különös tekintettel arra, hogy a konkrét esetben Önök 4000 Ft-ot számolnak, a szállító meg csak 2600-at kap. Hová tűnik el a többi pénz?

4. A legutóbbi házhoz szállítás során a szállító NEM a Praktiker és a velem kötött szerződésnek megfelelően viselkedett. Erre Ön egyáltalán nem reagált.

5. Amikor sikerült meggyőznöm a céget, az öt évvel ezelőtt történt  Debrecenbe vittek le egy terméket.

6. Miért nem rendelhető interneten az, ami telefonon rendelhető? Honnan tudhatom, hogy létezik egyáltalán olyan,  ami a honlapjukon nincs rajta?

7. Mitől függ, hogy feltüntetik az eredeti árat, és mitől, hogy nem? Ha valaki nem hisz a Praktikernek, miért nem mondják meg az eredeti árat?

8. Komolyan gondolja, hogy egy webáruház esetén elutazom a lakóhelyemtől 300 km-re, hogy az Önök termékét válasszam?

Örülök, hogy közelebb jutottunk az érdemi válaszokhoz, remélem, tényleg fog válaszolni ismét.

Tisztelt Uram!

1. Természetesen átadom a helyemet kismamáknak (mint ahogy időseknek, betegeknek, kisgyerekeseknek) törvényi előírás nélkül is. És kérésre megadjuk számlaszámunkat minden érdeklődőnek,ha erre szüksége van, tehát nem titkoljuk azt. Számlaszámunkat megadjuk azon megrendelőknek is, akik az utalásos fizetést választják.

2. Magam teszteltem a rendszert. Rákerestem az ajtókra és beállítottam, hogy egyszerre 60 terméket mutasson. Majd rákerestem az ablakokra. A rendszer megtartotta a 60-as beállítást.  Ez kollégáimnál is hasonlóan működik.

További kijelentéseivel, kérem, legyen óvatos: ez már a rágalmazás kereteit feszegeti, amelynek büntetőjogi következményei is lehetnek. Kérem, vagy fogalmazza meg problémáját konkrétan, vagy mellőzze valós adatok nélküli hamis állítását és vádaskodását. Köszönöm!

3. Nem fő tevékenységünk a szállítmányozás: csupán egy vásárlói döntés által igénybe vehető plusz szolgáltatás, amelyet nem fő tevékenység révén egy szerződéses partnerünk végez.  Ahogy partnereink nem szólhatnak bele a mi árképzésünkbe, úgy nekünk sincs jogunk beleszólni az ő díjszabásaikba. Az Ön döntése volt, hogy a megrendelt árut az Önnel előre közölt házhoz szállítási díjon házhoz rendeli. A szállító cég fuvarosa által Önnek adott információ téves. Mi azt az összeget fizettük ki a szállító cégnek, amit előre közöltünk Önnel. Az Ön által - a házhoz szállításra - kifizetett összeget a szállító cégnek utaltuk el.

4. Ezt jeleztük a szállító cégnek és nyomatékosan kértük őket, hogy a kiszállító személy minden esetben megfelelően viselkedjen és járjon el a megrendelőkkel szemben.

5. Ha legközelebb – konkrét eset kapcsán problémája lenne – kérem, jelezze felém (ne öt év múlva, hanem lehetőleg azonnal vagy legalábbis rövid időn belül).

6. Mi nem elsősorban webáruház vagyunk. Egy webáruháznak nincsenek valóságos, fizikai áruházai, hanem minden termékét interneten árulja. Mi  19 áruházzal rendelkezünk: webshop-unk plusz szolgáltatásként üzemel. Egyébként folyamatosan bővítjük az interneten rendelhető termékek számát. Célunk, hogy belátható időn belül minden termékünk elérhető legyen interneten. A honlapunkon nem kapható termékeinkről tájékozódhat prospektusainkból, katalógusainkból és az áruházainkban az ország 19 pontján.

7. Az adott akciótól - engedmény nagyságától, az akció időtartamától, a szállító feltételeitől és egyéb számos tényezőtől - függ, hogy feltüntetésre kerül-e az eredeti ár. Érdeklődésre  – amennyiben az ügyfél kívánja – ügyfélszolgálatunk meg tudja adni az eredeti árat.

8. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy nem elsősorban webáruház vagyunk. Egy "csak" webáruházat üzemeltető cég teljesen másképp működik mint egy 19 áruházat működtető barkácsáruház lánc, amely webshop-ját plusz szolgáltatásként üzemeli. Természetesen senki sem utazik egy termékért 300 km-t, hanem – amennyiben minket választ - bemegy a hozzá legközelebb eső áruházunkba.  

4 komment

A birka és a jelek

2011.09.15. 13:48 Strici

 „Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”

(József Attila: Eszmélet)

Már amikor először megütött… Már amikor először megszédültél… Már amikor először begörcsölt… Már amikor először nem jött haza időben… Már amikor először hazudott… Már amikor először nem fizetett…

Vajon hányszor mondták nekünk és mi hányszor mondtuk másoknak, hogy figyelnünk kellett volna a jelekre. Az elsőre is meg a többire is. Mert akkor kellett volna orvoshoz menni, szakítani, elfutni, szerződést bontani. 

Tényleg így van ez? Valóban igaz lenne, hogy a végeredményből visszakövetkeztethető, hogy mi lett volna a helyes cselekedet? Vagy csak könnyű utólag okosnak lenni?

Régóta tudjuk, hogy a világ jelenségei megismerhetők, s hogy e jelenségek sokaságából meg tudjuk fogalmazni a világ törvényszerűségeit. De azt is tudjuk lassan száz éve már, hogy bár a világban zajló folyamatok meghatározottak (determináltak, vagyis a törvényszerűségekből következnek), de nem eleve elrendeltek, nem predetermináltak. A törvényszerűségek tendencia-jelleggel érvényesülnek, éppen emiatt változatos, olykor meghökkentő az, ami konkrétan történik. Meg aztán az ember hittel, tudattal, akarattal rendelkező lény, nehogymá…

A jeleket figyelmen kívül hagyni természetesen csacsiság. Egyszer egy ismerősöm mesélte, hogy az egyik este, amikor gyanútlanul benyitott a lakásába, már csak a férje hűlt helyét találta, minden cuccát elvitte az új szerelméhez.  És ő semmit nem sejtett. Elképzelhető persze, hogy a férj nagyon ügyesen titkolózott, de mégis… Vagy mégse?

Vagy mégsem az egyetlen jó megoldás, ha a jelek alapján beparázunk, és mintegy előkészítjük a legvalószínűbb megoldást? Szorongunk, türelmetlenkedünk, döntést akarunk, mert jobb volna biztosat tudni, de még csak jelek vannak, sokasodó jelek.

Ám hátha a csalhatatlannak tűnő jelek ellenére van remény a változtatásra.  Hátha nem is arról van szó, hogy nem észleljük, mi a helyzet, csak úgy szeretnénk, olyan nagyon kívánjuk, hogy amiről vagy akiről azt gondoltuk,  hogy általa boldoggá válhatunk,  az valóban a beteljesülést szolgálja, ne ismét a csalódást és a keserűséget.

S ha mégis becsaptuk, áltattuk magunkat, ha már vége van, ha már jelek sincsenek, akkor mások is és önmagunk is a pofánkba dörgölik, hogy nem figyeltünk a jelekre.
 
 

2 komment

A birkalány bablevese

2011.09.11. 22:09 Strici

Szenzáció kell? Folyjon a vér? Lehessen szurkolni a gyilkosnak, netán tüntetni is a visszaeső bűnös mellett? Igen, egyre inkább erről szólnak az úgynevezett híradások.  Ám ahhoz, hogy egy bűnügyi hír elérje a média és a médiahasználók – vagyis a birkák – ingerküszöbét, sok-sok feltételnek kell megfelelni.

Valószínű, hogy történetünk főszereplőjének esete nem különleges esemény. Ami vele történt, bárkivel megeshet. Legalábbis az emberi nyomorúságnak azon a szintjén, ahol ő tengeti életét.
 
Az alig nagykorú lány egymaga tartotta el a családot. Édesanyja munkaképtelen volt, talán mindig is az, talán csak attól kezdve, hogy a részeges férje rendszeresen félholtra gyepálta őt. A lány viszont szorgalmas volt, s noha minimálbér volt a fizetése, minden hónapban félre tett egy parányi pénzmagot. Volt ugyanis egy nagy-nagy álma: egyszer, csak egyetlen egyszer főzni egy hatalmas bográcsban csülkös bablevest, s enni  hozzá friss, fehér kenyeret.
 
Addig gyűjtögetett, bizonnyal éhezett is a lány, ameddig végre összejött – egy teljes év alatt jött össze – annyi megtakarított pénze, hogy el tudott menni a piacra. Előző este beáztatta a babot és a füstölt csülköt, reggel pedig főzni kezdte a lakomát. Amikor már elkészült a bableves, szaladt a pékhez boldogan, s hozta tőle a friss, fehér kenyeret.
 
Kitette a tányérokat az asztalra, odakészítette a kést is, hogy majd azzal szeli a kenyeret. Az édesanyjával együtt izgatottan várták az apát. Aki megkésve ugyan, viszont dülöngélve megérkezett – vagy inkább beesett a lakásba. Amikor meglátta a bográcsot, derenghetett neki valami egy másfajta edényről. Lehúzta hát a gatyáját, és belepisált a bablevesbe.
 
A lány fölkapta a kenyérvágó kést: beledöfte az apjába. Egyetlen szúrással ölte meg.
 
A bíróság 2,5 év letöltendő fegyház ítélte. Sem a tárgyalásokon, sem az ítélethozatalkor nem volt jelen egyetlen tévé, rádió sem, s valahogy a máskor oly lelkes celebek sem demonstráltak.
 
A lány csöndesen viselkedik a börtönben, nincs vele gond. Eltelt az első fél év, példás magaviselete miatt esetleg előbb szabadul. Az állását biztosan elveszítette, és fájdalomdíjul sem filmesítik majd meg az életének történetét, jó pénzt fizetve a sztoriért.  Lehet, hogy nem lesz más választása: tényleg bűnöző lesz.
 

4 komment

Indexes birkák

2011.09.06. 13:36 Strici

1994 nyarán egy Uj Péter nevű, fiatal, éppen csak érettségit szerezni tudó újságíró-féle a Népszabadság című világlapban megjelent egyik cikkében az egekig magasztalt engem.

Egy évvel később a Magyar Narancsban olvasói levélnek álcázott, csaknem egész oldalas cikkben viszont már patkánynak nevezett. Talán mondanom sem kell, hogy a tárgyszerű Mancs az én – valóban olvasói – válaszomat nem közölte. Hogyan is közölte volna, hiszen egy nagyjából körülhatárolható társaság, a „budai úrifiúk” emblematikus figurájának tettem keresztbe, s ezek az emberek, akik azt hitték, bármit megtehetnek, mert nagy vagyon és hatalom áll mögöttük, semmit nem tudnak kevésbé elviselni, mint azt, ha valaki megakadályozza őket – valaki, aki mögött nincs se pénz, se hatalom.

Nem véletlen hát az sem, hogy az Indexen indexre voltam téve. Ha véletlenül mégis megjelent olykor egy-egy írásom – mint pl. az, amelyik a budai úrifiúk másik megkérdőjelezhetetlen tekintélyéből, György Péterből csinált hülyét –, akkor azt gyorsan le is vették. Indexes ismerőseim szerint Uj Péter megannyiszor üvölteni kezd, ha a nevemet hallja. Pedig ahol már én is tényezőnek számítok, ott elég nagy lehet a baj.

De azért volt egyetlen alkalom, amikor az Index önként és örömmel foglalkozott velem. A másik indexes ikon, a Tóta W. oly kéjjel ecsetelte önnön boldogságát, amikor kirúgtak a munkahelyemről, hogy azt már tanítani lehetne a sajtó általi hitelrontás, becsületsértés, rágalmazás gyakorlati megvalósításaként. Aztán lustaságból nem pereltem be Tótát, hiszen oly népszerűvé tett engem az írása, hogy tulajdonképpen köszönettel tartozom neki.

Tehát most viszontörülhetnék, hogy az Index arcait egymás után rúgják ki. Most hivatkozhatnék arra, hogy lám, hányszor és hányan mondták meg, hogy a tőkének nincs világnézete, hogy minden viszonyt áruviszonnyá silányít, s hogy a legfőbb érték nem az ember és az emberi alkotás, hanem a profit. Adott esetben akár a politikai profit is.

De nem mondom, mert a káröröm csak akkor igazi öröm, ha nincs benne egy szikrányi irigység sem. Márpedig én gyakorta irigykedtem Uj Péter megannyi jó írására, nem beszélve Tóta temérdek posztjáról. Még ha nem is értettem egyet azzal a fennhéjázó, félelemmel telített  gyűlölettel, amellyel a dolgozókról, azok mozgalmairól és szervezeteiről, és főként a legtöbb akciójukról írtak.  A budai úrifiúk szerint ugyanis semmi értelme nincs a bérharcnak, a sztrájkoknak, a tömegdemonstrációknak, ha azok nem valamiféle elvont szabadságeszményért, hanem a napi megélhetésért zajlanak. A budai úrifiúk (és honleányok) azt tartják természetesnek, hogy aki már nem képes dolgozni, az dögöljön meg, hacsak nem tudja leperkálni az élete árát.

Szóval, nem ezekre az írásokra irigykedem, hanem azokra az oknyomozó, tényfeltáró csodákra, amelyek bizonnyal bevonulnak a magyar sajtó történetébe, s amelyeket utódaink is elképedve fognak olvasni az ezredforduló korrupcióiról.  Mert ezekből a cikkekből lett egyre kevesebb, s nem nehéz megjósolni, hogy sokáig nem is lesz több. Ezért ijesztő, hogy az Index tényleges vezérkara mostanában távozik – tegyük hozzá, Uj Pétert azért megkínálták a tulajdonosi testületben valami adminisztratív, ámde zsíros állással. Mondjuk, a helyében nem lett volna pofám elfogadni, de ha van az a pénz…

Sokadmagammal állítom, hogy az Index az egyik legfontosabb hazai újság volt, én is naponta többször néztem meg, jókat röhögtem, és még a stílus sem zavart. A jóból könnyű rosszat csinálni; erre a hajdanvolt Origo a példa, de ott a budai úrifiúk önmaguk verték szét a céget jó tíz évvel ezelőtt, a Deutsche Telekom parancsára, és persze szintén jó pénzért. Nem véletlen, hogy Simó Györgynek, a Magyar Telekom pár évvel ezelőtti urának az életrajzából már régóta hiányzik, hogy egykor ő volt a Tilos Rádió egyik alapítója.

Sajnálom, hogy az index is a többi médium sorsára jut, azt pedig különösen elkeserít, amit a mai közép-korosztály „értelmiségi” köreiben látok: az azonnali behódolást és megfutamodást. 

Valójában ennek nem tudok örülni. Pedig egy kis zaftos káröröm már jól jött volna.

9 komment

Birkafos

2011.09.02. 14:05 Strici

Fosós korszakomat élem. Vagyis az utóbbi időben többször volt/van hasmenésem. A hasmenés rossz dolog, mert ha éppen nem vagy klozetközelben, és rád jön a szapora… de hadd ne részletezzem.

A minap a körúton járva a Herbária nevű gyógynövény-kufár cég randa, papírzacskós teáit pillantottam meg a kirakatban. Az egyikre azt írták gyárilag, hogy málnalevél tea, és hogy ez pont jó a hasmenésre. Többet alig írtak rája, de még annyit igen, hogy bővebb információt a cég honlapján – www.herbaria.hu – lehet megtudni erről a csodáról.

Meg is néztem a honlapot; ha lehet fokozni, rusnyább, mint a zacsi, amiben a tea van. A honlapon még kevesebbet tudunk meg a málnalevél teáról, mint a zacsiról. Ezt követően gugli barátom segítségével tudtam meg, hogy a málnalevél tea a kismamák elixírje, és vesegörcs ellen javallott.

Na, erre már csak felhívtam a Herbáriát, hogy mámmeg mi a repedt rossebb van, mert én csak azt szeretném tudni, hány kupica málnevél teát ihatok per nap, mert ha sokat iszom, esetleg félő, hogy az összes honi málnatenyésztő csődbe megy, lévén én leszek a legszaporább.

Aszongya a cégbéli főgyógyszerész, hogy ne a baba-mama honlapoknak higgyek, hanem nekik, mert ők csak hiteles forrásból közölnek információt. De hát pont erre vagyok felizgulva… hogy tőlük tudjak meg többet a cuccosról. Aszongya, hogy mivel a gyógynövény élelmiszer, és a törvény értelmében az élelmiszerek hatását és adagolását tilos feltüntetni, ezért többet nem mondhatnak és nem írhatnak le. Mert pl. a kávé dobozán sincs feltüntetve, mennyi a napi ajánlott adag. Na igen, de a kávé hatása közismert, a málnalevélé meg nem.

Nem hagyom magam, felhívom a  Herbária vezérigazgatóját is, aki megerősíti a kolléganőjét: valóban, az Európai Unió jogszabályai tiltják egyéb információk közlését. Orvos barátom szerint arról van szó, hogy a gyógyszerek gyártói lobbiztak ügyesen: nem szabad tájékoztatni a fogyasztót, nehogy kevesebb bogyót vásároljanak.

Hát akkor csakazértis megfőzök egy adag málnalevél  teát. Megiszom, aztán vagy fosok tovább az anyagtól, vagy nem.

A dicső európaiságunktól azonban már megint befosok.

4 komment

A kommentelő birka

2011.07.01. 23:51 Strici

 „A hír szent, a vélemény szabad.”
(Pulitzer József)

„A vélemény szent, hírek meg úgyis vannak”
(Szerelem, házasság, prostitúció;
avagy a közösségi, a közszolgálati és
a kereskedelmi rádiózás – Pagoda, 1997. 3. szám)


„Kossuth Rádió, Budapest.  13 óra 30 perc.
Kapcsoljuk az Astoria szálló hallját. Ki nyer ma?
Játék és muzsika tíz percben.
Aki kérdez:  – Meixner Mihály.  
Aki válaszol: – Kérem szépen, én Kádár János elvtárssal szeretnék végre beszélni.”
(Kossuth Rádió, 1978. nyara)

Furcsa dolog a szólás szabadsága, de nagyon emberi. Valószínűleg azért, mert az összes földi élőlény közül az ember az egyetlen, akinek véleménye van. Vagyis nemcsak tényeket közöl, mint a méhecskék, hogy merre van jóféle virágpor, hanem annyi minden jut az eszébe egy-egy tény – vagy ténynek álcázott vélemény – kapcsán. Eszébe jut, és nyilvánosságra is akarja hozni, hogy a többiek is tudják, mi a véleménye.
 
Az egyik ember véleményének a hatására a másik ember is véleményt akar nyilvánítani. Egyre többen akarnak véleményt nyilvánítani. A vélemények újabb tényeket – vagy ténynek álcázott véleményeket – tárnak föl, ütköznek egymással, jó kis vita alakulhat ki. 

Már a modern sajtó kezdeti korszakában rájöttek a lapkiadók és szerkesztőségek arra, hogy érdemes az olvasói véleményeket is közölni. Egyrészt azért, mert ha a nb. olvasó magára ismer, még jobban fogja szeretni a lapot, másrészt lehet válaszolni az olvasó kérdéseire, amitől még inkább nő az elégedettség és az eladott példányszám.

A kezdetek óta számos példát tudnánk idézni: így váltak  legendává Veres Pali bácsi szexuális felvilágosító tanácsai az Ifjúsági Magazinban („Nincs benne csont, te azt csak úgy érzed.”); vagy az egykori  Rádió- és Televízió Újság főszerkesztőjének, Lévai Bélának az üzenetei. Aki egyébként gyakran nem is idézte a kérdéseket, csak a kérdező nevét írta oda, meg a választ. Sosem találnátok ki, mire volt válasz egyetlen szó: „Nem”. Én sem tudtam, de kifaggattam a néhai főszerkesztőt. Íme: „Maguk büdös zsidók, ott a rádióban, nem félnek?”

Voltak-vannak olyan fazonok is, akik szinte hivatásuknak tekintették, hogy olvasói levelet írjanak. Ráadásul nagyon érdekes, általában az újságírói felületességet helyreigazító levelezők voltak ők; gondoljatok Dr. Del Medico Imrére.
 
Sokkal kacskaringósabb volt az elektronikus tömegkommunikáció története.  Mindig fosik a hatalom attól, hogy egy vélemény annak elhangzásával egyidejűleg sok emberhez juthat el. Az USA-ban még mindig érvényben van a távközlési törvénynek az a része, amely szerint a stúdió kimenete és az adóállomás közé be kell iktatni 8 másodperces késleltetést, hogy a cenzor bármikor le tudja kapcsolni/kapcsoltatni a rádió- vagy tévéműsort.  Ami nem hangzik el, abból baj nem lehet.  

Az okos(?) hatalom a saját félelmeit a médiumok vezetőre, munkatársaira hárítja; olyan törvényeket hoz, amelyek a gondolatszabadság megnyirbálásának felelősségét a médiumokra lőcsöli. Életünk részévé válik hát az öncenzúra.
 
Kezdetben csak élő adások voltak, s a biztonság kedvéért a „spontán” riportalanyok szövegeit is megírták előre. Ez az ostobaság még a múlt század ötvenes éveiben is divat volt a vasfüggönyön innen és túl egyaránt. Az egykori Nyugat-Berlinből sugárzó Sender Freies Berlin rádiótörténeti kiállításán meg is tekinthető egy ilyen forgatókönyv, bizonyítva, hogy az úgynevezett szabad világ aligha volt szabad. 

Ám a szabadság – ha más ok nincs rá, akkor üzleti érdekből – mégis utat tört magának. A hirdetőket is meggyőzi, ha sok a betelefonáló, az élő adást úgyis mindenki szereti. A néző vagy a hallgató azért, mert úgy érzi, ő is részese az eseménynek, a műsorkészítő pedig azért (is), mert ami elhangzott, az elhangzott; nem lehet visszaszívni, megvágni: nincs vele több gond. Vagyis néha, amikor valaki följelenti a műsort, akkor van, de ez hozzátartozik az élőzés szépségeihez.

A betelefonálós műsorok azonban már fölvetették azt a kérdést, hogy ki a felelős a hallgatói telefonok tartalmáért.  Mielőtt erre választ kapnánk, nézzük meg, ki a felelős a reklámok, hirdetések tartalmáért? Na? Megmondom. A törvény szerint a hirdető, a reklámozó. Olyannyira, hogy a reklámok idejére a tévétársaságok szemérmetesen le is veszik a logot a képernyőről. A reklám az egyetlen olyan műsor, amit nem csúfit el a sárga karika, a műsorelőzetes, a jótékonysági számlaszám. Ennyire fontos a reklám, elvégre piacgazdaságban élünk. Van tehát példa arra, hogy nem mindenért a rádiót vagy a tévét hurcolják meg. 

De hogyan lehetne felelősségre vonni az anyázó betelefonálót? Az a tapasztalatom, hogy azokban a műsorokban, amelyekben a műsorkészítők választékosan, fröcsögés nélkül beszélnek, ott a betelefonálók többnyire szintén kulturáltan szólnak hozzá a témához. Még be is mutatkoznak a teljes nevükön, hiszen nem reklámhordozó gizinénikézcsókolomként bánnak velük. Ám ha olykor valaki elveszíti a józan eszét, kedvesen helyre lehet őt tenni. 

Akadnak persze kényes helyzetek is.

Sok-sok évvel ezelőtt az egyik budapesti közösségi rádió leghallgatottabb műsora egy szabad asszociációs műsor volt. A műsort négy, egymással is vitatkozó fiatal készítette. Egy-egy adás témája egy-egy szó volt, és erre reagálhattak a hallgatók. A kérdéses műsor témája a „fehér” volt. Jöttek is a telefonok: fehér a lepedő, fehér a menyasszonyi ruha, fehér Hófehérke, fehér a tej… fehér az ondó.  

És rögtön utána egy másik telefon: – Ne mondjatok már ilyen hülyeséget! A geci nem fehér! A geci vajszínű! Én csak tudom, orvos vagyok!

A műsorkészítők már-már megsértődtek, és – ami egyébként szigorúan tilos – sértegetni kezdték a hallgatót. Aztán az egyikük helyre tette a dolgot: – Ácsi, emberek! A doktor úrnak igaza van!  Kipróbáltam az imént! Tényleg vajszínű!


Persze, nem mindig lehet eltréfálni a dolgot, de a bűncselekmények esetén a btk., a személyiségi jogok megsértése esetén a ptk. segítségével  el lehet járni. Igenis, az ellen, aki konkrétan jogot sértett, visszaélve a médium jóhiszeműségével. Hogy nehéz megtalálni a betelefonálót? Hát nemá… Legfeljebb oly piti az ügy, hogy nem érdemes. Ugyanis legtöbbször politikusokat anyázunk. Az a politikus – vagy tágabb értelemben minden közszereplő, pl. színész – aki nem viseli el, hogy pojácának titulálják, az valóban pojáca. És tényleg mondjon le! Gondoljátok meg, milyen égő volna, ha nem lehetne kritizálni egy filmet vagy koncertet, mert megsértjük vele a művész pihepuha lelkét!

A betelefonálós műsorok voltak az internetes kommentek előfutárai. Az internetes kommunikáció lényege a hozzászólások lehetősége. Már akkor, amikor még csak zártkörű volt a háló, az egymással kapcsolatban levő kutatók elsősorban eszmecserére használták az új lehetőséget.  Amikor pedig nyilvánossá vált, a honlapok vendégkönyvei, fórumai tették lehetővé a hozzászólásokat. Ez teljesedett ki odáig, hogy – jobb helyeken – minden tartalmat lehet kommentálni. Az internet interaktív médium, ha ettől a lehetőségtől megfosztják, értelmét veszíti az egész.

Megfosztják? Ugyan, dehogy. A Médiatanács máris leszögezte, hogy minden internetes szerkesztőség a saját hatáskörében dönt a moderálási elveiről. A beszaribbak – pl. a Velvet – már be is nyalt: nincs kommentelési lehetőség. Minden ilyen szerkesztőség és tulajdonos szégyellje magát! Ezek nem egyszerű birkák, hanem ócska, áruló birkák. Ezzel a döntésükkel ugyanis éppen azt csúfolják meg, ami a legfontosabb dolguk lenne. A hatalom mindig kedvelte a strébereket, hiszen helyette végezték el a mészárlást.  És itt, Közép-Európa közepén, volt már példa arra, hogy önként, kéjjel is gyilkoltak emberek. 
 

9 komment

A bűnhődő birka

2011.06.16. 05:40 Strici

 „Ha valakit, akit e törvény is csavargónak 
vagy munkakerülőnek minősít, 
e királyság vagy Wales bármely helyén 
vessék börtönbe! 
Azután pedig, ha a békebíró jónak látja, 
övig meztelenítsék le, 
nyilvánosan korbácsolják meg, 
míg a hátán a vér ki nem serked.
(I. Erzsébet 1597-es rendeletéből)


Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(Kölcsey Ferenc: Himnusz)


„Mindenkit  egyenlő  védelem  illet  meg
a  jelen  nyilatkozatot  sértő  mindennemű
megkülönböztetéssel és minden ilyen
megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben. (…)
Mindenkinek  egyenlő  joga  van  ahhoz,  hogy  jogai  és
kötelességei,  továbbá az  ellene  emelt  bűnvád ügyében
független és pártatlan bíróság
méltányos és nyilvános tárgyaláson döntsön (…)
Minden bűncselekménnyel vádolt személynek joga van
az ártatlanság vélelméhez mindaddig, 
míg bűnösségét nyilvános perben,
a védelemhez szükséges valamennyi biztosíték mellett
törvényesen meg nem állapítják.”
(ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozata)

 

Két út áll előttünk, ha meg akarjuk tudni, honnan is származnak azok az ötletek, amelyek egyrészt a bűncselekmények büntetésének mértékét akarják növelni, másrészt a bűncselekménnyel vádoltak védekezési lehetőségét akarják csökkenteni.

Az egyik út, hogy az emberiség írott történelmének kezdetétől végigkövetjük, mely korokban mi számított bűncselekménynek, és milyen volt az igazságszolgáltatás intézményrendszere. 

E történet tanulmányozása során igen fontos állomások lehetnek a korai kapitalizmus törvényei; közülük a legismertebbek azok, amelyek arról szólnak, hogy az eredeti tőkefelhalmozás érdekében bekerítették földeket, Az eljárás során a parasztok értesítést kaptak a Parlamenttől arról, hogy – meghallgatásuk nélkül – elvették községi földjeiket. A nincstelenné vált embereket pedig – akik nem akartak éhen veszni, tehát a szent magántulajdonná vélt területekről lopni kényszerültek – különösebb teketória nélkül lekaszabolták.

De tán még ezt megelőzően is eszünkbe juthat az inkvizíció, amely kiváló elmék sokaságát küldte tűzhalálba vagy fejezte le.

Jó nagy ugrással eljuthatunk akár Prónay különítményeseihez is, akik egy bizalmas belügyminiszteri utasítás, majd pár órával később született belügyminiszteri rendelet alapján bizonyítékok hiányában is letartóztathatták azokat, akikről feltételezhető volt, hogy kommunista érzelműek.

Aztán felfigyelhetünk a második világháború utáni koncepciós perekre a világ sok országában: az Egyesült Államok Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságától (amely kiutasította pl. Chaplint az USA-ból) az egykori „szocialista” országok szintén bőséges gyakorlatáig.

És akkor már majdnem napjainknál tartunk.

Majdnem.

Ezért érdemesebb inkább a másik utat követni, amely a bűnüldözést a szegények – és nem a szegénység – elleni háborúvá tette. Igazi háborúvá, amely háború áldozatainak, így halálos áldozatainak számát még csak becsülni sem lehet.

Előtte azonban érdemes leszögezni, hogy minél nagyobb a gazdasági különbség a gazdagok és a szegények között, minél kisebb esélye van annak, hogy a munkából meg lehessen élni, minél nagyobb a munkanélküliség, minél több szegényebb embertől vesz el a hatalom annak érdekében, hogy a gazdagok még gazdagabbak lehessenek, annál nagyobb a bűnözés. Lehet, hogy kevesen ismerik, ezért érdemes a rendszerváltás előtti, körüli és utáni bűnözési statisztikákat megtekinteni:

1982-ben 120 ezer, 1988-ban 150 ezer, 1990-ben 450 ezer, 1998-ban 600 ezer regisztrált bűncselekmény volt Magyarországon, s ehhez tegyük hozzá, hogy számos, korábban bűncselekménynek számító eset (pl. a közveszélyes munkakerülés, az üzletszerű kéjelgés, a kötelező sorkatonai szolgálat megtagadása, nem is beszélve a gazdasági bűncselekmények széles köréről) kikerült a vonatkozó törvényekből. Az új évezred első évtizedének második felében 420 ezer körülire állt be a bűncselekmények száma, és csak 2009-ben esett 400 000 alá. Egyre több azonban a fiatalkorú elkövető, és számottevően nőtt a kegyetlenül erőszakos bűncselekmények száma. A rendszerváltás előtt 80%-os volt a felderített esetek aránya, azóta a jobb években is csak kb. 50%-os. Ezt a változást – tehát a bűnözés tartós és magas értékét – immár több mint két évtizede úgy éljük meg, hogy Magyarországon rossz a közbiztonság, sok a vesztegetés, nem lehet itt élni.

Ilyen helyzetekben szoktak jönni a megváltók, akik megígérik, hogy hamarosan – szélsőséges esetekben két héten belül – rend lesz.

A modernkori csodatevők példaképe egy bizonyos Rudolph Giuliani, New York egykori, sorrendben 107. polgármestere, aki 1994 és 2001 között töltötte be ezt a tisztséget. (Róla készült egy meglehetősen primitív, gyenge, nálunk is bemutatott és DVD-n is forgalmazott választási kampányfilm, „New York lángokban” címmel. Láttam már azért rosszabbat is. Giuliani egyébként újabban Obamát akarja legyőzni majd 2012-ben) 

Amikor a pofa hatalomra került, az új politikai irányvonal, amelyre hivatalosan „életminőség-kezdeményezésként” hivatkoztak, „zéró tolerancia” néven vonult be a köztudatba, és gátlástalanul agresszív hatósági fellépést eredményezett az olyan csekély jelentőségű bűncselekmények elkövetőivel szemben, mint például a graffitizés, a szemetelés, a köztéri pisálás és piálás, a nyilvános droghasználat vagy utcai prostitúció. Ez utóbbi esetben a kurvákat kapták el, nem a futtatókat. 

A pasi tehát elsősorban a piti utcai bűnözők ellen lépett föl, bűnözőknek tekintve az aluljárók, közterek hajléktalanjait is

A stratégia arra a cikkre hivatkozott, amelyet „Törött ablakok: a rendőrség és a közösség biztonsága” címmel publikált két konzervatív társadalomtudós, James Q. Wilson és George L. Kelling a The Atlantic Monthly című folyóirat 1982. márciusi számában. A szerzők amellett érvelnek, hogy a normaszegő magatartásokra érkező gyors társadalmi válaszreakció (az intézkedés és büntetés) hiánya olyan szociális következménnyel jár, amely növeli a normaszegő magatartás elfogadottságát, és ezzel hozzájárul a súlyosabb bűncselekmények terjedéséhez is. Egy egyszerű hasonlatot használtak elméletük érthetőbbé tételéhez: ha egy városrészben a betört ablakokat nem javítják ki, az azt az üzeni a lakosságnak, hogy bárki szabadon megszegheti a szabályokat, akár súlyosabb módon is, mint egy egyszerű ablak betörése – például betörhet egy házba. Ha viszont a betört ablakot azonnal kijavítják, ennek az az üzenete, hogy a közösség éberen őrködik a normák felett. A rendőri szigornak tehát a puszta jogalkalmazáson, a csekély jelentőségű normaszegésnek a közvetlen szabályszegéssel járó ártalmakon túlmutató szociális jelentést tulajdonítanak.

Az intézkedések hatására egyes források szerint 53%-kal csökkent a bűnözés a városban, más források szerint – pl. az 1999-ben megjelent, „A nyomor börtönei” című könyv szerint – nem mutatható ki összefüggés az elkövetések számának a csökkenése és az akkortájt példa nélküli agresszív rendőri fellépés-sorozat között. A „zéró tolerancia” legfőbb eszköze a gyakori elzárás volt, aztán a fiatalkorúak kijárási tilalma és a javító táborok sokasága. A várt eredmény – az egyenlőtlenségek mérséklődése és a peremre kerülés csökkenése – azonban nem következett be. Ellenkezőleg: a gazdasági különbségek tovább nőttek, a társadalmi bizonytalanság pedig egyre jobban eluralkodott.

Bűnüldözési módszerekkel sem lehetett feltartóztatni az általános társadalmi és gazdasági válságot. A következményeit azonban a szegények kriminalizálásával a szegényekre lehetett hárítani.

A módszer valójában a „jóléti állam” felszámolásának és a szegénység törvényen kívül helyezésének egyik eszköze volt. Ezt a modellt vették át Nyugat-Európában is, és immár ez gyűrűzött be hozzánk is. Emlékezzünk csak vissza, mi is hangzott el a 9/11-es merénylet után szinte azonnal az USA elnökének szájából: a terrorizmus elleni harc megkövetelheti, hogy felfüggesszük az emberi jogokat. Csodálkozhatunk-e hát, ha a hazai bűnözés visszaszorítása érdekében a gyanúsított védekezésének joga korlátozódik majd? 

Valójában a „zéró tolerancia” szülővárosa nem is New York, hanem Chicago; az értelmi szerzőt Edward C. Banfieldnek és a már említett James Q. Wilsonnak hívják.

A trutyi, amely a tényleges törekvéseket elrejti, az, hogy nem a szociális és gazdasági különbségek, nem a faji kisebbségek és más hátrányos helyzetűek (pl. a nők) diszkriminációja a bűnözés fő oka, hanem az erkölcstelenség, az „értékek” elrozsdásodása. A bűncselekményeket nem azok mélyebb, szociális-gazdasági összefüggéseiben tárgyalták, hanem a normakövető és normaszegő magatartást folytató emberek megkülönböztetésére, karakterisztikájára, fajtájára helyezték a hangsúlyt – vegytiszta szociáldarwinizmus és rasszizmus az egész. 

Az elmélet kidolgozói szerint az alacsonyabb osztályok ugyanis napról napra élnek, pillanatnyi impulzusok határozzák meg a viselkedésüket, amelyet a jelenorientáltság jellemez, hiányzik belőle a jövő távlata. És most jön a csúsztatás: a jelenorientált embertípus sokkal gyakrabban rendelkezik egyéni hajlammal és indíttatással a bűncselekmények elkövetésére, mint a nem jelenorientált embertípushoz tartozó társa. A bűncselekmények haszna ugyanis többnyire azonnali, míg a büntetés perspektívája a jövő ködébe vész. De valóban így lenne ez? A nagyon nagy gazdasági bűncselekmények elkövetői, a szervezett alvilág, a maffiák vezérei, a bűnözéssel összefonódott politikai elit is „jelenorientált” lenne? Vagy csak a szegények ilyen rohadékok?

Az alsóbb osztályok erkölcse nem feltétlenül individualista jellegű: az itáliai amerikaiakét például Banfield szerint egyfajta „amorális családcentrikusság” jellemzi, amely a közjót feláldozza a kisebb egység, a család érdekében. Mintha ilyeneket mondogatnának nálunk – persze, nem ily elbűvölően árnyaltan – a cigányokról is. A szerzők még azt is fölvetették, hogy az inkompetens (magyarán: felelőtlen) szegényekkel szemben a születésszabályozás agresszív módszereit is alkalmazni kéne. Magyarán: csak szaporodni tudnak a… Kik is? És hogy mit kéne velük csinálni?

A szerzők nem a hosszú börtönbüntetések kiszabását, hanem a normaszegő magatartás azonnali, szigorú szankcionálását szorgalmazták, így például a fokozott rendőri jelenlétet az utcákon, gyakori razziákat a szegénynegyedekben, az utcai bandákat, utcai kéregetést betiltó jogszabályokat, s besúgók alkalmazását a deviáns fiatalok körében.

De térjünk vissza New Yorkhoz!

Az „életminőség-kezdeményezést” először a metróállomásokon ültette át a gyakorlatba William Bratton, aki rendőrfőnökké választása előtt, 1990 és ’92 között a közlekedési rendőrség első embere volt. Ő jelentette ki, hogy „a bűnözés mozgatórugója a bűnöző”. A közlekedési rendőrök ahelyett, hogy bírságot tartalmazó csekkeket osztogattak volna a szabálysértő utasok között, akár a legcse-kélyebb normaszegésért is előállították az elkövetőt.

New York City a 90-es évek végén a bűncselekmények számának drámai csökkenését ünnepelte: 1993 és 1999 között a súlyos bűncselekmények száma 44,3%-kal csökkent, ezen belül a gyilkosságok száma 60,2%-kal, az erőszakos közösülések száma 12,4%-kal, a rablások száma 48,4%-kal, a betörések száma pedig 45,7%-kal.

Az Amnesty International szerint viszont a rendőri brutalitás alapvető problémává vált New Yorkban az évtized második felében, különösen az afro-amerikaiak és latinok által lakott körzetekben. A közvélemény jelentős része számára azonban a szabadságjogok korlátozása elfogadható árnak tűnt a közbiztonság növeléséért, az utcán bandázó fekete fiatalokat sokan, az őket verő rendőrt viszont kevesen tartották rendzavarónak.

S bár a New York-i rendészeti politika mit sem változott a kilencvenes évek végén, az emberölések száma 1999-től mégis ismét növekedni kezdett. A csoda tiszavirág életűnek bizonyult.

Hogy miért vonzó még mindig ez a modell és főként annak gyakorlata? Azért, mert összefüggő, gyors eredményeket ígérő, a középosztály előítéleteivel összhangban álló képet nyújt a társadalom számára a bűnözés visszaszorítására. A „zéró tolerancia” közvetlenül reflektál a média és az általa formált közvélemény azon igényére, hogy látványos rendészeti akciókkal és rendőri jelenléttel növeljék a lakosság biztonságérzetét – ami természetesen nem mindig egyenlő a valódi közbiztonsággal. A bűnözőkről kialakított előképeknek leginkább megfelelő elemeket tünteti el az utcáról: a hajléktalanokat, a koldusokat, a prostituáltakat, a droghasználókat és az etnikai kisebbségekhez tartozó fiatalokat – mindazokat a peremcsoportokat, amelyeknek a puszta jelenléte is csökkenti a társadalom komfortérzetét, amelyek tevékenységükkel morális pánikot keltenek, és amelyek a fokozott rendőri jelenlét miatt egyre inkább rejtőzködésre kényszerülnek. 

A módszer feloldozza a birkát,  aki legszívesebben a pokolra kívánná az utcai koldusokat vagy hajléktalanokat: hiszen azzal nyugtathatja meg a lelkiismeretét, hogy a kellemetlen látvány eltüntetése nemcsak az ő saját kényelmét szolgálja, hanem társadalmi érdek is.

A „zéró tolerancia” módszerét a harmadik világban is egyre elterjedtebben alkalmazzák; az egyik első bevetés Chilében volt.

A „zéró tolerancia” egy új világrend: a régi és új diktatúrák világának rendje.

Rend.

Nem a szabadság, hanem a József Attila-i értelemben vett vasvilág rendje.

.

Fontosabb források:  

Loic Wacquant: Közbiztonsági tornádó – Eszmélet, 89. szám

Tarlós felvenné a kapcsolatot példaképével – Hír24 2011. február 16.

Az ezredfordulót követő bűnözési helyzet – Igazságügyi és rendészeti Minisztérium 2010

Sárosi Péter: Zéró tolerancia – Beszélő, 2008. március 

3 komment

Büdös birka

2011.06.11. 08:41 Strici

Nyolcadikban tanultuk irodalomból József Attilát. Az volt a házi feladat, hogy képzeljük el a gyermek József Attila lakását. Mivel elég sok nyomorlakást láttam kicsi koromban a Csikágóban (Budapest egyik legnyomorultabb részén), valami olyasmit írtam le, hogy sötét szoba-konyha, vécé a folyosó végén, koszos macska. Amikor édesapám elolvasta a dolgozatomat, a szemembe nézett, és csak annyit mondott: József Attiláék nem voltak koszosak. A szegénység nem koszos és nem büdös.  Elszégyelltem magam. Néhány nappal később valamelyik történelmi tárgyú magyar filmben láttam, hogy az uraság szellőztetett a kastélyában a parasztok küldöttségének távozását követően.

Büdös cigány, büdös zsidó, büdös paraszt, büdös román, büdös kulák, büdös melós, büdös libsi, büdös nigger, büdös komcsi…

Ha valakit meg akarunk bélyegezni, az büdös. Meg koszos. Ismételjük csak így: Koszos cigány, koszos zsidó, koszos paraszt, koszos román, koszos kulák, koszos melós, koszos libsi, koszos nigger, koszos komcsi… Ugye, megy ez nekünk? Hát még így: Büdös-koszos cigány; büdös-koszos zsidó; büdös-koszos paraszt, büdös-koszos román, büdös-koszos kulák, büdös-koszos melós, büdös-koszos libsi, büdös-koszos nigger, büdös-koszos komcsi… Tökéletes.



























A tisztaság és a jó illat a kulturáltság egyik fontos ismérve.  Civilizált ember nem koszos és nem büdös. Ha például izzadósabb típus, neki is kellemetlen a saját testszaga. Ezért rendszeresen és alaposan mosakodik, fogat mos, oly természetes ez, hogy nem is kell mondani.

Civilizált ember nem koszos és nem büdös. Ezért például füstmentes cigarettát szív, és az autója is bazsarózsa illatú égésterméket pöfékel a levegőbe, nem kormot. Ja, bocs. Az a kosz és az a bűz más. Aha. Más, mint a mosdatlanság okozta undor, amellyel szemben törvényesen is föl kell lépni – tisztán nevelői célzattal.  Például meg kell vonni a koszosoktól és büdösöktől a segélyt, és bármely hivatalnoknak hatósági jogkört kell adni, hogy ellenőrizhesse a büdösök bugyiját, nem-e kakisan-e tette-e be-e a komódba-e.

Vannak történelmi tapasztalataink is, hiszen kizárólag a civilizált, vagyis árja faj érdekében terelték zuhanyozóba a koszosokat és büdösöket.

Hogy már megint rossz a példa? Hogy igenis legyenek követelmények azokkal szemben, akik segélyt kapnak? Hogy csak egyszer kellene elviselnem a villamoson egy büdös, koszos és hangos társaságot, máris másképp beszélnék?

Ja, ismét bocs. A hangosat eddig kifelejtettem. De bevallom, én is menekülök, amikor mosdatlan ember  ül mellém a metrón.  De nem azért igyekszem távolabb kerülni, mert szegény. Vagy mert cigány, stb. Legalább ennyire taszít, ha tramplinaccsága illatfelhője keveredik az ő izzadságszagával.

És mindennél jobban hánytat a szellemi és lelki trágyaszag. Az a bűz, amely pl. Várbalog község önkormányzatának rendeletéből árad. Korábban nem is tudtam, hogy létezik ilyen falu, amelynek címerében ártatlan fehér angyalka libeg egy sárga virág – vélhetően büdöske – fölött. Érdemes megnézni a település honlapján!  A polgármesterné, Némethné Járdán Krisztina és az ő testülete hozott olyan szabályokat, amelyeket undor nélkül nehéz végigolvasni. Ezért csak két részletet idézek a visszamenőleges hatályú (!) „Várbalog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól” című fekáliából, amelyben az élettér kifejezés is visszaköszön:

(5) A lakókörnyezet rendezettségének biztosítása körében a kérelmező vagy jogosult által életvitelszerűen lakott lakás vagy ház és annak udvara, kertje, a kerítéssel kívül határos terület, járda tisztán tartására, az ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának, valamint higiénikus állapotának biztosítására köteles az alábbiak szerint különösen:

az általa lakott ingatlan vonatkozásában, a lakószobákban az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges minimális személyes élettérnek (minimum 6 m2/fő) biztosítottnak kell lenni,

az ingatlanban lakó összes személy vonatkozásában a személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által, valamint a személyi ruházat folyamatos napi szintű tisztántartása és tiszta helyen való tárolása szükséges.

(6) A jogosultság feltételeként e rendelet (5) bekezdésében foglalt szabályok betartását az Önkormányzat a polgármester, a körjegyző, illetve az általuk megbízott személyek útján ellenőrzi a gyermekjóléti és gyermekvédelmi (jelző)rendszer tagjainak bevonásával és jelzéseinek figyelembevételével.

E rendeletet az Alkotmánybíróságon támadta meg az Eötvös Károly Intézet Az intézet munkatársainak tudomása szerint az országban számos önkormányzat fogadott el ehhez hasonlót, ezért az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatukban "arra biztatjuk a közvéleménynek a szegények ügye iránt elkötelezett tagjait, hogy akár a mi indítványunkban foglalt érvelést felhasználva, támadják meg az általuk ismert más önkormányzatok hasonló rendeleteit".

28 komment

Birkaiskola

2011.06.01. 10:02 Strici

 

Az elmúlt néhány hónapban több esetben is kértek arra, hogy fejtsem ki a nézeteimet az oktatás egyes területeivel – egyetemi képzés, szakképzés, felnőttképzés – kapcsolatosan. Az alábbiakban megpróbálom néhány szemponttal gazdagítani azt a – szerencsére, soha véget nem érő – vitát, ami mindig az adott kor szellemiségét, vágyait és többnyire sanyarú valóságát tükrözi.

– Megszületett! – kiáltunk föl boldogan, és mindenkinek dicsekszünk, hogy hány kiló, hány centi, meg hogy mindegy, fiú-e vagy lány, az a lényeg, hogy egészséges. 

Megszületett. Még jobbára csak alszik, mozdulatai rendezetlenek, alig tud valamit. De az első pillanattól kezdve tanul. Hiszen minden megváltozott; szó szerint az első pillanattól kezdve másképp kell az oxigénhez jutni, s legkésőbb pár óra múlva az is kiderül, hogy az automata tápvezeték helyett máshogy kell megszerezni a betevőt.

Egyre többet tud. Mert egyre többet tanul. A tudás iránti vágy ekkor még ösztönös, a csecsemő szeret tanulni. A tanulás nem azt jelenti, hogy egyből megy valami. Éppen ellenkezőleg: rengeteget kell egy-egy új ismeretet gyakorolnia. S közben gyakori a kudarc, a sírás, a bukás. Mégis, újból és újból nekiveselkedik. Mi pedig reménykedünk, hogy minél hamarabb tud majd a hasáról a hátára fordulni és vissza, hogy a kúszás után elindul járni, s hogy gőgicsélés helyett kimondja az első szót…

Egy idő után már nem minden ösztönös. Azt hiszem, a civilizáció irányába tett első tudnivaló a bilibe kakilás tudománya. Ez az egyik első olyan ismeret, amit általában nem önként akarnak megtanulni a kisdedek. Ugyanis semmi értelme nincs, micsoda hülyeség: a bili hideg és kényelmetlen, ráadásul a pelusba töltött kaki melegít, ha pedig már kezd feleslegessé válni, új pelusba öltöztetik a babát.  A kicsi meg is próbál „ellenállni”, hiába trónoltatjuk órákig a bilin, nem csinál semmit, ám ahogy levesszük róla, azonnal mindent összefos és vigyorogva szembe pisil. Holott már ezzel is megtanult valamit: visszatartani azt, amit eddig bármikor a szabadjára engedett; uralkodni a feltétlen reflexein. Mi persze szintén hősiesen küzdünk: megdorgáljuk, ha látjuk, hogy ellustulna, dicsérjük az erőfeszítéseit, biztatjuk, hogy legközelebb menni fog.

Immár harmadszor nem sikerült a bilibe kakilnia. Több lehetőség nincs: aki háromszor is megbukik, az alkalmatlan a bilizésre, nem érdemli meg a bilit, ettől kezdve csak a pelenka jár neki. Esetleg rengeteg pénzért újból próbálkozhat.

Valószínűleg hibbantnak tartanánk azt a szülőt, aki így gondolkodik. Pedig a csecsemőkor az utolsó, amikor nem büntetjük a bukott szamarat, amikor nem korlátozzuk az ingyenes ismétlések számát, amikor utoljára adjuk meg a lehetőségét annak, hogy a gyerek a képességei szerint, a saját ütemében tanulhasson. (Nem a témához tartozik, de megjegyzem: sajnos, a „sérült” gyerekek számára már ekkor sem mindig.)

Aztán a gyerek bekerül az oktatási rendszerbe, ahol – leszámítva talán a bölcsődét – nagyon sok követelménynek kell megfelelnie. E „minőségbiztosítási rendszer” első eleme az óvodaérettség vizsgálata, egyszersmind az első igazi, társadalmi kudarc lehetősége. Hiszen egy idegen, a felnőtt világ képviselője mondja azt a kisgyerekről, hogy nem mehet oviba, pedig már annyira szeretne… Majd ugyanez ismétlődik az iskolaérettségi vizsgálaton. Ahol azt vizsgálják… hogy mit is? Hogy könnyedén megtanítható-e a tananyag. Mintha a tananyagot kéne tanítani, s nem a gyereket.

De hát mi is az a tananyag? Nem, nem tartom fölöslegesnek a tananyag meghatározását, aprólékos kidolgozását sem. Sőt, örülnék, ha az általános és középiskolákban egységes tananyag és (néhány változatban) egységes tankönyv lenne. Mert akkor lehetne egységes követelmény is. Bizonyára van egy csomó-csomó ismeret, ami nélkül nem lehet élni. Például tudni kell írni, olvasni… Na, itt máris álljunk meg egy szóra! Mit jelent az, hogy tudni kell írni? Még száz évvel ezelőtt is palatáblára (az meg mi?) írtak a tanárok és a tanulók. Vagy lúdtollal. Az én korosztályom már/még (igaz, csak az ált. isk. első osztályában) mártogatós tollal szenvedett; a pacáért egyes járt. Aztán a töltőtoll következett, majd a golyóstoll. Napjainkban pedig, igen, tessék nyugodtan felhördülni, egyre kevésbé van szükség a kézírás tudományára. Ördögtől való volna, hogy néhány év múlva már csak laptopokon tanulnak majd írni a gyerekek? Vagy a kézzel írás tudásának a praktikusságon túlmutató jelentősége is van? (Például a kismotoros mozgások összehangolásának segítése. De muszáj-e ehhez éppen kézzel írni tudni?) Tehát annak az iskolának, amelyik az „életre” tanít, óhatatlanul egy csomó felesleges hülyeséget, „bilizést” is oktatnia kell? Meggyőződésem, hogy igen, sok elméletet is tanítani és tanulni is kell. Na, emiatt tudomány az oktatási-képzési tervek készítése, és ezért nem kívánságműsor.

Bizony, nem kívánságműsor, és ezért rettentően cinikus, aljas és nyomorító az úgynevezett kompetencia alapú képzés. Aminek az a lényege, hogy a tanulót arra – és csakis arra – tanítják meg, ami egy-egy résztevékenység elvégzésére teszi alkalmassá. Még ideológia is van hozzá: az egész életen keresztül történő tanulás.  Hiszen ki vitatná, hogy „A jó pap holtig tanul”? Csakhogy… a parányi, szándékosan határolt, szigetszerű tudás-morzsácskákból nem művelt ember, hanem szellemi betanított rabszolga lesz. A jó "pap" nem akármit, hanem egyre magasabb szintű, egymással összefüggő vagy összefüggésbe hozható ismereteket tanul. 

Ám miért gondoljuk mi, gőgös értelmiségiek, hogy a sokoldalú, kiművelt emberfők sokaságára van szüksége egy társadalomnak? Miért ragaszkodunk Petőfi vagy József Attila „szóvirágaihoz”? Hiszen éppen a minap lett megmondva, hogy „A gátépítés, a csatornatisztítás, a víztározó-építés nem 21. századi technológiával fog történni Magyarországon, hanem közmunkában".

Na, éppen emiatt gondoljuk úgy. 

Éppen ezért vagyunk (még) sokan, akik szerint nem csupán kompetencia-, hanem értékszemléletű oktatási-képzési rendszerre is lenne szükség. Vagyis arra, hogy ne csak a „hogyan”-t, hanem a „miért”-et is tudják a különböző iskolákból kikerülő emberek. Mert ha az okokat és az összefüggéseket is ismerik, akkor egyrészt könnyebben tanulnak meg bármit is, egyre inkább válnak egy valóban a tudásra építő társadalom hasznos tagjaivá, másrészt egyre kevésbé lehetne birkaszámba venni őket. 

Hogy egy egyszerű példával szemléltessem az eddigieket: A kompetencia elvű képzés során megtanítják, hogy ha a kisbabának fáj a füle, akkor hány percig és a fülétől hány centire kell tartani az infralámpát. Ez a képzési mód azonban még érzékeltetni sem tudja, hogyan mutathatjuk ki a szeretetünket a kicsinek, hogy megbocsássa nekünk ezt az olykor fájdalmas kezelést. Arra pedig végképp alkalmatlan a kompetencia alapú képzés, hogy megtanítsa a gondozónőt az "ellátási kötelezettségen" kívül arra is, hogy hogyan kell szeretni. Mert ez már nem írható le a hr-esek által kedvelt folyamatábrákkal, ez már nevelés, ez már nem is csupán az oktatási rendszer feladata – de azért a jó képzés, az értékalapú képzés része is. Hiszen azt a szakembert, ápolónőt, gondozónőt kedvelik jobban a bébik, aki megtanult jól szeretni – s persze azt is, hogy hány perc meg hány centi.

A kompetencia alapú képzést egyébként először az USA-ban kezdte alkalmazni néhány nagyvállalat, abból a célból, hogy egyrészt gyorsan jusson dolgozóhoz (célszerszámhoz), másrészt azért, hogy a teljes termelési folyamatot csak néhány kiválasztott láthassa át. Ebben a modellben egy-egy ember mindössze fogaskerék a "csapatban". A harmadik ok az volt, hogy a szakképzés hatalmas üzletté vált, érdemes lett fölszabdalni, hogy ha az adott szintnél vagy ismeretnél többet akarsz tudni, ismét és ismét fizess. 

Tehát:

Induljunk ki abból, hogy minden ember értelmes. A közeg, ahol él, határozza meg, hogy az értelme mennyire tud kivirágozni. Van, akit segít a környezete, s az egyéni adottságai is olyanok, hogy érdeklődőbb, könnyebben tanul. Van, akit viszont erősebben kell ösztönözni, és többet is bukdácsol. Ám ettől még semmivel sem kevésbé értékes ember.

Minden embernek meg kell adni a lehetőséget, hogy felkészültségének, tudásának, érdeklődési területének megfelelő iskolá(k)ba járhasson – anyagi lehetőségeitől teljesen függetlenül. Ezt hívják a feltételek egyenlőségének, ami jóval több, mint az álságos esélyegyenlőség. Ez ugyan rengetegbe kerül, de az elmúlt 20 évben láttuk, hová vezet a „költséghatékonyság”. De még abban is biztos vagyok, hogy a rakéták árához képest sokkal költséghatékonyabb az oktatás. Különösen az oktatás kezdeti szakaszában (a középiskola végéig) kell elérni, hogy mindenki alapos, a későbbi tanuláshoz szükséges tudással rendelkezzen, hogy készségszinten bármilyen, az adottságainak megfelelő ismeretet el tudjon sajátítani.  S itt egy gondolat erejéig visszatérek a tananyag és a tankönyv kérdésére is. Az sem nyilvánvaló ám, hogy a tankönyv papír alapú lesz, könnyedén kiszámolható, hogy jobban megéri, ha a tanuló ingyen e-könyv olvasót kap. Az egységes tananyagnak pedig nyilvánvalóan része az elektronikus tájékozódás és tájékoztatás, így ötvözve az egységesség követelményét a sokszínűséggel. Hiszen a világhálón a tananyagnál sokkal több ismeretre tehet szert a nebuló.

Ha az általános- és középiskolából kikerülő fiatal felnőttek valóban képesek lesznek az érdeklődésüknek és a társadalmi elvárásoknak megfelelő ismeretek elsajátítására, akkor arra is képesek lesznek, hogy eldöntsék, milyen szempontok szerint és milyen pályát válasszanak.

Csábító, hogy a „tudás társadalmában” mindenkinek legyen felsőfokú végzettsége. A mi országunkban sem az a gond, hogy sok a diplomás, hanem az, hogy e diplomások tudása és életmódja gyakran nem mutat semmilyen társadalmi elkötelezettséget.

Az egyetem – az universitas – célja a diákok értelmiségivé tanítása és nevelése. Az értelmiséghez való tartozás az iskolázottság és az életforma egysége. Értelmiséginek nevezhető az az ember, aki szellemi képességei és tudása birtokában gyorsan képes tájékozódni a világ jelenségei és történései között, képes építő módon, felelősen dönteni, döntéseinek érvényt szerezni, döntéseinek következményeit vállalni, és döntéseivel nemcsak a magánjót, hanem a közjót is szolgálni. Tevékenysége továbbá mások tudásának bővítését is szolgálja.

Az egyetem legyen minden szempontból autonóm! Tevékenységének biztonságát az állam és a nemzetközi közösség garantálja! Oktatásának szerkezete és céljai nem függhetnek egyes cégek támogatásától. Az állam feladata a tényleges egyetemi személyi, tárgyi, kulturális és szociális szükségletek biztosítása – a munkabérektől a korszerű műszereken és az egyetemen működő alkotó műhelyeken keresztül a kollégiumi férőhelyekig. Az egyetemnek saját hatáskörében kell az oktatási-nevelési-kutatási terveit kidolgoznia, és meg kell teremtenie a hatékony diákönkormányzás – mint demokratikus, tehát folyamatosan ellenőrizhető – új formáit.

Az egyetemi képzés egyszerre épül alulról fölfelé és fordítva. A nevelés szempontjából közös munka legkisebb egysége a tanulókör. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a kreditrendszert vélhetően meg kell szüntetni, mert elszigeteli az embereket egymástól.

Az egyetemi képzés az egyetlen, ahol korlátozni kell a bukások számát. hiszen az egyetemre járó diák (egyetemi polgár) már felnőtt ember, akinek a szerződése az egyetemmel arról szól, hogy ő ott tanulni fog, és oklevelet szerez a meghatározott időtartamú képzés végén. Ennek érdekében a (nappali tagozatos) diák a szorgalmi időszakban csak nagyon korlátozott heti óraszámban, kizárólag az egyetem engedélyével és kizárólag szakirányú kereső tevékenységet végezhet. Hiszen költségeit az állam fedezi.

Az egyetem felelőssége kiterjed arra is, hogy aki egyetemre jelentkezik, már a felvételi előtt rendelkezzék azzal a középfokú tudással, ami majd lehetővé teszi az egyetemi oktatásban való részvételét. Ezért az egyetemeknek részt kell venniük az alap- és középfokú oktatás magasabb szintre történő emelésében. Ez teremti meg majd a valóban szakmai alapokon történő szűrést; ezt értem azon, hogy mindenki "felkészültségének, tudásának, érdeklődési területének megfelelő iskolá(k)ba járhasson".

Akik pedig nem alkalmasak felsőoktatási képzésre, vagy – inkább – nincs hozzá kedvük, a jelenleginél sokkal nagyobb létszámban részesülhessenek szakképzésben. A szakképzés szerepe sem az lenne csupán, hogy egy-egy szakmát készségszinten megtanítson, hanem az is, hogy az adott szakmai ismeretek megalapozzák a továbbképzést, illetve, hogy a szakmán belül – netán szakmákon átívelő – átfogó, szakmai szemléletet alakítson ki a tanulókban. A modern szakképzés korántsem csupán a szakképző intézetek feladata. Egy-egy szakmának kell összehangoltan tevékenykednie azért, hogy a szakképző helyek tananyaga időszerű és szakszerű is legyen. Először persze azért, hogy legyen egyáltalán.

 

3 komment · 1 trackback

A birka félti a seggét

2011.04.23. 09:28 Strici

Emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség. 

Ezek a Vöröskereszt és Vörösfélhold alapelvei szerte a világon.

A függetlenség azt jelenti – idézem –, hogy „A nemzeti társaságok, miközben kormányaik segítői a humanitárius munkában, és alá vannak vetve országaik törvényeinek, mindig őrizzék meg önállóságukat, hogy mindenkor a mozgalom alapelveinek megfelelően cselekedhessenek.”

Ezt az alapelvet sértette meg 2011. április 22-én Selymes Erik, a Vöröskereszt magyarországi szervezetének (jelenleg még) főigazgatója. 

Azt mondta ugyanis, sőt, azt a közleményt adta ki a szervezet nevében – az állítólag demokratikusan működő szervezet nevében –, hogy üdülni vitték a gyöngyöspatai roma asszonyokat és gyermekeiket. Selymes – szintén demokratikusan – még a Vöröskereszt sajtófőnökének is megtiltotta, hogy nyilatkozzon.

A közlemény azt követően jelent meg, hogy a kormányszóvivő konzultált Selymes Erikkel. A csevejt követően lényegében ugyanazt mondták.

Selymes persze hazudott, hiszen milyen táborozás az, amelynek a záró időpontját sem tudja megmondani, csak valószínűsíteni.

Selymes átlátszóan hazudott, mert nemcsak az „üdülésre vitt” romák, hanem a világsajtó is arról számolt be, hogy Magyarországon menekíteni kellett a cigányokat egy fasiszta katonai szervezet fenyegető hadgyakorlata elől. Selymes azzal indokolja a véleményét, hogy a Vöröskereszt nem politizál és semleges. Arra a kérdésre, hogy tehát a Vöröskereszt éppen úgy ítéli-e meg a fasisztákat, mint az antifasisztákat, nem volt hajlandó válaszolni. 

De miért hazudott Selymes? Miért köpte le a menekítésben segítő munkatársait és a szervezet alapeszméjét, miért nyalt be az éppen fennálló hatalomnak? Hiszen megszokhattuk már a sok-sok hazudozást, és ki az, aki még sosem hazudott? A hazugság önmagában nem bűn, hanem eszköz. Miért különösen riasztó, hogy éppen a Vöröskereszt főigazgatója hazudott?

Mert Selymes gyáva. A valaha valóban önkéntesekkel működő Vöröskereszt főigazgatói állása jól fizet, és esze ágában sincs másra bízni ezt a jól tejelő tehénkét.  Mindannyian így lennénk ezzel, nem? Selymes attól is retteghet, hogy a Széll Kálmán-terv részeként megvonják a Vöröskereszttől az állami támogatást, ha kitart amellett, hogy Gyöngyöspatán nemcsak megélhetési, hanem – potenciálisan – életveszélyben is voltak a cigányok. Selymes félelmei nem alaptalanok, csakhogy…

Csakhogy éppen ilyen helyzetben kellene fölemelt fejjel vállalnia az embernek – a Vöröskereszt főigazgatójának különösen –, hogy igen, segít azoknak (cigányoknak és másoknak), akik háborús helyzetként élik meg már hónapok óta, ami Gyöngyöspatán van. És büszkének kellene lennie a Vöröskereszt történelmének legdicsőbb korszakára, amikor a szervezet a haláltáboroktól menekített meg ezreket. Csak remélem, hogy a Vöröskereszt elnöke, Habsburg György is így gondolja. 

De Selymes nem erre büszke. Hogy mire büszke ez a birka, azt nem tudom. Meglehet, arra, hogy milyen ügyesen bánt el a főigazgatói poszt megkaparintását követően sok-sok olyan vöröskeresztes dolgozóval és aktivistával, akik 20-30 éven keresztül becsülettel szolgálták a Vöröskereszt igazi eszméit. A neten számos ilyen történetet olvashatunk ellentmondást nem tűrő kirúgási akcióiról.

Ezért nem érti, nem is akarja érteni, hogy nyilatkozatával – iszonyúan kártékony módon – éppen azt sugallja az embereknek: a hatalom – bármilyen hatalom – még egy olyan tekintélyes szervezetet is maga alá tud gyűrni, mint a Vöröskereszt. S nem hiszi, hogy ő sem fog megmenekülni, bárhogy pelenkázza az ülepét. Akárhogy igyekszik nem politizálni, vagyis uram-bátyám módra politizálni, aláásva egy eddig hitelesnek vélt szervezet tekintélyét.

Néhai nagymamám, aki nyugdíjas éveinek kezdetén a kerületi Vöröskereszt vezetője volt, azonnal cselekedne. Remélem, hogy a Magyar Vöröskereszt sok százezer tagja és az aktivistái levonják a következtetést, és mihamarabb megszabadulnak az árulótól.

21 komment