1. telefon (2010. december 24., 14.05):
– Szia.
– Szia. Ki vagy Te?
– Én Döme vagyok. Mindössze egyszer beszéltünk telefonon, az élettársamat kerested. Csak boldog karácsonyt akartam kívánni neked.
– Köszönöm. Neked is legyenek boldog ünnepeid.
– Nekem nem lesznek. Kirúgtam az élettársamat.
– Itt volt az ideje. Szemét nő volt. Csak kihasznált téged.
– Kértem, hogy legalább karácsonykor ne cirkuszoljon. Tíz éve ismerem őt, nem volt mindig ilyen hitvány, de amióta visszaszokott a drogra, Katit, ezt az újabb fajtát veszi, egyre kibírhatatlanabb. Néhány hónapja lakik nálam ismét, ingyen zabál, adok neki pénzt is…
– Én alig tudok róla valamit. Csak annyit, hogy egyre lepusztultabbnak láttam az utóbbi időben.
– Ha akarod, majd találkozhatunk személyesen is, és mindent elmesélek róla.
– Oksi, jövőre beszélgethetünk. A történtek ellenére békés karácsonyt még egyszer, szia!
– Szia!
…………………………
2. telefon (2010. december 25., 9.35):
– Szia!
– Szia!
– Ismét Döme vagyok. Még egyszer boldog karácsonyt kívánok neked. És el is akarok búcsúzni tőled. Befejezem az életemet. Elég volt. 36 éves vagyok, volt agyvérzésem, szívinfarktusom, nyomorék vagyok, leszázalékolt. És most még ez a köcsög kurva is elment.
– A köcsög kurvát ne bánd! Jövőre személyesen is találkozom veled, megígértem. A Facebookon kedves embernek tűnsz a fényképed alapján.
– Nem akarok semmit, senkivel nem akarok találkozni. Még egyszer boldog karácsonyt!
…………………………
3. telefon (2010. december 25., 9.45)
– Szia, Zita! Ne haragudj, hogy zavarlak, te ismered a mentősöket. Mi van akkor, ha valaki öngyilkos akar lenni, a nevét és a mobilszámát tudom, de mást nem. Mit tehetek érte?
– Hát így semmit. A címét tudod?
– Ha tudnám, nem hívtalak volna. A pasi négyszer volt már a vigyorgóban, az élettársa mesélte egyszer, tehát nem viccel. Most elhagyta a nő, ezért borult be. Nincs valami nyilvántartás?
– Nincs.
– De hát ezzel a névvel kevesen élnek… A kurva életbe! Milyen ország ez?
– Központi nyilvántartás nincs, csak hogy honnan hová vitték. Azt a kórházban meg lehet tudni. Esetleg. Ha tudod, hová vitték.
– Kösz, baszki.
…………………………
4. telefon (2010. december 25., 10.00)
– Szia, megint Döme vagyok. Kinyitottam a gázcsapot, arra kérlek, hívd ki a tűzoltókat, mert mire kiérnek, remélem, én már nem élek, de nem szeretném, ha más is meghalna.
– Hová hívjam ki? Mondd meg a címedet, és zárd el a csapot!
– Rókavár utca 42. Most leteszlek, kikapcsolok.
– Emelet, ajtó?
…………………………
5. telefon (2010. december 25., 10.10)
– Tessék, mentők.
– Jó napot kívánok! Sürgős segítséget kérek. Lóránt Döme, Rókavár utca 42., öngyilkos akar lenni. Többször kísérelt meg öngyilkosságot már.
– Hányadik kerület?
– Mit tudom én, én még nem jártam nála.
– A Rókavár utcában tízemeletes házak vannak. Azon belül hol lakik?
– Nem tudom. A mobilszámát tudom még, de kikapcsolta a készüléket. Kinyitotta a gázt, robbanásveszély is van. Segítsenek, nem szórakozom.
– Így nehéz lesz, de kimegyünk.
…………………………
6. telefon (2010. december 25., 10.25)
– Jó napot kívánok! A mentőktől vagyok, Ön jelentette Lóránt Döme öngyilkossági szándékát?
– Igen, én.
– Itt állunk a ház előtt, a rendőrség és a tűzoltóság is itt van. Az úr neve nincs kiírva a kaputelefonon. A mobilt nem veszi föl. Pontosan hol lakik? Melyik lakásban?
– Nem tudom! Amikor megkérdeztem, bontotta a beszélgetést.
– Akkor hogyan találjuk meg?
– Például csöngessenek be több lakásba, hátha a szomszédok ismerik őt. Nem ez az első esete, sajnos.
– Semmi mást nem tud róla?
– Nem. Sajnálom.
– Viszonthallásra.
– Remélem, bejutnak valahogy hozzá. Viszonthallásra.
…………………………
Az iménti történetben a lakcím és a nevek kitaláltak, a többi valóban megtörtént. S ez jó alkalom volt arra, hogy ismét végiggondoljam, miként is vélekedek az öngyilkosságról.
Kétféle öngyilkosság van. Az egyik a másik emberé, a másik önmagunké.
A másik emberé egyszerűbb. Naná. Hiszen kívülről látjuk a szenvedéseit, a hiábavaló harcát a betegségekkel, az öregséggel vagy a kitaszítottsággal szemben. Kívülről látjuk az önsorsrontást is, hiszen mi milyen boldogok lennénk a helyében. De nem vagyunk a helyében, és a boldogság nem parancsszóra jön. Egyébként pedig az egyik fajta elégedettség nem pótolható a másik fajtával. Ám olyan könnyű hárítani. Hárítani a halál – a másik ember halálának – gondolatát, hiszen ha nem hárítanánk, akkor a leendő saját halálunkkal kéne már megint szembesülni, márpedig mi élni akarunk. Mert élni jó… ismételgetjük, hol kevesebb, hol több meggyőződéssel. Hiszen illik az életet szeretni. S talán emiatt próbáljuk megmenteni az öngyilkosokat.
A saját öngyilkosságunk már keményebb dió. Készséggel elhiszem, hogy létezik olyan emberi lény, akinek soha meg nem fordult a fejében az öngyilkosság. Az öngyilkosságot gyávaságnak, megfutamodásnak, az emberi méltóság önsértésének tartja. Többségünk azonban – ki felszínesebben, ki mélyebben – már elmerült a saját öngyilkosságának lehetőségében, s be kell vallanunk, érzelmi válsághelyzetben az öngyilkosság nem is olyan riasztó. Csak az addig tartó út. Amitől egyrészt azért félünk, mert nincs visszafele, másrészt, még ha rövid ideig is, de nagyot fogunk fájni. Márpedig öngyilkosságunk célja a fájdalom megszüntetése. A testi és – inkább – a lelki fájdalomé. Öngyilkosságunk tervezgetésekor szinte kéjszerűen ringatjuk magunkat abba, hogy nem lesz több félelem, kínlódás, befejeződik a leépülés egyébként lassú és terhes folyamata.
Öngyilkosnak lenni tehát jó. Tényleg jó.
Legalábbis sokkal jobb, mint boldogtalannak. Mert aki boldogtalan, egyre többet veszít az emberi méltóságából. Akkor már inkább az emelt fővel vállalt halál.
Többnyire azonban mégsem leszünk öngyilkosok, csak a gondolatig jutunk el, esetleg beveszünk néhány altatót. Vagy idejében szólunk, és megmentenek.
…………………………
7. telefon (2010. december 25., 12.10)
– Tessék, mentők.
– Az információt kérem.
– Kapcsolom.
– Jó napot kívánok! Én jelentettem be Lóránt Döme öngyilkossági kísérletét. Érdeklődöm, tudtak-e tenni valamit?
– Egy pillanat, megnézem… A rendőrség feltörte a lakást, robbanás szerencsére nem történt, a beteget beszállítottuk a pszichiátriára.
– Köszönöm. A továbbiakban kellemes karácsonyt és kevés riasztást!
– Önnek is minden jót!
