Tegnap egy közüzemi szolgáltató ügyfélirodájában voltam. Hőség volt, az átlagos várakozási idő 2-3 óra. Sorszámot kaptam, láttam, hogy hosszabb távra kell berendezkednem. A váróterem és a rendelés – tehát ahol az érdemi ügyintézés folyik – fényérzékeny vezérléssel ellátott ajtóval van elválasztva, hogy a „betegek” ne zavarják a szerencsés bejutókkal történő eszmecserét.

A sorsukba többé-kevésbé csendesen belenyugvó várakozók hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy egy házaspárt üvöltözve tuszkolnak ki a rendelőből. Pontosabban: a házaspár is üvöltözött, és még valaki is, aki a rendelőt volt hivatott képviselni.

Kérdeztem, mi történt? A házaspár előadta, hogy ők már három órája vártak, amikor sorra kerültek, és csak egy elmaradt, vitatott számlát próbáltak befizetni. Miután megállapodtak a fizetendő összegben, odaálltak a pénztárhoz. A pénztárnál nem volt sor, senki nem volt előttük. Mégis kikergették őket, mert a pénztárhoz újabb sorszámot kell húzni.

A tény hallatán alkalmi közösség jött létre, végre volt mivel elütni az időt, mindenki a rendszert szidta.  Világnézettől függött, hogy ki melyiket, de a szolgáltató kurva anyjának megítélésében nem volt vita.

Telt-múlt az idő, lassanként rám került volna a sor, ám a kijelző valahogy átugrott a sorszámomon. Mondtam a biztonsági őrnek, hogy kérem a Vásárlók könyvét, én itt büntiben vagyok, időm rengeteg, beírok. Az őr be is ment a rendelőbe, és át is adta a könyvet. Elolvastam a korábbi beírásokat, amelyek ugyanazokat a problémákat jelezték.

Én is beírtam a magamét, majd láttam, hogy már tucatnyi szerencsés előzött meg.  Ekkor – kezemben a könyvvel – bátran az ajtó elé álltam, a fényérzékelő engedelmeskedett, és a szentély kapuja kitárult. A nyolc ügyfélszolgálati hely közül négynél serénykedtek.

– Az a kérdésem, hogy miért vagyok kirekesztve?

– Hogyan merészelt bejönni ide hívás nélkül?

– Én kérdeztem előbb.

– Menjen ki innen azonnal!

Ekkor belépett a biztonsági őr is. Mondtam neki, hogy hozzám ne érjen, ha akar valamit, hívjon rendőrt.

– Vegye ki a kezéből a vásárlók könyvét! – parancsolt rá az őrre az iménti hang.

Nem részletezem tovább a dolgot, a biztonsági őrrel megállapodtunk, hogy én visszamegyek a váróterembe, és ott befejezem a regényt.

Kisvártatva sorra kerültem, az ügyintéző kedves és segítőkész volt. Amikor távoztam az épületből, még küldtem egy reménysugarat a pénztárhoz várakozók felé.

Elgondolkodtam. Ha bepanaszolom a kiabálós nőt, kirúgják őt ugyan, de attól nem lesz rövidebb a várakozási idő. Legfeljebb egy másik nő idegei is tönkre fognak menni, és így tovább.

Ti mit tennétek, birkák?