„Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart.”
(József Attila: Eszmélet)
Emlékeztek még a megboldogult Sulinet Expressz programra? Ha emlékeztek rá, akkor arra is emlékezhettek, hogy a lényege az volt, hogy egy csomó állami támogatással nagyon drága digitális eszközöket vásárolhattatok meg. Például digitális fényképezőgépet. Holott a program azzal a céllal indult, hogy a nagyon szegény emberek alapvető számítástechnikai eszközökhöz jussanak.
Régóta tudjuk, hogy a Sulinet Expressz hazugság volt. Minden szempontból hazugság. Elsősorban nem alapcikkek, nem az első PC vásárlására használták föl az emberek az állami támogatást, hanem továbbfejlesztésre, kiegészítők vásárlására. A Sulinet Expressz hatására ugyanis alig (3%-kal) nőtt a számítógépes háztartások száma, a rendszer a közepes jövedelműeknek kedvezett. Amikor pedig egy-egy eszköz lekerült a kedvezményes listáról, érdekes módon rögvest olcsóbb lett, tehát mindenféle állami támogatás nélkül is ugyanannyiért vásárolhatta meg a nép, mint támogatással. Kit támogatott tehát az állam? Azt a vállalkozást, amelyik a Sulinet igazi kedvezményezettje volt. Az Elender nevű pénznyelő automatát, Kóka János hírhedt cégét, azét a Kóka Jánosét, akinek a többszintes csodapalotáját feketén foglalkoztatott munkások építették.
Mit csinált tehát az állam Sulinet Expressz címen? Lopott. Lopta a közpénzt, magánzsebeket tömve tele.
Hogy mégis hogyan lehetett ilyen pofátlanul lopni? Hát úgy, hogy egy létező társadalmi igény kielégítése volt a jelszó.
Nézzünk tehát egy másik társadalmi igényt! Magyarországon nagyon sok a nagyon szegény ember. Olyan nagyon sok, hogy az már feltűnő. Mert a szegénység alapvetően rejtőzködő. Azért ilyen sok a nagyon szegény, mert ahol csökken a termelés, ahol csökken a nemzeti jövedelem, ahol e csökkenő nemzeti jövedelmet is szétlopkodja a gazdasági elit, ott egyre többen lesznek szegények. Ahol sok a munkanélküli, ott kevés a munkából származó jövedelem, emiatt a társadalom munkavégző része egyre nehezebben tudja eltartani a gyerekeket, a fiatalokat, a valóban rokkantakat és a nyugdíjasokat. Egyszerűen nem jön vissza a korábban aktívak (ma nyugdíjasok) által megtermelt jövedelem. Ilyenkor tehát, amikor kevesen dolgoznak, amikor e kevesek sem termelnek elég jövedelmet, akkor megnő a segélyre szorulók száma. Ha pedig egyidejűleg nő a segélyre szorulók száma és csökken a segélyre fordítható összpénz (vagy szándékosan csökkentik ennek mértékét), akkor az a társadalom igénye, hogy a segélyezésre fordított összegek még jobban hasznosuljanak.
Sehol a világon nincs példa arra, hogy segélyezéssel sikerült volna felszámolni a szegénységet. Az USA-ban jelenleg ugyanannyi (20%) a nagyon szegények aránya , mint 1962-ben, amikor Kennedy meghirdette a szegénység elleni háborút.
Ebben az esetben nagyon tetszetős megoldások szoktak születni. Még véletlenül sem olyanok, amelyek a segélyezendők számát úgy csökkentenék, hogy ne kelljen segélyezni őket
Ezzel szemben ilyenkor jön a bünti, a fegyelmezés, a megszégyenítés, a szembefordítás. A szegénység elleni harc a szegények elleni – hatalmi ösztönzésre egymás elleni – harccá aljasul.
Az egyik ilyen trükk a szociális kártyának nevezett „természetbeni” juttatás. Mielőtt megvizsgáljuk, ki nyer az ügyön, nézzük meg, milyen ürüggyel is találták ki a hatalom bölcsei ezt a megoldást!
A jelenlegi segélyezési gyakorlat lényege, hogy a segélyezett pénzt kap.
Hozzáteszem rögtön, hogy ez sem egészen igaz. Az az édesanya például, aki nem tud szoptatni, nem pénzt kap anyatej vásárlására, hanem az anyatejgyűjtő állomásról kihozzák neki. Vagy például az önkormányzat által fenntartott bölcsik egy részében nemcsak bölcsődei díj nincs, hanem az ebédért sem kell fizetni.
De nézzük, mi történik a pénzzel, ezzel a nevetségesen alacsony támogatással! Mi történne? A segélyezett elkölti. Lakbérre, közüzemi díjak fizetésére, és ha még marad belőle, élelmiszerre. Ha nem marad, akkor megesik, hogy éhen hal. Ha nem fizet közüzemi számlát, mert inkább a gyerekeit eteti, akkor kilakoltatják, és megfagy. Hangsúlyozom, ez a pénz olyan csekély, hogy szinte semmire se elég.
Mégis, akadnak, akik ezt a pénzt is elisszák, elbagózzák, eldrogozzák vagy a kétségbeesésükben uzsorakamatra fölvett hitelt törlesztik belőle. Mit gondoltok, mekkora az arány a segélyezettek körében, akik egészségkárosító élvezeti cikkekre költik a segélyt? Elárulom. 10% se. A hiteltörlesztés sajnos más ügy, ott még nincsenek statisztikai adatok, de többnyire nem luxusvillák eladósodott lakóiról van szó.
Ez a 10% azonban nagyon látszik, és területileg is nagy a szórás. Jobban látszik, mint amikor Pállfy István részegen vezetett híradót vagy Horn Gyula beszélt hülyeségeket ugyanilyen állapotban a parlamentben. Jobban látszik, mint amikor a képviselők nem bírnak magukkal, és bagóznak az ország házának folyosóin. Jobban látszik, mint amikor Fodor Gábor vagy Deutsch Tamás drogozik. Jobban látszik, mert aki szegény, az bármit követ el, jobban látszik. Mert közelebb van. Egy kistelepülésen az ott élők mindenkiről tudnak – vagy tudni vélnek – mindent.
Például azt is tudják, ki az, aki inkább éhezteti a porontyait, de a kocsmát nem hagyja ki. Már csak azért sem hagyja ki, mert a szegény települések „protokolljához” hozzátartozik a kocsma. Sőt, nemcsak az ott lakó egyszerű népek tudják, hanem az önkormányzat vezetőinek is látniuk kell. Hiszen azért választottuk meg őket, hogy ügyeljenek a törvényességre, nem azért, hogy a szegény emberekkel – közmunka fedőnévvel – a saját palotájukat építtessék föl. Aki ugyanis elhanyagolja a kiskorú gyermekeit, az bűncselekményt követ el. Ebben az esetben az önkormányzatnak hivatalból lépnie kell. Nemcsak bűncselekmények, hanem szabálysértések esetében is. Ha például a gyereknek sok az igazoltatlan hiányzása, akkor gyámügyi eljárás indul. De melyik iskolából is hiányzik sokat a gyerek? Abból az iskolából, ahová, ha járna, a többi szülő kiírattatná a saját gyerekeit. Mert jobb helyeken nem vegyülünk a szegényekkel. Ugye. De ettől még intézkedni kell, védeni kell a gyereket.
A gyereket például tényleg lehet úgy védeni, hogy a segélyezésre fordított összeg egy részét természetbeni juttatásként kapja a gyerek. Iskolatej, étkeztetés, stb. Úgy is lehet védeni, hogy állami gondozásba veszik a kicsit. Úgy is lehet, hogy nevelő szülőkhöz vagy örökbe adják. Úgy is lehet, hogy a veszélyeztetett gyerekek családját rendszeresen ellenőrzik, és bizonyos költségeket az önkormányzat automatikusan befizet, és csak a maradékot utalja át. A törvény most is lehetővé teszi, hogy a családi pótlék felét természetben juttassák el a családhoz, indokolt esetben.
A szociális kártya úgy működne, hogy meghatározott cikkeket meghatározott boltokban lehet csak vásárolni. Láttam ennek az előzményét. Úgy 12 évvel ezelőtt Derecskén Halász János barátom (később az egyik párt parlamenti frakcióvezető-helyettese) hozott létre szociális diszkontot. Jegyre lehetett vásárolni ott alapvető élelmiszereket: pl. olajat, lisztet, kenyeret, cukrot. Működött is a diszkont, azzal a bibivel, hogy a diszkontban vásárolt termékeket el is adták a többieknek azok, akik korábban is kocsmatöltelékek voltak. Tehát éppen azoknak a családját nem segítette, akikről a dolog szólt. A diszkont hamarosan meg is szűnt, ha jól emlékszem.
A szociális kártya nem egyszerű jegy, hanem csipkártya lesz, fényképes, kóddal védett. Elsőként tehát az jár jól majd, aki a kártyát gyárthatja. A kártyával csak meghatározott helyeken lehet fizetni. Ha a közüzemi számláktól eltekintünk, akkor ez azt a lehetőséget rejti magában – miként erre Ferge Zsuzsa megélhetési szegénységszakértő is felhívta a figyelmet –, hogy a fizető helyek árat emelnek. Volt már ilyen botrány a szociális kártya előzményei esetében 1996-1999 között Újbudán, 2007-2009 között Hódmezővásárhelyen, s volt gond Esztergomban, Cegléden és Szolnokon is. Továbbá tudjuk azt is, hogyan lehet pénzre váltani „okosan”, némi veszteséggel az étkezési utalványokat vagy a ruhautalványt. A szociális kártyával vásárolt javakat természetesen el is lehet adni. Mert az uzsorásokat mindenképpen ki kell fizetni, különben – állami szemhunyással – hirig lesz, legfeljebb még kevesebbet eszik a gyerek még ott is, ahol nem isszák el a segélyt.
Hogy egészen pontosan kiken fog segíteni a szociális kártya, azt nem lehet tudni. De azt már látjuk, hogy kik fognak nyerészkedni vele.
Min említettem, a segélyezés nem old meg semmit. Se kártyával, se kártya nélkül.
A bűnözést – ideértve az uzsorásokat is – a bűnüldözés és az indokolt büntetés, a lakáshiányt a lakásépítés, a munkanélküliséget a munkavégzés lehetőségének megteremtése, a szegénységet a termelés és az igazságosabb elosztás szünteti meg. Hogy erre az alapvető igazságra mikor jövünk rá?
A Négyszögletes Kerek Erdőben is sokáig tartott, amíg ráeszméltek, hogy Szörnyeteg Lajos álmosságát csak az alvás orvosolhatja. De attól kezdve mindenki vigyázta az álmát.