HTML

Birka nép

A birka nép istenére esküszünk, esküszünk, hogy mindig birka nép leszünk! Küldjetek történeteket a birkanep@lajt.hu-ra!

Friss topikok

  • Foldes Gazda: @uni1002: Így igaz . Velem megtörtént ,hogy a munkaadóm ukázára orosz katonai járművel kellet utaz... (2014.04.24. 17:52) Hagymaszárat a birkának!
  • elkeseredett.polgar: Szerencse, hogy legalább blogok szintjén ismerjük egymást, így egyszerűbb volt ennek a kis "oktatá... (2013.05.08. 22:10) A birka házhoz száll
  • zellerlevél: Több, mint három év eltelt a poszt megjelenésétől, és semmi sem történt? (2013.03.24. 20:36) A koponyahiányos birka és az Optimális Családtervezési Modell
  • Gáb-orom: Jól esett volna egy kis forrás. Azt hiszem innen vannak, nem? puafesztival.hu/ (2012.08.31. 22:21) A birka párzik
  • Reactor: Ne is. Még a végén érvelned kellene. (2012.07.07. 16:20) Büdös birka

Linkblog

Birkaiskola

2011.06.01. 10:02 Strici

 

Az elmúlt néhány hónapban több esetben is kértek arra, hogy fejtsem ki a nézeteimet az oktatás egyes területeivel – egyetemi képzés, szakképzés, felnőttképzés – kapcsolatosan. Az alábbiakban megpróbálom néhány szemponttal gazdagítani azt a – szerencsére, soha véget nem érő – vitát, ami mindig az adott kor szellemiségét, vágyait és többnyire sanyarú valóságát tükrözi.

– Megszületett! – kiáltunk föl boldogan, és mindenkinek dicsekszünk, hogy hány kiló, hány centi, meg hogy mindegy, fiú-e vagy lány, az a lényeg, hogy egészséges. 

Megszületett. Még jobbára csak alszik, mozdulatai rendezetlenek, alig tud valamit. De az első pillanattól kezdve tanul. Hiszen minden megváltozott; szó szerint az első pillanattól kezdve másképp kell az oxigénhez jutni, s legkésőbb pár óra múlva az is kiderül, hogy az automata tápvezeték helyett máshogy kell megszerezni a betevőt.

Egyre többet tud. Mert egyre többet tanul. A tudás iránti vágy ekkor még ösztönös, a csecsemő szeret tanulni. A tanulás nem azt jelenti, hogy egyből megy valami. Éppen ellenkezőleg: rengeteget kell egy-egy új ismeretet gyakorolnia. S közben gyakori a kudarc, a sírás, a bukás. Mégis, újból és újból nekiveselkedik. Mi pedig reménykedünk, hogy minél hamarabb tud majd a hasáról a hátára fordulni és vissza, hogy a kúszás után elindul járni, s hogy gőgicsélés helyett kimondja az első szót…

Egy idő után már nem minden ösztönös. Azt hiszem, a civilizáció irányába tett első tudnivaló a bilibe kakilás tudománya. Ez az egyik első olyan ismeret, amit általában nem önként akarnak megtanulni a kisdedek. Ugyanis semmi értelme nincs, micsoda hülyeség: a bili hideg és kényelmetlen, ráadásul a pelusba töltött kaki melegít, ha pedig már kezd feleslegessé válni, új pelusba öltöztetik a babát.  A kicsi meg is próbál „ellenállni”, hiába trónoltatjuk órákig a bilin, nem csinál semmit, ám ahogy levesszük róla, azonnal mindent összefos és vigyorogva szembe pisil. Holott már ezzel is megtanult valamit: visszatartani azt, amit eddig bármikor a szabadjára engedett; uralkodni a feltétlen reflexein. Mi persze szintén hősiesen küzdünk: megdorgáljuk, ha látjuk, hogy ellustulna, dicsérjük az erőfeszítéseit, biztatjuk, hogy legközelebb menni fog.

Immár harmadszor nem sikerült a bilibe kakilnia. Több lehetőség nincs: aki háromszor is megbukik, az alkalmatlan a bilizésre, nem érdemli meg a bilit, ettől kezdve csak a pelenka jár neki. Esetleg rengeteg pénzért újból próbálkozhat.

Valószínűleg hibbantnak tartanánk azt a szülőt, aki így gondolkodik. Pedig a csecsemőkor az utolsó, amikor nem büntetjük a bukott szamarat, amikor nem korlátozzuk az ingyenes ismétlések számát, amikor utoljára adjuk meg a lehetőségét annak, hogy a gyerek a képességei szerint, a saját ütemében tanulhasson. (Nem a témához tartozik, de megjegyzem: sajnos, a „sérült” gyerekek számára már ekkor sem mindig.)

Aztán a gyerek bekerül az oktatási rendszerbe, ahol – leszámítva talán a bölcsődét – nagyon sok követelménynek kell megfelelnie. E „minőségbiztosítási rendszer” első eleme az óvodaérettség vizsgálata, egyszersmind az első igazi, társadalmi kudarc lehetősége. Hiszen egy idegen, a felnőtt világ képviselője mondja azt a kisgyerekről, hogy nem mehet oviba, pedig már annyira szeretne… Majd ugyanez ismétlődik az iskolaérettségi vizsgálaton. Ahol azt vizsgálják… hogy mit is? Hogy könnyedén megtanítható-e a tananyag. Mintha a tananyagot kéne tanítani, s nem a gyereket.

De hát mi is az a tananyag? Nem, nem tartom fölöslegesnek a tananyag meghatározását, aprólékos kidolgozását sem. Sőt, örülnék, ha az általános és középiskolákban egységes tananyag és (néhány változatban) egységes tankönyv lenne. Mert akkor lehetne egységes követelmény is. Bizonyára van egy csomó-csomó ismeret, ami nélkül nem lehet élni. Például tudni kell írni, olvasni… Na, itt máris álljunk meg egy szóra! Mit jelent az, hogy tudni kell írni? Még száz évvel ezelőtt is palatáblára (az meg mi?) írtak a tanárok és a tanulók. Vagy lúdtollal. Az én korosztályom már/még (igaz, csak az ált. isk. első osztályában) mártogatós tollal szenvedett; a pacáért egyes járt. Aztán a töltőtoll következett, majd a golyóstoll. Napjainkban pedig, igen, tessék nyugodtan felhördülni, egyre kevésbé van szükség a kézírás tudományára. Ördögtől való volna, hogy néhány év múlva már csak laptopokon tanulnak majd írni a gyerekek? Vagy a kézzel írás tudásának a praktikusságon túlmutató jelentősége is van? (Például a kismotoros mozgások összehangolásának segítése. De muszáj-e ehhez éppen kézzel írni tudni?) Tehát annak az iskolának, amelyik az „életre” tanít, óhatatlanul egy csomó felesleges hülyeséget, „bilizést” is oktatnia kell? Meggyőződésem, hogy igen, sok elméletet is tanítani és tanulni is kell. Na, emiatt tudomány az oktatási-képzési tervek készítése, és ezért nem kívánságműsor.

Bizony, nem kívánságműsor, és ezért rettentően cinikus, aljas és nyomorító az úgynevezett kompetencia alapú képzés. Aminek az a lényege, hogy a tanulót arra – és csakis arra – tanítják meg, ami egy-egy résztevékenység elvégzésére teszi alkalmassá. Még ideológia is van hozzá: az egész életen keresztül történő tanulás.  Hiszen ki vitatná, hogy „A jó pap holtig tanul”? Csakhogy… a parányi, szándékosan határolt, szigetszerű tudás-morzsácskákból nem művelt ember, hanem szellemi betanított rabszolga lesz. A jó "pap" nem akármit, hanem egyre magasabb szintű, egymással összefüggő vagy összefüggésbe hozható ismereteket tanul. 

Ám miért gondoljuk mi, gőgös értelmiségiek, hogy a sokoldalú, kiművelt emberfők sokaságára van szüksége egy társadalomnak? Miért ragaszkodunk Petőfi vagy József Attila „szóvirágaihoz”? Hiszen éppen a minap lett megmondva, hogy „A gátépítés, a csatornatisztítás, a víztározó-építés nem 21. századi technológiával fog történni Magyarországon, hanem közmunkában".

Na, éppen emiatt gondoljuk úgy. 

Éppen ezért vagyunk (még) sokan, akik szerint nem csupán kompetencia-, hanem értékszemléletű oktatási-képzési rendszerre is lenne szükség. Vagyis arra, hogy ne csak a „hogyan”-t, hanem a „miért”-et is tudják a különböző iskolákból kikerülő emberek. Mert ha az okokat és az összefüggéseket is ismerik, akkor egyrészt könnyebben tanulnak meg bármit is, egyre inkább válnak egy valóban a tudásra építő társadalom hasznos tagjaivá, másrészt egyre kevésbé lehetne birkaszámba venni őket. 

Hogy egy egyszerű példával szemléltessem az eddigieket: A kompetencia elvű képzés során megtanítják, hogy ha a kisbabának fáj a füle, akkor hány percig és a fülétől hány centire kell tartani az infralámpát. Ez a képzési mód azonban még érzékeltetni sem tudja, hogyan mutathatjuk ki a szeretetünket a kicsinek, hogy megbocsássa nekünk ezt az olykor fájdalmas kezelést. Arra pedig végképp alkalmatlan a kompetencia alapú képzés, hogy megtanítsa a gondozónőt az "ellátási kötelezettségen" kívül arra is, hogy hogyan kell szeretni. Mert ez már nem írható le a hr-esek által kedvelt folyamatábrákkal, ez már nevelés, ez már nem is csupán az oktatási rendszer feladata – de azért a jó képzés, az értékalapú képzés része is. Hiszen azt a szakembert, ápolónőt, gondozónőt kedvelik jobban a bébik, aki megtanult jól szeretni – s persze azt is, hogy hány perc meg hány centi.

A kompetencia alapú képzést egyébként először az USA-ban kezdte alkalmazni néhány nagyvállalat, abból a célból, hogy egyrészt gyorsan jusson dolgozóhoz (célszerszámhoz), másrészt azért, hogy a teljes termelési folyamatot csak néhány kiválasztott láthassa át. Ebben a modellben egy-egy ember mindössze fogaskerék a "csapatban". A harmadik ok az volt, hogy a szakképzés hatalmas üzletté vált, érdemes lett fölszabdalni, hogy ha az adott szintnél vagy ismeretnél többet akarsz tudni, ismét és ismét fizess. 

Tehát:

Induljunk ki abból, hogy minden ember értelmes. A közeg, ahol él, határozza meg, hogy az értelme mennyire tud kivirágozni. Van, akit segít a környezete, s az egyéni adottságai is olyanok, hogy érdeklődőbb, könnyebben tanul. Van, akit viszont erősebben kell ösztönözni, és többet is bukdácsol. Ám ettől még semmivel sem kevésbé értékes ember.

Minden embernek meg kell adni a lehetőséget, hogy felkészültségének, tudásának, érdeklődési területének megfelelő iskolá(k)ba járhasson – anyagi lehetőségeitől teljesen függetlenül. Ezt hívják a feltételek egyenlőségének, ami jóval több, mint az álságos esélyegyenlőség. Ez ugyan rengetegbe kerül, de az elmúlt 20 évben láttuk, hová vezet a „költséghatékonyság”. De még abban is biztos vagyok, hogy a rakéták árához képest sokkal költséghatékonyabb az oktatás. Különösen az oktatás kezdeti szakaszában (a középiskola végéig) kell elérni, hogy mindenki alapos, a későbbi tanuláshoz szükséges tudással rendelkezzen, hogy készségszinten bármilyen, az adottságainak megfelelő ismeretet el tudjon sajátítani.  S itt egy gondolat erejéig visszatérek a tananyag és a tankönyv kérdésére is. Az sem nyilvánvaló ám, hogy a tankönyv papír alapú lesz, könnyedén kiszámolható, hogy jobban megéri, ha a tanuló ingyen e-könyv olvasót kap. Az egységes tananyagnak pedig nyilvánvalóan része az elektronikus tájékozódás és tájékoztatás, így ötvözve az egységesség követelményét a sokszínűséggel. Hiszen a világhálón a tananyagnál sokkal több ismeretre tehet szert a nebuló.

Ha az általános- és középiskolából kikerülő fiatal felnőttek valóban képesek lesznek az érdeklődésüknek és a társadalmi elvárásoknak megfelelő ismeretek elsajátítására, akkor arra is képesek lesznek, hogy eldöntsék, milyen szempontok szerint és milyen pályát válasszanak.

Csábító, hogy a „tudás társadalmában” mindenkinek legyen felsőfokú végzettsége. A mi országunkban sem az a gond, hogy sok a diplomás, hanem az, hogy e diplomások tudása és életmódja gyakran nem mutat semmilyen társadalmi elkötelezettséget.

Az egyetem – az universitas – célja a diákok értelmiségivé tanítása és nevelése. Az értelmiséghez való tartozás az iskolázottság és az életforma egysége. Értelmiséginek nevezhető az az ember, aki szellemi képességei és tudása birtokában gyorsan képes tájékozódni a világ jelenségei és történései között, képes építő módon, felelősen dönteni, döntéseinek érvényt szerezni, döntéseinek következményeit vállalni, és döntéseivel nemcsak a magánjót, hanem a közjót is szolgálni. Tevékenysége továbbá mások tudásának bővítését is szolgálja.

Az egyetem legyen minden szempontból autonóm! Tevékenységének biztonságát az állam és a nemzetközi közösség garantálja! Oktatásának szerkezete és céljai nem függhetnek egyes cégek támogatásától. Az állam feladata a tényleges egyetemi személyi, tárgyi, kulturális és szociális szükségletek biztosítása – a munkabérektől a korszerű műszereken és az egyetemen működő alkotó műhelyeken keresztül a kollégiumi férőhelyekig. Az egyetemnek saját hatáskörében kell az oktatási-nevelési-kutatási terveit kidolgoznia, és meg kell teremtenie a hatékony diákönkormányzás – mint demokratikus, tehát folyamatosan ellenőrizhető – új formáit.

Az egyetemi képzés egyszerre épül alulról fölfelé és fordítva. A nevelés szempontjából közös munka legkisebb egysége a tanulókör. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a kreditrendszert vélhetően meg kell szüntetni, mert elszigeteli az embereket egymástól.

Az egyetemi képzés az egyetlen, ahol korlátozni kell a bukások számát. hiszen az egyetemre járó diák (egyetemi polgár) már felnőtt ember, akinek a szerződése az egyetemmel arról szól, hogy ő ott tanulni fog, és oklevelet szerez a meghatározott időtartamú képzés végén. Ennek érdekében a (nappali tagozatos) diák a szorgalmi időszakban csak nagyon korlátozott heti óraszámban, kizárólag az egyetem engedélyével és kizárólag szakirányú kereső tevékenységet végezhet. Hiszen költségeit az állam fedezi.

Az egyetem felelőssége kiterjed arra is, hogy aki egyetemre jelentkezik, már a felvételi előtt rendelkezzék azzal a középfokú tudással, ami majd lehetővé teszi az egyetemi oktatásban való részvételét. Ezért az egyetemeknek részt kell venniük az alap- és középfokú oktatás magasabb szintre történő emelésében. Ez teremti meg majd a valóban szakmai alapokon történő szűrést; ezt értem azon, hogy mindenki "felkészültségének, tudásának, érdeklődési területének megfelelő iskolá(k)ba járhasson".

Akik pedig nem alkalmasak felsőoktatási képzésre, vagy – inkább – nincs hozzá kedvük, a jelenleginél sokkal nagyobb létszámban részesülhessenek szakképzésben. A szakképzés szerepe sem az lenne csupán, hogy egy-egy szakmát készségszinten megtanítson, hanem az is, hogy az adott szakmai ismeretek megalapozzák a továbbképzést, illetve, hogy a szakmán belül – netán szakmákon átívelő – átfogó, szakmai szemléletet alakítson ki a tanulókban. A modern szakképzés korántsem csupán a szakképző intézetek feladata. Egy-egy szakmának kell összehangoltan tevékenykednie azért, hogy a szakképző helyek tananyaga időszerű és szakszerű is legyen. Először persze azért, hogy legyen egyáltalán.

 

3 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://birkanep.blog.hu/api/trackback/id/tr232948022

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Öregdiákok elsőben 2011.08.25. 19:03:47

 Már nincs egy hét a tanév kezdetéig. Sok ezer gyereket kap el a gépszíj, hogy aztán legközelebb nyugdíjasként dobjon le magáról. Sokan féltik, óvják a gyereküket az iskolától: míg 30 éve - engedéllyel - akár 6 év alatt is mehetett valaki iskolába...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rabyn 2011.06.01. 11:35:48

Lenne értelme a kompetencia alapú oktatásnak, ha ésszel csinálnák. Jelenleg az van, hogy a képességeket, készségeket fejlesztjük a tananyag megtanulása által. Csakhogy... Az esetek többségében le van szarva, hogy mi hogyan fejlődik, le van szarva a magyarázat is. Túlságosan is rámegy az egyéni fejlesztésre a jelenlegi rendszer.

Az írás-olvasáshoz: Egyetlen szóval meg tudom indokolni miért kell tudni kézzel írni. Áramszünet.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.06.01. 14:48:18

kismotoros mozgáshoz sm jogsi kell. ;)

A Tyne folyó déli partja 2011.06.03. 19:38:09

@Rabyn: ahhoz kell gyertya is:)
amúgy, nekem pl. rejtvények, vagy ilyen alap dolgok, hogy az ember felírjon magának dolgokat, mondjuk egy bevásárlócetlit. vagy üzenetet hagyjon a hűtőn a feleségének. vagy jegyzeteljen előadáson.