Birka nép

Mielőtt a lényegre térnék, elárulom, hogy ezt a posztot MS Office 2010 béta programban írom; egyrészt jövő októberig ingyér van, másrészt ugyanolyan, mint a 2007-es, csak angolul beszél. Szóval, okosodom.

Okosodtam a múlt hét végén is, mert a budapesti Kossuth klubban részt vehettem a Közösségi Termelők Országos Értekezletén. A rendezvényt egy nemrég alakult egyesület, a MEBAL szervezte - ennek olyanok a tagjai, akik még véletlenül se gondolják, hogy a parlamenti pártok között baloldali is található.

Ezen a tanácskozáson tartott előadást Aparhant polgármestere is.

Aparhant Tolna megében fekszik, Bonyhád közelében. A községet 1940-ben hozták létre két település, Apar és Hant egyesítésével. Apar elődjének, Apornak az első okleveles említése 1314-ből származik, ekkor három nemest tiltottak el a birtok és az itt található Szűz Mária-kolostor használatától.

A prépostsággal rendelkező település a török hódoltság idején teljesen elpusztult, a 18. század elején a környékbeli településekhez hasonlóan német betelepülők népesítették be ismét. 1945-ben bukovinai székelyek telepedtek le a faluban.

A 40. Magyar Filmszemlén, 2009-ben mutatták be az Aparh@nt.hu című filmet, amely a településnek az elmúlt években történt fellendülését meséli el, köszönhetően a falut 1990 óta elsöprő támogatottsággal vezető Szűcs György polgármester szigorú önkormányzati gazdálkodásának és európai uniós pályázatainak.

A polgi megakadályozta a kis létszám miatt fenyegető iskolabezárást, és elérte, hogy minden tanuló ingyen kaphat könyvet és ingyen étkezhet az iskolában, továbbá hogy diákjainak legtöbbje nyolcadikosként letegye az ECDL számítástechnikai vizsgát, valamint az iskolában kiépített nyelvi labor segítségével az alapfokú nyelvvizsgát is.

Az általános iskolásoknak havi 8 000 Ft, a közép- és felsőfokú intézményekben tanulóknak havi 15 000 Ft támogatást nyújtanak; a gyerekek kétévente ingyen mehetnek táborozni. Ingyenbusz szállítja be a vidékieket a környező településekről, valamint a szekszárdi úszásoktatásra. A logopédiai foglalkozás is díjmentes.

A település lakóinak kb. 5%-a cigány. A romák diszkriminációjának felszámolásában szerepet játszott az életkörülmények javítása mellett az is, hogy a megkülönbözetést alkalmazó családoktól a falu megvonja a támogatást. Munkanélküli segélyt vagy szociális támogatást nem adnak, munkát viszont biztosítanak például úgy, hogy az önkormányzat által működtetett szolgáltatásokban dolgoznak az emberek. Lényeges, hogy az önkormányzat nem szervezi ki a szolgáltatásait, nem hoz létre cégeket, azok mind-mind az önkormányzat tulajdonában vannak. Nem tőkés társaságok, nem magánbulik, nem pénzmosodák.

A szennyvizet ingyen szállítják el a helyben kiépített tisztítóba (a lakókat megkímélve a csatornázási költségektől), az állatoknak pedig olyan átvevő-, gyűjtő- és pihenőhelyet építettek ki, amely az országban elsőként teljesíti az uniós előírásokat.

A szegényebbek ingyen kapnak számítógépet, és az újonnan épült önkormányzati tulajdonú lakások bérlése havonta 15 000 Ft-jukba kerül.

Mindezen eredményeiért Szűcs György polgármestert 2007-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával.

Aparhant egyik titka, hogy a képviselő testületben egyetlen párt sem rúg labdába, mindenki független jelölt volt – bár nyilván lehet tudni, hogy kinek milyen a világnézete.

Engem azonban leginkább az a találékonyság varázsolt el, amellyel a polgármester a település internetjét valósította meg. Mint elmondta, Aparhant dimbes-dombos település, és mert a legolcsóbbnak a mikrohullámú (drót nélküli) internet bizonyult, két tornyot is kellett volna építeni, hogy minden háztetőről látszódjék a mikrohullámú rendszer. A mikrohullám ugyanis úgy terjed, mint a fény, tehát csak ott van összeköttetés, ahol az adó és a vevő látja egymást.

Tornyot ugyan könnyű építeni, ám az építtetést hosszadalmas eljárással lehet csak engedélyeztetni. A mikrohullámú toronyépítés ugyanis a Hírközlési törvény hatálya alá is tartozik, ezért – egyéb sóhivatalok mellett – a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz is be kell nyújtani a terveket. Minden egyes engedélyeztetési lépés legalább 30 nap – feltéve, hogy nem jön közbe valami. A polgi és testülete azonban úgy gondolta, nincs idő ennyit várni, ezért mégsem építettek mikrohullámú tornyokat.

Építettek azonban mást: zászlótartó tornyot, kettőt is. A zászlótartó torony engedélyeztetése ugyanis pillanatok alatt megtörténhet. Ha pedig már áll a torony, és lobog rajta a zászló derekasan, akkor lehet engedélyt kérni arra, hogy a zászló mellé a mikrohullámú rendszert is fölszerelhessék. így is történt.

A 2 MB/s sebességű, kizárólag önkormányzati tulajdonban levő hálózat előfizetési díja mindössze 1 000 forint. A település lakosságának már kb. 70%-a internet előfizető, s aki úgy gondolja, hogy csak időnként internetezik, az megteheti az iskolában ingyen. Miként ingyenesek az idősek számára tartott tanfolyamok is.

Arra a kérdésemre, hogy az állítólag szegény önkormányzatok közül éppen Aparhant miért tud igy működni, a polgi azt válaszolta, hogy azért, mert nem lopnak. Szigorú pénzügyi elszámolási rend van, az ő aláírása nélkül egyetlen forintot sem szabad elkölteni. Diktatúra ez? Lehet. De Szűcs István sem a polgármesterségből él. Ezt a megbizatást tiszteletdíjért látja el, főállásban a suliban tanít matekot és fizikát.

Az is érdekelt, hogy ha ilyen olcsón tudnak minternetet szolgáltatni, miért nem csinálnak országos céget, leverve a Magyar Telekomot, az UPC-t és a többieket. Mindenki jól járna. A válasza az volt, hogy azért nem, mert egy ilyen olcsó internethez a helyi szakemberek lelkesedése is szükséges. Gyanítom azonban, hogy főként azért nem, mert a nagytőke ezt már nem engedné – hamar tönkre tenné őket. Így is gyakran látják vendégül az ellenörző hatóságokat.    

Példaértékú, amit Aparhanton csinálnak? A többi polgármester szerint aligha. Mert ugyan kb. ezer polgit hívtak meg a tanácskozásra, a másik előadón kívül egy se jött el.

Gondolhatnátok, hogy sztrájkoltam az előző mintegy két hétben, pedig csak mással foglaltam el magam, de most ismét itt vagyok!

Tehát a sztrájk.

Magyarország Európának az egyik különleges szeglete, amely bár nagyjából középen terül el,  ám amelynek lakossága oly mértékben zárt agyú, hogy a legalapvetőbb információk se képesek a nép tudatáig hatolni. Ilyen a sztrájk fogalma is. A hatalom irányította tömegkommunikáció, a jól képzett (?) vállalati szóvivők eredményesen nyomatják a süketelést arról, hogy a sztrájk bűnös dolog; aki sztrájkol, nem tisztességes ember; ráadásul nemcsak a kenyéradó gazdiját teszi tönkre, hanem a magyar nemzet egészét is; röviden fogalmazva, csak a csőcselék sztrájkol.

Mindezt megelőzte persze egy olyan időszak, amikor azzal indokolták a sztrájk – és bármiféle más lázadás – értelmetlenségét, hogy a munkás hülye lenne a saját tulajdona ellen harcolni.   

Kevesen tudják, hogy ebből a szempontból is lényeges eltérések voltak tapasztalhatók a létezett szocializmus vezetőinek álláspontja között. „Ez a villanás mindennél jobban megvilágította a valóságot.” – írta Lenin a kronstadti felkelést illetően, megállapítva, hogy a hadikommunizmus ugyan indokolt volt a polgárháború alatt és a szocialista „tőkefelhalmozás” kezdeti időszakában, ám a lakossági szükségletek figyelmen kívül hagyása, a tervszerű gazdálkodás helyett a gazdasági terror alkalmazása a rendszer gyors bukását eredményezheti.

A múlt század ötvenes éveinek végén Mao Ce-tungnak jelent meg egy cikke a Zsenmin Zsibao című központi pártlapban arról, hogy ha a gyár vezetősége a munkások ellenében cselekszik, akkor igenis van létjogosultsága a sztrájknak. (A cikk magyarul csak az MTI zárt kiadványában volt olvasható.)

Vagy itt van például Milovan Gyilasz, aki egykor a Jugoszláv Kommunista Párt szűkebb vezetőségének tagja volt, s az Új osztály című könyvében szól ugyanerről. (Az Új osztály a Kossuth könyvkiadó zárt kiadványaként jelent meg magyarul.)

De most nem a múltról van szó, hanem a jelenről.  Arról, hogy a sztrájk ugyan kivételes – úgy szokták mondani, a legvégső – békés eszköz a bérmunkás és az őt alkalmazó tulajdonos(ok) közötti, általában bérharcban, de egyáltalán nem valami égi katasztrófa. 

Igazi, nagy, általános sztrájkban még én sem vettem részt. Mert nálunk olyan még nem volt. Az általunk példaként emlegetett „Nyugaton” viszont többször is volt már nagyon nagy sztrájk. Még a válság kezdete óta is, sokszor. Talán azért, mert ahol öntudatosabbak az emberek, ott azt is felismerik, hogy a tőkés gazdaság válsága nem az ő válságuk. Mégis rájuk akarják hárítani a válság összes egzisztenciális következményét; rájuk, akik nem okozói a válságnak.

Hogy van-e értelme a sztrájknak? Többnyire van értelme, bár gyakran nincs közvetlen eredménye. Azonban sokszor kiderül, hogy a siránkozó tőkének mégis van miből bért emelni, fenntartani a korábbi béren kívüli juttatásokat, vagyis hogy a sztrájk gazdasági feltételezései valódiak voltak.

De azért időnként nálunk is van sztrájk.  Ilyen volt például közel egy évvel ezelőtt a Budapest Airport Zrt. (repülőtéri) dolgozóinak sztrájkja. A sztrájk fő oka az volt, hogy a cég bizonyos tevékenységeket – pl. a takarítást – ki akart szervezni. Többnyire jó buli ez, a megbízást elnyerő cég szép summákat szokott tejelni a vezetőknek, viszont az eredeti cégnél egy csomó ember munkanélküli lesz, a szolgáltatás pedig drágább és rosszabb.

A sztrájkról 2008. december 10-én közleményt adott ki a cégvezetés, amit így foglalt össze a HVG:

A BA (Budapest Airport) a közleményében hangsúlyozta: nem enged a szakszervezeti zsarolásnak és felháborítónak tartja, hogy miközben a vállalat célja a légikikötő biztonságos üzemeltetése, a két szakszervezet kizárólag azon munkálkodik, hogy önös céljaik elérésére használják fel Ferihegyet, és az itt megforduló utasok tízezreit. Kifejtik: a szakszervezetek olyan követelések miatt próbálják megbénítani a repülőteret, mint a takarítás kiszervezésének megakadályozása, vagy a kollektív szerződés aláírása, amelyről folyamatosan tárgyalt a BA.

A sztrájk miatt eddig 22 érkező és 25 induló járatot kellett törölni Ferihegyen, több gép azonban sikeresen elindult, a 2B terminálon lassan ugyan, de folyamatosan jutnak át az utasok a biztonsági ellenőrzésen. A Budapest Airport elfogadhatatlannak tartja, hogy a szakszervezetek csak azért sztrájkoljanak, mert megtehetik, hiszen olyan területen dolgoznak, ahol a munkabeszüntetés utasok ezreinek okoz kellemetlenséget. "A szakszervezeti vezetők néhány órára élvezhetik a nyilvánosság figyelmét, a repülőtérnek, a dolgozóknak és az utasoknak azonban mérhetetlen károkat okoznak" – fűzik hozzá.

A BA 2006 óta tervezi a takarítás kiszervezését. Akkor valamennyi érdekképviselet egyetértett ezzel. A kiszervezés célja, hogy ez a terület profi szolgáltató kezébe kerüljön. A vállalat másik terve a létesítmény-fenntartás bizonyos – nem speciális repülőtéri tevékenységeket végző – részlegeinek átadása saját leányvállalatának, amely a BA tulajdonában maradna. Ez az, ami ellen a két szakszervezet tiltakozik – derült ki a közleményből.

Mivel azonban a sztrájk továbbra is folytatódott, a BA görög munkások alkalmazásával próbálta megtörni a sztrájkot. Az egykori közleményben szereplő két szakszervezet – a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Dolgozók Egyesült Szakszervezete (LESZ) – azonban még tavaly a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, amelyben kérte, hogy a bíróság nyilvánítsa törvénysértőnek a sztrájktörők alkalmazását.

A Bíróság 2009. december 3-án döntött is – ezt az ítéletet, amely pedig precedens értékű,  a magyar sajtó nem reklámozta.  Az ítélettel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki a Munkástanácsok Országos Szövetsége:

Megállapította a bíróság, hogy jogsértő volt a görög munkavállalók alkalmazása a 2008. decemberi sztrájk idején Ferihegyen.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy a 2008. decemberi sztrájk során behívott görög munkavállalók alkalmazása jogsértő volt, az beleütközik a sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésébe, amely tiltja, hogy a munkáltató a jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel lépjen fel.

Dr. Czuglerné Dr. Ivány Judit, a Munkástanácsok Országos Szövetségének szakjogásza, az RDSZSZ és a LESZ jogi képviselője elmondta, hogy a bíróság – ahogyan ezt az ítélet szóbeli indokolásában kifejtette, s amelynél a munkáltató tisztelt képviselője is jelen volt – kimondta, hogy sztrájk idején a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére új munkavállalók felvétele a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek minősül, s ezért az tilos, jogellenes munkáltatói magatartás. A görög munkavállalók alkalmazása tehát tavaly decemberben a Budapest Airport Zrt. dolgozóinak sztrájkjogát sértő magatartás volt a munkáltató részéről.

Azt is kimondta a bíróság, hogy a sztrájkoló munkavállalók elhelyezésének körülményei is lehetnek olyanok, amelyek szintén a sztrájk befejezésére kényszeríthetik a munkavállalókat, s ezért ez is jogsértő magatartás lehet. A tavaly decemberi sztrájk kapcsán a bíróság megállapította, hogy az ebédlőben lévő körülmények az első napon alkalmasak voltak arra, hogy a sztrájktól visszatartsák a munkavállalókat, úgy értékelte azonban, hogy ez a körülmény önmagában ténylegesen mégsem vezetett a sztrájk befejezéséhez (a dolgozókat nem tántorította el a sztrájktól), ezért ezzel kapcsolatban nem állapította meg a munkáltató kényszerítő magatartását az ebédlőben való első napi elhelyezést követő időre, az első napra azonban igen.

Nem látta bizonyítottnak a bíróság ugyanakkor azt a szakszervezeti kereseti kérelmet, amely szerint a munkáltató megsértette volna a sztrájk alatti együttműködési kötelezettségét a szakszervezetekkel azzal, hogy nem tárgyalt folyamatosan velük, illetve az egyes tárgyalások tartalmukat tekintve nem voltak érdeminek tekinthetőek. Hangsúlyozta a bíróság, hogy az egyes tárgyalások tartalmát egyáltalán nem vizsgálta.

A bíróság azonban nem mondta ki azt, hogy a munkáltató megfelelően együttműködött volna a szakszervezetekkel, ilyet tehát egyáltalán nem lehet állítani.

Félrevezetőnek tartjuk a munkáltatói “tájékoztatónak” azt a részét, amely a görög munkavállalók munkaszerződéseinek jogszerűségéről ír, arra hivatkozva, hogy a munkaügyi felügyelőség nem állapított meg szabálytalanságot az alkalmazásukban. A bíróság egyértelműen elmondta a tárgyaláson, ahol egy munkáltatói vezető (képviselő) is ott volt, tehát hallhatta, hogy a munkaügyi felügyelet hivatkozott döntése nem a görögök felvételének jogszerűségéről szólt, az tehát nem vehető figyelembe a jelen eljárásban, mert más témára vonatkozik, s nem arra, hogy a görögök munkaerő-kölcsönzés révén kerültek-e a Budapest Airport Zrt-hez.

Nem értünk egyet a munkáltató azon következtetésével sem, hogy az ítéletnek semmilyen következménye nincs a jövőre nézve. Az ítélet történelmi jelentőségű a magyar sztrájkok és sztrájktörvény életében, hiszen először mondta ki magyar bíróság azt, hogy sztrájk idején a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére nem lehet új munkavállalókat felvenni, mert ez súlyosan sérti a munkavállalók sztrájkhoz való jogát. Azt is kimondta a bíróság, hogy a sztrájkban résztvevő munkavállalók elhelyezése sem lehet olyan rossz, ami őket inkább a sztrájk abbahagyására készteti, mert ez is tilos kényszerítő eszköz a sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben. Ennek pedig az a következménye, hogy a jövőben a Budapest Airport Zrt. nem vehet fel sem külföldi, sem pedig belföldi munkavállalókat.

Sajnálattal olvastuk a Budapest Airport tegnap közzétett tájékoztatását a Fővárosi Bíróság ítéletéről. Ebből a “tájékoztatóból” azt látjuk, hogy a munkáltató még most, az egyértelmű bírósági ítélet után sem látja be, hogy a görög munkavállalók alkalmazása jogsértő volt a bíróság megítélése szerint is, vagy egyszerűen félreértette a bírósági ítéletet, s ezért nem kezeli azt súlyának és jelentőségének megfelelően. Azt nem merjük feltételezni sem, hogy az elsietett “tájékoztatás” célja a munkavállalók esetleges félrevezetése lehetett.

Az ítélet meghozatalát követő napon előzetes letartóztatásba helyezték a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) több hónapon át nyomozott, mielőtt december 4-én őrizetbe vette a BA Zrt. és BKV Zrt. jogi igazgatóját, akik ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

Ha a társadalom jól működik, akkor senki nem szorul segélyre. A segély egyébként is a közösségi gondoskodás megalázó formája, mert a rászorultságot igazolni kell, a segélyezést kérő mindenféle nyilvántartásokba kerül, bélyeget hord magán, hogy szegény, hogy beteg, hogy valamiért nem teljes értékű tagja a társadalomnak.

Ha a társadalom jól működik, akkor az alapszolgáltatások – a társadalombiztosítás, a gyermekgondozás, a lakhatás, a tömegközlekedés, az élelmiszerek egy része, az oktatás – vagy ingyenesek, vagy mindenki számára megfizethetők. Ezt hívják a feltételek egyenlőségének, ami közel nem azonos az esélyegyenlőséggel, hanem sokkal több annál.

Ha a társadalom jól működik, akkor az alapszolgáltatások fedezete a közösség egészének munkája, mert van munkája mindenkinek, aki dolgozni akar, mert mindenki (közvetlenül vagy közvetetten) értéktermelő munkát végez, s mert a munkaerők összessége által létrehozott értéktöbblet egészének vagy egy részének elosztása is közösségi szinten történik.

A feltételek egyenlőségén alapuló értéktöbblet-elosztás pazarlónak tűnik ugyan, de sokkal kisebb pazarlás, mint a piaci verseny által előidézett termékfelesleg, vagy mint a szándékosan fogyasztásserkentő, szándékosan rontott minőségű termékgyártás.

Ráadásul a feltételek egyenlőségén alapuló alapszolgáltatás juttatásokkal nehezebb (nem lehetetlen) visszaélni. Nyilvánvaló, hogy csupán azért, mert – mondjuk – a villamoson nem kell jegyet váltani, nem fognak az emberek éjjel-nappal villamosozni, hiszen a zebrán sem rohangálnak éjt nappallá téve, pedig (még) nincs zebrahasználati díj.

A feltételek egyenlősége egyszersmind a létbiztonság feltétele is. Hogy milyen szintű a létbiztonság, azt két tényező határozza meg: a gazdaság fejlettsége és a gazdasági-társadalmi folyamatok közösségi ellenőrizhetőségének, irányításának színvonala.

Ha a társadalom működésében zavarok keletkeznek, ha az egyensúly felbomlik, ha a folyamatokat nem a közösség ellenőrzi és irányítja, akkor a feltételek egyenlőségét először az esélyek egyenlősége (vagy az erről szóló jogállami szájtépés) váltja föl,  majd a léthelyzetek alapján történő diszkrimináció.  Fordítva is értelmezhetnénk a dolgot: a társadalom fejlődése először a diszkriminációt szünteti meg, majd az esélyegyenlőség helyébe a feltételek egyenlősége lép.

Ám az elmúlt két-három évtizedben világszerte felváltotta a társadalmi gondoskodást a kizárólagos öngondoskodás ideológiája, hiszen „nincs ingyenleves”.

És persze ismét megjelentek – amúgy az egyre alacsonyabb színvonalú – segélyezési formák is.

A segélynek két alapformája van: a pénzbeli segély és a természetbeni segély. A pénzbeli segély azért jó, mert a segélyezett arra költi, amire akarja, csakúgy, mint az, aki nem szorul segélyre. Igen, akár kábítószerre vagy kurvákra is költheti, és ez meg baj. A szegénység kultúrájának megváltoztatása azonban nem a segélyezési rendszer feladata, ugyanis nem a szegénység kultúráját kell megszüntetni, hanem a szegénységet.

A természetbeni segély előnye, hogy jó esetben valóban az alapszolgáltatásokat támogatja, a létfenntartást segíti – pl. hozzájárul a profitérdekek miatt irreálisan magas villanyszámla csökkentéséhez, ezzel persze konzerválja az irreálisan magas profitot. Rossz esetben gyenge minőségű vagy lejárt szavatosságú termékeket – eladhatatlan vackokat – osztogatnak. Még rosszabb esetben kifejezetten segélyezési célokból vesztegetési mechanizmusok segítségével ócskaságokat gyártatnak, amelyek árát – jó nagy vállalati nyereségtartalommal – a közösséggel fizettetik ki.

És aztán jön a rizsa, hogy aki segélyt kap, örüljön, ne pofázzon!

Másfél évtizeddel ezelőtt rövid ideig önkéntesként tevékenykedtem a Létminimum Alatt Élők Társasága nevű civil szervezetben. Én ugyan nem a segélyekkel, hanem a LAÉT sajtójával foglalkoztam, de sosem felejtem el azt a péntek délutánt, amikor egy kopottas ruhájú, tiszta, borotválkozott férfi kopogott be a LAÉT ajtaján. A szegénység ugyanis nem azonos a kosszal.
 
– Éhes vagyok – mondta –, jön a hétvége, nincs mit ennem.
– Későn érkezett, uram – felelte az azóta elhunyt, legendás hírű Andrea, a LAÉT csodálatos elnöke –, elfogyott a májkrém-konzervünk, legközelebb hétfőre ígért szállítást az áruházlánc az aznap lejáró szavatosságú, de még ehető konzervekből.

A férfinak potyogni kezdtek a könnyei.  Gyorsan összedobtunk néhány száz forintot, hátha hétfőig kitart, és nagyon szégyelltem magam. Andrea kicsit enyhítette a helyzetet, mert mindannyiunknak kent egy szelet zsírosdeszkát, és főzött egy hatalmas kanna teát, hogy a férfi ne koldusnak, hanem vendégnek érezze magát.

Aztán fordult a kocka, pár hete a mi családunk is fölkerült a „rendkívül hátrányos helyzetűek” listájára, volt környezettanulmány, be kellett gyűjteni egy csomó igazolást (erről e blogban írtam már régebben), és jött is a telefon a családsegítőtől, hogy átvehetünk egy nagy élelmiszer csomagot.

Fogtam hát a kulit, elballagtam az osztogató helyre, ahol először is négy papírt kellett papíronként három helyen aláírnom.  Kicsit körülnéztem, kik a sorstársaim, többekkel el is beszélgettem. A néphit szerint „hagyományosan segélyből élők” mellett mindenféle népség jött: főként olyan családok tagjai, ahol mindkét szülő már tartósan munkanélküli.

De mi is ez a segélycsomag?

Nagyon szép neve van: Az Európai Unió élelmiszersegély programja. Idézem: „Az unió által finanszírozott akció idén már negyedik éve működik hazánkban, s annak minden megyéjében. Tavaly mintegy 8,4 millió kilogramm élelmiszert osztottak szét közel 2000 településen, több mint 800.000 rászoruló számára. A rászorulók körébe tartoznak a kisnyugdíjasok, a létminimum közelében élők, hátrányos helyzetű gyermekek, munkanélküliek és hajléktalanok. Bármely települési önkormányzatnak lehetősége van a programban való részvételre. A program végrehajtását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Feldolgozott Termékek Intervenciós Osztálya koordinálja.”

A termékek gyártására, illetve szállítására pályázni kell.

A csomagban van kristálycukor, durumtészta, liszt és – most értünk el a mai poszt témájához – „Instant sovány tejpor alapú málnás italpor vitaminnal”; a továbbiakban segélypor. Itt jegyzem meg, hogy minden  csomagoláson szerepel az EU segélyprogram felirat, ezeket a termékeket legálisan árusítani  lehetetlen.  A segélypor nagyon nehezen olvasható címkéje szerint a készítmény összetevői: sovány tejpor (45%), cukor, savópor, szőlőcukor, szárított gyümölcspor (alma és málna 3,5%), sűrítőanyag (na-karbox, metil-cellulóz), aroma, színezék (céklavörös), csomósodásgátló anyag (trikálcium-foszfát), valamint vitaminok: C, B6, B1, B2, B12.  Az italpor zsírtartalma mindössze 7 ezrelék, gyakorlatilag nulla, aminek az az oka, hogy a sovány tejport teljesen fölözött tejből készítik, mert így tovább áll el. Amúgy önmagában nem nagyon szokták alkalmazni a sovány tejport, inkább a cukrászati készítmények (pl. fagyi) része, vagy például ha otthon sütünk kenyeret, akkor az adalékanyagok és vitaminok nélküli változat kicsit homogénebbé teszi a tésztát. A tejport segélyezési célra leginkább háborús időkben használják. Ott, ahol nem repülőgépről kell ledobni a cuccost, inkább sűrített tejet adnak, noha azt drágább előállítani. Az uniós kiírás azonban kétségtelenül sovány tejpor alapú készítményekről szól.

A segélypor gyártója a  rábapatonai Tutti kft, amelytől az idén 370 millió forint árú segélyport rendelt az MVH.

Családunk érzékszervi tesztjei során a halványrózsaszínű segélyporból készült, oldás után opálosan fehér lészerűség kifejezetten ihatónak bizonyult, hiszen nedves, bár semmilyen málnaízt nem lehetett fölfedezni. Inkább ahhoz a készítményhez hasonló az íze, amit terheléses vércukor vizsgálatkor kell meginnia a betegnek. Valószínű, hogy erről a szőlőcukor tehet, ami vízben oldva embert próbáló vegyszerré nemesül. Ám a segélypor alattomos jószág: nem fogyasztáskor, hanem fogyasztás után hat. Ekkor bugyog föl valami tömény málnaérzés, amit azonban kisvártatva elnyom a fura, tartósítószerre vagy gyógyszerre emlékeztető, viszont mindenképpen hosszú időn át érezhető utóíz. Gyanítom, hogy ez a B6 vagy a B12 vitamin bosszúja. Kétségtelen azonban, hogy ha egy pohárkányi, az előírásnak pontosan megfelelően hígított – 20-22g italporhoz 1,3-1,5 dl szobahőmérsékletű vagy forró (max. 80 C-os) ivóvizet adunk, és oldódásig keverjük – segélyport kortyolgatás nélkül felhajtunk, aznap aligha akarunk már más tápanyagot magunkba kényszeríteni. Az is magától értetődő, hogy minden segélyezett beruházott már patikamérleget.

Felhívtam hát a Tuttit – mint a Kisalföld című újságban olvasható, szociális kérdések iránt is érzékeny vállalkozást –, hogy megtudjam, hogyan készül ez a segélypor; meg arra is kíváncsi voltam, mennyit kaszálnak rajta. Mindenki meg is sértődött, azt a választ kaptam, hogy ahelyett, hogy örülnék… És hogy eddig még mindenki hálás volt.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kommunikációs és sajtóosztályának munkatársa már készségesebb volt, át is küldte a vonatkozó jogszabályok jegyzékét. A hivatal csak a pályázat lebonyolítását végzi, a terméket, annak ízét nem vizsgálja. Kerner Melitta kolléganőm továbbküldött egy roppant hosszúnevű intézményhez, amelyik az állami ízlelőbimbókat biztosítja.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Központ Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság (ÉTbI) Élelmiszeranalitikai Nemzeti Referencia Laboratóriumának megbízott vezetője, Beliczay Sándorné elmondása szerint az élelmiszerek érzékszervi vizsgálatait a laboratórium akkreditáltan végzi. A laboratórium a tejport annak érzékszervi vizsgálatakor – az előírásoknak megfelelően – por és ital formájában is minősíti. 

Az említett tejpor érzékszervi vizsgálatára laboratóriumukba ez idáig megbízás nem érkezett.

Hogy ezek után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Feldolgozott Termékek Intervenciós Osztálya az Európai Unió nevében miért éppen a Tutti kft.-vel szerződött…?

Birkák, van tutti válaszotok?       

Na, ma éjjel se aludtam sokat.

Az elmúlt két hónapban több olyan emberrel találkoztam, akikkel 30-40 évvel ezelőtt láttuk egymást legutóbb. Én szinte soha nem ismerem meg őket, egyébként is gyakorta elbambulok, bár nem vagyok rendőr. Ők szólítanak meg, a nevükre sem emlékszem, aztán rögtön elmondanak valamilyen történetet, hogy mekkorát néztek, amikor mertem valamiért harcolni, csodáltak akkor gyakran, és azt hitték, rögtön bilincsben visznek el.  Retró folyik, én csak hallgatok, nem emlékszem, mi is volt az, valószínűleg az volt számomra a természetes, a már akkor megszokott magatartás. Aztán persze magamra ismerek, tényleg én kérdeztem meg pl. egy egyetemi táborban az illetékes párt-úristentől, hogy  ha a művelődési és az oktatási tárcát összevonják, akkor a felszabaduló műpináknak el kell-e menniük dolgozni? Na és, kérdezni mindig tudtam, azt a legkönnyebb. Ezért a kérdésért különben se engem vontak felelősségre, hanem a tábor szervezőjét, ő meg ügyesen védte magát és engem is.

Ha egykori ismerősömmel van a felesége is, akkor azt is hozzáteszi, hogy „Tudod, neked is elmeséltem ezt, hát ő az, aki megcsinálta….” A feleség meg zavartan néz másfelé, megpróbálja az aktuális látványt összevetni  a férje szemében csillogó lelkesedéssel és örömmel, szabadulna már a helyzetből, de a férj még sokáig beszél, mindig hozzátéve, hogy ezt is mesélte többször is a feleségének. Csak az „És különben mi van Veled?” kérdésre adott választól hervad le, ő is pislogni kezd hol rám, hol a feleségére, hogy a fenébe is, a hős megszűnt hős lenni, a feleség meg vág egy naugye típusú pofát. Még motyog annyit, hogy „Az nem létezik, a Te tudásoddal és képességeiddel, kapcsolataiddal, meg amiket eddig csináltál… Ha tudok valami állást, szólok”.

Tegnap például egy filmklubban szólított meg egy „öregasszony”. A már ismerős rituálé szerint csillant föl a szeme, húzódott széles mosolyra a szája, én meg kutakodtam a tudatomban, miféle bűnt követhettem el, hogy fejből tudja a nevemet. Mindenesetre, nagyon szép arcú, tiszta tekintetű volt a teljesen ősz hajú nő; gondoltam, ha kicsit bókolok is neki, csak nem fogok feleslegesen élni eztán.

 – Jaj, semmit nem változtál – nevetett kacéran –, mindig fűzted a csajokat, de azért jól esik. Tudjátok, ő az a fazon, aki egy vetélkedőn megvétózta a zsűrit, és kioktatta az MTA elnökét, hogy a pasas rosszul értelmezi az első Világifjúsági  Találkozó záródokumentumát. És elérte, hogy a csapata maximális pontot kapjon, a tévés döntőbe mégse ők jutottak be, hanem a belügyminisztérium csapata, mert ez volt megbeszélve. Tényleg, nemrég láttalak a tévében is, szóltam is a gyereknek, hogy jól nézze meg ezt a bácsit, ő az, akiről annyi érdekeset tudnak már. Ha jól emlékszem, a szépségről volt szó a műsorban…
– Igen – vágtam közbe – az a „nemrég” 18 évvel ezelőtt volt.
– Jaj, látod, ami tegnap történt, arra már nem is emlékszem, de a múltra nagyon.
– Én kiegyensúlyozottabb vagyok, semmire sem emlékszem.  Például arra sem, hogy is hívnak Téged.
– Tényleg nem? Nagyon sokszor gondolok Rád! Ezért én tudom a Te neved, én felismertelek egyből!
– Persze, mert én nem öregedtem meg…
–  És arra emlékszel, hogy a szülinapomra hanglemezt vettél nekem? Berliozt…
– A Fantasztikus szimfóniát?
–  Na, akkor ki vagyok én?

Természetesen akkor már tudtam, és titkon ismét gyönyörködtem az arcában, remélve, hogy találok a vonásai között valami jelet, valamit, ami nemcsak a tudatomban azonosítja ezt a nőt azzal az egykorival. Talán a haja…  A haja volt ilyen hosszú és selymes, csak nem ősz, hanem barna. Vagy esetleg szőke.  Arra már tényleg nem emlékeztem, hogy valaha is vettem volna neki lemezt, ám egész éjjel forgolódtam, megpróbáltam felidézni, mi történt azokban a hónapokban, amelyekben gyakorta találkoztunk.

Valahogy úgy kezdődött, hogy ő egy, szerintünk, villamosmérnökök szerint  feleségképző főiskolára járt, így aztán matekból harmatgyönge volt, nekem meg kellett a pénz.  Ő volt tehát az első tanítványom, és addig nem is volt gond, ameddig csak matekot kellett tanítanom, hiszen a Műegyetemhez képest gyógyszámtan volt, amiből neki kellett vizsgáznia.  Villogtathattam tehát fölényes tudásomat, nemkülönben pedagógiai képességeimet, ő meg csak nézett rám okos szemével, mint egy istenre, és fizetett rendesen.

Ám ahogy levizsgázott, jött volna valami újabb műszaki tárgy, amit szintén bevállaltam, noha halovány fogalmam se volt, hogy miről is van szó. Éjszakánként bújtam a főiskolai jegyzetet, amit a számtanért kapott zsozsóból ruháztam be: költséges és fárasztó ugyan, de egy istennek mindig csodát kell tennie, különben kiábrándulnak belőle a hívők. Azt hiszem, ma is le tudnék vizsgázni ebből a tantárgyból, szerencsére, neki is sikerült, nem derült ki a csalás.

Már nem ugrik be, mikor kezdtünk el „csak úgy” beszélgetni, sétálgatni, és – értelmiségihez méltón – kiállításokra járni. Abban az időben neki sem volt párja, én meg egyre jobban vártam a hétvégeket, hogy vele lehessek. Órákon át beszélgettünk, ami abból állt többnyire, hogy én szövegeltem, minden képet megmagyaráztam, ő meg fölnézett rám.  Az egyik múzeumlátogatás után, az egykori Filmmúzeum előtt megálltunk.

– Zavarban vagy? – kérdezte – Olyan furcsán nem mondasz semmit.
– Tudod, nekem nincs pénzem.
– Hogy jön ez ide?
– Akartam Neked virágot venni, de nem volt miből, ezért tegnap délután szedtem egy csokrot, de elhervadt, tessék, itt van, mert…
– Nincs mert… Te a barátom vagy, Az egyetlen és legjobb barátom. Nem szeretném, ha mást gondolnál.

Nem, nem voltam szerelmes belé, de ha akkor mást mond, tudtam volna az lenni.

Aztán egyszer együtt mentünk egy házibuliba, ahol fölszedte őt egy semmilyense ürge. Az a pasi lett a férje.

– Emlékszem, Te már akkor figyelmeztettél, hogy ne őt… – mondta tegnap este.
– Persze, hiszen én tudtam, hogy unalmas a pasi, és különben is, elrabolt tőlem.
– Különben is, elváltunk. Tudod, mikor találkoztál velem utoljára? Amikor megszületett a gyermekem, és betoppantál hozzánk, én meg a kicsivel foglalkoztam, nem veled. Örökre eltűntél, talán megsértődtél… Nemsokára nagymama leszek.
– És mikor találkozunk legközelebb?
– Felírom a telefonszámomat, hívj, és megbeszéljük.

Remélem, ismét sok újat fogok megtudni önmagamról (is), kiderülhetnek újabb hőstettek, kiegészíthetem a "cv"-met, de nem fogom lerombolni a rólam alkotott képet. Legalább egyetlen ember legyen a világon, akinek továbbra is felcsillan a szeme, ha rám gondol, és mosolyog…

Ennyi nekem is jár, nem?

Vannak olyan foglalkozások, hivatások, amelyeket a birka nép lenéz. Mert különbnek tekinteni magunkat a másiknál, az mindig megnyugtatja a rabszolga tudatúak lelkét. Az ilyen foglalkozások közé tartozik a szakképzett csecsemőgondozó is, akiről azt hiszitek, hogy ő a dadus. Meg azt is hiszitek, hogy a bölcsi csupán raktár, ahol nap közben csupán tárolják szemetek fényét, szegényt. Különben is, a dadus csupán játszik, tíz-tizenkét bömbölő gyerekkel csupa móka és kacagás a gondozónő napja.

A poszt két részből állt volna: az első rész egy gyakorló gondozónő leírása egy átlagos napról, amikor nincs beszoktatás. (Az ugyanis külön meccs, olyankor a gondozónő hulla utáni állapotban tér haza, míg normál üzemmenetben csak spontán hulla.) A gondozónő önkormányzati bölcsiben dolgozik, amelyről szintén sokan hiszitek, hogy ami állami, az csak ócska lehet. A második rész pedig a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) legutóbbi petíciója lett volna, amit november 7-én adtak át a kormánynak. Sajnos, a BDDSZ jelszóval védi a pdf fájlt, ezért nem tudtam idemásolni. A teljes szöveg csak az alábbi helyen található meg; a magyar sajtó – jellemző módon –csak részleteket közölt belőle.

http://www.bddsz.hu/download2.php?filename=hirek_szakmai/peticio_20091107_.pdf

……………………………………………….

Lássuk akkor, mi is történik a gyerekkel a bölcsiben egész nap! A gyerek valóban csak játszik, az ő korában még nincs irányított foglalkozás, hiszen az a nevelési elv, hogy játszva tanul. De ehhez azért sok mindenre szükség van a gondozónők részéről. Nem árt felkészültnek lenni „ebből a korosztályból”. Biztosítani kell a tárgyi feltételeket, eszközöket, korcsoportnak megfelelő játékokat. Az elegendő teret, a levegőzés lehetőségét. (Többek közt ezért mászik rá az ÁNTSZ a családi napközikre.)

 No akkor induljunk! Reggel a gondozónő beveszi a gyerekeket, megnyugtatja a sírókat, meghallgatja a szülő kéréseit. Előkészít a reggelihez. Asztalterítő, tányérok, poharak szalvéták, ha kell, előkék. Megterít. Addig a gyerekek játszanak. Kiszolgál mindenkit, aki kér, annak még ad enni.

Étkezés után leszed, szükség szerint tisztába rakja a pelusosokat, pisilni kíséri a szobatisztákat, addig a többiek játszanak. Ekkor már délelőtt 9 óra körül van. A levegőzésig még van idő, a gondozónő felkínál különböző asztali játékokat ( papír, ceruza, kirakó, pötyi, nagyobbaknak olló) stb. Segít annak, akinek kell, figyel minden asztalra, és azokra is, akik pl. autóznak, vonatoznak, nem választottak asztali játékot maguknak.  

Majd tízóraiztat. Terít, leszed.  Pisiltet, tisztába rak, ha kell. Előkészít a levegőzéshez. Közelít a tél, pulcsi, kabát, sál, sapka (ismeritek a viccet, ugye?), kesztyű, csizma.  Sorban felöltözteti a gyerekeket, és egyesével engedi az udvarra, közben figyel a bent játszókra (az udvaron van kint más felnőtt).

 11-ig levegőznek. Ekkor elindulnak vissza a szobába. Sorban vetkőztet, tisztába rak, pisiltet, kezet mosat. Előkészít az ebédhez. Ugyanaz. mint reggelinél, + természetesen a kanalak. Ebédeltet. A kicsiknek (akik még nem esznek önállóan) segít. Segít a fogmosásnál. Segít a lefekvéshez készülőknek. Ágyra pakol minden alvójátékot, cumit, rongyikát, kinek mi van. A nehezen elalvók mellé odaül, altat. S most nem részletezem, hogy mi van akkor, amikor az alvás is a szabadban történik: sál, sapka, fel, a végén le. (A blog tulajdonosának megjegyzése: az a gondozónő, aki 5 perc/gyerek sebességgel nem tud lefelátöltöztetni, gyorsan a pályaelhagyók bánatos sorsára jut.)

Ha mindenki alszik, a gondozónő adminisztrál.  Na, abból van bőven. Majd ebédel. Ez úgy 13 óra körül van. Megvárja, amíg a délutános is ebédel, a felébredők, felsírók mellé odaül. 14 órakor hazaballag.

Tessék mondani, mikor is játszott? Hát közben. Mert minden tevékenysége be lehet építeni a játékot. Be is kell. E „rengeteg” játszás közben nevel. Igenis nevel.  Arra, hogy a csúnya beszéd helytelen, hogy hogyan kell kezet mosni, wc-t használni, azt lehúzni. Szobatisztaságra nevel, megtanít megmaradni az asztalnál ülve, kanállal enni, pohárból inni, orrot fújni, szalvétát használni, nem verekedni, nem harapni, nem ütni a másikat a játékkal, megtanít játszani.

Lehet döngölni a betonba, de bizony előfordul, hogy a gyerek nem tud játszani. Csak dobálja a játékokat. Azt is meg kell tanulni, hogy ezt miért nem szabad. Tanít színeket, formákat, állatokat, növényeket stb.  Mindezt úgy, hogy a gyerek észre sem veszi, hogy tanul. Ő csak a mondókát, mesét, éneket érzékeli. Nem tudok most mindent tételesen felsorolni, hiszen minden nap más. A gyerek is minden áldott nap mást produkál. Ezt otthon is tapasztaljátok. Teszi a gondozónő mindezt a nap jó részében guggolva, mert hiszen nem felettese ő a gyereknek, és fontos a szemkontaktus. Ez tényleg csak????

Ha délutános a gondozónő, akkor természetesen nem ballag 14-kor haza, hanem az ébredő gyerekeket tisztába rakja, játékot kínál fel,(csendeset, hogy a még alvókat ne zavarják), majd ha mindenki ébren van, lábán a cipő, tiszta a pelusa és kezet is mosott, akkor uzsonnáztat. Ehhez terít, lásd fent. Uzsi után elpakol, és várják a gyerekkel a szülőket. Közben építés, vonatozás, mesekönyv nézegetés, mondókázás, éneklés, és persze folyamatosan gyerekkiadás van.

Na, az érdekes. Minden szülő joggal várja el, hogy a gondozónő beszámoljon csemetéje napjáról. Csak az övéről. Igen, de közben a többi még ott van, rájuk is figyelni kell.  Ilyenkor jönnek elő különböző gondok, amelyekről reggel nem volt idő beszélni, mert a szülő rohant, hogy el ne késsen a munkahelyéről. De most ráér. Hát mondja. Részletesen. Tanácsot kér, elvár. Mikor minden gyerkőc haza ment, még rendet kell rakni, elő kell készíteni a szobát másnapra, megcsinálni a délutános adminisztrációt, kivinni a szennyest, koszos törülközőket, pelenkákat.  Szóval van még meló. Végül bezár, hazaballag.

Az átlagbirka azt hiszi, már mindent tud a két új országos kereskedelmi rádióról. Volt itt már tüntetés, rágalmazási per, ORTT-elnöklemondás, siratóének, sajtótájékoztató, cáfolat, minden.

De valahogy senki nem olvasta el – vagy ha elolvasta, titokban tartotta a birkák előtt –, hogy ténylegesen mit is ígért az FM1 és az Advenio nevű társaság az ő pályázatában.

Mivel az egyik előző poszt egyik utolsó kommentjében megígértem, hogy szembesítem magam és Titeket a két nyertes műsortervével, hát bevetettem magam ismét az ORTT-be, de ezúttal nem a TÜK-irodában fogadtak kedvesen, hanem a Műsorszolgáltatási igazgatóságon.

Az imént hivatkozott poszt egyébként itt olvasható:

 http://birkanep.blog.hu/2009/11/05/a_megkergult_birka_radioja

Az első észrevétel súly- és térfogatbecslésen alapul:  Az Advenio pályázatának terjedelme kétszerese, az FM1-é négyszerese, mint a 12 évvel ezelőtti Hungária – később Sláger – Rádióé volt. A pályázók nyilván abból indultak ki, hogy a papír mindent kibír, de kétszer vagy négyszer több papír még többet bír ki. Nyilván nem tanultak a suliban halmazelméletet, amelynek értelmében egy végtelen számosságú halmaz számossága ugyanolyan marad, ha bármilyen egész számmal szorozzuk azt. Szerencsére, ezt a kb. ezer, illetve kétezer oldalt nem kell végigolvasnunk, mert az Advenio pályázatának egyharmada a Lánchíd Rádióról, az FM1 kétharmada a RadioCaféról szól, mint előzményről. A műsorszolgáltatási tapasztalat ugyanis pontokat jelentett.

Ha szigorúan a műsortervre vagyunk kíváncsiak, a két pályázatban összesen talán száz oldalt sem tesz ki ez a rész.

Az Advenio pályázata szerint e rádió feladata a magyar és a Magyarországon élő kisebbségek, valamint az európai kultúra szolgálata. „Segít a gondok, konfliktusok megértésében, feldolgozásában, és az egyének mindennapi döntéseinek meghozatalában."

Majd a festészet vagy fényképezés világába kalauzol minket egy bájos képzavar, ami egyszersmind új fogalommal örvendeztet meg minket:

„Érthető és szerethető képalkotás a kistársadalmak ön- és kultúrateremtő világáról.” Tudjátok, mi az, hogy kistársadalom? Hát olyan izé... Na, mondjátok  már!

A pályázat szerencsére segít minket:  „Ezeket a célokat a rádió (…) azzal éri el, hogy a kisközösségeket, a helyi társadalmakat,  és a társadalom egészét érintő ügyek bemutatása a teljes tartalomkínálat szerves részét képezi, így valósítva meg a sokoldalú, a legtöbb véleményt felvonultató,  objektív, egyúttal a közösségi életszemlélet mellett elkötelezett szolgáltatást.”

 Szép ez így, nagyon. Kár, hogy olyan érzése van az embernek, mintha a Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutatóközpontjának (TK) „Rádiózás a nyolcvanas években” című, 1978-ban megjelent vitaanyagából másolták volna, kis hibával. A kis hiba az, hogy minden jobb médiaiskola első óráján elmagyarázzuk a nebulóknak, hogy nincs objektív kommunikáció. Az emberi kommunikáció szubjektív, ami  objektív, vagyis a tudatunktól függetlenül létezik, az a valóság.  A médiatörvény nem is tartalmazza az „objektív” szót. Meg hát, ki is emlékezne erre a szocializmus korszakában keletkezett irományra, hacsak nem Tímár János, az ORTT SZDSZ által delegált testületi pártkatonája, aki anno a TK KISZ-titkára volt?  

A műsorterv további részeiből megtudjuk, hogy a műsoridő 10%-a lesz hírműsor, riport, magazin. A reggeli főműsoridőből 27 perc a hír, 10 perc a riport. Hétvégén mindenkire „gondolva van” 10-10 perc erejéig: Gyereksarok, Egészségház, Kultúrkút. Hét közben pedig a civil önszerveződéseké ez a roppant műsoridő, Vákuum címmel.

A közéleti magazin Filter névre hallgat, időtartama heti 11 óra 5 perc.  A műsort riport, interjú, helyszíni tudósítás, véleményműfajok és interaktivitás jellemzi. Heti 6 óra 20 percben a reggeli témákat beszélik ki a hallgatókkal a Tárcsázó című műsorban. Figyelitek ezt az árnyalatot? Nem megbeszélik, hanem ki.

Ám az se bánkódjon, aki valamelyik érdekes műsorból kimaradt, mert – miként már a műsorcím is jelzi – igazi magyar virtusként szombat este 18 órától 22 óráig megismétlik a megismétlendőket a „Best of szombat”-ban.

A zenei választék kicsit talányos, annyi azért kiderül, hogy 35%-a magyar zene lesz, köztük olyan művek felkarolása, amelyek e rádió által slágerré válhatnak, mert ez „nemzeti kötelesség” – lám, e rádió kötelességtudó lesz.

De azért nem annyira. A műsorterv szerint ugyanis a műsoridő 20%-a lesz reklám. Erről már másutt is volt szó, de legjobb, ha szó szerint idézem a médiatörvény 16§ (1) bekezdését: "A napi műsoridőnek legfeljebb tizenöt százaléka lehet klasszikus reklám" Klasszikus reklámon azt a reklámot értjük, amikor nem egy telefonszámot kell felhívnunk a vásárláshoz, miután száz percen keresztül győzködtek minket, hogy vegyük meg a legújabb aloeverás Erős Pista-fogkrémet.

Mivel a pályázó által vállalt reklámidő sérti a törvényt, az Adveniot érdemi vizsgálat nélkül, azonnal ki kellett volna zárni.

„Rádiónk alapvető célkitűzése, hogy a hallgató figyelmét arra irányítsuk, ami összeköt bennünket” – ez már az FM1 hitvallásának nyitó mondata. Isten, haza, család. Bocs. Torgyán bezavart. Vagy inkább Lenin? Mert olvassuk csak tovább, szépen, emelkedetten:

„A tudás, a tanulás, a felelős gondolkodás, a közösségi szemlélet, az együttműködés, és a mind tudatosabb életvezetés megítélésünk szerint olyan értékek, amelyek mellé felállva műsorkészítői felelősségünknek eleget tehetünk…” Hát akkor álljunk föl mink is, pajtások! Úttörőcsapat ví-gyázz! Zászlónak tiszte-legj! Ja, még folytatódik ám, csak lapoznom kell: „Határozottan szakítani kívánunk azzal a kereskedelmi médiában megszokott gyakorlattal, amely kizárólag az üzleti sikerre koncentrálva, súlytalan és értéktelen, sokszor kifejezetten romboló tartalmi kínálattal operál.”

Hát igen. Ez a rádió leszámol a kultúrmocsokkal, az imperialista szennyáradattal, nyilvánvalóan megérdemelte, hogy pályázatot nyerjen. Ha még azt is tudnátok, hogy a műsortervet bemutató rész Ottlik Gézának egy 1935-ből származó, teljes oldalnyi idézetével kezdődik - ami egyébként nagyon szép idézet, csak köze nincs a műsortervehez -, akkor számotokra se lenne kétséges, hogy e rádióban meg fog teremtődni a tér-idő kontinuitás. De nézzük meg, hogy ha nem operál a rádió, akkor ténylegesen milyen lesz a felhozatal?

A közszolgálati műsorszámok aránya 30.5%.

6.30 és 9.30 között reggeli, 16.00 és 18.00 között délutáni magazin szórakoztatja és tájékoztatja a nagyérdeműt. A zenei műsorok közben se marad szellemi táp nélkül senki, ugyanis ezekben „tudásmorzsák” lesznek. Ezek olyan 5-12 másodperces micsodák, amelyek belelopják a todományt a hallgató mit sem sejtő fülébe. A Radiocaféban már bevált az ötlet, gondolom, egyetemi diplomát is szereztek ezen morzsák segítségével sokan.

Kistársadalom az egyik rádióban, tudásmorzsák a másikban – kis ország vagyunk, minden kicsi, csak a hülyeség szökken szárba mértéktelenül.

Lesz az FM1-ben esténként mindenféle: hétfőn „Új világ” magazin, kedden Civil kurázsi, amelynek érdekessége, hogy akár rétegzenék is megszólalhatnak benne. Akár. Szerdán Jazzcafé, csütörtökön Filmtabletta Forte, Pénteken Estkultúra extra.

És most olvass csodát: a pályázatok szerint mindkét rádióban a híreket hírszerkesztők, a zenei összeállításokat zenei szerkesztők fogják készíteni.

Hát ezt is megértük!

Vagy nem, mert a költségvetés kiadási része mindkét rádióban oly szánalmas, hogy azzal csak robotokat lehet táplálni.

Már éppen azon gondolkodtam, miről is írjak Nektek, amikor figyelmembe ajánlottak egy vadiúj blogot. Én meg a Ti figyelmetekbe ajánlom. Rá fogtok jönni, hogy miért. Javaslom, hogy az eddig megszületett néhány posztot időrendi sorrendben olvassátok el.

http://osszvisszelet.blog.hu/

„Ahhoz, hogy megnyerhessék a pályázatot, hazudni fognak nappal, hazudni fognak éjjel, és hazudni fognak minden hullámhosszon.” – olvasható annak a jelentésnek a záró mondataként, amelyet az egykori  Phare-programmal kötött támogatási szerződés részeként készített egy civil szervezet az EU-nak a magyarországi országos vételkörzetű kereskedelmi rádiók pályázatáról 1997-ben.

Azaz, nem olvasható, mert noha sajtótájékoztató is volt belőle, a korabeli magyar sajtó nem tartotta fontosnak a nyilvánvaló mutyizás nyilvánosságra hozatalát, nyilván voltak magasabb szempontok is. Pedig az EU e jelentés alapján megkereste az ORTT-t, és nem dicsérte meg.

Ráadásul én sem tudom elolvasni ezt a jelentést, mert fogalmam sincs, hová tettem azt a flopit, amire annak idején elmentettem. Talán az EU-nál még megvan, mert egy példányt át kellett adnom belőle a szerződés teljesítését igazolandó.  Ám amikor reggel kibámultam az ablakon, és láttam, hogy szemerkél az eső, úgy döntöttem, hogy ma mégse megyek Brüsszelbe – annál is kevésbé, mert délelőtt 10 órára beszéltem meg randit az ORTT Titkos Ügyiratokat Kezelő Irodájával, annak érdekében, hogy betekinthessek az egyik egykori pályázatba. Jelzem, a pályázatokba bárki betekinthet, nem titkos, csak ebben a szobában tárolják ezt is. (Itt köszönöm meg Horváth Annamáriának és Varga Józsefnének a készséges és gyors segítséget.)

A lényeg, hogy ez volt az a pályázat, amelynek egyik nyertese a Danubius Rádió lett, a másik pedig a Hungária Rádió. Mivel mindkét rádió pályázata hasonló volt, elegendő csak az egyiket megnéznünk. A kedvetekért eltekintek a teljes pályázati anyag lemásolásától, csupán a műsortervet – az elfogadott, nyertes műsorterv egyes részleteit biggyesztem ide, némi magyarázattal.

„A Hungária Rádió a nemzet rádiója” – így kezdődik a műsorterv. A vizuális típusúak kedvéért lefestem a logót is, ami a piros-fehér-zöld zászlóból és a rádió nevéből áll. Hát meg kell a nemzeti szívnek szakadni, különösen, ha a pályázat másik részén már átrágtuk magunkat, és tudjuk, hogy a többségi tulajdonos az USA-beli Emmis Broadcasting (54%), valamint 20%-ot birtokol a Credit Suisse First Boston Radio Operating BV is.

„A Hungária Rádió a magyar közélet teljes spektrumát átfogó, a legváltozatosabb nézeteket bemutató műsorokat fog sugározni (..), hogy megértesse a közönséggel az aktuális politikai kérdések összetettségét.” Könnyekig megható ez is. A törődés, hogy megértessék velünk az összetettséget.

„A Hungária Rádió napi 24 órás, teljes műsoridejében közszolgálati műsorszámokat sugároz” – állítja a pályázat szerzője.  Na, itt már van egy kis baj. A médiatörvény szerint ugyan közszolgálati műsorszámnak számít a lakodalmas rocktól a híreken keresztül a vetélkedőkig majdnem minden, de van egy biztos kivétel:  a reklám. Lehet ugyan reklám nélkül is rádiót csinálni, ám a Hungária Rádió táblázatos műsorterve szerint a műsoridő 15%-a reklám lesz. Már csupán emiatt is ki kellett volna zárni annak idején a Hungária Rádiót.

A Hungária Rádió minden hétköznap reggel 6.30 és 9.30 között egy alkalommal 15 percnyi egybefüggő hírműsort fog sugározni, s e reggeli műsorsávban szünet nélkül fontos információk fognak elhangzani hírek, tudósítások, riportok formájában. A tervezett témák: kultúra, zenei élet, sport, oktatás, egészségügy, természet, környezet, etnikai kisebbségek, vallások, életmód.

Vasárnaponként pedig egy 109 perc hosszúságú közszolgálati információs összeállítás tájékoztatja a magyar népet. (Bocsi, nemzetet.) Ennek a vasárnapi „közszolgálat műsornak a sugárzására reggel 7 és 9 óra között kerül majd sor: Hírmagyarázatokat, a hírekben szereplő eseményekhez kapcsolódó háttérinformációkat, aktualitásokat, az etnikai és vallási kisebbségekkel kapcsolatos beszámolókat közlünk majd, valamint a magyar kultúra művészet, zene, oktatás, utazás, tudomány, sport, egészségügy, környezet és életmód híreit juttatjuk el a hallgatókhoz.”

Örvendezzünk tovább!

„A Hungária Rádió fel fogja térképezni a Magyarországon élő kisebbségi csoportokat…” – ígéri a pályázó, évtizeddel előzve meg a Goggle Mapsot, s átvállalva a Parlament, a kormányzat feladatát is. Sőt, folytatja is a mondatot: „… és miután megállapítja igényeiket, hasznos információkat fog szolgáltatni nekik.”

A pályázat nem feledkezik meg a határon túli magyarokról sem, a műsorok egy része nekik fog szólni, valószínűleg bízva abban, hogy a rádióhullámok a Hungária Rádió kedvéért oda is elhatolnak majd, ahová a fizika szerint nem tudnának.

A kisebbségeknek szánt műsoridő havi 880 perc, heti 3,6 óra, az össz-műsoridő 1,5%-a. Véletlenül éppen annyi, amennyiért már maximális pontszámot lehetett kapni annak idején.

Miként pontszámot ért az a tervezett műsorszám is, amelyik „tájékoztat a munkavállalói jogokról, és segíti a munkahely találást.”

Ha már a találásról van szó, találhatunk ám még néhány pontszámnövelő és reménykeltő vállalást a Hungária Rádió pályázatában.  Értékes pontokat kaphatott az a pályázó, amelyik nagyobb arányban vállalta magyarországi gyártású műsorszámok sugárzását.  A Hungária Rádió pályázatának készítői  maximális mértékben magukévá tették Kossuth Lajos „támogasd a magyar ipart” jelszavát, így a pályázatban az szerepel, hogy a Hungária Rádió által sugárzott összes hangjáték  magyarországi gyártású lesz. Ez tehát 100%. Remek. Ha viszont megnézzük, hogy évente hány hangjátékot kívánt műsorra tűzni a Hungária Rádió, akkor az erről szóló táblázatban egy szép, kerek 0 szerepel. Sebaj, a pontszám megvan, az a lényeg. Nem a darabszámot értékelték vagy a műsoridőt, hanem a százalékot.

A prózai műsorok között szerepel még heti 30 perc tudomány, és szintén heti 30 perc oktatás.

A nem zenei műsorok aránya 34,92%, tehát a műsoridő egyharmada rizsa, és ebben nincs benne a zeneszámokat összekötő szöveg.

De mi van a muzsikával? „A Hungária Rádió alapelve a magyar kultúra támogatása.” Ezért a műsorterv alapeleme is a magyar kultúra. A zenei műsorok között könnyűzenei, népzenei, jazz, komolyzenei és egyéb zenei műsorszámok is elhangozhatnak (feltételes mód, figyelitek?) majd. A cél érdekében a Hungária Rádió tulajdonosa felmérte a hallgatók, azaz a nemzet szükségleteit, és e felmérés eredményeként a táblázatos műsortervben se jazz, se népzene, se komolyzene, se egyéb zene nem szerepel már. Hát mit tegyenek, ha nincs igény?

A pályázat értékelésekor a Hungária Rádió a legmagasabb pontszámokat kapta meg. Csakúgy, mint a Danubius Rádió. A Danubius Rádió műsorterve is hasonlított a Hungária Rádióéhoz. Mint két tojás. Mindkettőjükkel szerződést kötött az ORTT. A szerződés kötelezően betartandó része volt a műsorterv.

A szerződést két egyenrangú fél kötötte meg. Polgári szerződés jött létre, amely a két fél akaratából bármikor módosítható. Tehát módosítható a műsorterv és a rádió elnevezése is, már nem kell figyelembe venni az értékelési szempontokat.

A Hungária Rádió nem sokkal a szerződéskötést követően be is adott két módosítási kérelmet. Az egyikben azt kérte, hogy a műsortervből töröljék a kisebbségi, a tudományos, az oktató, stb. műsorszámokat. Szűnhessen meg a folyamatos 15 perces hírműsor és a vasárnap reggeli 109 perces közéleti műsor is.  Az új műsortervben már nincs szó a nemzet rádiójáról, a széles közéleti spektrumról, a magyar kultúra támogatásáról, viszont felbukkan benne egy szó, amit a pályázatban nem találtam, s ez a szó a másik, a névváltoztatási kérelemben is szerepel:

Sláger.

Így született meg. Hazugságokkal, hamis, soha komolyan nem vett ígéretekkel.

Ti meg, birkák, érte és a másik csaló érdekében támogató koncertekre jártok tiltakozni, aláírásokat gyűjtögettek, cirkuszoltok, mintha nem tudnátok, hogy a magyar média rendszerváltás utáni teljes története a korrupció, a lopás, a csalás, a hazudozás története.

Mintha nem tudnátok, hogy eztán is meg fogjátok kapni a napi gagyit. Legfeljebb más néven.

Aki pedig igazi közéleti műsorokra, igényesen szórakoztató, változatos zenére, tényfeltáró riportokra, hangjátékra vágyódik, az hunyja be a szemét, és álmodjon ilyet magának.

Sikerülni fog.

A történet előzményeiről két helyen is olvashattok:

http://birkanep.blog.hu/2009/08/21/gyanusitott_lett_a_fagylaltnyalo_birka

http://birkanep.blog.hu/2009/09/28/penzhamisitoknak_falaz_a_rendorseg

Röviden a lényegről: Augusztus 20-án egyik barátomat, Kalmár Gabriella újságírót fogdába zárták a IX. kerületi kapitányságon, mert hamis tízezressel fizetett a Boráros téri McDonaldsban. A bankót a BKV alvállalkozójától kapta, amikor bérletet vásárolt. Az újságíró elmondása szerint megalázó módon bántak vele. A BRFK Sajtóosztálya többször is megpróbált kibújni az érdemi válaszadás törvényi kötelezettsége alól, míg végül többszörös nyomás hatására átadták a kérdéseket egy hivatalnak.

Ezek a következők voltak:

- miért akartak előre aláírattatni nyilatkozatot az ügyben szereplő hölggyel, hogy veszik maguknak ehhez a bátorságot; 

- miért vették el a szemüvegét;

- miért közölték vele, hogy gyanúsított;

- miért nem adták vissza a szemüvegét az esetleges aláíráshoz;

- miért nem takarítják a cellát;

- miért zárták őt össze egy prostituálttal;

- miért nem értesíthette a hozzátartozóit;

- miért nem tájékoztatták őt a jogairól.

- Ha nincs semmilyen nyomozás a BKV által "forgalmazott" hamis tízezresek ügyében, akkor Magyarországon minden következmény nélkül lehet hamis pénzt forgalomba hoznia bárkinek, és ezzel másokat megkárosítani, tehát a BRFK támogatja/tűri a pénzhamisítást?

Most megérkezett a vizsgálat eredményéről szóló levél, amely egy összetákolt, gyakorta mellébeszélő szófosás, ami abból is kitűnik, hogy hol egyes számban, hol többes számban fogalmaz(nak) a levél ismeretlen írója (írói). Ezért ezt a levelet nem tekinthetem másnak, mint névtelen levélnek, amelynek gyáva, önmagát (önmagukat) nem vállaló szerzője (szerzői) vannak. Gyalázat, hogy ilyen a BRFK Kommunikációs Osztályának színvonala, ezért a BRFK vezetőjétől, dr. Tóth Gábor r. vezérőrnagytól vizsgálatot fogok kérni a „A Rendőri Hivatás Etikai Kódexe” megsértése miatt. A levélben hivatkozott hivatal a barátomat meg se kérdezte, nem volt tehát szembesítés sem. A barátom továbbra is fenntartja az állításait.

Különösen feltűnő, hogy a pénzhamisításra vonatkozó kérdést meg se említi a válaszlevél, és bár a cella tisztaságának hiányáról például sincs egy árva szó sem, mégis érdemes elolvasnotok, mert legalább néhány jogszabály pontosabb ismeretével fogtok gazdagodni.

……………………………………………………………………..

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a BRFK Hivatala megvizsgálta a barátjával szemben foganatosított rendőri intézkedést és a következőket állapította meg:

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 13. § (1) bekezdése alapján a rendőr köteles intézkedni, vagy intézkedést kezdeményezni, ha olyan tényt vagy körülményt észlel, illetőleg hoznak tudomására, amely rendőri beavatkozást igényel.

Az Rtv. 19. § (1) bekezdése alapján a rendőri intézkedésnek mindenki köteles magát alávetni és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan megállapítható.

Szintén az Rtv. mondja ki a 33. § (2) bekezdés b) pontjában, hogy a rendőrség a közbiztonság érdekében a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A gyanú bizonyos fokú valószínűséget feltételez, az intézkedő rendőrnek azt az értékelését, hogy az intézkedés alá vont személy valamilyen jogellenes cselekménnyel kapcsolatba hozható. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló adatok az Ön barátja esetében egyértelműen megalapozták a rendőrök azon értékelését, hogy a hölgy a bűncselekménnyel érintett lehet, így előállítása jogszerű és szakszerű volt. A hölgyet előállítását követően tanúként hallgatták ki, ez a körülmény azonban a gyanú fennállását nem kérdőjelezi meg, mivel a rendőrnek a helyszínen elegendő a gyanú fennállását észlelnie, a megalapozott gyanú fennállásának megállapítása a későbbi büntetőeljárás keretében a nyomozó hatóság feladata.

Az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja - bűncselekmény gyanúja - miatt történő előállítás alkotmányosságát az Alkotmánybíróság is vizsgálta. Az 1994. évi XXXIV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatáról szóló 9/2004. (III. 30.) AB határozat ezzel kapcsolatban az alábbiakat állapította meg.

Az Alkotmánybíróság a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában azt is megállapította, hogy ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, és ezáltal az állam indok nélkül avatkozik a magánszféra körébe tartozó viszonyokba. (ABH 1991, 211, 215.)

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján alkalmazott előállítás, valamint az Rtv. 38. § (1) és (2) bekezdése rendelkezései szerinti közbiztonsági őrizetbe vétel kellő alappal alkalmazott hatósági intézkedések. Ezeket a törvényben meghatározott intézkedéseket a közrend és a közbiztonság védelméhez fűződő közérdek indokolja, és az teszi szükségessé, hogy az érintett személyek a hatósággal való együttműködésre készséget nem mutatnak. E kellő indokok alapján alkalmazott hatósági intézkedések sem az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján előállított személyek, sem pedig az Rtv. 38. §-a alapján közbiztonsági őrizetbe vett személyek emberi méltóságához való jogának érvényesülését az elérni kívánt célhoz képest nem korlátozza aránytalan mértékben. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kifogásolt törvényi rendelkezések keretei között alkalmazott kényszerintézkedések nem idézik elő az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglaltak sérelmét.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja, valamint az Rtv. 38. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés „vagy elrejtőzésétől tartani lehet” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Az Rtv. 33. § (4) bekezdése szerint, az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell.

Az előállítási jelentés szerint, a rendőrök közölték a hölggyel, hogy bűncselekmény gyanúja miatt állítják elő, melyet ő - a rendőri jelentés szerint - tudomásul vett.

Megállapítható, hogy az előállítás időtartama nem haladta meg - az Rtv. 33. § (3) bekezdésében foglalt - 8 órás időtartamot, az eljárás alá vont személy csak a legszükségesebb, legrövidebb ideig volt személyi szabadságában korlátozva.

A vizsgálat az Ön által feltett kérdések tekintetében a következőket állapította meg:

1.) A hölggyel senki nem akart semmit előre aláíratni. Az előállított személyek nyilatkozatait egy jegyzőkönyv tartalmazza, melyek közül az 1-7., majd a 8.), 9.) és 10. pontig tartalmazott kérdésekről az előállított személy ( külön-külön aláírással ellátva ) előre nyilatkozik, míg az utolsó - 11. - pont tartalmazza azt, hogy nevezett sérülés mentesen távozott, erről az előállított a szabadon bocsátásakor az igen-nem szavak aláhúzásával nyilatkozik. Az iratokból megállapítható, hogy ő az 1-7. pontokban feltett kérdésekről nyilatkozott, illetve a 11. pontot aláírásával ellátta, de az igen-nem szavak kiválasztásával erről a pontról nem nyilatkozott.

2.) A fogvatartottak birtokában tartható tárgyakat jelenleg a 2009. október 9-én kiadott, a BRFK Központi Fogda működési rendjéről szóló 52/2009. (X. 9.) BRFK Intézkedés (továbbiakban: BRFK Intézkedés) 2. számú melléklete tartalmazza. E szerint, az előállított személy szemüvegét a fogdában magánál tarthatja.

A sérelmezett intézkedéskor - a fenti belső norma kiadását megelőzően – az előállító helyiségbe bevihető tárgyakkal kapcsolatban csupán a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. (XII.23.) IRM rendelet (továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) 51. § (3) bekezdése fogalmazott meg előírást, mely szerint, az előállító helyiségben történő elhelyezéskor, az előállított, elővezetett, visszatartott személyt fel kell világosítani az intézkedés várható időtartamáról. Ruházatát át kell vizsgálni, és tőle el kell venni azokat a tárgyakat, amelyeket fogva tartáskor sem tarthat magánál. Nyilatkoztatni kell sérüléséről, esetleges panaszáról, szükség esetén orvosi ellátásban kell részesíteni.

A fogvatartottakra az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

A rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet (továbbiakban: BM rendelet) 2.§ (6) bekezdése szerint, a rendőrségi fogdában ideiglenesen elhelyezett elítélt jogaira és kötelességeire a Bv. tvr. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az elítélt jogainak gyakorlása nem veszélyeztetheti a rendőrségi fogdában való ideiglenes elhelyezés alapjául szolgáló eljárást.

A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. Tvr.) 127. §-ának (1) bekezdése alapján kiadott, a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 21. § (1) bekezdése szerint, az elítélt az intézetben a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt tárgyakat tarthatja magánál. Ezen melléklet a szemüveget nem tartalmazza, így az a befogadáskor elvehető volt.

A szemüveg elvételét biztonsági okok indokolták, hiszen pl. az üvegből, kemény műanyagból készült tárgy őrzésbiztonsági szempontból veszélyes lehet.

A fenti eltérő jogalkalmazások a BRFK Intézkedés kiadásával megszűntek, a befogadáskor bevihető tárgyak körét a BRFK Intézkedés egységesen és jól átláthatóan szabályozza.

3./ A hölggyel az intézkedő rendőrök nem azt közölték, hogy „gyanúsított”, hanem, hogy „bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható”. Ez az intézkedő rendőrök részéről jogszerű és szakszerű volt.

4./ A rendelkezésre álló iratok alapján nem nyert megállapítást, hogy az előállított személy szemüvegét a rendőrök kérésére sem adták volna vissza, mivel ezen kérés (és az arra adott válasz) nem került dokumentálásra, így ezt az ő állításán kívül más nem bizonyítja. A szemüveg elvétele az akkor hatályos normák szerint nem volt jogszerűtlen, azt biztonsági okok indokolták.

5./ A hölgy azért került elhelyezésre egy helyiségbe egy prostituálttal, mivel a kerületi rendőrkapitányságon 3 db előállító helyiség használható, és az augusztus 20-án történt nagy számú előállítások miatt máshol történő elhelyezésére nem volt mód.

A Szolgálati Szabályzat 51. § (1) bekezdése szerint, az előállított személyt előállító vagy biztonságos őrzését szolgáló más helyiségben kell elhelyezni. Az azonos ügyben előállítottakat el kell különíteni. Az elővezetett vagy a 48. § (1) bekezdése vagy az 50. § (3) bekezdése alapján visszatartott személyt, ha az intézkedés sikeresen csak így hajtható végre, a Rendőrségen történő visszatartás idejére előállító helyiségben lehet elhelyezni. Ha az előállító helyiségben előállított, elővezetett vagy visszatartott személy van, gondoskodni kell az állandó őrzéséről.

Tekintettel a leírtakra, az előállító helyiségben elhelyezett másik személy és a hölgy elhelyezésére vonatkozó tilalom nem állt fenn, őt elkülönítetten nem lehetett elhelyezni, így az erre vonatkozó sérelem nem megalapozott.

6./ Az előállított személyek mobiltelefont - sem az intézkedéskor hatályos jogszabályok, sem az azóta kiadásra került BRFK Intézkedés alapján - nem tarthatnak maguknál.

A telefonon történő kapcsolattartást a BM rendelet az alábbiakban szabályozza:

3.§ (10) A (4) és az (5) bekezdésben meghatározott kapcsolattartásra hivatali munkaidőben kerülhet sor, kivéve, ha a védővel való megbeszélés olyan eljárási cselekmény megtétele érdekében szükséges, amelynek elmulasztásához jogkövetkezmény fűződik. A távbeszélőn történő érintkezésre csak a fogvatartást végrehajtó szerv által biztosított készüléken, a fogvatartott költségén kerülhet sor úgy, hogy a hívást a fogvatartást végrehajtó szerv képviselője kezdeményezi. (Ellenőrzés nélküli kapcsolattartás )

6/B. § (1) A fogvatartott távbeszélő használatára a fogvatartást végrehajtó szerv lehetőségei szerint jogosult. A távbeszélő ellenőrzés mellett használható, az ellenőrzés tényéről a fogvatartottat tájékoztatni kell.

(2) A fogvatartott a távbeszélőt a védőjével, a hazája Magyarországon akkreditált diplomáciai, konzuli képviselőjével - ennek hiányában olyan állam képviselőjével, amely érdekei képviseletét ellátja - és a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató szerv képviselője által meghatározott személyekkel történő kapcsolattartásra veheti igénybe. A beszélgetés csak a fogvatartást végrehajtó szerv által biztosított, a beszélgetés ellenőrzését technikailag lehetővé tévő készüléken, a fogvatartott költségén és - a 3. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel - a fogvatartást végrehajtó szerv hivatali idejében, a fogda napirendjében meghatározott időben, ellenőrzés mellett történhet.

(3) A távbeszélő használatának ellenőrzésére a 6/A. § (6) és (7) bekezdésének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a beszélgetés biztonsági okból megszakítható.

Az előállított személy kérheti hozzátartozójának kiértesítését is, mely jogával a hölgy nem élt, kiértesítendő hozzátartozót nem nevezett meg (ezt aláírásával a nyilatkozaton hitelesítette).

7./ A hölgyet mind a befogadáskor, mind tanúkihallgatásakor tájékoztatta a hatóság jogairól és kötelezettségeiről, ezt ő a nyilatkozatán aláírásával igazolta.

A leírtak alapján megállapítható, hogy az Ön barátjának előállítása jogszerű és szakszerű volt, a befogadással kapcsolatban mindössze szemüvegének elvétele lehetne kétséges, bár a hatályos normák akkor ezt lehetővé tették.

Megjegyezni kívánom, hogy a hölgy az előállításával kapcsolatban panasszal nem élt, bár erre a lehetősége megvolt.

Reméljük kérdéseire ezúttal megnyugtató választ kapott, és kérjük válaszunk szíves tudomásulvételét.

Budapest, 2009. november 3.

Tisztelettel:

BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY

Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
(Ady Endre: intés az őrzőkhöz)

Hát anyám! Hogyan lehettem annyira ostoba, hogy megvásároltam egy Örs vezér téri zsibárusnál a Nemere István Ady Endre szerelmei című könyvét? Hiszen azt eddig is tudtam, hogy Nemerének annyi köze van az irodalomhoz, mint a teknősbékának a gorillához: mindkettő állat. Nemere ugyanis kétségtelenül szavakat választ el szóközökkel, tehát úgy viselkedik a végeredmény, mintha írás lenne. De nem az. Amihez csak hozzányúl, az felszínes, pongyola, bizalmaskodó, vacak.

Viszont most mégis a kezemben van ez a moslék, amelynek már az első oldalán úgy hívja a költőt a könyv előidézője, hogy Endre. Miért, nem az neve? De. Akkor mi a baj? Ez. Az a baj, hogy Endréről a későbbiekben jobbára azt tudjuk csak meg,  hogy vérbajos volt, hogy ivott, mint állat, hogy orrba-szájba csajozott… Ja, mellesleg szó van arról is, hogy Endre „persze elsősorban költő volt, annak készült, és a lírán át szemlélte a világot”, aki „Nemcsak értelmileg, de érzelmileg is koraérett volt. Mondhatnánk úgy is, hogy tizenhat évesen túlérett lett szexuálisan is.” Az imént több mondatot is idéztem a műból, ígérem, nem fárasztalak Titeket tovább.  A 16. oldal utolsó bekezdésének nyitányát mégsem tudom kihagyni, szenvedjetek Ti is, birkák: „A versek akkor már kísérték napjait, éjszakáit.”

Na?

Lehet, az a bajom, hogy az én gimnáziumi magyartanárom, a Báthory, nem Ady szifiliszét és tivornyáit tanította, hanem A KÖLTÉSZETet. A költészetet pedig – eltérve a tantervtől – néhány nagy költő életművén keresztül mutatta meg nekünk. A középiskola negyedik osztályának első félévében Ady Endrét, a másodikban József Attilát elemeztük hónapokon át olyan mélységig, ami azóta is példa nélküli lehet a magyar oktatásügyben. József Attila Ódájáról például két teljes héten keresztül beszélt a tanár úr – s minden nap volt irodalom óránk.

Hozzá kell tennem, hogy Magyarország talán legrosszabb hírű gimnáziumába jártam.  Abba a gimnáziumba, amelyben olyan tanárok tanítottak, akiket az ország összes oktatási intézményéből kicsaptak már. Volt, akit politikai, volt, akit erkölcsi, többségüket azonban mindkét ürügyre hivatkozással. A tanári kar férfi tagjait pl. nagy eséllyel találhattuk meg a suli közelében levő kocsmában, ha a becsöngetés után tíz perccel még nem érkeztek volna meg. Egy asztalnál tütüzött a Magyar-Román Baráti Társaság ötvenes évekbeli  egykori elnöke az Erdélyt visszaálmodó kollégájával; a borocska jótékonyan kötötte össze az ötvenhatban rossz helyen állt műegyetemi matektanárt a diákjai iránt nem csupán plátói szerelmet érző és gyakorló történelem szakos kollégával.

Fertő volt ez a javából, viszont érettségi után majdnem mindenkit fölvettek az általa választott egyetemre vagy főiskolába. Amit mi tudtunk, azt mások aligha tudhatták.

Tehát Adyból, Ady költészetéről is sokat tudtunk. Annyira, hogy a második hónap után már kicsit túl sokat is. A magyar óra előtti szünetben gúnyolni is kezdtük a tanárunkat, hangosan kiabáltuk a verssorokat és a magyarázatokat. Azt se hallottuk, hogy becsöngettek. Egyszer csak kivágódott az ajtó, és berepült az osztálykönyv. Kisvártatva kissé támolyogva és üvöltve megjelent a tanár úr is.

- Nem költészet kell Neked édes fiam, hanem a faszom! Az. Abba az idióta fejetekbe kár tömni bármit is, mert barmok vagytok! Én rendesen felkészülök az órákra, Te meg gúnyolódsz, édes fiam! Hogy a hülye Báthory csak az Adyt! Hát nincs több Ady, ne félj, barom! A hülye Báthory Neked nem tanít többet Adyt. A kötelezőt fogod tanulni, amit a többiek! Nem leszek többé hülye, nyugodj meg! Ülök a klozeton, és mit hallok szarás közben? Hogy a hülye Báthory Adyt tanít. Hát akkor nem tanít. Vedd elő a füzeted édes fiam, nem kell gondolkodnod, mit jegyzetelj, majd diktálom. Mint a kis szarosoknak. Az ember már szarni se tud nyugodtan. A hülye Báthory, az. Na elővetted? Akkor írd! Új oldalra, hogy ne zavarjon az Ady. Gyöngybetűkkel, középre! Felírod, Majakovszkij. Pontos j, nem ly egyik se. Felírtad? Egy sor kimarad. Szó szerint írod, nem gondolkodsz. Most majd megtudod, milyen a Báthory. Írod: Majakovszkij a szocialista realizmus legnagyobb költője. Pont. Leírtad?

Ilyen csönd még nem volt sosem az osztályban. A tanár úr a terem közepére állt, elmosolyodott, és ismét, immár halkan szólt hozzánk:

- Én ezt nem bírom. Aki ki akar menni az osztályból, év végén automatikusan megkapja a kettest, de én ezt nem bírom. Tessék, nem nézek oda, el lehet menni.

Senki nem mozdult.

- Mégis itt maradtál, édes fiam? Akkor mehetünk tovább?

A tanár úrnak fölcsillant a szeme, kinyitotta kötetet, és úgy kezdett verset mondani, hogy az a legmagasabb szintű művészet volt: Ady Endre - Intés az őrzőkhöz.