Hey Jude – a kötelező szőlőszüret nagy slágere, s talán a Beatles legszebb lassú nótája, amelynek hét perce alatt kellően jót lehet smárolni.  Az akkori titkos szerelmem, az osztálytársnőm is erre csókolózott az osztály legjobb pasijával. Honnan is tudhattam volna, hogy a fellángolás csak másnap reggelig tart – meg azt is honnan sejthettem volna, hogy érettségi után az osztálytársnőm egy vadiúj hófehér Mercedeshez fog férjhez menni? Vagyis a Mercedes valóban új volt, ám a férj nem annyira. Meg az a másik kettő sem, akit szintén eltemetett, s közben egyre gazdagabbá vált, olyannyira, hogy már ő tart ki egy nála húsz évvel fiatalabb szépfiút. A nagyon sokadik érettségi találkozónkon mindenesetre ugyanazzal az osztálytársammal is csókolózott, mint azon az estén, és olyan részeg volt, hogy nyugodtan én is beállhattam volna a sorba.  

Hey Jude – aznap este nem voltam képes végighallgatni, bevonultam a csoportunk hálótermébe, és zokogtam, és meg akartam halni, pedig állítólag 16 évesen a legboldogabb az ember. Azt hiszem, néhai édesapámnak volt igaza, aki szerint mindenkit meg kell baszatni ebben az életkorban, különben nagy bajok lesznek.

Hey Jude –  az ofőm észrevette, hogy a hálóteremben ég a villany, és megkérdezte, hogy miért nem bulizok a többiekkel. Lehajtottam a fejem. – De öreg vagy… – mondta kicsit mosolyogva, ne bánkódj, menj a többiek közé!

Hey Jude – nem mentem. És még nagyon-nagyon sokáig nem mentem semmilyen buliba sem. Nem is nagyon hívtak, hiszen mit kezdtek volna velem, aki csak az elektromosságról tud beszélni, nem az élet és halál nagy kérdéseiről.

Hey Jude – ez a történet jutott eszembe még az idei Sziget alatt, amikor egy huszonéves lány kérdezte meg tőlem a házunk előtt, hogy hogyan lehet a lakótelepről a HÉV-megállóhoz jutni.

– Én is arra megyek, gyere velem! Ráadásul a mi lakótelepünk a világ legjobb lakótelepe, mert ingyér hallgathatjuk meg a Sziget összes koncertjét, ráadásul egyszerre.

 – Engem idegesít a Sziget. Fáj a fejem tőle. Én nem szeretem ezt a zenét, nem szeretem, elég már belőle. Elég a Szigetből!

Már a számon volt, hogy azt mondjam neki: „De öreg vagy…”, amikor ránéztem az arcára, a fájdalomra, hogy nem kell ő senkinek. Mert nem szép. Vagy ami sokkal rettenetesebb: nem sugározza magából, hogy ő is nő. Pedig ha kimenne a Szigetre, megszépülne. A Szigeten ugyanis mindenki szebb egy kicsit. A közös játékok, a rengeteg program és a szabadság képzete – tudjuk ezt Woodstock óta – megszépíti az embert. „Közelről mindenki szép és mindenki bolond” – hangzik el ez a nagyon keservesen biztató mondat Szász Péter „Szépek és bolondok” című filmjében. És valóban, a Szigeten mindenki kicsit közelebb kerül. Ez az oka annak, hogy nem lehet igazán utálni a Szigetet. S talán ez a lány is lehetett volna valakinek a Sziget szépe.

De már jó hete vége a fesztiválnak. Ismét csönd van. A lánynak sem fáj már a feje.

Hey Jude – megint elsunnyogott egy szerelem.