Egy évvel ezelőtt, 2009. augusztus 3-án kezdődött a Birka nép története. Valójában persze korábban, hiszen már hónapok óta törtem a fejem azon, hogyan mondjam el mindazt, amit bosszantónak, fontosnak vagy csak elgondolkodtatónak tartok. Időm volt, mint a tenger, hiszen túl voltam az OKJ-s vizsgán. Az írás meg nem volt különösebben nagy feladat, hiszen harmincvalahány évvel ezelőtt jelent meg az első „hivatalos” cikkem – ma már elképzelhetetlenül nagy, egymillió-kétszázezer példányban.
Az elmúlt egy évben persze nagyon sok minden történt. Például már valószínűleg senki nem hiszi, hogy az általános társadalmi és gazdasági válság gyorsan múló rosszullét. A birkák magatartását azonban továbbra sem a tiltakozás, az önszerveződés, az összefogás jellemzi, hanem a beletörődés, az egyéni küzdelem vagy a dühös lépcsőházi mormogás. Az érzelmi világunkat is a bizonytalanság határozza meg: gyors ismerkedések és még gyorsabb csalódások. Hiszen a társadalmi nyomorultság érzelmi fogyatékosok sokaságát termeli. Miközben szociopaták siserahada hatalmi vérengzésben leli kedvét, s azt is szétrombolja, ami még netán működne.
Én azon szerencsések közé tartozom, akinek éppen e válság közben – 28 hónapnyi munkanélküliség után – lett teljes munkaidős, teljes bérrel bejelentett állása. Ám úgy gondolom, az érzékenységem változatlan. Dőreség lenni azt hinni, hogy befogom „pörös számat”.
