Felébredsz.

Hányingered van.

Kiugrasz az ágyból, fölüvöltesz.

Hát elment. Még alig érkezett meg ugyan, de már elment. Ugyanolyan természetességgel, ahogy jött.

Elment. Nincs itt. Tegnap még… Az tegnap volt.

Ma nincs itt. Nincs. Semmi nincs. Nincs semmi.

Csak ülsz, tépkeded a hajadat, még nem tértél magadhoz. Nem tudsz tanulni, semmit nem tudsz.

Rád szólnak a pénztárnál, hogy tedd el a kártyát. Sajnálkozó arcok vesznek körül.

Ráz a hideg, aztán már semmi nem ráz. Nem is sírsz, hiszen férfi vagy - ha lány vagy, akkor sem hagyod el magad. Nem szabad.

Zokogsz. Nem mintha megkönnyebbülnél, csak úgy kénytelen vagy kizokogni magad.

Nem haragszol rá, önmagadra haragszol. Gyűlölöd. Szereted.

Felállsz.

Leülsz.

Nem  érzel semmit, bár fájna.

Fáj.

Leginkább az fáj, hogy…

 Mindenütt fáj.

Esteledik.

Megágyazol, lefekszel.

Eszedbe jut, hogy... Nem jut eszedbe semmi.

Lassan elalszol.

Elmúlt az első nap.