Csillagnyájak az égen. A magas,
törtrajzú dombhát sötétben tűnődött.
S mondá Jézus: „Mielőtt a kakas
harmadjára megszólal - egyikőtök
elárul engem …" „Elárul? Lehet?"
És mi az asztal körül megremegtünk.
Halkan lopódzva már ott lépkedett
az Álszentség, a Hazugság közöttünk…
Jézus mosolygott. A hűlő hamut
gondolkozva túrta egy zsenge gallyal.
A hang még kakastorkokban aludt,
de érlelte már odakinn a hajnal.
Bennünk nehéz csend és kételkedés.
Egyszercsak a sötétben messzehangzó-
harsányan, mint az ágyudörrenés,
felrivad zengőn az első kakasszó.
Szél száll, az ég felhőrongyaival
játszik, majd elröppen a láthatárról…
Már a második kakasszó rivall -
az áruló csak nem ad jelt magáról!
Nem, nem tévedhet mégse Mesterünk,
a Próféta, lelkünk parancsolója!
Porrá omlik mi választott hitünk,
hogyha a jóslat nem válik valóra!
Elhullunk, mint a fű, szétszóratunk,
nincsen remény, sem ima, mely segítsen.
Ha nem adjuk halárra őt magunk,
meghal bennünk a magunkszülte Isten.
Legyen enyém hát a világ előtt
a bűn, a vád, az arcpirító szégyen!
Én tudom: halálra kell adnom Öt,
meg kell ölnöm Jézust - hogy Krisztus éljen!
Hamar…!
Egy csillag szaladt le, felém,
az égalj piros fényvirágot bontott…
… Hozzája lépvén, csókkal illetém.
És felismerék Őt a darabontok!
(Miha Kvlividze: Júdás monológja)
A „hivatalos” keresztény egyházak meglehetősen zavarba jöttek akkor, amikor a National Geographics bemutatta a művet, és kétségbeesetten magyarázkodtak, hogy tulajdonképpen tudtak az evangélium létezéséről, de hát számos tévedés keringett annak idején a naiv nép körében, esetünkben is csupán egy ilyen tévedésről van szó, amit felfújt a média.
Érthető volt a zavar, hiszen minél merevebb egy ideológiai rendszer, annál kevésbé tűri, hogy az általa definiált erkölcsi normákat viszonylagossá merje tenni bárki is. S bár Jézus a megbocsátást és a szeretetet hirdeti, az egyházak sokkal inkább kedvelik az eredendő és a nem eredendő bűnök megbüntetését – s itt nemcsak az inkvizícióra gondolok, hanem a bűntudat következetes erősítésére is.
Kétségtelen azonban, hogy az árulást a legnagyobb bűnök közé soroljuk. Talán csak a gyilkosság nagyobb bűn ennél. Minden bizonnyal az a fő oka ennek, hogy az áruló személyét a bizalmunkba fogadjuk, tehát érzelmi viszony is van közte és köztünk, vagyis az árulás a lelkünket sebzi meg.
Ugyanakkor az árulás – mondhatni – hétköznapi jelenség, mindannyiunkat árultak el már, és valamennyien voltunk már árulók. Néhány esettől eltekintve – katonai árulás, hivatali-üzleti titok elárulása – ugyanis az árulás nem büntethető ténylegesen, az árulás megúszható, és az áruló jól jár. Nem ő szenved az árulástól, hanem Te, birka, aki hagytad elárulni magad.
Igen, elárulni valakit vagy valamit – bűn. A szerződésszegés minősített formája. Azé a szerződésé például, amely arról szólt, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, hiszen szeretjük egymást. Csakhogy mi van akkor, ha valamelyikünk már nem szereti a másikat? Akkor vagyunk-e árulók, amikor színleljük csupán a szeretetet – s ezzel eláruljuk a szeretet magát? Vagy akkor vagyunk-e árulók, amikor felbontjuk a szerződést – s ezzel eláruljuk a jóban-rosszbant?
Vagy itt van például az egyik, a múlt század hatvanas éveiben sokat vitatott történelmi esemény, a világosi fegyverletétel minősítése. Németh László drámája (Az áruló) vetette föl legdrasztikusabban a kérdést, s talán emiatt is indult a vita: Az-e az áruló, aki láthatóan vesztett helyzetben feladja, és ezzel – reményei szerint - milliók életét menti meg? Vagy mégis inkább az-e, aki az utolsó csepp vérig beáldoz mindent, mert a hősi halál példamutató a jövő harcosai számára is?
Tudjuk, hogy általában a konkrét helyzet ismeretében mondhatunk megsemmisítő vagy feloldozó véleményt. A konkrét helyzet azonban konkrét emberek ismeretét is feltételezi. Az nem vitás, hogy hősök voltak, akik a válogatott kínzások ellenére sem árulták el a társaikat. De árulók voltak-e azok, akik nem bírták a fájdalmakat, akiket sikerült megtörni? Ők voltak-e az árulók, vagy azok, akik kínozták őket?
S mikor volt áruló Geréb? Akkor biztosan, amikor elárulta a Pál utcaiakat a Vörösingeseknek. És amikor megbánva tettét, a Vörösingesekről közöl fontos információkat a Pál utcaiaknak? A jó árulás nem árulás?
Na birka, most legyél okos!
