Egy tanyán vagyunk, kb. 30 km-re az egyik vidéki nagyvárostól. Itt már régóta nincs törvényesség, tán sosem volt, itt a természet és a szegénység legreménytelenebb szubkultúrája virágzik. A férfi gondolkodik, hiszen hónapok óta először állnak szóba vele munka ügyben. Hogy mi is volna ez a most felkínált munka „nagyjából”?  Minden, ami egy tanyán szóba jöhet.  Nem nagyon gazdag tanya ez, csak egy ló, két tehén, két koca, nyolc malac, 50-60 csirke lehet az állatállomány; van paradicsom, cékla, krumpli, hagyma, karfiol, retek… és biztosan még sok más is, például egy csomó gyümölcsfa, szóval, van itt mit csinálni hajnaltól napnyugtáig, és még azon túl is. Mert festeni is kéne, aztán segíteni a főzésben, takarításban…  A munkaidőt a teendők szabják meg, szünnap nincs, a férfi havonta egyszer utazhatna haza a szeretteihez  – ha lesz miből, mert a maradék harmincból lejön még az útiköltség is, ami oda-vissza 6 000 forint, ugyanis a férfi a tájegység másik végiben lakik, egy másik nagyvárostól  35 km-re. Továbbá le kell vonni a munkanélküliek önkéntes TB-jét is, hiszen – „természetesen”  – a gazda nem jelenti be a férfit; miért is tenné, a cselédekért járó regisztrációs díjat sem fogja befizetni, nem lesz hülye magára vonni az Apeh figyelmét. 

 

A férfi 45 éves, legutóbb egy építkezésen dolgozott. Heti 20 ezer forintot fizetett neki a vállalkozó, szintén feketén. Aztán a negyedik héten csak nyolcezret kapott, mert a tulaj levonta az adót. Hogy milyen adót? Hát az adót. A férfi ekkor kilépett, s jó lehetett a szimata, mert akik még két hétig dolgoztak, arra a további 14 napra már egy fillért sem kaptak.

 

Ezt megelőzően egy sertéstelep volt a férfi munkahelye, még a télen. Az jó világ volt, mert háromhavonta haza lehetett vinni egy malackát, s az kitartott a következő malacig. Nem is keresett rosszul, megvolt a havi százas tisztán, hiszen ott is zsebbe fizettek. Jól is éltek akkor, igaz, a munkaidő reggel hattól este nyolcig tartott, de volt, hogy kilenckor már hívták vissza mobilon, hogy éjszakára is jönni kéne. Az éjjelt persze nem fizették, s mert a „folyamatos munkarend” egyre többször ismétlődött, az egyébként erős fizikumú férfi nem bírta tovább.

 

Április óta keres munkát a férfi, szerencse, hogy amikor ezt a tanyasi cselédséget meghirdették az interneten, még éppen volt net a házukban. Aznap kapcsolták ki a telefonnal és a műholdas tévével együtt. Télen, amikor megrendelték a luxust, azt hitték, tudják majd fizetni, s hűseget esküdtek az egyik szolgáltatónak. Így a három szolgáltatást olcsón kapták. Most viszont nagy a gond, mert ha a szolgáltató végképp elveszíti a türelmét, fizethetik a hűségidőre eső teljes összeg többszörösét – a végrehajtónak.

 

Amikor először szálltam le a buszról, már vártak, mert egyedül nem találtam volna oda. A buszmegálló környéke rendezett, szépek a házak, még autók is állnak a garázsok előtt. Akár azt is gondolhattam volna, gazdag település lehet, ám kétszáz méterrel később vége a betonútnak. Egy kilométerrel később földút sincsen már.  Valami ösvényen mentünk tovább; hirtelen a frász jött rám, hogy hová is visznek majd, s hogy nem ütnek-e agyon. Látták, hogy be vagyok szarva, ezért kedélyesen mesélni kezdték a közelmúlt rémtörténeteit. Ráadásul kiderült, hogy a férfi már ült börtönben. Bűnszövetkezetben elkövetett rablás miatt ítélték el három és fél évre. A történet meglehetősen horrorisztikus, állítólag ő nem vett részt a rablásban, de a haverok-rokonok mind a kilencen azt vallották, hogy ő is benne volt a buliban. Sőt. Előre közölték vele, hogy hiába nem jön velük lopni, ha netán lebuknak, őt is bevarrják majd. Büntetésből, mert nem segített. S örülhet, hogy bosszúból nem ölték meg, hiszen „áruló” volt. 1,5 év után szabadult – tudtam még meg, amikor megláttam a házat. Kétszintes az építmény, az alapterület kb. 50 négyzetméter, de a felső szint használhatatlan, mert a korábbi tulajdonos sokáig nem lakott benne, és nem gondoskodott az állagmegóvásról. A viskót 150 000 forintért vették tavaly, részletre. Errefelé ez átlagos árnak számít, s mindig van eladó ház.

 

Négyen laknak itt, négy „család”. A férfi ugyanis még időben elvált a feleségétől, így mindketten kaphatnak segélyt. Az asszony ránézésre 50 éves, valójában 36. A nő lényegében cselekvésképtelen, volt már agyvérzése, szívinfarktusa, mindenféle mozgásszervi betegsége – ennek ellenére nem százalékolták le, mert a háziorvos szerint csak szimulál. Én láttam a leleteit, s olvastam az önkormányzat szakvéleményét is, de az önkormányzat nem kezdeményezheti a rokkanttá nyilvánítást. Nem egészen világos számomra, hogy a leletek alapján milyen támogatást is fizet mégis az önkormányzat, de a segély feltétele, hogy az asszony havonta jelenjen meg ötféle vizsgálaton, köztük agyi CT-n.  Aha… Ha lenne miből beutazni a nagyvárosba… Mert a busz oda-vissza személyenként 1300 forint, egyedül nem mehet, félne is, és nehogy bárki azt higgye, hogy egyetlen útból megúszható mind az öt vizsgálat. 

 

A harmadik lakó az asszony lánya. A lány apja – az asszony első férje – akkor szívódott föl, amikor megtudta, hogy a gyerek nem fiúnak született.  A bíróság 900 forint tartásdíjat állapított meg, de az apa ezt se fizette évekig. A lány 19 éves, kb. 25-27-nek látszik. Az általános iskolában színötös volt, megyei versenyeket is nyert, a szakközepet is elkezdte, aztán…

 

Aztán jött a szerelem és a negyedik lakó. A háromesztendős kisfiú a jövő héten megy először oviba. Már tud tízig számolni. Neki mindent megadnak, amit csak lehet: sokféle játéka van, és nagyon szép ruhái. Amikor jól viselkedik, kap egy Balaton-szeletet. Az ovi is pénzbe fog kerülni, de legalább lesz ideje a lánynak munkát vállalni… hogy mit, arról fogalma sincs. Legutóbb Avon-tanácsadó volt, rendeltek is tőle szépen, csak valahogy elfelejtették kifizetni a cuccost, és egy közel százezres tétellel lóg a cégnek. Ő ugyanis megbízott a vásárlóiban, hogy miután átvették a kenceficéket, egy hét múlva tényleg hozzák a pénzt. Fizetéskor vagy segélyosztáskor. De nem hozták. Pedig ebben a világban az adott szó sokat szokott érni. Ha van miből. 

 

Hogy hol a kisfiú apukája? Egyszer – két évvel ezelőtt – eszébe jutott meglátogatni a fiát, mert éppen kiszökött a fiatalkorúak intézetéből. A látogatásból szóváltás lett, s mert ebből az alkalomból gyomron rúgta a gyermekének anyját, jobbnak látta örökre eltűnni. Annál is inkább, mert a rendőrség több súlyos bűncselekmény elkövetése miatt körözte őt, tehát vélhetően börtönben ül. 

 

A négy ember jelenlegi fix össz-jövedelme 94 ezer forint. Csak példaként mondom, hogy két hete ehhez jött hozzá még 1 200 Ft, ugyanis vadgesztenyét gyűjtögettek, s kilójáért 15 forintot fizetett a felvásárló. Olykor sikerül valami vackot olcsón vásárolniuk, s kis haszonnal egy másik nyomorultra rásózniuk. De most őket is átverték a sorstársak, mert a kézen-közön vett keverőtárcsás(!) Hajdú mosógép  tömítőgyűrűje szétrohadt, így hetek óta kézzel mos a lány – többnyire hideg vízben. A mosógép egyébként érdekes szerkezet, mert nem az eredeti motor hajtja – hol van az már –, hanem egy fűnyíró gépé. A ház kertjében is megterem ez-az, mondhatnánk, biogazdálkodás folyik, mert ezek a növények biztosan sosem láttak vegyszert. Ha volna miből engedélyt szerezni a biotanúsítványra, meg volna mivel a piacra vinni a termést, tán el is lehetne adni jó pénzért – feltéve, hogy nem lopja ki valaki a földből, mint a krumplikat, amelyek az egyik éjszaka tűntek el. 

 

Hetente néhányszor hús is kerül az asztalra, csirke far-hát. A múltkor büdös volt a pipi, de nem reklamáltak, legalább egyszer a két kutya is jól lakott. Egyébként ez az egyetlen húsbolt a közelben, a tulajt senkinek nem jut eszébe följelenteni, hiszen egy-egy tulajdonos csak néhány hónapig bírja, amíg föl nem törik az üzletet. Akkor bezár, és eladja a boltot. Meglepő, de mindig akad, aki megveszi. 

 

Az önkormányzat szociális osztálya szerint ezen a településen az állandó lakók 40%-a rendszeres segélyre szorul. Legális munkalehetőség csak kihalásos alapon van. 

 

– Akkor megállapodtunk? – kérdezi a gazda.