A férfi kinyitotta a szemét. A nő hirtelen megdermedt, majd rángatózni kezdett a teste.

– Te anélkül mentél el, hogy az arcodon bármi látszott volna? Hogy bármilyen hangot kiadtál volna magadból?  Úristen, mi történt? Mi volt ez?

A férfi ismét behunyta a szemét. Hogyan is magyarázhatná el a nőnek, hogy életében először gondolt arra szeretkezés közben, hogy milyen jó is lenne, ha így halna majd meg. Ha amikor már biztos a vég, amikor már mozgásképtelen lesz, amikor már alig fog lélegezni, amikor fájdalomtól gyötört arca semmit nem fejez már ki, akkor a nő ismét fölé hajolna, a testük egybeolvadna, és a gyönyörrel menne el a világból

– Olyan voltál, mint egy hulla. És most el is alszol? Mit képzelsz te? – kezdte rázni a nő a férfit.

A férfi hagyta, hogy rázzák, elengedte az izmait. Semmire nem akart, nem tudott reagálni. Még alig ismerte ezt a nőt, még csak kétszer voltak együtt, ennek következtében még minden tökéletes volt. Mint a haldokló utolsó perceiben, úgy pergett az agyában a film. Több film is egyszerre, afféle videoklip; életének jelentős és rég elfeledett eseményei váltották egymást. Nem uralta sem a testét, sem a gondolatait. Tehetetlen volt.

A nő felváltva simogatta és pofozta az arcát. Ő sem volt ura a helyzetnek. Az egyik pillanatban megalázva érezte magát, a másikban rajta is a halálfélelem lett úrrá. Rettegett, és ismét remegni kezdett.

– Szóljál már valamit! Nem vagyok a kurvád, hogy csak úgy használj! Könyörgöm, mondj már valamit! Bármit, csak szólj hozzám!

A férfi agyában egy gyerekkori emléktöredék pergett. Nem tudja, ki lehetett az a lány, de mintha egészen eddig őt kereste volna, nem azt az immár idegent, akinek a hangja egyre távolibbá vált. Igen, ő volt az ideál, amit elnyomott magában, csak hogy legyen valaki, aki elfogadja őt.

A nő a férfi mellkasára hajtotta a fejét. Egyenletes, nyugodt szívdobogást hallott. Szótlanul és mérhetetlenül szomorúan kezdett öltözködni. Aztán halk lépésekkel kiment az ajtón; lassan, hogy ne zavarja a férfit, távozott.

A férfi még órákon át viaskodott a halállal. Váltakozva volt ez elutasítás és barátkozás. Sejtette, hogy most még nem fog meghalni, inkább csak egy jelzést kapott, hogy egyszer valóban vége lesz. Aztán magához tért, és elhatározta, tényleg keres valakit, aki legalább elfogadja őt.