HTML

Birka nép

A birka nép istenére esküszünk, esküszünk, hogy mindig birka nép leszünk! Küldjetek történeteket a birkanep@lajt.hu-ra!

Friss topikok

  • Foldes Gazda: @uni1002: Így igaz . Velem megtörtént ,hogy a munkaadóm ukázára orosz katonai járművel kellet utaz... (2014.04.24. 17:52) Hagymaszárat a birkának!
  • elkeseredett.polgar: Szerencse, hogy legalább blogok szintjén ismerjük egymást, így egyszerűbb volt ennek a kis "oktatá... (2013.05.08. 22:10) A birka házhoz száll
  • zellerlevél: Több, mint három év eltelt a poszt megjelenésétől, és semmi sem történt? (2013.03.24. 20:36) A koponyahiányos birka és az Optimális Családtervezési Modell
  • Gáb-orom: Jól esett volna egy kis forrás. Azt hiszem innen vannak, nem? puafesztival.hu/ (2012.08.31. 22:21) A birka párzik
  • Reactor: Ne is. Még a végén érvelned kellene. (2012.07.07. 16:20) Büdös birka

Linkblog

A birka szakít

2010.10.27. 10:34 Strici

Ki  az a baromállat, aki reggel hatkor küld sms-t? „Nincs egy fillérem se, ötezer kéne kölcsön azonnal, segíts! Puszi.” Visszaalszom, tíz perc múlva rám csönget. Aztán még kétszer. Felkelek, megnézem, mi a helyzet a Facebookon.  Rám kattint. A kurva életbe. Privizünk.

- Megkaptad az sms-emet?
- Meg. Kösz, hogy felvertél.
- Jaj, bocs. Akkor tudsz kölcsönadni?
- Neked nem adok kölcsön, mert nem tudod visszaadni. Ha adnám, örökbe adnám. Évek óta ismerlek, egyik napról a másikra élsz. Mire kell a pénz?
- Háromezer is elég lenne.
- Mire?
- Gyógyszerre, ennivalóra, cigire. Egy hét múlva megadom.
- Azt beszéltük meg, hogy ezen a héten befekszel a pszichiátriára, mert ki vagy borulva, alig tudsz beszélni.
- Ma megyek orvoshoz, íratok föl gyógyszert.
- Nem erről volt szó. Meg fogsz halni. Nagyon lefogytál.
- Adsz pénzt? Csak háromezret. Kölcsön.
- Annyiból nem élsz meg egy hétig.  Ne nézz hülyének!
- Nem nézlek hülyének, kell a pénz.
- Esetleg el tudom intézni, hogy a gyógyszerért ne kelljen fizetni.
- Szóval nem akarsz segíteni. El is megyek, megpróbálok pénzt szerezni.
 
Kilépett a priviből. Aztán küldött még egy üzenetet: „Dobd el a telszámom!!!!  Zsugori!!!!!!!!!!!!!!  Azzal baszol ki aki pont nem érdemli meg! Szép vagy mondhatom!!!!”
 
A Csikágó. Nem Csikágó, hanem A Csikágó. A fényes Millenium egyik emléke. Budapest egyik híres-hírhedt része, a Keleti pályaudvar környéke, a Garay téri piaccal és a Péterfy Sándor utcai kórházzal. A nevét onnan kapta, hogy az utcái párhuzamosak és merőlegesek, „modern” várostervezési elvek alapján készültek. Gangos (körfolyosós) házak, többnyire komfort nélküli lakások épültek itt annak idején.  WC  a folyosó végén., vegyes tüzelésű sparhelt a konyhában. A Csikágóban magasabb a piti bűncselekmények száma, mint Budapest gazdagabb kerületeiben, hiszen a nyomor és a kilátástalanság gyakran szüli a bűnt.
 
A Csikágóba vittek haza a szüleim a bábaképzőből, ahol születtem. Korán megtanultam, mi  a szegénység.  Mi a tisztes szegénység. amikor ugyan senkinek nincs semmije, de azt szívesen – kényszerűségből – megosztja a másikkal. A Verseny utcai  gangon  gyakran tűnt föl a Török néni, és akkor már tudtuk, hogy egy-egy kanál cukrot vagy lisztet kér. És mindig megadta. Rendszeresen jelent meg Sisáné is, az ószeres; a terebélyes cigány asszony inkább beszélgetni jött ebbe a házba, mert megvásárolni nem nagyon volt mit.
 
Húsz évesen megnéztem a Hernád utcai osztálykönyvet, érdekelt, kikkel is jártam elsőbe. A nevek túlnyomó többsége mellett piros F szerepelt, ami a fizikai dolgozók gyermekét jelölte, figyelmeztetésül, hogy velük majd többet kell foglalkoznia Ilus néninek – aki egyébként édesanyám tanító nénije is volt. Néztem a neveket – ekkor döbbentem rá, hogy az osztálytársaim között több volt a cigány, mint a nem cigány. Gyerekkoromban föl se tűnt a különbség. 
 
Tisztes szegénységről beszélek. Mert bár A Csikágó valóban vezette a bűnözési statisztikát, nem kellett rácsokat szerelni az ablakokra, és 8 ponton fogó zárakkal ékesített páncélajtókat helyezni a lakás bejáratára. Talán nem is gyártottak ilyeneket.
 
Tisztes szegénység, vagyis a luxuscikkek teljes hiánya, és sok esetben öntudat. A szegény ember egyetlen kincse, a büszkeség. Néhai nagymamám például kikérte magának, amikor a hentes lenagyságosasszonyozta. Mert ő proletár asszony, nem naplopó.
 
De ez már nem A Csikágóban történt, hanem gazdagéknál, a Pasaréti úton. Ahová azért költöztünk, mert anyám tüdeje nem bírta a Keleti gőzöseiből érkező füstöt. Hozzáteszem, nem mindig felénk fújta a szél a kormot. Ha néha megváltozott a szélirány, a Ruggyanta gyár büdösét direktbe kaptuk a pofánkba.
 
A múlt század 30-as éveiben épült a Pasaréti úti ház, a Bauhaus szellemében. Amikor mi odaköltöztünk albérletbe, már nem működött az egykori központi fűtés, és természetesen a cselédszobában sem volt cseléd. Amúgy gyönyörű, nagy lakások voltak ezek, kivéve a házmester lakását, amelyet arról is meg lehetett volna ismerni, hogy a szoba nem volt parkettázva. Valami betonszerűséget öntöttek oda. Sokáig nem értettem, hogy a többi gyerek miért nem barátkozik a házmesterék fiával – mellesleg velem se nagyon. 
 
Aztán onnan is elköltöztünk – de most nem teljes önéletrajzot írok, nagyot is ugrok, hogy arról beszéljek, amikor ismét szegény környezetbe kerültem. Ez azonban másfajta szegénység volt. A célnélküliség, az igénytelenség, a restség világa. És a (nem létező) pénz világa. Ne adj enni, ne adj munkát, ne taníts, ne legyél megértő! Pénzt adj! Tudom, hogy pénz is kell, adott esetben életmentő gyorssegély. Mi is kaptunk segélyeket, amikor rászorultunk. De ott kizárólag az számít. A pénz. Semmi más. Nincs szeretet, együttműködés. Egymás kifosztása és becsapása – az van.  
 
Nemrég olvastam egy tanulmányt, amelynek szerzője megállapítja, hogy a szegénységet könnyebb lesz felszámolni (egyszer, gondolom, ha forradalom lesz), mint a szegénység kultúráját. Azt hiszem, a szerző téved, mert a szegénység kultúráját összemossa a lumpen kultúrával. Való igaz, sok a közös vonás.  Ez tévesztett meg engem is. Ám az egyik legnagyobb sikerem az volt, hogy a lumpenvilágból sikerült kirugdosnom egy embert.  
 
Ezért azt gondoltam, hogy mindenkit sikerülhet. Az elmúlt 15 évben sokszor próbáltam segíteni. Általában nem pénzzel, mert az nekem/nekünk sincs. Hanem törődéssel, szeretettel, tanácsokkal, természetbeni juttatásokkal. Aki önmaga is akart változtatni a sorsán, azzal el is értem eredményt. Aki viszont csak ábrándozott, azzal inkább én jártam pórul, ő – köszöni szépen – jól elvan.
 
Ahogy jól elvannak azok az érzelmi fogyatékosok is, akiknek a lelkét pátyolgattam, aztán még én kaptam meg tőlük, hogy disznó vagyok.
 
Döntöttem. Szakítok. Szakítok azzal, hogy mindenkit megértek. Csak azokért vagyok hajlandó tenni, akiken legalább a szikráját látom az akaratnak és a fejlődésnek.
 
Az egyik barátom szerint így alig marad majd ismerősöm, és sokkal színtelenebb lesz az életem. Egyébként ő is elismerte, hogy az elmúlt években sokszorosára növekedett a mihasznák száma. Vagy inkább csak őket látjuk, mert ők mutatják magukat látványosan. Szerintem nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a válság tömegesen termel felesleges és lecsúszó embereket, ami a jelenlegi hatalom szempontjából nem is baj. Hiszen a lumpenszegények és érzéketlenek némi pénzért akármire is kaphatók.
 
Ezentúl jobban  fogok nézni, hogy lássak is, még ha ki is maradok majd kalandokból. Nem tagadva, hogy ha nem lettek volna ilyen kalandok, kevesebbet értenék a világból. Kevésbé tudnám, hogy most mi következik.
 
Különben is csoda, hogy eddig nem öltek meg. De ha már lusták voltak meggyilkolni, az életem azoké, akikkel közösen tudunk jutni valamire.
 
Az első parányi eredmény máris megvan. Ma hajnalban nem kaptam sms-t.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://birkanep.blog.hu/api/trackback/id/tr772402448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igaziatommaki2 2010.10.27. 11:55:03

Ezt Te úgyse tudod megállni.:-) Majd szólni fogok.
Tényleg kevés ember lesz csak így a környezetedben.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2010.10.27. 18:06:13

Teljesen igazad van, hogy nem adtál. Ugyanis nem segítettél volna vele, nem okoztál volna örömet sem magadnak, sem a megsegítettnek. Csak azt érezte volna, hogy sikerült behúznia a csőbe, téged, aki a barátja akartál lenni, és te azt érezted volna, hogy balek vagy. Azaz kétszeresen is rossz érzés.
Segíteni a világ legnehezebb dolga, és a lehető legkisebb segítség, ha segítség egyáltalán, a pénz.
Ezt te is pontosan tudod, nem is azért írtam le, hanem, hogy magamnak megfogalmazzam. :-)))))))

A Tyne folyó déli partja 2010.10.27. 18:28:57

a múltkor olvastam egy cikket a szenvedélybetegekről. ott mondta az egyik anya, hogy a drogfüggő fiának egyszer csak nem adott pénzt többet, nem segített, hanem azt mondta neki, hogy most akkor magadra vagy utalva, menj, ahova akarsz, élj, ahogy tudsz. és pont ezzel segített a legjobban.

vagyok2 2010.10.27. 18:53:38

nem kell aggódni, nem ezen múlik, hogy kalandos lesz-e az életed a továbbiakban:)sokan vagyunk, akik értik, amit mondasz, és még nem is ismersz mindenkit:)

A mihaszna tömeg megjelenése és magamutogatása sztem abból is ered, hogy nincs minta az ilyen helyzetben való viselkedéshez, és egy szociológus, pszichológus nyilván okosabban megmutatná az összefüggéseket, azért megpróbálom.
Egyszerűen nem tudjuk kezelni azt a problémát, amit az elszegényedés jelent. Aki benne van, többnyire stresszként éli meg, vagy szégyelli magát, vagy hibáztat mindenkit, személyiségétől függően. Aki meg nincs benne, de lát olyat, aki közel áll hozzá, nem tudja, hogyan viselkedjen, egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincs munka, hogy a korábbi fogyasztás hitelei szétvágták a családokat, a lehetőségeket, az álmokat, a terveket, és nem elég, hogy azokért is fizetni kell, amit el sem fogyasztottunk, ráadásul hosszú időre úgy tűnik, nem lesz jobb.
Szóval, ezt nagyon nehéz kezelni, emberileg, társadalmilag egyaránt.
Én úgy látom, h egyelőre addig jutott a társadalom, hogy hagyja, hogy szégyellje magát az, aki nem talál munkát, megélhetést. Pedig el kellene jutni odáig, mint amit te is leírtál a gyerekkorodból, hogy a szegénység nem betegség, hanem állapot, és egymásnak segítünk, nem csak egymáson.

Amíg nem ismerjük fel, hogy bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe, sőt, sokan vagyunk már benne, de még mindig szégyellnivaló, ami velünk történt, addig azok, akik nem elég erősek, okosak, kreatívak, életrevalóak, azoknak most annyi, vagy depivel, vagy mihasznaként, lenyúlósként.

Te meg ne sajnáld magad, amiért ennyi idő után úgy gondolod, hogy nem kell több érzelmi lenyúlás veled szemben:) két rossz közül a kisebbiket választottad, ennyi:) van egy jó barátom, régóta nem tartom vele szorosan a kapcsolatot, sajnos, de ő mondta nekem mindig annak idején, hogy ne hagyjam magam érzelmileg zsarolni, sokáig nem értettem, miről beszél, aztán egyszer megtettem, amit tanácsolt - nem vettem fel a telefont, nem írtam vissza az emailekre, stb - és azóta szabadabb ember vagyok. Van élet a változás után:)

Égbekiáltó 2010.10.31. 17:06:50

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Na ne már, hogy azzal segítsen valaki a totálisan elesett fiának, hogy eltaszítja magától. Azt megértem, hogy ad neki több pénzt drogra, de az a minimum, hogy nem hagyja magára, hanem cipeli orvostól orvosig és a szarban is vele van. Az olyan anyát akit írtál börtönbe kéne zárni.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.01. 19:39:26

@Égbekiáltó: pedig jót tett vele. így tért észre a gyerek.

Ilds. 2010.11.03. 09:01:13

Nagyon sokan vannak, akik egy-két ezret kölcsönkérnek, cigire, egyebekre. Legtöbbje nem dolgozik, elvegetál nap-mint nap, sajnos, hol innen, hol onnan kunyerál. Borzalmas lehet így élnie. Mert aki nem dolgozik valamiért, soha vissza sem tudja adni a tartozását. Egy darabig még élhet így, de aztán teljesen magára marad... Sokunk, megsajnálja az ilyet, pedig tudja, ez nem megoldás.

_Molly 2010.11.06. 20:46:34

Számomra a legfeldolgozhatatlanabb az, amikor egy lecsúszott, támogatásra szoruló ember éppen azt bántja, aki segít neki. Nem egyszer lett már bűnügyi hír ilyen helyzetből.

Aki együttérzésből munkát vagy kölcsönt ad, és ezért kapcsolatba kerül egy perifériára került emberrel, az kockáztatja, hogy később már követelni fogják tőle, amit korábban önként adott. És persze az irigység is ott lebeg a levegőben...
(Most hirtelen Truman Capote: Hidevérrel-je jut eszembe.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.11.06. 21:28:23

A Solt-tanulmányra gondolsz? Amióta elolvastam, azóta töprengek rajta, vissza-visszatér a gondolataimba.

Jó döntés, egyébként. Az én jelszavam az, hogy "önsorsrontáshoz nem asszisztálok". Soha nem is tettem, de ez eleinte csak szerencsés alkat kérdése volt; tudatosan megfogalmazni csak azóta sikerült, hogy találkoztam Eric Berne műveivel.