Emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség. 

Ezek a Vöröskereszt és Vörösfélhold alapelvei szerte a világon.

A függetlenség azt jelenti – idézem –, hogy „A nemzeti társaságok, miközben kormányaik segítői a humanitárius munkában, és alá vannak vetve országaik törvényeinek, mindig őrizzék meg önállóságukat, hogy mindenkor a mozgalom alapelveinek megfelelően cselekedhessenek.”

Ezt az alapelvet sértette meg 2011. április 22-én Selymes Erik, a Vöröskereszt magyarországi szervezetének (jelenleg még) főigazgatója. 

Azt mondta ugyanis, sőt, azt a közleményt adta ki a szervezet nevében – az állítólag demokratikusan működő szervezet nevében –, hogy üdülni vitték a gyöngyöspatai roma asszonyokat és gyermekeiket. Selymes – szintén demokratikusan – még a Vöröskereszt sajtófőnökének is megtiltotta, hogy nyilatkozzon.

A közlemény azt követően jelent meg, hogy a kormányszóvivő konzultált Selymes Erikkel. A csevejt követően lényegében ugyanazt mondták.

Selymes persze hazudott, hiszen milyen táborozás az, amelynek a záró időpontját sem tudja megmondani, csak valószínűsíteni.

Selymes átlátszóan hazudott, mert nemcsak az „üdülésre vitt” romák, hanem a világsajtó is arról számolt be, hogy Magyarországon menekíteni kellett a cigányokat egy fasiszta katonai szervezet fenyegető hadgyakorlata elől. Selymes azzal indokolja a véleményét, hogy a Vöröskereszt nem politizál és semleges. Arra a kérdésre, hogy tehát a Vöröskereszt éppen úgy ítéli-e meg a fasisztákat, mint az antifasisztákat, nem volt hajlandó válaszolni. 

De miért hazudott Selymes? Miért köpte le a menekítésben segítő munkatársait és a szervezet alapeszméjét, miért nyalt be az éppen fennálló hatalomnak? Hiszen megszokhattuk már a sok-sok hazudozást, és ki az, aki még sosem hazudott? A hazugság önmagában nem bűn, hanem eszköz. Miért különösen riasztó, hogy éppen a Vöröskereszt főigazgatója hazudott?

Mert Selymes gyáva. A valaha valóban önkéntesekkel működő Vöröskereszt főigazgatói állása jól fizet, és esze ágában sincs másra bízni ezt a jól tejelő tehénkét.  Mindannyian így lennénk ezzel, nem? Selymes attól is retteghet, hogy a Széll Kálmán-terv részeként megvonják a Vöröskereszttől az állami támogatást, ha kitart amellett, hogy Gyöngyöspatán nemcsak megélhetési, hanem – potenciálisan – életveszélyben is voltak a cigányok. Selymes félelmei nem alaptalanok, csakhogy…

Csakhogy éppen ilyen helyzetben kellene fölemelt fejjel vállalnia az embernek – a Vöröskereszt főigazgatójának különösen –, hogy igen, segít azoknak (cigányoknak és másoknak), akik háborús helyzetként élik meg már hónapok óta, ami Gyöngyöspatán van. És büszkének kellene lennie a Vöröskereszt történelmének legdicsőbb korszakára, amikor a szervezet a haláltáboroktól menekített meg ezreket. Csak remélem, hogy a Vöröskereszt elnöke, Habsburg György is így gondolja. 

De Selymes nem erre büszke. Hogy mire büszke ez a birka, azt nem tudom. Meglehet, arra, hogy milyen ügyesen bánt el a főigazgatói poszt megkaparintását követően sok-sok olyan vöröskeresztes dolgozóval és aktivistával, akik 20-30 éven keresztül becsülettel szolgálták a Vöröskereszt igazi eszméit. A neten számos ilyen történetet olvashatunk ellentmondást nem tűrő kirúgási akcióiról.

Ezért nem érti, nem is akarja érteni, hogy nyilatkozatával – iszonyúan kártékony módon – éppen azt sugallja az embereknek: a hatalom – bármilyen hatalom – még egy olyan tekintélyes szervezetet is maga alá tud gyűrni, mint a Vöröskereszt. S nem hiszi, hogy ő sem fog megmenekülni, bárhogy pelenkázza az ülepét. Akárhogy igyekszik nem politizálni, vagyis uram-bátyám módra politizálni, aláásva egy eddig hitelesnek vélt szervezet tekintélyét.

Néhai nagymamám, aki nyugdíjas éveinek kezdetén a kerületi Vöröskereszt vezetője volt, azonnal cselekedne. Remélem, hogy a Magyar Vöröskereszt sok százezer tagja és az aktivistái levonják a következtetést, és mihamarabb megszabadulnak az árulótól.