A birka nép istenére esküszünk, esküszünk,
hogy mindig birka nép leszünk!
Küldjetek történeteket a birkanep@lajt.hu-ra!
Keresés
Friss topikok
Foldes Gazda:
@uni1002: Így igaz . Velem megtörtént ,hogy a munkaadóm ukázára orosz katonai járművel kellet utaz... (2014.04.24. 17:52)Hagymaszárat a birkának!
elkeseredett.polgar:
Szerencse, hogy legalább blogok szintjén ismerjük egymást, így egyszerűbb volt ennek a kis "oktatá... (2013.05.08. 22:10)A birka házhoz száll
Bűn és bűnhődés – az emberiség történelmének egyik leggyakrabban változó tartalmú, de elég régóta létező fogalompárja. A társadalom által bűnnek számító cselekményekért a bűnösnek büntetés jár, a büntetés miatt a bűnt elkövető bűnhődik.
A különböző társadalmakban különböző cselekményeket tekintenek bűncselekménynek. A középkorban bűntettet követett el, aki szerint a Föld kering a Nap körül, a korai angol kapitalizmusban bűnözőkké váltak a bekerített földekről elkergetett parasztok, a XX. század hatvanas éveiben az USA néhány tagállamában fajtalankodásért ítélhették el azokat, akik szájjal elégítették ki egymást, és sok helyen még ma is a bűncselekménynek számít a homoszexualitás vagy a művi terhesség-megszakítás, legyen annak indoka bármi is.
A büntetés tekintetében – általában – enyhülést tapasztalunk a civilizáció fejlődése során. Ennek az az oka, hogy egyre kevésbé gondoljuk azt, hogy a bűnöző örökre bűnöző marad. A büntetés pedagógiai célja már nemcsak a bűntől való elrettentés, hanem a bűnöző „visszavezetése” a normális társadalomba.
A büntetési tételek nagysága folyamatos vita tárgya. Ott, ahol a bűncselekmények száma magas, a társadalom általában alacsonynak, elégtelennek találja a büntetés mértékét, s ritka az olyan elmélyült gondolkodás, amely másutt keresi a bűnözés növekedésének okát. A közvélemény szerint Magyarországon is enyhék a büntetési tételek. Pedig inkább csak arról van szó, hogy az igazán jelentős – főként a súlyos gazdasági – bűncselekményeket elkövetők megússzák. Így pl. az eddigi legnagyobb kárt okozó bűncselekmény, az olajszőkítés elkövetőinek cselekménye a büntethetőséget kizáró elévülés miatt maradt büntetlenül – eltekintve azoktól, akiket a maffia meggyilkolt, mert járt a pofájuk. Amúgy pedig… ha vett már részt közületek valaki büntető eljárásban, hirtelen soknak is tűnik a büntetés olykor.
A modern társadalmakban a bűnözők a büntetésüket büntetés-végrehajtó intézményekben töltik le. Ezeket összefoglaló néven börtönöknek hívjuk. A börtön elkülöníti a bűnözőt a becsületes emberek világától, megvédi a társadalmat e veszélyes lényektől. A szabadság súlyos korlátozása pedig – állítólag – jótékony hatással van a bűnözőre. Már csak amiatt is, mert a börtönben – vagy a börtönnel szerződést kötött üzemben – dolgozni is kell. Érdekes ez ám! Egy olyan társadalomban, amelyben két alapvető osztály van, a börtönben csak az egyiknek az „értékrendje” érvényesül, a dolgozóké. A tőkéseké soha. Vagy mégis? És ha igen, milyen módon is jut érvényre a tőke értékrendje?
Ezzel foglalkozik egy oroszországi kiadvány szeptemberi írása, amelyet parányi rövidítéssel adok most közre:
Amerika szövetségi és magánbörtöneiben jelenleg kétmillió embert tartanak fogva. E mutató szerint az USA világrekorder. Mint maguk az amerikai újságírók írják, „az emberiség történetében még nem volt olyan társadalom, amely ennyi polgárát tartotta volna börtönben”. Ebben az országban félmillióval több az elítélt, mint Kínában, noha itt a lakosság a kínainak csak az ötöde.
Honnan ennyi ember, akiknek csak rács mögött van helyük? A keresletet a börtönipar diktálja.
„A bebörtönzöttek magánbérlése provokálja a törekvést az emberek bebörtönzésére. Az elítéltek munkájából pénzt szerző korporatív részvénytulajdonosok lobbiznak a hosszabb időre szóló ítéletekért, hogy biztosítsák maguknak a munkaerőt. A rendszer önmagát táplálja”, mondja olyan labouristák kutatása, akik szerint a börtönrendszer „a náci Németország utánzása a kényszerített rabmunka és a koncentrációs táborok vonatkozásában”.
A „börtönipari komplexum” befektetői a Wall Street-en találhatók és köztük van az amerikai korporációk krémje: a Motorola, a Microsoft, az IBM, a Compaq és mások. Ők lelkesen fogadták a szivárványos perspektívákat, felfedezve a majdnem ingyenes börtönmunkát. Ennek a félmilliós iparágnak saját kereskedelmi kiállításai, kongresszusai, honlapjai, internetes katalógusai vannak. Reklámkampányokat folytat, tervező, építő cégei, beruházási alapjai, épületüzemeltető és élelmiszer-ellátó vállalatai vannak, továbbá fegyveres őrsége és filcbevonatú cellái az engedetlenek számára. Mint a „Left Business Observer” írja, az USA börtönipara gyártja a katonai sisakok, egyenruha-szíjak, páncélmellények, azonosító kártyák, ingek, nadrágok, sátrak, hátizsákok és kulacsok 100%-át. A katonai felszereléseken és ruházaton kívül, a börtönök termelik a szerelő szerszámok 98%-át, a golyóálló mellények 46%-át, a háztartási technika 36%-át, a fülhallgatók, mikrofonok, megafonok 30%-át és az irodabútorok 21%-át, valamint repülőipari és orvosi berendezéseket és sok egyebet.
Az elítéltek munkájának köszönhetően az USA újra a befektetéseket vonzó hellyé vált, ami még nemrégen csak a harmadik világ országainak a kiváltsága volt. Mexikóban a határ közelében bezártak egy szerelő üzemet, és átvitték a kaliforniai „St. Quentin” börtönbe. Texasban egy gyárból 150 munkást bocsátottak el, és szerződést kötöttek a „Lockhardt” magánbörtönnel, ahol most az áramköröket szerelik. Oregon állam kongresszusának az egyik tagja a Nike korporációhoz fordult, sürgetve egyik gyáruk áthelyezését Indonéziából ebbe az államba, magyarázva, hogy „a gyártónak itt nem lesznek szállítási problémái, és biztosítják számára a börtönmunkát”.
Az elítéltek munkájának a kihasználása a legnyereségesebb üzletnek bizonyult. Az üzlet érdekeit hűségesen szolgáló állam pedig növekvő mennyiségben szállítja neki a szabadságától megfosztott, majdnem ingyenes munkaerőt. A rendszer a rabtartás és a rabszolgatartó társadalmi rend új formájához érkezik. Az oroszországi kapitalizmus perspektívái ebben az értelemben is a legragyogóbbak, hiszen Oroszország a második helyen van a bebörtönzöttek számát tekintve.
Mint korábban olvashattátok, úgy döntöttem, hogy roma leszek, mert a kormányfő megígérte, hogy 200 romát fognak foglalkoztatni a közigazgatási intézményekben.
Mivel nagyon piszkálta a csőrömet, hogy mennyire is felkészültek az illetékesek a dologra, először a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központot hívtam föl a múlt héten, ahol azt mondta egy kedves hölgy, hogy őket is váratlanul érte a bejelentés, senki nem tud semmit, de a kérdéseim jogosak.
Ezt követően a kérdéseimet a Kormányszóvivői Irodának telefonon tettem föl, majd írásban is megismételtem:
Tegnap beszéltem az egyik munkatársnőjükkel, aki ígéretet tett arra, hogy a kérdéseimre gyors választ kapok.
Időközben meggyógyult a PC-m, ezért megismétlem - és eggyel ki is egészítem - a kérdéseket, de ha már dolgoznak a többi öt válaszon, ami úgy gondolom, nem különösebben komplikált, hiszen a közleményük előtt nyilván hónapokon keresztül végeztek hatástanulmányokat, akkor első lépésként megelégszem az öt kérdésre adható válasszal is.
Tehát:
1. Hogyan jött ki a 200-as keretszám? Miért nem pl. 191 vagy 210?
2. Hogyan rehabilitálják a közigazgatási költségek csökkentése ürügyén kirúgott köztisztviselőket, közalkalmazottakat?
3. Ki számít romának, milyen igazolásokat kell beszereznie annak, aki romaként akar álláshoz jutni?
4. Csak fiatal romák juthatnak-e álláshoz, mert a közlemény két bekezdése ebből a szempontból ellentmondásos, s ha igen, ki tekinthető fiatal romának?
5. Mi van akkor, ha a 200 helyre 15 ezer jelentkező vagy még annál is több lesz?
+1: Ha korábban elbocsátottak a közigazgatásból romát, őt visszaveszik? Ha őt igen, akkor a többieket miért nem? Ha az elbocsátottak között volt roma is, honnan tudják? Milyen egyéb nyilvántartás van Önöknél még az emberekről a nemzetiségi-etnikai hovatartozásukon kívül? (Pl. világnézet, hobbi, betegségek, stb.)?
Kaptam is egy emilt Halmai Zsófiától, az iroda munkatársától, aki szerint az alábbiak a kérdésemre adott, a Kormányszóvivői Iroda álláspontját tükröző válaszok:
„A kormány a diplomával rendelkező roma munkavállalók előtt álló akadályok lebontása érdekében egy olyan komplex, szakmai és anyagi segítséget nyújtó programot dolgozott ki, amely segíti a diplomával rendelkező romákat a központi közigazgatásban és a regionális hivatalokban való elhelyezkedésben.
A programban résztvevők kiválasztására nyílt pályázatot ír ki a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ. A KSZK a szakmai kompetenciák, a rátermettség alapján fogja kiválasztani azokat a roma szakembereket, akik részt vehetnek a programban.
A pályázat minden diplomás roma szakember előtt nyitva áll, a programban való részvétel nincs korhatárhoz kötve. A pályázóknak természetesen ugyanazon kiválasztási procedúrát kell teljesíteniük, mint bárki másnak, aki állást kíván vállalni a közigazgatásban.
A pályázók versenyvizsgára való felkészítését és vizsgáztatását a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) végzi. A KSZK gondoskodik a konkrét munkakörökhöz kapcsolódó kiválasztási eljárásról is – a központi közigazgatási szervek és a regionális hivatalok által jelzett álláshelyekhez szükséges készségek és szakmai tudás felmérésével.
Az etnikai hovatartozásról nyilvántartás nem áll rendelkezésre. Romának az számít, aki annak vallja magát, így az elmúlt években – a romák számára meghirdetett pályázatok esetében – alkalmazott gyakorlatnak megfelelően a pályázók önkéntes nyilatkozatot csatolnak a pályázathoz etnikai hovatartozásukról.
A pályázók nem jelenleg alkalmazásban álló köztisztviselők helyére kerülnek be, hanem olyan, a szakmai tudásuknak, képzettségüknek megfelelő helyen fognak elhelyezkedni, ahol betölthető álláshelyek vannak és igény van szaktudásukra. A betölthető álláshelyekkel kapcsolatos igényfelmérés jelenleg is zajlik.
A pályázatban résztvevőkre azért nem vonatkozik a létszámstop, mert a program uniós finanszírozásban valósul meg, így a pályázók kiválasztása és első éves – támogatott – munkabérének kifizetése is uniós forrásból történik.
A kritériumok között nem szerepel feltételként a korábbi, államigazgatásban eltöltött idő.”
Azonnal felhívtam Halmai Zsófiát, és közöltem vele, hogy ezek csak részben válaszok a kérdéseimre. Az első bekezdés például a korábbi rizsa ismétlése, és higgye el, tudok olvasni, felesleges volt beidézni ismét. Továbbá nem azt firtattam, hogy akik most dolgoznak a közigazgatásban, azokat kirúgják-e majd, hanem azt, hogy akiket már kirúgtak, és a helyükre másokat vesznek föl – csak azért, mert a mások romák –, hogyan fogják rehabilitálni. Halmai szerint azért volt a félreértés, mert a „kirúgott” szó nem egyértelmű.
Halmai nem tudta értelmezni a „hogyan jött ki” kifejezést sem, ezt is tisztáztuk egymással, vagyis, hogy miként az általános iskolában számtan órán, itt is egy levezetést kérek.
Írtam hát neki egy újabb emilt, mert megígérte, hogy néhány napon belül választ kapok a most már pontosított, egyértelművé tett kérdéseimre:
Köszönöm az eddigi válaszokat, és a biztonság kedvéért összefoglalom a vitatott kérdéseket:
1. Önnek az a véleménye, hogy egyetlen példa sem lesz arra, hogy korábban már mások által betöltött állásokat, olyan munkakörű állásokat, ahonnan létszámcsökkentés miatt rúgtak ki valakit, most be fognak tölteni. Azonban az igények felmérése még folyik.
2. Kérem annak a levezetését, hogy hogyan jött ki a 200 fő. A teljes, részletes matematikai levezetést kérem. Tehát milyen bemenő adatokkal dolgoztak (az adatok fajtái, mérőszámai és mértékegységei) és milyen algoritmust használtak (algoritmus neve, főbb paraméterei, beállítása, stb.), hogy a végeredmény hajszálpontosan 200 fő lett, se több, se kevesebb? Hogy ne legyen közöttünk félreértés, ha pl. valamilyen alapbérrel számoltak, akkor az adatfajta az alapbér, a mérőszám pl. 100 000, a mértékegység pl. Ft.
3. Mi történik akkor, ha a 200 helyre nagyon sok, 15 ezer vagy akár 150 000 jelentkező lesz? Milyen infrastruktúrával, milyen személyi állománnyal, milyen algoritmusokkal, milyen módszertannal rendelkezik a pályázatok sokaságának érdemi feldolgozásához a KSZK, hogy határidőre végezzen a 200 fő kiválasztásával, egyetlen percet sem késve, legyen akár ilyen sok is a pályázó?
Vártam hát a választ, ami az ígért határidőre meg is érkezett:
„A program részleteinek kidolgozása jelenleg is folyamatban van. A program megvalósításnak folyamatáról a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatni fogja a magyar sajtó képviselőit.”
Hát basszus! Még ha el is fogadnám a választ (persze, nem), akkor is: nem ezt kérdeztem! A 200 fő meghatározása nem a megvalósítás folyamatának a része. Mégis azoknak lesz igazuk, akik szerint ez az egész csak a pályázat kidolgozóinak és a pályázati anyagok elbírálóinak lesz jó, mert az ő zsebük tömődik majd tele.
Talán emlékeztek rá – emlékeztek a frászt –, hogy augusztus 20-án „letartóztatták” a barátomat, mert egy, a BKV jegyárusító alvállalkozójától kapott hamis tízezressel próbált fizetni a gyorsétteremben.
Persze, nyilván nem olvastátok el újból, ezért összefoglalom a történteket.
A barátom a tűzijáték után fagyizni akart a Boráros téri McDonaldsban, ámde nem volt 85 forint aprója, ezért elővett egy tízezrest. Az eladó uv-fény alá tette a bankót, megállapította, hogy az hamis. Hívta a zsarukat, azok gyüttek is, majd – hamis indokkal, először azt mondták neki, hogy tanú, aztán azt, hogy gyanúsított – beszállították a barátomat a IX. kerületi kapitányságra. Ott egy pisiszagú cellában összezárták egy kurvával, elvették a szemüvegét, azt kérték tőle, hogy írja alá előre, miszerint nem bántották őt, a rokonait nem értesíthette, hogy dutyiba zárták, a jegyzőkönyvből pedig nem kapott másolatot, csak ha fizetett volna érte.
A poszt megírását követően „kommunikálni” kezdtem a zsarukkal. A levelezések és telózások során mindig a teljes nevemmel mutatkoztam be, amit itt pontok jelölnek, de a Stricit is elmondtam, odaírtam, s mint látni is fogjátok. néha ők is.
………………………………………………………………………………………………………
1. levél. Címzett: Tímár Zoltán ORFK kommunikációs osztály 2009. augusztus 24., 14:17
Kedves Tímár Úr!
… újságíró vagyok, a http://birkanep.blog.hu szerkesztője.
A BKV-pénztáraiban fellelhető hamis tízezresekkel kapcsolatosan ÉLŐ interjút kívánok készíteni, ami aztán a birkanépen is meg fog jelenni.Tájékoztatásként két linket teszek ide, mindkettő számos kérdést vet föl, amelyekről az interjú alanyával (alanyaival) beszélgetni kívánok még ezen a héten.
2. levél. Válaszlevél az ORFK Hivatal Szóvivői Irodától, Tímár Zoltántól, augusztus 27., 9:31
Tisztelt … Úr!
Az alábbi megkeresével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy illetékességből
megküldtük a BRFK Kommunikációs osztályára.
Tisztelettel:
ORFK Hivatal Szóvivői Iroda
………………………………………………………………………………………………………
3. levél. Válasz a BRFK Kommunikációs Osztályától 2009. augusztus 29., 13:11
Tisztelt … Úr!
Az Ön által küldött internetes levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatjuk:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága hamis pénz kiadása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy budapesti lakos 2009. augusztus 20-án az esti órákban a Budapest XIV., Bosnyák téri gyorsétteremben hamis 10. 000 forintos bankjeggyel kísérelt meg fizetni, azonban az eladó felismerte a hamis pénzt és telefonon bejelentést tett a IX. kerületi Rendőrkapitányságon.
A helyszínre kiérkező rendőrök a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. Törvény 29. § (1) bekezdése értelmében igazoltatták a hölgyet. Tekintettel arra, hogy a hölgy hamis pénzzel fizetett, a helyszínen intézkedő rendőrök az ügy tisztázása érdekében a Rendőrségről szóló 1994. évi törvény 33. § 2(b) bekezdése értelmében a hölgyet előállították a IX. kerületi rendőrkapitányságra.
A rendőrségről szóló 1994. évi törvény 33. § (3) bekezdése értelmében a Rendőrség az előállítással a személyi szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. Ha az előállítás célja még nem valósult meg, indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani.
A hölgyet tanúként hallgatták ki annak érdekében, hogy a hamis pénz eredet, felhasználásának körülményei tisztázódhassanak, majd szabadon távozott a Rendőrkapitányságról.
Budapest, 2009. augusztus 29.
Tisztelettel:BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
………………………………………………………………………………………………………
4. levél. Címzett: BRFK Kommunikációs Osztály, 2009. augusztus 29., 13:23
Kedves BRFK Kommunikációs Osztály nevű Úr vagy Hölgy!
Köszönöm a levelet, de én interjúkészítési lehetőséget kértem, hiszen számos kérdésre nem ad választ a levelük. Továbbra is azt kérek, egyszersmind javaslom, hogy az interjú helyszíne a kérdéses őrszoba legyen. Ne húzzuk az időt, nem tesz jót az ügynek.
Kösz.Strici
………………………………………………………………………………………………………
5. levél. Címzett: BRFK Kommunikációs Osztály, 2009. augusztus 29., 21:56
Jut eszembe: Hogyan kerül a képbe a XIV. kerületi Bosnyák tér ?
6. levél. Válasz a BRFK Kommunikációs Osztályától 2009. szeptember 1., 15:16
Tisztelt … (Strici) Úr!
Elektronikus úton érkezett újabb leveleire válaszolva tisztelettel tájékoztatjuk, hogy megkeresésre az augusztus 29-én elküldött levelünkben válaszoltunk. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvényhez kapcsolódó BH1990. 176 kimondja, hogy a tájékoztatási és felvilágosítás-adási kötelezettség nem értelmezhető úgy, hogy a sajtó jogosult lenne megszabni a szükséges felvilágosítás-adás módját és az információforrást jelentő anyag terjedelmét. Tekintettel a fentiekre a kérjük szíves tudomásulvételét annak, hogy a BRFK Kommunikációs Osztály írásban adott választ a megkeresésére.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy a BKV pénztáraiban fellelhető hamis tízezresekkel kapcsolatos eljárás nincs folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a IX. kerületben történtekkel kapcsolatban pedig előző levelünkben felvilágosítást adtunk.
Köszönjük, hogy felhívta rá a figyelmet és egyben szíves elnézését kérjük a korábbi tájékoztatásunkban történt elírásért, valóban nem a XIV. kerületi Bosnyák téri, hanem a IX. kerület Boráros téri gyorsétteremben kísérelt meg a hölgy hamis bankjeggyel fizetni.
Budapest, 2009. szeptember 1.
Tisztelettel:BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
………………………………………………………………………………………………………
7. levél. Címzett: BRFK Kommunikációs Osztály, 2009. szeptember 1., 17:48
Tisztelt BRFK!
Mivel továbbra sem hajlandók interjút adni, úgy tekintem, és az interjúadás további megtagadása esetén így is fogom publikálni, hogy gyávák ehhez.
E gyávaságot támasztja alá, hogy az előző levelükben még csak nem is érintették azt a kérdést, hogy
- miért akartak előre aláírattatni nyilatkozatot az ügyben szereplő hölggyel, hogy veszik maguknak ehhez a bátorságot; - miért vették el a szemüvegét; - miért közölték vele, hogy gyanúsított; - miért nem adták vissza a szemüvegét az esetleges aláíráshoz; - miért nem takarítják a cellát; - miért zárták őt össze egy prostituálttal; - miért nem értesíthette a hozzátartozóit; - miért nem tájékoztatták őt a jogairól.
Ezek után ne lepődjenek meg, ha úgy érzem, alapos okom feltételezni, hogy a cella most is koszos és büdös, és hogy a nyilatkozattal próbálkozó szemétláda kollégájukkal szemben nem indítanak eljárást, mert ő az Önök ivócimborája.
Az imént beszéltem telón a kolléganőjükkel, az ő javaslatára kérem a segítségüket, mert a BRFK Sajtó nagyon "furán" viselkedik. Úgy gondolom, nincs alapos indok egy tényfeltáró helyszíni interjú készítésének megtagadására. Hozzáteszem, hogy a BRFK sajtóhoz írott legutóbbi levelemre nem kaptam választ, annak stílusát a BRFK sajtó magatartása idézte elő. Nem gondolom, hogy ha csupán az eddigieket közölném, az segítené a rendőrség munkáját, tehát továbbra is ragaszkodom a helyszíni interjúhoz.
Szeptember 3-án küldött emilemre – amelynek megírása előtt a kolléganője sürgős intézkedést és érdemi választ ígért – semmilyen választ nem kaptam. Most mi van?
Üdvözlettel: …
………………………………………………………………………………………………………
10. levél. Válasz az ORFK Hivatal Szóvivői Irodájától 2009. szeptember 24., 9:01
Tisztelt … Úr!
Az alábbi megkeresével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy illetékességből
megküldtük a BRFK Kommunikációs osztály részére.
További információért hívja a 443-5364telefonszámot!
Tisztelettel:
ORFK Hivatal Szóvivői Iroda
………………………………………………………………………………………………………
11. levél. Válasz a BRFK Kommunikációs Osztályától 2009. szeptember 24., 16:18
Tisztelt … Úr!
Elektronikus úton érkezett újabb leveleire válaszolva tisztelettel tájékoztatjuk, hogy megkereséseire az augusztus 29-én, valamint szeptember 1-jén elküldött levelünkben válaszoltunk. A Boráros téren történt esettel kapcsolatban tájékoztattattunk mindazon információk tekintetében, melyeket a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, valamint a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003 (VI. 26.) BM rendelet számunkra előír, illetve lehetővé tesz. A BKV pénztáraiban fellelhető hamis tízezresekkel kapcsolatos eljárás nincs folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, erre tekintettel nem tudunk felvilágosítást adni, hiszen a BRFK az előtte folyamatban levő ügyekben nyújt tájékoztatást.
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvényhez kapcsolódó BH1990. 176 kimondja, hogy a tájékoztatási és felvilágosítás-adási kötelezettség nem értelmezhető úgy, hogy a sajtó jogosult lenne megszabni a szükséges felvilágosítás-adás módját és az információforrást jelentő anyag terjedelmét.
Tekintettel erre kérjük szíves tudomásulvételét annak, hogy a BRFK Kommunikációs Osztály írásban adott választ a megkeresésére.
Budapest, 2009. szeptember 24.
Tisztelettel:BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
………………………………………………………………………………………………………
12. levél. Címzett: BRFK Kommunikációs Osztály, 2009. szeptember 25., 12:26
Kedves Kollégák!
Megpróbáltam a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetőjét elérni, akivel az ORFK kommunikációs osztályvezetője is beszélt annak érdekében, hogy a BRFK érdemi válaszokat adjon a kérdéseimre. Elég régóta tagadják meg az érdemi választ, ezért megismétlem azokat, hátha már elfelejtették, miket is kérdeztem. Kérem Önöket, hogy ugyanígy, pontokba szedve válaszoljanak, ugyanabban a sorrendben, ahogy én kérdezek, ha ez nem ütközik törvénybe. Egyszersmind egy újabb pontot fűztem a kérdésekhez. Emlékeztetőül: Kalmár Gabriella barátom ügyéről van szó. Tehát:
1. Miért akartak előre aláírattatni nyilatkozatot az ügyben szereplő hölggyel, hogy veszik maguknak ehhez a bátorságot? 2. Miért vették el a szemüvegét? 3. Miért közölték vele, hogy gyanúsított? 4. Miért nem adták vissza a szemüvegét az esetleges aláíráshoz? 5. Miért nem takarítják a cellát? 6. Miért zárták őt össze egy prostituálttal? 7. Miért nem értesíthette a hozzátartozóit? 8. Miért nem tájékoztatták őt a jogairól?
9. Ha – miként az Önök válaszleveléből kiderül – nincs semmilyen nyomozás a BKV által "forgalmazott" hamis tízezresek ügyében, akkor Magyarországon minden következmény nélkül lehet hamis pénzt forgalomba hoznia bárkinek, és ezzel másokat megkárosítani, tehát a BRFK támogatja/tűri a pénzhamisítást?
Érdemi, és minden kérdésre egyenként válaszoló levelüket hétfőn éjfélig várom. Kérem, hogy ha törvényi helyre hivatkoznak, akkor írják is meg, a konkrét esetre hogyan vonatkozik a törvény, mert olvasóink nem feltétlenül jogászok. Felhívom továbbá figyelmüket az 1986. évi 2. törvény szerinti tájékoztatási kötelezettségükre, amely szerint a feltett kérdésekre vonatkozik a tájékoztatási kötelezettség.
Köszönettel: … Strici
………………………………………………………………………………………………………
13. levél. Válasz a BRFK Kommunikációs Osztályától 2009. szeptember 28., 10:20
Tisztelt …!
Elektronikus úton érkezett levelére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a BRFK Kommunikációs Osztály a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozó büntetőeljárások tekintetében ad tájékoztatást az elkövetett cselekmény rövid tényállása, a cselekmény minősítése, az elkövető ismert/ismeretlen volta tekintetében.
Az Ön által feltett kérdések egy rendőri intézkedés körülményeire vonatkoznak. Amennyiben az Ön barátja sérelmesnek találta a rendőri intézkedést panasszal élhet, ez esetben a sérelmezett intézkedések kivizsgálásra kerülnek. Tekintettel arra, hogy a barátja nem élt panasszal, a feltett kérdésekre nem tudunk válaszolni, hiszen a blogon közzétett írásban megfogalmazottak valóságtartalma egyelőre nem tisztázott.
Tekintettel a fentiekre, az Ön által küldött e-mailt megküldtük a BRFK Hivatala felé annak érdekében, hogy a panaszügyi csoport kivizsgálja az intézkedést, és Ön a feltett kérdésekre megnyugtató választ kaphasson.
Tájékoztatjuk, hogy a továbbiakban a választ a BRFK Hivatalától fogja megkapni.
Budapest, 2009. szeptember 28.
Tisztelettel: BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
………………………………………………………………………………………………………
14. levél. Címzett: BRFK Kommunikációs Osztály, 2009. szeptember 28., 16:29
Kedves BRFK Kommunikációs Osztály Úr vagy Úrhölgy!
Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy Önök – persze, név nélkül – megvezettek engem. Két hónap után ugyanis kiderült, hogy nem is Önöknek kellett volna válaszolniuk. Gondolom, ezt Önök is csak most tudták meg, nem is beszélve az ORFK sajtófőnökéről, aki a leveleimet illetékességből Önökhöz továbbította. Ráadásul nem is reagáltak arra a felvetésemre, ami a 9. pontban szerepel, és amely a BRFK általi esetleges bűnpártolásról szól.
Azt a fáradtságot se vették maguknak, hogy a BRFK hivatalának emilcímét elárulják. Ja, és – ellentétben az ORFK leveleivel – még egy írói álnevet sem választottak, semmilyen módon nem vállalják a személyes felelősséget.
Szép ez így nagyon, az olvasók mindenesetre le fogják vonni a következtetéseket. Én is. És persze érdeklődve várom, hogyan védi meg a mundér becsületét a hivatal.
Ha nem tudnánk, hogy a magyarországi hatalom a rendszerváltás óta mindig aljaskodásra használja a cigánykérdést, azt hinnénk, a négy nappal ezelőtt bejelentett intézkedés jóhiszemű, csak ostoba.
De tudjuk. Tudjuk, hogy minden eddigi „szabadon választott” hatalom rasszista volt
Tudjuk, hogy minden arra megy ki, hogy a birkák egymással legyenek elfoglalva, hogy a társadalom megosztottsága egyre erősebb legyen.
Ebben a blogban többször volt már szó a romákat érintő – mindannyiunkat érintő – kérdésekről. Amiket eddig olvashattatok, nem ismétlem meg.
Viszont idézem a Kormányszóvivői iroda közleményét:
„A kormány 200 diplomás roma szakember felvételét kezdeményezi a közigazgatás legkülönbözőbb szintjein. Az októbertől induló program – amelynek célja a vezető roma értelmiségi réteg kiszélesítése és megerősítése – része a romák felzárkóztatását és beilleszkedését szolgáló intézkedéssorozatnak.
A következő évtized legfontosabb társadalmi kihívása, a politika legnehezebb feladata megakadályozni, hogy végérvényesen leszakadjanak azok a társadalmi csoportok, azok az emberek, akiket a szegénység mellett sok esetben még az előítéletek is sújtanak. A romák felzárkózása, beilleszkedése felelős hozzáállást kíván mindenkitől: a kormánynak több esélyt és lehetőséget kell nyújtania a romáknak, a romáknak pedig élniük kell ezekkel a lehetőségekkel.
A diplomával rendelkező roma munkavállalók előtt álló akadályok lebontása érdekében a kormány egy olyan komplex, szakmai és anyagi segítséget nyújtó programot dolgozott ki, amely segíti a diplomával rendelkező romákat a központi közigazgatásban és a regionális hivatalokban való elhelyezkedésben. A program keretében a pályázók minden segítséget megkapnak, hogy sikeresen tegyenek eleget a közigazgatásba való bekerülés szigorú követelményeinek.
A pályázók versenyvizsgára való felkészítését és vizsgáztatását a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSzK) végzi. A KSZK gondoskodik a konkrét munkakörökhöz kapcsolódó kiválasztási eljárásról is – a központi közigazgatási szervek és a regionális hivatalok által jelzett álláshelyekhez szükséges készségek és szakmai tudás felmérésével. A programban résztvevők elhelyezkedése érdekében már a felkészítéssel párhuzamosan, novemberben elkezdődik az igényfelmérés a közigazgatási intézményeknél, de már eddig több szervezet jelezte, hogy csatlakozna a programhoz. A program stratégiai célja, hogy a felvételt nyertek foglalkozatására határozatlan idejű köztisztviselői státusz keretében, a pályázó szakmai életútjának, képességeinek, érdeklődésének megfelelően kerüljön sor.
A programban résztvevők kiválasztására nyílt pályázatot ír ki a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ. A roma fiatalok tájékoztatása a pályázati lehetőségről célzottan, azaz a már meglévő adatbázisokra – elsősorban a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és a Romaversitas programjaira – építve, másrészt a KSZK csatornáin keresztül – államigazgatási szerveknél, munkaügyi központoknál, felsőoktatási intézményekben való meghirdetés útján – történik.
A projektet a kormány az Államreform Operatív Program keretében, európai uniós forrásból finanszírozza. A projekt összköltsége 100 millió forint, amely magában foglalja többek közt a résztvevők vizsgára való felkészítését, a vizsgáztatás költségét, a tanfolyamhoz és vizsgához kapcsolódó utazás, szállás és ellátás költségeit. A pályakezdők első éves fizetését az Államreform Operatív Program, „Diplomával rendelkező romák foglalkoztatása a közigazgatásban” elnevezésű projekt 1 milliárd forintos keretösszege biztosítja. A roma munkavállalókat foglalkoztató szervet további egy évig továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli.”
Projekttel állunk szemben. Szemben állunk vele. Egy olyan helyzetben állunk szemben vele, amelyben több ezer embert bocsátottak el a közigazgatásból, mert állítólag ezt követelte az EU és a világbank, meg a haza. És azt is mondták, hogy az ezt követő közigazgatási létszámstop most komoly. Meg azt is, hogy e nélkül a létszám nélkül is minden feladatot meg fog tudni oldani a közigazgatás. És megaláztak rengeteg embert: vízfejnek, eltartottnak, ingyenélőknek nevezték őket.
Tegnap, amikor úgy döntöttem, hogy én is roma vagyok, felhívtam a közleményben is szereplő Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központot, hogy megkérdezzem: nekem, a romának, mit kell most tennem, hogy megkaphassam az egyik állást? Ráadásul, mint olvashatjuk, nincs is próbaidő, eleve határozatlan időre vesznek majd föl. Mindenki másnak van. Ennek a 200 romának nincs. Felhívtam a figyelmét arra is, hogy most már csak 199 romával számoljanak, mert az én állásom – mint első jelentkezőé – stipi-stopi foglalt. A KSzK-s hölgy arról tájékoztatott, hogy még ők sem tudnak semmit, majd az október 1-jén megjelenő pályázati felhívásból fog kiderülni.
Gondoltam, nem várok október 1-jéig, megkérdeztem a Kormányszóvivői Irodát is, hogy mint egynapos, zsenge, friss romának, hol kell október 1-jén munkába állnom, hol leszek díszcigány? Az iroda sajtósától – aki megígérte, hogy sürgősen válaszolni fognak az érdemi problémáimra – az alábbi kérdéseket tettem föl:
1. Hogyan jött ki a 200-as keretszám? Miért nem pl. 191 vagy 210? 2. Hogyan rehabilitálják a közigazgatási költségek csökkentése ürügyén kirúgott köztisztviselőket, közalkalmazottakat? 3. Ki számít romának, milyen igazolásokat kell beszereznie annak, aki romaként akar álláshoz jutni? 4. Csak fiatal romák juthatnak-e álláshoz, mert a közlemény két bekezdése ebből a szempontból ellentmondásos, s ha igen, ki tekinthető fiatal romának? 5. Mi van akkor, ha a 200 helyre 15 ezer jelentkező vagy még annál is több lesz?
Szóval, most várom a válaszokat. De azért még egy kacifántos is eszembe jutott, utólag: Ha a kirúgottak között roma is volt, őt visszaveszik? És ha őt igen, akkor a többieket miért nem?
Idegháborún olyan harcot értünk, amelynek legfőbb tétje, hogy melyik fél bírja tovább. Az idegháború legfőbb tényezője az idő. Minél tovább bírod, annál nagyobb a győzelem esélye. Ebből következik, hogy az idegháború nem egyetlen nagy csatából áll, hanem akár évekig tartó, sok-sok kisebb-nagyobb ütközetből. azonban föl kell ismerni, melyek a döntő viadalok, és ezeket mind meg kell nyerni.
Az idegháborúra alaposan föl kell készülni. A felkészülés legelső szakasza annak felmérése, hogy „igazságos”-e részedről a hadviselés? Először tehát önmagaddal kell nagyon őszintén szembe nézned:helyes cél-e az, amiért megindítod – vagy ha a másik fél indította, vállalod-e a csatározást? Legyél nagyon őszinte önmagadhoz! Pontosan térképezd föl, miben van és miben nincs igazad? Szerencsés, ha vannak barátaid, olyanok, akiknek adsz a véleményére, és akikre nem fogsz megsértődni akkor sem, ha kegyetlenül a pofádba mondják, mit tartanak rólad és a céljaidról. A leggyakoribb hiba, ha a harcod egy korábbi állapot helyreállítására irányul anélkül, hogy ezt az állapotot fejleszteni akarnád.Ha ocsmány módon kirúgtak az állásodból, ne csupán a munkahelyedet akard visszaszerezni, hanem bizonyítsd be, hogy az új feladatokat is meg tudod majd oldani. Az idegháborúnak ne csupán a győzelem, hanem a minőségi győzelem legyen a célja.
Ha az önvizsgálat során kiderül, hogy a lényeges kérdésekben igazad van, akkor minél gyakrabban erősítsd és erősíttesd meg magad az igazadban. De közben sose feledkezz meg a gyakori önvizsgálatról, mert lehet, hogy megváltozott a helyzet. Például, ha azért harcolsz, hogy a lovas kocsik után takarítsák el a citromot, ne küzdj tovább, amikor az omnibuszt felváltja a villamos.
A felkészülés következő szakasza talán a legnehezebb. El kell döntened, hogy képes leszel-e hosszú időn keresztül harcolni, miközben a környezeted hülyének, ufónak, egy-ügyűnek tart.Nem könnyű előre megmondani, hogy meddig bírod, de azt fogod tapasztalni, röpül az idő. Meg azt is, hogy már mennyi idő eltelt, és még mindig nem történt semmi. Hangsúlyozom, a legnagyobb erőt az jelenti a háborúban, ha nem készülsz ki tőle. Most rögtön hozzáteszem, hogy mint minden háborút, az idegháborút is föl lehet adni. De kérlek arra, hogy ezt a szándékodat időben közöld a Neked segítőkkel – pl. ügyvéddel -, mert különben nagyon nagy kárt okozhatsz nekik. Viszont az ellenségnek majd éreznie kell, hogy ő bármit csinálhat, Te nem adod föl. Nem félsz tőle, hiszen senkitől se félsz.
A felkészülés során nagyon meg kell ismerned az ellenséget. Szándékosan nem ellenfelet írtam, olyan is lesz a háborúban, de aki ellen háborúzol, az az ellenség. Az ellenségről lehetőleg mindent tudnod kell. Az értékrendjét, az erősségeit, a gyengéit, a múltját, a kultúráját, a magánéletét, a közéletét, az emberi, tárgyi és társadalmi környezetét és eszközeit. Mindent. Ez a tudás magabiztossá tesz, de fontos, hogy tudj különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen, a jellemző és az esetleges között.
Végül a felkészülés utolsó szakaszában számba kell venni az idegháború lehetséges eszközeit. Azonnal leszögezem, hogy az idegháború csaknem minden eszköze tisztességtelen és gonosz. Nagyon vigyáznod kell arra, hogy mindig csak a győzelemhez szükséges mértékben alkalmazd őket, mert az ellenséget legyőzni, és – általában – nem megsemmisíteni akarod. Ha túl gyakran és természetességgel léped túl az eszközhasználat indokolt határait – pl. akkor is kutakodsz az ellenség elektronikus levelei között, amikor semmi értelme sincs, de már a hobbiddá vált, mert egyszer billentyűzetfigyelő szoftverrel megszerezted a jelszavát –, ugyanolyan rohadékká válhatsz, mint ő.
Hogy ezt a csapdát elkerüld, naponta nézz tükörbe, és köpd időnként szembe magad, mielőtt tettekre is sor kerülne. A leköpés már a gondolatért is jár.
Ne feledd, hogy folyamatosan edzésben kell tartanod magad! Ehhez kell az ellenfél, egy olyan nagyon bizalmas ismerős, akivel gyakran játszhatsz vaktöltényes csatát. Vagyis kipróbálhatod, hogyan reagálhat az ellenség. De ügyelj arra is, hogy az idegháborúd ne terhelje túl a környezetedet, mert lehet, hogy egy idő után ők is hadakozni fognak Veled. Ilyenkor legyél megértő, fogd kicsit vissza magad, nem ellened vannak, csak egy kicsit (?) belefáradtak, hogy pusztán a háborúval vagy elfoglalva.
Éppen ezért önmagaddal minél gyorsabban köss békét, olvass, nézz filmeket, járj társaságba, egyél, pasizz/csajozz,aludj rendesen altató nélkül(!), de mert idegháborúról van szó, legyen kéznél diligyógyász és pszichológus!
Az idegháború legfontosabb eszköze az idegrendszerrel elkövethető tudatmanipuláció.Azért választjuk az idegháborút, mert civilizációnk egyéni esetekben elítéli az egyszerű lepuffantást.A tudatmanipulációt azonban természetesnek tartja, lásd a reklámokat.
Az tehát a feladatod, hogy ismereteid birtokában folyamatosan manipuláld az ellenségedet, amíg az nem kapitulál.
Az egyik leghatásosabb eszköz a meglepetés. Soha nem tudhatja meg, mire készülsz. Tiporj bele a (meg)szokásrendszerébe! Fordulj hozzá a kérdéseiddel, véleményeddel minden olyan esetben, amikor nem számíthat erre, és amikor az kínos neki a barátai, szerelme, főnökei előtt. Ilyenkor mindig viselkedj érdeklődő módon, de a testtartásod legyen fölényes! Ha például hellyel kínál (mert nem akar bunkónak látszani), lazán, de nem primitív módon terpeszkedj el, dőlj hátra, a fejed mögött fond össze a kezed, tárd szét a lábaidat vagy úgy tedd egyiket a másikra, hogy az egész viselkedésed erőt sugározzon! Ha magyaráz valamit, kérdezz bele; a harmadik kérdésnél ő fog könyörögni, hogy hadd mondja végig! Ne zavartasd magad, negyedszer is kérdezz bele, és lehetőleg olyanokat, amire nem tudja, nem tudhatja a választ. Még erősebb fegyver, ha az egyik kérdés felvetése közben ásítasz is egy jóízűt.
Ha netán az ellenség telefonálni kezd a jelenlétedben, közöld vele, hogy majd visszajössz, ha ráér, és azt a reagálását, hogy maradj csak nyugodtan, hagyd figyelmen kívül! Ezzel a viselkedéssel ui. a kommunikációs kapcsolatait rontod. Illetve… maradj csak ott, ha a szeretőjével beszél, nagyon ciki lesz neki.
Ha munkahelyi háborúról van szó, és hibáztál, tényleg ismerd el, amit tettél, de ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget! A hiba „ellett követve”,most minek sírj, a vonat elment…
Viszont minden baromságot hajts végre, minél nagyobb nyilvánosságot teremtve annak, hogy ez baromság. És amikor tényleg kiderül, hogy baromság volt, határozottan és sokszor jelentsd ki, hogy „ugye, megmondtam?”
Elég hamar el fogod érni, hogy az ellenség nem akar találkozni veled. Sebaj. Te annál gyakrabban.Ha a titkárnője szerint házon kívül van, Te csak ülj le nyugodtan, kezedben a Háború és béke valamelyik kötetével (de mind a négy legyen elöl),és olvass elmélyülten! Ajánlhatom még A tulajdonságok nélküli embert, vagy ha nem akarsz sok kötetet cipelni, a Svejket, mert az is az idegháborúról szól, és legalább – megfeledkezve, hogy kinek a titkárságán isülsz – percenként jó hangosan felröhöghetsz.
Rengeteg ilyet kitalálhatsz, nagyon szórakoztató. De közben indíts el minden lehetséges jogi eljárást, kérj ki dokumentumokat, amiket kötelező kiadni, de tudod, hogy nem fogja, minden ilyen egy ingyen per. Az a lényeg, hogy mindig foglalkoztasd őt. Szélsőséges esetben éjszaka is kaphat táviratot…
Mindenhová nyúlj utána, lehetőleg úgy, hogy meg is előzd őt! Ha tárgyalni megy, ha állást keres, ha randira készül, először Te informáld a partnerét! Ne direktben mondj rosszat róla, csak néhány "érdekességre" hívd föl a partnere figyelmét! Ha netán médiainterjúra készül az ellenség, keresd meg a riportert, és adj háttérinformációt, hogy mit érdemes kérdezni tőle. Lehetőleg olyasvalamit, amit csak Te tudhatsz. Ebből az ellenség is tudni fogja, hogy már megint megelőzted. Hogy minden lépését figyeled, és kiszámítod előre. Hogy nem menekülhet. Minél több kapcsolatát zilálod szét, annál nagyobb a győzelem esélye, de vigyázz, nehogy mártírt faragj belőle! Sose rágalmazz; hagyd, hogy érdemben védekezzen, nehogy szánalmassá - és ezáltal szánhatóvá - váljék.
Néha azért hagyd lélegzethez jutni, tarts szünetet, hogy azt remélje, abbahagytad, megadtad magad. Ám mielőtt erőre kapna, támadj újból, ismétlem, váratlanul, meglepetésszerűen! Az idegháború támadó háború, ha egyszer is védekezni kényszerülsz, vesztettél!
Igyekezz mosolyogni, ne üvölts vele, Te alapjában véve vidám, de határozott, céltudatos ember, bátor ember vagy.Aki úgy egyébként pont leszarja. Viszont mindent lelkiismeretesen és visszakereshető módon dokumentálj!
Aztán ha győztél, ne nagyon ünnepeltesd magad! Hiszen természetes, mert Neked volt igazad! Az egykori kétkedők, a gyávabbak úgyis csak a szerencsének fogják a dolgot tulajdonítani.
Ha meg vesztettél, gondold végig, mi minden játszott közre, mert akkor legközelebb ügyesebb lehetsz. Különösen akkor, ha minél több emberrel közös a célod, és szövetséget tudtok kötni.
Az előző poszt (Birkagyerekek egymás közt) olyan sok kérdést vetett föl, hogy lesz még folytatása. Most azonban – a hétvégére és arra tekintettel, hogy gépfelújítás indul, tehát ki tudja, mikor fejeződik be a telepítés – ismét egy retró következik, 2001-ből. Noha azóta szakosított blogok tucatjai foglalkoznak a lerázás, szakítás, sunyiskodás témájával, bizonyítva, hogy „örök emberi” dolgokról van szó, az alábbi összeállítás talán nem veszített az időszerűségéből.
Következzék hát 66 tanács csajoknak:
Hogyan közöljük finoman a neten megismert pasinkkal, hogy eszünk ágában sincs találkozni vele?
1. Fáj a fejem.
2. Nagyon fáj a fejem.
3. Borzasztóan fáj a fejem.
4. Érzem, hogy fájni fog a fejem.
5. Nem fáj a fejem, de ez valami rosszat jelent.
6. A barátnőm hívott, hogy fáj a feje.
7. Ideges vagyok.
8. Telefont várok.
9. Nem tudtam elmenni a fodrászhoz.
10. Elmentem a fodrászhoz, de túl hosszú volt a sor.
11. Elfelejtettem, hogy mára beszéltem meg az állatorvossal, hogy veszettség ellen oltatom a kutyám.
12. Távirat érkezett a táborból, hogy a gyermekemnek fáj a feje, és hazajön.
13. Ilyen hőségben nem tudok mozogni.
14. Ilyen hirtelen időjárás változáskor nem tudok mozogni.
15. Dolgoznom kell.
16. Pihennem kell.
17. Menstruáció előtt vagyok, ilyenkor feszült vagyok, nem szívesen megyek emberek közé.
18. Menstruálok, ilyenkor feszült vagyok, nem szívesen megyek emberek közé.
19. Most menstruáltam, kell néhány hét, amíg rendbe jövök, addig feszült vagyok, nem szívesen megyek emberek közé.
20. Valami miatt nem jött meg a menstruációm, sürgősen nőgyógyászhoz kell mennem.
21. Nőgyógyásznál voltam, az egy állat, ki kell hevernem.
22. Nőgyógyásznál voltam, az egy isten, nem tudnék veled foglalkozni, mert csak őrája gondolnék.
23. A torontói nagybácsikám öccsének az unokanővére hívott föl, hogy csak ma van a városban, fel akar jönni hozzám, mégse mondhatom neki, hogy nem.
24. Elfelejtettem, hogy mára van jegyem a színházba. Szívesen magammal vinnélek, de csak egy jegy van. Hónapok óta meg akarom nézni a darabot. Vagy mégse nézzem meg, várjak újabb hónapokat?
25. Egy teve áll a ház kapuja előtt, nem tudok kimenni.
26. Egy teve áll a ház kapuja előtt, nem tudok bemenni, hogy átöltözzek, és nem akarom, hogy ilyennek láss.
27. Elromlott a mosógépem, a földre nyomta ki az összes vizet, most itt állok a latyakban, várom a szerelőt.
28. Reggel 10-re ígérte a szerelő, hogy jön, de még nem jött.
29. Megjött a szerelő, megnézte a gépet, kiderült, hogy nincs nála alkatrész, majd visszajön.
30. Felhívott a szerelő, mondta, nincs ilyen alkatrésze, de vesz, és visszajön.
31. Itt volt a szerelő ismét, vett alkatrészt, de kiderült, nem az volt a hibás, majd jön.
32. Elszakadt a szoknyám, így nem mehetek ki az utcára.
33. Igen, az is jó volna, ha Te jönnél ide, csak az a bibi, hogy a kutya harap, tegnap a szájkosarat is szétharapta, amikor férfi lépett be az ajtón.
34. Biztosan nem is tetszenék Neked.
35. Azt hittem, hogy már elmúlt, de ismét fáj a fejem. Front jön.
36. Csak leugrottam vásárolni egy kiflit, de megtetszett egy ruha, nem volt nálam annyi pénz, vissza kell mennem, mert félretetettem, de csak ma vigyáznak rá.
37. Hogy megy az idő... Azt hittem, még van egy órám. Most már biztosan nem készülök el.
38. Az orrom előtt ment el a busz.
39. Kimaradt egy járata a busznak, ne várj rám, ennyi időre nem érdemes.
40. Reggel két órát álltam a megállóban, mire kiderült, hogy ma útfelbontás miatt nem jár a busz. Még egyszer nem tudok a városba gyalogolni.
41. Képzeld, megfürödtem egy új habfürdőben, kipattogzott a bőröm, olyan vagyok, mint egy ribizlibokor, nem akarom, hogy kiábrándulj belőlem.
42. Nincs egy árva vasam se, nem akarom, hogy Te hívj meg, még azt hinnéd, utazok Rád.
43. Befestettem a hajam, most rózsaszín. Nem akarom, hogy így láss.
44. Nem tudtam átfesteni a hajam, ezért levágtam, meg kell várnod, ameddig kinő, nem akarom, hogy így láss.
45. Már éppen kiléptem az ajtón, amikor csörgött a telefon, visszarohantam, de mire felvettem, már letette. Lehet, hogy fontos volt, meg kell várnom, ameddig újra hív.
46. Valamivel elrontottam a gyomrom, egyfolytában csuklok, a szünetekben meg böfögök.
47. Tudod, én megfogadtam, hogy soha többé nem ugrok azonnal egy férfi karjaiba. De a Te hangod oly elbűvölő, hogy félek, nem tudnám megállni. Kérlek, adj egy kis időt nekem!
48. Úgy érzem, én már egyetlen férfiban se tudnék bízni.
49. Mostanában valahogy elegem van mindenből. Ugyan, mit kezdenél egy depis libával?
50. Te olyan okos vagy. Úgy érzem, túl jó lennél nekem.
51. Te túl jó vagy, jobbat érdemelnél, mint én vagyok.
52. Ahogy kiléptem az ajtón, mintha gyomorszájon vágtak volna, rohannom kellett vissza a vécére.
53. Ráadásul megint fáj a fejem.
54. Egy kicsit elpilledtem, és olyan furcsát álmodtam. Én nem vagyok babonás, de inkább halasszuk máskorra.
55. Egy kicsit elpilledtem, és nem álmodtam semmit. Én nem vagyok babonás, de ugye szerinted is halasszuk máskorra?
56. A barátnőm szerint nekem most magányra volna szükségem.
57. Az igazság az, hogy még nem teljesen tettem túl magam az előző kudarcon. Neked se lehet egy élmény egy testi-lelki roncsra pazarolni az energiáidat.
58. Már régen túltettem magam az előző kudarcon, teli vagyok életerővel, energiával. Biztosan terhedre lenne ekkora strapa.
59. Valami rosszul van beállítva a pészmékeremen. Te be tudod állítani? A professzor szerint, ha tartózkodom a nemi élettől, még lehet 4-5 jó évem.
60. Ugye, Téged nem zavar, ha evés közben turkálom az orrom?
61. Nem szeretem a dezodorokat, így aztán előfordul, hogy a buszon nem maradnak meg mellettem az emberek.
62. Reggel ugyan borotválkoztam, de képzeld, már megint borostás az arcom.
63. Csókolózás közben úgy izgulok, hogy mindig valami epeízű sav jön föl a gyomromból, pedig semmi fűszereset nem eszek.
64. Hirtelen megszorultam. Tudsz kölcsön adni egy tízezrest?
65. Igen, tegnap engedtek ki a börtönből, de megfogadtam, hogy jó útra térek, nem lopom meg a sarkon felszedett pasikat numera közben, de addig is laknom kell valahol.
66. Nem, nem engem láttál kukázni. Az a barátnőm volt. Én szabadnapos voltam.
Plusz egy: Én tudom, hogy Te nem is akarsz találkozni velem, csak nem mered kimondani. De én nem haragszom Rád, végiggondoltam a Te érdekeidet is, hidd el, mindkettőnknek jobb így.
Még csak keveseknek volt internetük (internetjük?), amikor egy lelkes leányfalusi házaspár közösségi portált készített a Harry Potter első kötetének magyarországi megjelenése alkalmából.Volt ezen minden, amit akkortájt a műről tudni lehetett, és persze gyorsan meg is alakult a Harry Potter Club (HPC), meg lett igazi HPC-tábor is néhány hónap múlva a földön is játszható kvidiccsel, meg minden. Az igazán fontos azonban a HPC cset volt, amelyen – a betárcsázós modemek csigalassúságával és állandó szakadásával – este 10-től (később este 6-tól) reggel 6-ig csacsogtak egymással az ifjú rajongók. Lehet felháborodni, hogy kialvatlanul mentek másnap iskolába, de csak a felnőttek példáját követték – a kedvezményes időszak 150 forintos telefontarifája bagollyá változtatta az ország internetező részét; a Harry Potterben amúgy is szerepel egy hóbagoly.
Ezen a cseten ismerkedett össze a 12 éves fiú és a 11 éves lány. Minden este ott gubbasztottak a gép előtt, és dobogó kis szívükkel várták, hogy leírhassák egymásnak a két legfontosabb mondatot:
Szeretlek.
Hiányzol.
Egy idő után kevésnek bizonyult a virtuális szerelem: a két gyermek találkozni akart egymással. A fiú meghívta a Fertődön lakó lányt a budapesti panelbe. Ám a lány szülei pedofil ürgére gyanakodtak, s hogy az ottani szülők megnyugodjanak, a fiú apja telefonált Fertődre (99-es körzetszám, 3-as díjszabás, kerül, amibe kerül). A hosszas beszélgetés eredményeként megállapodtak abban, hogy először a fiú utazzon a lányhoz, de szigorúan szülői kísérettel. A fiú csodálkozott egy kicsit ugyan, hogy minek anyut is cipelni, sokszor vonatozott már egyedül, de a megbeszélt vasárnap délelőttjén megjelentek a lányos háznál. A fiú még arra is képes volt, hogy öltönyt vegyen föl, azt az öltönyt, amit iskolai ünnepség alkalmából sehogy nem lehetett ráimádkozni. Mi több: nyakkendőt is kötött, mert igazi férfi megadja a módját az első randinak. Egy puszi kíséretében átadta a szál virágot a lánynak, amit egész úton szorongatott a vonaton. Nem mondhatnánk, hogy a lány szülei repdestek a boldogságtól, nem is hagyták, hogy öt percnél tovább kettesben legyenek a szerelmesek, ám ez az öt perc is elég volt ahhoz, hogy megbeszéljék egymással: a következő vasárnap jön a lány Pestre. Azt már nem tudták megbeszélni, hogy hány órakor, mert elkészült az ebéd: a fertődiek alaposan kitettek magukért – s úgy tartja a legenda, hogy a kis hölgy is csinos ruhában volt.
A fiú boldogan érkezett haza, és hogy akkor is tudjon beszélgetni a lánnyal, amikor nincs net, megkapta élete első mobilját. Így aztán napközben is jöttek-mentek az sms-ek a legfontosabb két mondattal:
Szeretlek.
Hiányzol.
Hétfőn még türelem volt, kedden már jobb volt kerülni a témát, szerdán már kissé feszültté vált a hangulat, amikor az apa megkérdezte az ő fiát, hogy hány órára kell a fiúnak mennie a pályaudvarra? Csütörtökön erre a kérdésre izzóvá vált a levegő. Pénteken este – amikor a fiúhoz majdnem orvost kellett hívni, úgy cirkuszolt szegény – az apaelhatározta, kezébe veszi a dolgot, és ismét telefonált Fertődre (99-es körzetszám, 3-as díjszabás, kerül, amibe kerül):
– Jó estét kívánok! A lány anyjával beszélek? – Igen, mi a probléma? – A fiam vasárnap óta várja, hogy mikor jönnek Pestre. Biztosan jönnek? Mert nálunk nem terem a kertben az ennivaló, nem mindegy, hány személyre vásárolunk. – Persze, hogy jövünk! – De hánykor? – Azt még nem tudjuk. – Asszonyom, ezt nem lehet két gyerekkel művelni, a fiam egész este üvölt. Tehát hánykor? – Jaj, ezt még nem tudjuk, meg kell beszélni a lány apjával, mert ő még nem tud az utazásról, majd visszahívjuk önöket. – Nem, asszonyom. Most adjon választ, megvárom. Kerül, amibe kerül. – Egy pillanat… megkérdezem az uramat.
Az apa türelmesen és mindenre elszántan várt. Húsz perc múlva (99-es körzetszám, 3-as díjszabás) megszületett a válasz. Szombaton a fiú anyja felvásárolta a budapesti Nagycsarnokot, majd egész nap főzött; kellemes (büdös) zsírszag lepte el a panelketrecet. Vasárnap reggel a fiú az őrületbe kergette a virágárust, és a legszebb virágokból kötött hatalmas csokorral – nameg, az édesanyjával, mert egyedül ne menjen ki, mondták a fertődi szülők –, már fél órával korábban kimetrózott a pályaudvarra. Természetesen öltöny, nyakkendő, hajnalban vasalt fehér ing. Ja, majd’ elfelejtettem: sajátkezűleg pucolt cipő.
És megjött a vonat.
És leszállt róla a lány az édesanyjával.
És a fiú és a lány elpirulva egymásra néztek.
És kitört a boldogság.
És amikor a fiú át akarta adni a lánynak a csokrétát, a lány anyja hűvösen ennyit mondott: – Nincs sok időnk, mert 15 perc múlva megy vissza a vonat Szombathelyre. A lány bátyja hétfőn kollégiumba megy, és még össze kell csomagolni neki.
A fiút önkívületi állapotban hozta haza az anyja. Amikor kicsit megnyugodott, az apja beszélgetni kezdett vele arról, hogy mi is történt.
Hát az történt, hogy kétfajta kommunikációs mód van.
Az egyik, aminek a lényege, hogy mindent kimond. Ha kérdeznek, válaszolunk. Ha kétségeink vannak, mi kérdezünk. Addig kérdezünk, amíg választ nem kapunk. Addig mondjuk a magunkét, amíg úgy hisszük, a másik szóról-szóra megértette. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy a másik megértette-e a mondandónkat.
A másik kommunikációs mód lényege, hogy nem szavakkal beszél, hanem érzékeltet. Érzékeltetjük, hogy mit akarunk. Az érzékeltetésből jöjj rá önmagadtól, mi a helyzet, ne kelljen mindent a szádba rágni.Te vagy a felelős azért, hogy megértsd a mondandónkat.
Namost.Ha mindkét résztvevő azonos módon kommunikál, akkor nincs semmi gond. De ha eltérően, akkor van olyan tényleg rettenetes dráma, mint amilyen most következett be. A fertődiek azzal, hogy nem mondtak időpontot, érzékeltették, hogy nem akarnak jönni. Te viszont azt vártad, hogy vagy mondjanak időpontot, vagy mondják ki, hogy nem akarnak jönni. Ezt tanultad tőlünk. Erre azonban ők képtelenek voltak, ők mást tanultak, nem értették, hogy Te miért nem érted. Őszintén szólva, mi sem értettük őket, mert annyira akartuk anyuval, hogy az első szerelmetek felhőtlenül és sokáig tartson. Így aztán az egyik fél rákényszerítette a másikra az akaratát, a saját kommunikációs módját. Ám a kényszer tartósan nem eredményes: eljöttek ugyan, de el is mentek. Ők is rosszul érezték magukat és mi is. Ők is büntettek, mi is. Te persze most azt érzed, hogy a lány nem szeret Téged, mert nem lázadt föl a szüleivel szemben, és nem maradt itt Veled. Te bezzeg elszöktél volna tőlünk, ha nem engedtünk volna el a lányhoz. Nálunk az a szokás, hogy lehet szabadnak lenni, de akkor vállalod a következményeit. Az a kislány azt tanulta meg, hogy el kell titkolnia a vágyait, szót kell fogadni, és akkor a szülei megvédik őt. Két különböző felfogás, stílus. Ha felnőtt leszel, igyekezz olyan társat és barátokat találni, akik a Te nyelveden beszélnek! Ők lesznek a legfőbb bizalmasaid, akik szeretni fognak Téged, mert nem kell majd folyton-folyvást magyarázkodniuk. Ha felnőtt leszel, igyekezz jobban megérteni a más nyelvet beszélők üzenetét! Ők lesznek a legjobb ismerőseid, akik szeretni fognak Téged, mert díjazni fogják a figyelmességedet.
A fiú és a lány nem találkozott többé. A HPC-cseten se írogatták egymásnak a két legfontosabb mondatot. Az az első mobil sincs meg már. És egy hétig nagyon finomakat és mindenből nagyon sokat ettünk.
Úgy látszik, kicsit lemaradtam a fejlődésben, mert nem tudtam erről a sorozatról. Pedig kurva jó! Végig lehet röhögni az egészet, a zene egyből megmarad az ember fülében, ráadásul nagyfelbontású avi-ban (XviD, 960*540) kaptam 30 részt egy DVD-n, így bár tévén nem tudom nézni, a PC monitorán gyönyörű a kép.
Ez a hivatalos honlap: http://shaunthesheep.com
Itt meg egy csomó részt láthattok, igaz, nem túl jó minőségben – már ahhoz képest, ahogy én láthatom, beee:
http://dixi.blogter.hu/130460/shaun_a_barany
Szóval tetszik, igazi birka-dolog, de persze a birkafanok kedvéért az üzlet is beindult rá: készült játékprogram meg mindenféle bigyó belőle.
Aki csak újságot olvas vagy tévét néz, az is hozzászokott már ahhoz, hogy néhány százmillió forint eltűnése senkit nem zavar. Így aztán aligha lépheti át az ingerküszöböt, ha nem egészen három milláról van szó. Pedig egy ilyen pici összeg jobban mutatja, hogyan is működik a birkák társadalma.
Ahhoz, hogy előképzettség nélkül is megértsétek a történetet, lássuk a társadalmi és jogi hátteret!
Magyarországon immár két évtizede létezik elismert munkanélküliség. Ennek mértéke az utóbbi években egyre nőtt, de már a kezdetek kezdetén is törekedett arra az állam, hogy a munkanélküliség mértékét a ténylegesnél sokkal kisebb számokkal mutassa ki. E törekvések eszköze volt például esetenként a kényszernyugdíjazás, a kényszervállalkozások erőltetése, az ún. regisztráció, a felnőttképzés, vagy – mint majd látjuk – a foglalkoztatás támogatása.
Ugyancsak Magyarországon több mint két évtizede lehet csaknem bárkinek szabadon társadalmi szervezetet, civil szevezetet létrehoznia, elegendő hozzá tíz ember és valami – a törvényekbe, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe nem ütköző – tevékenység. A társadalmi szervezet egyik lehetséges formája az egyesület. A törvény azt is kimondja, hogy az egyesület tevékenysége nem irányulhat elsődlegesen gazdasági célra, de az egyesület – az általa választott cél elérése érdekében – folytathat gazdasági tevékenységet úgy, hogy e tevékenység eredményét köteles az egyesület céljaira fordítani, vagyis nem keletkezhet profit, nem szabad osztalékot fizetni, stb.
De mi van akkor, ha az egyesület rosszul gazdálkodik, részben vagy egészében nem tud eleget tenni egy megbízatásnak? Akkor az egyesületnek meg kell térítenie az okozott kárt, vissza kell fizetnie a támogatást, és így tovább.
Igen ám, de akkor mi van, ha nincs miből visszafizetnie? Akkor az van, hogy az egyesület a teljes vagyonával felel a dolgaiért, tehát pl. elárverezik az egyesület ingatlanait, vagy legalábbis jelzáloggal terhelik meg azt.
És akkor mi van, ha az egyesületnek egyáltalán nincs vagyona? Akkor meg az van, hogy az egyesület adós marad, és pl. ha az államnak tartozik, akkor legalább addig nem pályázhat újabb állami pénzekre, amíg a köztartozását annak kamataival együtt ki nem fizeti. A törvény értelmében ugyanis az egyesület tagjai – ideértve a vezetőiket is – csak a befizetett tagdíj mértékéig felelősek a szervezet gazdálkodásáért. Ha tagdíj sincs – nem kötelező, hogy legyen –, akkor semmivel nem felelősek. Persze, bűncselekmény elkövetésekor megmarad a személyi felelősség.
Akinek az egyesület tartozik, az persze igyekszik megszerezni a neki járó pénzt, feltéve, hogy az egyesület jogosnak tartja a követelést. Ha nem tartja jogosnak, akkor jogvita keletkezik a két fél között, ami egy idő után peres eljárássá válhat, különösen akkor, ha adós a fizetési meghagyással szemben kifogást emel.
Ismerkedjetek meg tehát egy tegnapi bírósági tárgyalás felperesével és alperesével!
A felperes az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA), amelyiknek az a feladata, hogy támogassa az állástalanok foglalkoztatását, segítsen munkahelyek létrehozásában vagy megőrzésében. Ez úgy szokott történni, hogy az OFA pályázatokat ír ki, amelyeknek lényege, hogy a nyertes pályázók egy adott időszakra – általában egy évre – megkapják az általuk foglalkoztatni kívánt személyek munkabérét és egyéb járandóságainak ellenértékét annak közterheivel együtt. A nyertesek azonban nemcsak azt vállalják, hogy a támogatás időszakában biztosítanak munkahelyet és munkát az alkalmazottjaiknak, hanem azt követően még egy ideig – a pályázattól függően 6-12 hónapig – tovább foglakoztatják őket, immár más bevételeikből. Az OFA-pályázati felhívások ezen felül esetenként ingyenes oktatást is ígérnek a leendő alkalmazottaknak. De arra is volt példa, hogy az OFA rádióknak és tévéknek hirdetett pályázatot olyan reklámok készítésére és sugárzására, amelyek a legális munkáról szóltak. 600 milla ment el erre a célra, ha emlékeztek ilyen reklámra, szóljatok, mert én egyre sem. Egyébként a munkahely-megtartásra irányuló, nagy kormányzati propagandával hirdetett pályázatok befogadását hol felfüggeszti, hol átnevezi az idén az OFA – a fonal már rég el van veszejtve.
Az alperes az Állástalan Diplomások Országos Bizottsága (ÁDOB) nevű, immár 20 esztendeje létező egyesület, amelyről keveset lehet ugyan hallani, de a civil szférában újszerű megoldásai miatt „jó áron” jegyzett társadalmi szervezetről van szó. Az ÁDOB elnöke 1997-ben szakértőként is részt vett az akkori OFA-pályázatok elbírálásában, tehát nem járatlan a pályázatok és a munka világában.
A konkrét, 2006-ban megjelent pályázati felhívás arról szólt, hogy társadalmi szervezetek pályázhatnak OFA-támogatásra úgy, hogy az OFA egy évig fizeti a civil szervezetnek az alkalmazottak bérét, bérletét, étkezési utalványát és a közterheket, a nyertes szervezet pedig az első év után még fél évig az OFA havi támogatásával megegyező alkalmazotti juttatásokért vállalja a továbbfoglalkoztatást. Magyarán: a civil szervezet hathónapnyi bérért és juttatásért kap másfél évnyi munkaerőt. A pályázati felhívás továbbá azt is tartalmazta, hogy az OFA ingyenes EU-pályázatírási tanfolyamot szervez az alkalmazottak számára. A pénzt nem egy összegben adja az OFA, hanem kb. kéthavonta, az előző időszak pénzügyi és tartalmi beszámolójának elfogadását követően.
Az ÁDOB tehát pályázott – és nyert. Két embert alkalmazhatott, és kellett is alkalmaznia másfél évig. Az elnyert támogatás csaknem hárommillió forint volt. Az első gubanc abból származott, hogy az OFA első utalása a szerződés aláírását követő ötödik hónapban történt. Tapasztalt civil szervezet ezen nem lepődik meg, teljesen előfinanszírozottnak csúfolt pályázatok esetében sem ritka, hogy a zsé akkor érkezik, amikor a pénzzel már el is kellett számolni. Hogy erre milyen tisztességes (!) trükkök vannak a civil szférában, azt hadd ne most áruljam el, mindenesetre megjegyzem, hogy a Zuschlag valóban gazember, de kispályás játékos, mert le tudott bukni - ebből is látszik, hogy köze sincs a civil szférához: a hülyéje azt hitte, hogy fiktív számlákat kell gyártani... (Tényleg, azzal az üggyel mi van? Nagy a kuss.)
Az ÁDOB a pályázat keretében azt találta ki, hogy ingyenes, nyomtatott újságot fog készíteni és terjeszteni a két alkalmazottal, ami a civil szervezetek – tehát nem a vállalkozások – szolgáltatásait reklámozza. Ennek azonban az lett volna a feltétele, hogy az ÁDOB további pályázatokat is nyerjen, és ugyancsak ez lett volna a feltétele a továbbfoglalkoztatásnak - hiszen azt azért lehetett sejteni, hogy a reklámbevételek főként kezdetben a nyomdai költségeket sem tudják fedezni..
A további összes pályázatot elbukta azonban az ÁDOB, ezért az egyesület elnöke már az első részbeszámolójában jelezte, hogy a továbbfoglalkoztatás esélyei csökkennek. És ezt egyre borúlátóbban fogalmazta meg a további beszámolókban. Az OFA ennek ellenére – hagyományőrző késésekkel – utalgatta az esedékes összegeket, igaz, az általa vállalt képzésekről elfeledkezett.
Aztán eltelt az első év, a zseton elfogyott, a nyomtatott újságból internetes kiadvány lett csupán, amelynek nem sikerült hirdetőket szereznie. A két ifjú diplomás ki is lépett az ÁDOB-tól, viszont más civil szervezetben tudott továbbdolgozni.
Az OFA azonban keresetet nyújtott be az ÁDOB ellen, követelve a teljes támogatás visszafizetését annak kamataival együtt. A tárgyaláson az OFA ügyvédje arra hivatkozott, hogy az ÁDOB megszegte a szerződést, mert a további féléves foglalkoztatás nem nála történt.Szerződésszegés esetén pedig a teljes zsé visszajár.
A bírónő megkérdezte, hogy az OFA elismeri-e, hogy az ÁDOB az első évben teljesítette a vállaltakat, tehát arra – és csak arra – költötte-e a támogatást, amire kapta? Az ügyvéd szerint e tekintetben az ÁDOB szabályosan járt el, nincs szó sikkasztásról vagy más bűncselekményről. Ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy az OFA foglalkoztatási támogatást nyújt, nem munkanélküli segélyt, tehát ha a két alkalmazott valóban eredményorientáltan dolgozott volna, ha az ÁDOB ennek érdekében mindent megtett volna, akkor a két ifjú diplomás kitermelte volna a további féléves bérét.
Az ÁDOB elnöke szerint ilyenkor van lehetőség arra, hogy az OFA kuratóriuma részteljesítést fogadjon el.Ehhez a kuratóriumi döntés ismeretére volna szükség. De ettől függetlenül, ő azt kéri, hogy a bíróság utasítsa el a felperes igényét.
Az OFA ügyvédje elmondta, hogy semmilyen kuratóriumi döntésről nincs tudomása, őt ilyenről nem tájékoztatták, neki ennek a pernek a végig vitele a dolga, az OFA-t képviseli, nem az OFAkuratóriumát.A nagyon rokonszenves bírónő felszólította az ügyvédet, hogy 15 napon belül nyújtsa be a kuratórium döntését tartalmazó iratokat.
Az ÁDOB elnöke szerint a pályázati cél a másfél éves foglalkoztatás volt, az pedig teljesült. S bár ő többször írásban is jelezte, hogy a továbbfoglalkoztatás kérdéses, az OFA az egy év alatt egy szót se szólt. A bírónő felszólította az ÁDOB elnökét, hogy 30 napon belül nyújtsa be azokat a dokumentumokat, amelyek a továbbfoglalkoztatást bizonyítják más szervezeteknél, továbbá azokat a dokumentumokat is nyújtsa be, amelyek bizonyítják, hogy mindent megtett az ÁDOB-nál történő továbbfoglalkoztatás érdekében.
Az OFA ügyvédje ragaszkodott ahhoz, miszerint a pályázati cél nem általában a foglalkoztatás, hanem az ÁDOB-nál történt másfél éves foglalkoztatás volt.
A bírónő megkérdezte az ÁDOB elnökét, hogy miből tudná az egyesület kifizetni az OFA követelését. Az ÁDOB elnöke erre azt válaszolta, hogy a szervezetnek egyetlen fillér vagyona és semmilyen vagyontárgya sincs.
Arra a kérdésre, hogy az OFA mekkora esélyt lát a követelés visszafizetésére, az ügyvéd azt válaszolta, hogy semennyit, de a törvény értelmében – hiszen közpénzről van szó – az OFA-nak muszáj volt perelni, mert ha netán az Állami Számvevőszék megkérdezi, hogy ez a pénz hová tűnt, az OFA-nak bizonyítania kell, hogy mindent megtett. Ő egyébként nem is kéri az ügyvédi költségek megtérítését, mert úgysem kapná meg.
A bírónő még egy szempontot felvetett. Ha a az OFA egyoldalúan felbontotta a szerződést a szerződésszegés miatt, amit jogásziul úgy mondanak, hogy elállt a szerződéstől, tehát a teljes összeget kéri vissza kamatostól, akkor a vonatkozó jogszabály szerint helyre kell állítani az eredeti állapotot. Az OFA esetében láttuk, hogy ez mit jelent: elvileg az ÁDOB fizet. Az ÁDOB esetében viszont ez azt jelentené, hogy a két egykori alkalmazottól kell visszavenni a zsetont, és követelheti az OFA-tól az egy esztendő alatt a pályázattal kapcsolatosan felmerült költségeinek - postaköltségek, könyvelői díj, közüzemi díjak, az elmaradt tanfolyam általa történt megtartásának értéke, az önkéntes munka értéke - megtérítését. Az eredeti állapot tehát nem állítható vissza.
A tárgyalást követően – immár lazább hangulatban – arról beszélgettem az OFA ügyvédjével és az ÁDOB elnökével, hogy normális volt-e az OFA, amikor társadalmi szervezeteknek – és itt most nem álcivilekre és megélhetési civilekre gondolok – írt ki egy továbbfoglalkoztatásos pályázatot? Az OFA ügyvédje szerint ez egy kísérlet volt, ami láthatóan nem jött be, kis civil szervezet, igazi civil szervezet nyilvánvalóan nem képes munkabért kitermelni, nem ez a dolga. Hozzátette még, hogy ő nem a civil szféra szakértője, ez csupán a magánvéleménye.Az ÁDOB elnöke szerint viszont bejött a dolog, mert két ifjú ember másfél évig dolgozott, és sok mindent megtanult. Azt pedig nem lehetett előre látni, hogy az összes többi pályázatot elbukják – az ÁDOB korábban sokszor volt eredményes pályázó, mindig mindennel törvényesen számolt el, ez az első bírósági ügye.
Néhány nappal ezelőtt rémülten vettem észre, hogy az ingyértárhely szolgáltatóm letörölte a honlapomat. Biztosan azért, mert az elmúlt években nem frissítettem, s talán, mert a személyes honlapok korszakát végérvényesen fölváltották a blogok. Keresgéltem, hogy hová is mentettem el a honlapom oldalait, és majdnem mindent megtaláltam. Közöttük azt a hármas tagozódású összeállítást is, ami az első, kifejezetten internetre szánt publikációm volt. Ekkor kezdtem tudatosan kutatni az akkor még csodaszámba menő internetes személyközi kapcsolatok világát. Elolvastam, és úgy döntöttem, hogy ezt az 1998 nyarán készített próbálkozást ismét nyilvánosságra hozom. Akár most is írhattam volna, noha 11 év alatt eldurvultabbá vált a világ. Szóval, most önmagamtól lopok, kicsit kapcsolódva a múltkori, a bizalomról szóló íráshoz, és időt nyerve a már körvonalazódó folytatáshoz.
…………………
Az egyik klasszikus pszichológiai iskola tanítása szerint a tartós és boldog társkapcsolat feltétele a kölcsönös szerelem/szeretet, egymás feltétel nélküli elfogadása, a kölcsönös bizalom és a teljes őszinteség.Ha a társkereső hirdetéseket vizsgáljuk meg, nem csodálkozhatunk hát, hogy az egyik leggyakoribb elvárás a másiktól az őszinteség.
JELENET
Szereplők: Egyik (E), Másik (M) Helyszín: Utca Időpont: Bármikor
(Egyik és Másik mennek az utcán, egymás mellett, átlagos arccal.) E: – Mire gondolsz? (M úgy tesz, mintha nem hallotta volna a kérdést.) E: – Hallod, mire gondolsz? (M továbbra sem válaszol.) E (kissé ingerülten): – Hozzád beszélek! Mire gondolsz? M: – Semmire. E: – Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Szóval, mire gondolsz? M: – Semmire. E: – Olyan nincs, hogy semmire. Az ember mindig gondol valamire. Mire gondolsz? M: – Semmire. Nem érdekes. E: – Mi az, hogy nem érdekes. Minden érdekes. Vagy olyan hülye vagy, hogy semmi érdekes nem jut eszedbe? Utoljára kérdezem: Mire gondolsz? M: – Kérlek, ne veszekedj itt az utcán. Nem gondolok semmi olyanra. E: – Milyenre? Látod, ezt utálom benned a legjobban. Hogy harapófogóval kell kihúzni belőled minden egyes szót.
(Kis szünet)
E: – És most mire gondolsz? M: – Semmire. E: – Hát ez nem igaz. Mondd, miért nézel hülyének? Miért nem mondod meg, mire gondolsz? M: – Nem nézlek hülyének, de nem gondolok semmire. Semmi lényegesre. Légy szíves, hagyjál békén! E: – Persze, az utadban vagyok! Tudom én, hogy erre gondolsz! M: – Ha meg úgyis tudod, miért kérdezed? E: – Mert kíváncsi vagyok arra, mire gondolsz. Jogom van tudni, mire gondolsz. Őszintén mondd meg, mire gondolsz? M: – De hát őszintén nem gondolok semmire. E: – Látod, ez a baj. Hogy nem vagy őszinte. Hogy már képes vagy ártatlan pofát vágva azt mondani, hogy őszinte vagy, és közben hazudsz. Ha most nem válaszolsz arra, hogy mire gondolsz, úgy itt hagylak... M: – Nem hazudok. És nem akarok veszekedni állandóan. Éppen arra gondoltam... E: (közbevág) – Na ugye, hogy gondoltál valamire? M: – Nem gondoltam semmire. E: – De hát most kezdted el mondani, hogy... M: – De közbevágtál. Nem hagytad végigmondani. E. – Jó, végighallgatom. Nem szólok egy szót se. Megszoktam, hogy nekem kuss a nevem. M: – Tudod, hogy nem erről van szó. Van úgy, hogy az ember gondol valamire, de az nem tartozik a másikra, mert... mert például megbántaná vele. E: – Látod, milyen aljas vagy? Engem nem tudsz megbántani! Azzal bántasz meg, hogy nem mondod meg, mire gondolsz. Halljam, mire gondolsz? M: – Jó, hát Te akartad. Tudod... tudod, arra gondoltam, hogy kezdetben milyen szép volt. Hogy lelkesen néztünk egymásra, hogy csillogott a szemünk, hogy minden pillanatunk és gondolatunk egymásé volt, hogy mindenről őszintén beszélhettünk..., hogy mi ketten mennyire szerettük egymást, most meg... E: – Mit most meg? Mit mostmegezel? És most nem beszélhetünk őszintén? Mire gondolsz? M: – Semmire. E: – Emberek, ilyen nincs! Most van vége. M: – Igen, hát ha tudni akarod, azt gondolom, vége van. És ne haragudj, de... E: – Még Te mondod, hogy vége van? Hogy gondolhatsz ilyet, Te? Te kis beképzelt dög? Te, aki kettőig nem tudtál számolni? Te? Aki ronda vagy és buta vagy és öreg vagy és szemét vagy? Megbolondultál? Én szeretlek! Szeretlek! Van valakid? Követelem, hogy őszintén mondd meg! Van valakid? M: (sírva) – Kérlek, ne gyalázkodj! Ne alázz meg! És ne alázd meg magadat se! Te is legyél őszinte! Te nem szeretsz engem, és... igen, és én se szeretlek Téged. Már nem szeretlek. És ne követelőzz! Csak Te vagy nekem... illetve már Te se. E: – Soha nem szerettél... M: – De szerettelek! Menj el, és őrizd meg magadban mindazt, amiért érdemes volt! Menj el! Nagyon szépen kérlek, menj el! E: – Jó, hát elmegyek. De fogsz Te még ugyanígy bőgve könyörögni, hogy jöjjek vissza... Elmegyek... Csak még egy legutolsó kérdést szabad? Őszintén: mire gondolsz?
SZEMELVÉNYEK
Keresd az igazat, Mondd az igazat, Szeresd az igazat, Kövesd az igazat, Éld az igazat
Mindhalálig
(Husz János imája az igazsághoz)
Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra.
(József Attila: Mama)
Én isten nem vagyok s nem egy világ Se északfény, se áloévirág Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, Mégis a legtöbb: ember, aki él, Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse
(Karinthy Frigyes: Előszó)
Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja minden egyéb; én többet kérek: azt, hogy a sorsomnak alkatrésze légy.
(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)
Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
(József Attila: Nem én kiáltok)
Nem meri, nem tudja, nem akarja szinte: Többé az imádság, érzi, nem őszinte, Meg kellene bűnét, s nem birja, utálni, Hazudik, hogy ettől meg akarna válni.
(Arany János: Toldi szerelme)
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
(József Attila: Kopogtatás nélkül)
TANULMÁNYOCSKA
Tehát az őszinteség. Van néhány olyan kérdés, amelyben érzékletesen megragadható az ember nembelisége (ember mivolta). Ezek közé tartozik az őszinteség minduntalan visszatérő problémája. Az ember ugyanis egyszerre biológiai lény, hiszen – mint minden élőlény – mindannyian megszületünk, fejlődünk, szaporodunk, megöregszünk és meghalunk. Másrészt az ember gondolkodó lény is, tehát egyéniség. És végül az ember társadalmi lény, vagyis cselekedetei és gondolatai csak a többi emberéhez viszonyítva, adott társadalmi viszonyok között értékelhetők. E különös "szentháromság" következménye mindaz az öröm és bánat, amely életünk során történik velünk és általunk.
Hiszen már csupán az életkorunk változásaiból adódóan is változik mindaz, amit őszintén gondolunk. Csak egyetlen példa: tizenévesen őszintén a pokolba kívánjuk az idősebbeket, mert elveszik tőlünk a helyet, és különben is gyöpagyúak és rugalmatlanok. Pár év múlva viszont az utódainkról vélekedünk úgy őszintén, hogy meggondolatlanok, neveletlenek és tapasztalatlanságuk ellenére követelőznek. Hát igen, a lét határozza meg a tudatot – hogy egy napjainkban nem túl gyakran idézett közhelyre utaljak.
Mindebből következik az első felismerés: az őszinteség szubjektív, s amikor őszinték vagyunk, nem mindig az igazat, hanem a magunk igazságát mondjuk.
Az őszinteség egyszersmind érdekérvényesítés is: a kisgyermek azért őszinte, mert úgy gondolja, hogy érzelmeinek azonnali kifejezésre juttatása az, amellyel eredményt érhet el, hiszen ha nem toporzékol, miből tudná meg a mama, hogy ő mit is akar?
Később azután rájövünk arra, hogy az őszinteség legtöbbször nem a legcélravezetőbb érdekérvényesítési eszköz. Körülbelül akkor jövünk rá erre, amikor azt tapasztaljuk, hogy a többiek nem mindig őszinték, és amikor az is kiderül, hogy a mesevilág csapda: éppen azok csaptak be, akikben megbíztunk, és akik azt mondták, hogy van Télapó. Csalódunk a világban, az emberekben, a szeretteinkben. Elgondolkodunk azon, hogy szeretnek–e minket, ha közben nem őszinték. És azon is, hogy mi vajon szeretjük–e őket, amikor már mi sem vagyunk őszinték?
Ettől kezdve – hangsúlyozom, hogy lényegében kezdettől kezdve – hol őszinték vagyunk, hol nem. S miközben tudjuk, hogy legtöbbször nem lehetünk őszinték, valójában akkor lennénk nyugodtak, ha mindig őszinték lehetnénk, és mások is azok lennének. E feszültség fő oka az a társadalmi elvárás, ami úgy szól, hogy legyél őszinte – valójában szolgáltasd ki magad a világnak –; és az a belső elvárás, hogy a külvilág legyen őszinte – valójában szolgáltassa ki magát neked.
E kettős kiszolgáltatottságnak azonban csak két esetben van létjogosultsága. Az egyik eset az, amikor a felek egymással kapcsolatos együttműködése harmonikus; ilyen pl. a nagy, mély, kölcsönös(!) szerelmek időszaka vagy egy nagyon szoros, a konkrét munkavégzésen túlmutató, baráti munkakapcsolat; a másik az, amikor az őszinteségnek nincs tétje. Erre volt példa az általam leírt minidráma, hiszen ebben mindkét fél mindvégig őszinte volt (bizony!), megérezvén azt, hogy a továbbiakban nem lesz egymáshoz közük. Minden más esetben az őszinteség káros is lehet. Vegyük hát sorra, miért?
1. Az őszinteség kényelmes és felelőtlen. Ha mindig őszinte vagyok, soha nem kell döntenem, teljes egészében rábízom magam a világra, hiszen a világ mindent tud rólam, oldja meg a problémáimat más.
2. Az őszinteség ön- és közveszélyes. Az önveszélyt már érintettük: aki őszinte, kiszolgáltatja magát. A közveszély ennél árnyaltabb: ha olyan esetekben vagyunk őszinték, amikor a tényleges társadalmi elvárás (nem a szavakban kimondott elvárás) az őszintétlenség, bizonytalanságot idézhetünk elő a környezetünkben, magán– és közkonfliktusokat idézhetünk elő. Ilyen lehet az, hogy ha egy halálos betegnek megmondjuk, hogy meg fog halni, és ez által esetleg továbbcsökkentjük gyógyulásának esélyeit; vagy ha az ellenséges csapatnak eláruljuk a saját csapatunk haditervét – a példák száma végtelen.
3. Az őszinteség kegyetlen és szemérmetlen. Ha mindig azt mondjuk, amit gondolunk, folyamatosan sértjük meg a külvilág, a másik emberi lény integritását, önállóságát. Mintegy ráerőszakoljuk magunkat a világra, aprópénzre váltjuk, elkurvítjuk a személyiségünket.
4. Az őszinteség unalmas. A társas kapcsolatok lényege, hogy senki sem akar a készbe beülni, hanem közösen akarja a másikkal felfedezni, felfedeztetni a világot, amely – s benne mi magunk – éppen e felfedezőút során válik színessé, izgalmassá, kívánatossá. Az "utazás", vagyis a sok együttlét, közös munka stb. során a beszélgetéseinkből, füllentéseinkből, rácsodálkozásainkból, gesztusainkból és főként a tetteinkből úgyis kiderül, hogy milyenek vagyunk: okosak és buták, szépek és rútak, kedvesek és gorombák, hősök és gyávák, szorgosak és lusták, önzők és nagylelkűek, komolyak és vidámak, megfontoltak és szertelenek, esendők és nagyszerűek, elutasítók és megértők, jóságosak és gonosz(kodó)ak, csábítók és csábíthatók, hűtlenkedők és hűségesek, hazugok és igazak, ördögök és angyalok. Mert ezek a még ennél is többféle, egymással ellentétes tulajdonságok is – különböző mértékben – mind bennünk vannak, s hogy énünk teljessége elvarázsolja–e a másikat, nem intézhető el néhány őszinteségi rohammal! Fordítva is igaz: vigyázzunk arra, hogy ne éljük bele minden további nélkül magunkat a lelki szemetesláda – jaj, milyen megható – szerepébe, mert előfordulhat, hogy a pillanatnyi kétségbeesésében önmagát ránk bízott lélek utóbb elszégyelli magát, és kerülni fog minket.
És mégis: AZ ŐSZINTESÉG SZÉP. A kölcsönös őszinteség iránti vágy ugyanis azt tükrözi, hogy a másik kihasználása, legyőzése, becsapása helyett egymás megbecsülésére akarjuk alapozni kapcsolatainkat. Ha tapintatosan, emberségesen, az együttműködés és a konfliktusok megoldásának érdekében vagyunk őszinték, akkor nagyon jól tudjuk ám érezni magunkat. Az őszinteség ebben az esetben nem meggondolatlan kitárulkozás, nem lelki sztriptíz az utcasarkon (vagy éppen az interneten), nem érzelmi zsarolás, hanem megfontolt, építő döntések sorozata, s ennél fogva szabadságigényünk kielégítésének egyik eszköze. Hiszen a szabadság is azt jelenti, hogy mindig döntenünk kell; hogy tudatában vagyunk annak, amit cselekszünk; hogy felmérjük következményeit a tetteinknek; hogy nem sodródunk parttalanul. Ha úgy alakítjuk életünket, hogy az őszinteség imént említett káros "mellékhatásai" nélkül gyakran és sok, sokféle emberi kapcsolatban lehetünk görcsölés nélkül őszinték, akkor egyre kevesebbszer leszünk magányosak, vagyis – egyszerűbben – boldogok leszünk. S végül is – őszintén – mi mást kívánhatnánk magunknak?
Vagy még őszintébben: Mi mást kívánhatnék magamnak?
