Idegháborún olyan harcot értünk, amelynek legfőbb tétje, hogy melyik fél bírja tovább. Az idegháború legfőbb tényezője az idő. Minél tovább bírod, annál nagyobb a győzelem esélye. Ebből következik, hogy az idegháború nem egyetlen nagy csatából áll, hanem akár évekig tartó, sok-sok kisebb-nagyobb ütközetből. azonban föl kell ismerni, melyek a döntő viadalok, és ezeket mind meg kell nyerni.
Az idegháborúra alaposan föl kell készülni. A felkészülés legelső szakasza annak felmérése, hogy „igazságos”-e részedről a hadviselés? Először tehát önmagaddal kell nagyon őszintén szembe nézned: helyes cél-e az, amiért megindítod – vagy ha a másik fél indította, vállalod-e a csatározást? Legyél nagyon őszinte önmagadhoz! Pontosan térképezd föl, miben van és miben nincs igazad? Szerencsés, ha vannak barátaid, olyanok, akiknek adsz a véleményére, és akikre nem fogsz megsértődni akkor sem, ha kegyetlenül a pofádba mondják, mit tartanak rólad és a céljaidról. A leggyakoribb hiba, ha a harcod egy korábbi állapot helyreállítására irányul anélkül, hogy ezt az állapotot fejleszteni akarnád. Ha ocsmány módon kirúgtak az állásodból, ne csupán a munkahelyedet akard visszaszerezni, hanem bizonyítsd be, hogy az új feladatokat is meg tudod majd oldani. Az idegháborúnak ne csupán a győzelem, hanem a minőségi győzelem legyen a célja.
Ha az önvizsgálat során kiderül, hogy a lényeges kérdésekben igazad van, akkor minél gyakrabban erősítsd és erősíttesd meg magad az igazadban. De közben sose feledkezz meg a gyakori önvizsgálatról, mert lehet, hogy megváltozott a helyzet. Például, ha azért harcolsz, hogy a lovas kocsik után takarítsák el a citromot, ne küzdj tovább, amikor az omnibuszt felváltja a villamos.
A felkészülés következő szakasza talán a legnehezebb. El kell döntened, hogy képes leszel-e hosszú időn keresztül harcolni, miközben a környezeted hülyének, ufónak, egy-ügyűnek tart. Nem könnyű előre megmondani, hogy meddig bírod, de azt fogod tapasztalni, röpül az idő. Meg azt is, hogy már mennyi idő eltelt, és még mindig nem történt semmi. Hangsúlyozom, a legnagyobb erőt az jelenti a háborúban, ha nem készülsz ki tőle. Most rögtön hozzáteszem, hogy mint minden háborút, az idegháborút is föl lehet adni. De kérlek arra, hogy ezt a szándékodat időben közöld a Neked segítőkkel – pl. ügyvéddel -, mert különben nagyon nagy kárt okozhatsz nekik. Viszont az ellenségnek majd éreznie kell, hogy ő bármit csinálhat, Te nem adod föl. Nem félsz tőle, hiszen senkitől se félsz.
A felkészülés során nagyon meg kell ismerned az ellenséget. Szándékosan nem ellenfelet írtam, olyan is lesz a háborúban, de aki ellen háborúzol, az az ellenség. Az ellenségről lehetőleg mindent tudnod kell. Az értékrendjét, az erősségeit, a gyengéit, a múltját, a kultúráját, a magánéletét, a közéletét, az emberi, tárgyi és társadalmi környezetét és eszközeit. Mindent. Ez a tudás magabiztossá tesz, de fontos, hogy tudj különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen, a jellemző és az esetleges között.
Végül a felkészülés utolsó szakaszában számba kell venni az idegháború lehetséges eszközeit. Azonnal leszögezem, hogy az idegháború csaknem minden eszköze tisztességtelen és gonosz. Nagyon vigyáznod kell arra, hogy mindig csak a győzelemhez szükséges mértékben alkalmazd őket, mert az ellenséget legyőzni, és – általában – nem megsemmisíteni akarod. Ha túl gyakran és természetességgel léped túl az eszközhasználat indokolt határait – pl. akkor is kutakodsz az ellenség elektronikus levelei között, amikor semmi értelme sincs, de már a hobbiddá vált, mert egyszer billentyűzetfigyelő szoftverrel megszerezted a jelszavát –, ugyanolyan rohadékká válhatsz, mint ő.
Hogy ezt a csapdát elkerüld, naponta nézz tükörbe, és köpd időnként szembe magad, mielőtt tettekre is sor kerülne. A leköpés már a gondolatért is jár.
Ne feledd, hogy folyamatosan edzésben kell tartanod magad! Ehhez kell az ellenfél, egy olyan nagyon bizalmas ismerős, akivel gyakran játszhatsz vaktöltényes csatát. Vagyis kipróbálhatod, hogyan reagálhat az ellenség. De ügyelj arra is, hogy az idegháborúd ne terhelje túl a környezetedet, mert lehet, hogy egy idő után ők is hadakozni fognak Veled. Ilyenkor legyél megértő, fogd kicsit vissza magad, nem ellened vannak, csak egy kicsit (?) belefáradtak, hogy pusztán a háborúval vagy elfoglalva.
Éppen ezért önmagaddal minél gyorsabban köss békét, olvass, nézz filmeket, járj társaságba, egyél, pasizz/csajozz, aludj rendesen altató nélkül(!), de mert idegháborúról van szó, legyen kéznél diligyógyász és pszichológus!
Az idegháború legfontosabb eszköze az idegrendszerrel elkövethető tudatmanipuláció. Azért választjuk az idegháborút, mert civilizációnk egyéni esetekben elítéli az egyszerű lepuffantást. A tudatmanipulációt azonban természetesnek tartja, lásd a reklámokat.
Az tehát a feladatod, hogy ismereteid birtokában folyamatosan manipuláld az ellenségedet, amíg az nem kapitulál.
Az egyik leghatásosabb eszköz a meglepetés. Soha nem tudhatja meg, mire készülsz. Tiporj bele a (meg)szokásrendszerébe! Fordulj hozzá a kérdéseiddel, véleményeddel minden olyan esetben, amikor nem számíthat erre, és amikor az kínos neki a barátai, szerelme, főnökei előtt. Ilyenkor mindig viselkedj érdeklődő módon, de a testtartásod legyen fölényes! Ha például hellyel kínál (mert nem akar bunkónak látszani), lazán, de nem primitív módon terpeszkedj el, dőlj hátra, a fejed mögött fond össze a kezed, tárd szét a lábaidat vagy úgy tedd egyiket a másikra, hogy az egész viselkedésed erőt sugározzon! Ha magyaráz valamit, kérdezz bele; a harmadik kérdésnél ő fog könyörögni, hogy hadd mondja végig! Ne zavartasd magad, negyedszer is kérdezz bele, és lehetőleg olyanokat, amire nem tudja, nem tudhatja a választ. Még erősebb fegyver, ha az egyik kérdés felvetése közben ásítasz is egy jóízűt.
Ha netán az ellenség telefonálni kezd a jelenlétedben, közöld vele, hogy majd visszajössz, ha ráér, és azt a reagálását, hogy maradj csak nyugodtan, hagyd figyelmen kívül! Ezzel a viselkedéssel ui. a kommunikációs kapcsolatait rontod. Illetve… maradj csak ott, ha a szeretőjével beszél, nagyon ciki lesz neki.
Ha munkahelyi háborúról van szó, és hibáztál, tényleg ismerd el, amit tettél, de ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget! A hiba „el lett követve”, most minek sírj, a vonat elment…
Viszont minden baromságot hajts végre, minél nagyobb nyilvánosságot teremtve annak, hogy ez baromság. És amikor tényleg kiderül, hogy baromság volt, határozottan és sokszor jelentsd ki, hogy „ugye, megmondtam?”
Elég hamar el fogod érni, hogy az ellenség nem akar találkozni veled. Sebaj. Te annál gyakrabban. Ha a titkárnője szerint házon kívül van, Te csak ülj le nyugodtan, kezedben a Háború és béke valamelyik kötetével (de mind a négy legyen elöl), és olvass elmélyülten! Ajánlhatom még A tulajdonságok nélküli embert, vagy ha nem akarsz sok kötetet cipelni, a Svejket, mert az is az idegháborúról szól, és legalább – megfeledkezve, hogy kinek a titkárságán is ülsz – percenként jó hangosan felröhöghetsz.
Rengeteg ilyet kitalálhatsz, nagyon szórakoztató. De közben indíts el minden lehetséges jogi eljárást, kérj ki dokumentumokat, amiket kötelező kiadni, de tudod, hogy nem fogja, minden ilyen egy ingyen per. Az a lényeg, hogy mindig foglalkoztasd őt. Szélsőséges esetben éjszaka is kaphat táviratot…
Mindenhová nyúlj utána, lehetőleg úgy, hogy meg is előzd őt! Ha tárgyalni megy, ha állást keres, ha randira készül, először Te informáld a partnerét! Ne direktben mondj rosszat róla, csak néhány "érdekességre" hívd föl a partnere figyelmét! Ha netán médiainterjúra készül az ellenség, keresd meg a riportert, és adj háttérinformációt, hogy mit érdemes kérdezni tőle. Lehetőleg olyasvalamit, amit csak Te tudhatsz. Ebből az ellenség is tudni fogja, hogy már megint megelőzted. Hogy minden lépését figyeled, és kiszámítod előre. Hogy nem menekülhet. Minél több kapcsolatát zilálod szét, annál nagyobb a győzelem esélye, de vigyázz, nehogy mártírt faragj belőle! Sose rágalmazz; hagyd, hogy érdemben védekezzen, nehogy szánalmassá - és ezáltal szánhatóvá - váljék.
Néha azért hagyd lélegzethez jutni, tarts szünetet, hogy azt remélje, abbahagytad, megadtad magad. Ám mielőtt erőre kapna, támadj újból, ismétlem, váratlanul, meglepetésszerűen! Az idegháború támadó háború, ha egyszer is védekezni kényszerülsz, vesztettél!
Igyekezz mosolyogni, ne üvölts vele, Te alapjában véve vidám, de határozott, céltudatos ember, bátor ember vagy. Aki úgy egyébként pont leszarja. Viszont mindent lelkiismeretesen és visszakereshető módon dokumentálj!
Aztán ha győztél, ne nagyon ünnepeltesd magad! Hiszen természetes, mert Neked volt igazad! Az egykori kétkedők, a gyávabbak úgyis csak a szerencsének fogják a dolgot tulajdonítani.
Ha meg vesztettél, gondold végig, mi minden játszott közre, mert akkor legközelebb ügyesebb lehetsz. Különösen akkor, ha minél több emberrel közös a célod, és szövetséget tudtok kötni.
De akkor már nem is vagy birka.