Bűn és bűnhődés – az emberiség történelmének egyik leggyakrabban változó tartalmú, de elég régóta létező fogalompárja. A társadalom által bűnnek számító cselekményekért a bűnösnek büntetés jár, a büntetés miatt a bűnt elkövető bűnhődik.
A különböző társadalmakban különböző cselekményeket tekintenek bűncselekménynek. A középkorban bűntettet követett el, aki szerint a Föld kering a Nap körül, a korai angol kapitalizmusban bűnözőkké váltak a bekerített földekről elkergetett parasztok, a XX. század hatvanas éveiben az USA néhány tagállamában fajtalankodásért ítélhették el azokat, akik szájjal elégítették ki egymást, és sok helyen még ma is a bűncselekménynek számít a homoszexualitás vagy a művi terhesség-megszakítás, legyen annak indoka bármi is.
A büntetés tekintetében – általában – enyhülést tapasztalunk a civilizáció fejlődése során. Ennek az az oka, hogy egyre kevésbé gondoljuk azt, hogy a bűnöző örökre bűnöző marad. A büntetés pedagógiai célja már nemcsak a bűntől való elrettentés, hanem a bűnöző „visszavezetése” a normális társadalomba.
A büntetési tételek nagysága folyamatos vita tárgya. Ott, ahol a bűncselekmények száma magas, a társadalom általában alacsonynak, elégtelennek találja a büntetés mértékét, s ritka az olyan elmélyült gondolkodás, amely másutt keresi a bűnözés növekedésének okát. A közvélemény szerint Magyarországon is enyhék a büntetési tételek. Pedig inkább csak arról van szó, hogy az igazán jelentős – főként a súlyos gazdasági – bűncselekményeket elkövetők megússzák. Így pl. az eddigi legnagyobb kárt okozó bűncselekmény, az olajszőkítés elkövetőinek cselekménye a büntethetőséget kizáró elévülés miatt maradt büntetlenül – eltekintve azoktól, akiket a maffia meggyilkolt, mert járt a pofájuk. Amúgy pedig… ha vett már részt közületek valaki büntető eljárásban, hirtelen soknak is tűnik a büntetés olykor.
A modern társadalmakban a bűnözők a büntetésüket büntetés-végrehajtó intézményekben töltik le. Ezeket összefoglaló néven börtönöknek hívjuk. A börtön elkülöníti a bűnözőt a becsületes emberek világától, megvédi a társadalmat e veszélyes lényektől. A szabadság súlyos korlátozása pedig – állítólag – jótékony hatással van a bűnözőre. Már csak amiatt is, mert a börtönben – vagy a börtönnel szerződést kötött üzemben – dolgozni is kell. Érdekes ez ám! Egy olyan társadalomban, amelyben két alapvető osztály van, a börtönben csak az egyiknek az „értékrendje” érvényesül, a dolgozóké. A tőkéseké soha. Vagy mégis? És ha igen, milyen módon is jut érvényre a tőke értékrendje?
Ezzel foglalkozik egy oroszországi kiadvány szeptemberi írása, amelyet parányi rövidítéssel adok most közre:
Amerika szövetségi és magánbörtöneiben jelenleg kétmillió embert tartanak fogva. E mutató szerint az USA világrekorder. Mint maguk az amerikai újságírók írják, „az emberiség történetében még nem volt olyan társadalom, amely ennyi polgárát tartotta volna börtönben”. Ebben az országban félmillióval több az elítélt, mint Kínában, noha itt a lakosság a kínainak csak az ötöde.
Honnan ennyi ember, akiknek csak rács mögött van helyük? A keresletet a börtönipar diktálja.
„A bebörtönzöttek magánbérlése provokálja a törekvést az emberek bebörtönzésére. Az elítéltek munkájából pénzt szerző korporatív részvénytulajdonosok lobbiznak a hosszabb időre szóló ítéletekért, hogy biztosítsák maguknak a munkaerőt. A rendszer önmagát táplálja”, mondja olyan labouristák kutatása, akik szerint a börtönrendszer „a náci Németország utánzása a kényszerített rabmunka és a koncentrációs táborok vonatkozásában”.
A „börtönipari komplexum” befektetői a Wall Street-en találhatók és köztük van az amerikai korporációk krémje: a Motorola, a Microsoft, az IBM, a Compaq és mások. Ők lelkesen fogadták a szivárványos perspektívákat, felfedezve a majdnem ingyenes börtönmunkát. Ennek a félmilliós iparágnak saját kereskedelmi kiállításai, kongresszusai, honlapjai, internetes katalógusai vannak. Reklámkampányokat folytat, tervező, építő cégei, beruházási alapjai, épületüzemeltető és élelmiszer-ellátó vállalatai vannak, továbbá fegyveres őrsége és filcbevonatú cellái az engedetlenek számára. Mint a „Left Business Observer” írja, az USA börtönipara gyártja a katonai sisakok, egyenruha-szíjak, páncélmellények, azonosító kártyák, ingek, nadrágok, sátrak, hátizsákok és kulacsok 100%-át. A katonai felszereléseken és ruházaton kívül, a börtönök termelik a szerelő szerszámok 98%-át, a golyóálló mellények 46%-át, a háztartási technika 36%-át, a fülhallgatók, mikrofonok, megafonok 30%-át és az irodabútorok 21%-át, valamint repülőipari és orvosi berendezéseket és sok egyebet.
Az elítéltek munkájának köszönhetően az USA újra a befektetéseket vonzó hellyé vált, ami még nemrégen csak a harmadik világ országainak a kiváltsága volt. Mexikóban a határ közelében bezártak egy szerelő üzemet, és átvitték a kaliforniai „St. Quentin” börtönbe. Texasban egy gyárból 150 munkást bocsátottak el, és szerződést kötöttek a „Lockhardt” magánbörtönnel, ahol most az áramköröket szerelik. Oregon állam kongresszusának az egyik tagja a Nike korporációhoz fordult, sürgetve egyik gyáruk áthelyezését Indonéziából ebbe az államba, magyarázva, hogy „a gyártónak itt nem lesznek szállítási problémái, és biztosítják számára a börtönmunkát”.
Az elítéltek munkájának a kihasználása a legnyereségesebb üzletnek bizonyult. Az üzlet érdekeit hűségesen szolgáló állam pedig növekvő mennyiségben szállítja neki a szabadságától megfosztott, majdnem ingyenes munkaerőt. A rendszer a rabtartás és a rabszolgatartó társadalmi rend új formájához érkezik. Az oroszországi kapitalizmus perspektívái ebben az értelemben is a legragyogóbbak, hiszen Oroszország a második helyen van a bebörtönzöttek számát tekintve.