Birka nép

„Az emberiség egy és ugyanazon erkölcsre van meghívva: a kiváltság nélküliség erkölcsére. Ez az emberi faj és léte fennmaradásának parancsa. A tigriseké, a kapitalistáké, a terroristáké nem ez.”

(Bulányi György 1919-2010)

Személyesen sosem találkoztam vele; tanítványaival, a Bokor közösség tagjaival azonban többször is. Első alkalommal akkor, amikor az Alba Kör felhívására 1990-ben aláírásokat gyűjtöttünk a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése érdekében. Megdöbbentő volt, hogy az íveket elsősorban nők írták alá, tehát gyakorló és leendő édesanyák, akik nem kívánták, hogy fiaik háborúban essenek el. Az idősebb, katonaviselt férfiak indulatosan bizonygatták, hogy a katonaság jó dolog, mert megtanítja az embert az engedelmességre. Ekkor idézte valamelyik albás Bulányit: „Az ember csak a lelkiismeretének tartozik engedelmességgel.” Meghökkentő volt ez a mondat, hiszen oly sokszor halljuk, hogy engedelmeskedni kell. A szülőnek, a tanárnak, a parancsnoknak, a férjnek, az istennek.

A birka szeret is engedelmeskedni. Mert ha engedelmes, ha aláveti magát más akaratának, akkor felmenti magát a felelősség alól. És indok van éppen elég: leginkább a biztonság az az indok, amely engedelmességet követel. Aki engedelmesen aláírja a hamis szerződést, aki engedelmesen engedi, hogy lopjanak és csaljanak, aki engedelmesen lop és csal, aki engedelmesen árul el bárkit is, aki engedelmesen tűri, hogy mások elpusztuljanak, aki engedelmesen öl meg másokat – aki engedelmes, annak nem lesz bántódása, lesz munkája, kenyere, pénze és kitüntetései.

Aki nem engedelmes, azt pedig üldözi az állam, azt eretnekséggel vádolja és kitagadja az egyház, azt kizárja a párt, az nem kap a közösen lopott prédából, az elveszíti a munkáját és kenyerét, az éhezik, azt megölik.

Ám vannak olyan, lassanként már nem is szélsőségesnek tűnő helyzetek, amikor engedelmeskedni kell, mert esély sincs az ellenállásra. Az engedelmességre alázott, kényszerített ember eszköztelen és kiszolgáltatott, s szorong, fél, rettenetesen fél, hogy mikor bukik le, hiszen együttműködött az őt szándékosan megnyomorító hatalommal. Ebből a csapdából csakis egyetlen módon lehet kikerülni. hogy el kell kezdeni az összefogást a helyzet megváltoztatása érdekében.

Te, birka, még mindig engedelmeskedsz vagy már keresed a szövetségeseidet végre? 

Tán csak a kréta fehérebb az arcánál. Vagy a papír, amin – az iskola pecsétjén és az ő nevén kívül – semmi nincs még. Legalább harmincadszor olvassa már a vászonra vetített kérdéseket, és minél inkább felfogja őket, annál fehérebb az orcája.

Nagyon szép a lány, művészi hajlamú és okos is, de ettől még neki is vizsgáznia kell.

A legnehezebb azt volt megtanulnom, hogy miközben tanítok, ne csak a lányokat bambuljam az osztályban. Biztosan el is pirultam olykor, ámbár a legelső órámon a szívatás megedzett. Ugyanis egyből bedobtak a mélyvízbe, a szerződéskötés másnapján már videotechnikát kellett tanítanom.  Amint elértem a katedráig, láttam ám, hogy a második padban egy párocska hevesen csókolózik, és lesi, mit fogok csinálni. Természetesen az egész osztály nekik szurkolt. Én meg – mintha föl se tűnt volna – arról kezdtem beszélni, hogy a mozgókép állóképek sorozata. Úgy lesz a sorozatból mozgókép, hogy két állókép vetítése közben elsötétül a vászon, mintha sűrűn pislognánk. Hiszen ha pislantunk egyet, észre sem vesszük, mert az agyunk az előző és a következő képekből összeállítja a kieső képet. Viszont – fordultam a párocska felé – a vén, tapasztalt kujonnak higgyétek el, hogy smárolni csak csukott szemmel az igazi. Kitört a röhögés, s noha a szerelmesek – immár behunyt szemmel – csókolóztak tovább, feloldódott a feszültség.

Odalépek a lányhoz. – Írj már valamit – mondom neki –, mert nem fogod tudni befejezni.

Zavartan lehajtja a fejét. Tudom, hogy tehetséges, csak ez a szakma nem érdekli őt annyira. És a magyar közoktatás áldásos tevékenysége miatt az alapismeretei is hiányoznak.

Sokszor én is lehajtottam a fejem. Például akkor, amikor az egyetemen a professzor nemcsak meghúzott, hanem ráírta a vizsgalapomra is, hogy „Abszolút nem tud semmit.” Onnan volt szép nyerni.

A magyar állam mindenkinek lehetővé teszi, hogy az első szakképesítést ingyen szerezze meg. Alapvetően jó dolog ez, hiszen egy termelő gazdaságban szükség lenne sok-sok művelt szakemberre. A magyar gazdaság azonban a rendszerváltás óta beteg; iparát és mezőgazdaságát szétverték. Szándékosan, tudatosan, módszeresen. Ezt a diákok is tudják, s azt is tudják, hogy az OKJ-s végzettségükkel aligha tudnak majd elhelyezkedni. A szakképzés a munkanélküliség elrejtése, néhány további kedvezménnyel, mint pl. az egyetemi felvételinél 30 pont, a tanulói közlekedési bérlet vagy a diákigazolvány. A diákigazolvány sok mindenre jó.

35 évvel ezelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának negyedéves hallgatói megpályázhatták, hogy az NDK-beli Ilmenau városka műszaki főiskoláján (ma már egyetem) végezhessék el a nyári szakmai gyakorlatot. Természetesen eszünk ágában se volt az ottani suliban tölteni négy hetet. Annyira nem, hogy az első napon reggel 8 óra helyett délután egykor mentünk be a rektorral való találkozóra. A rektor borzalmasan ideges lehetett, mert üvöltözött rendesen. Mi persze eljátszottuk, hogy egy szót sem értünk az egészből, csak hajtogattuk, hogy „Nincs festék”. A „nicht verstehen” (nem értem) magyarosított változata ez, miként a Hippodrom a Hyppolité. Addig-addig mondtuk, hogy nincs festék, amíg sikerült megállapodnunk, hogy aznap még kegyeskedünk ugyan megnézni az iskolát, de aztán hagyjanak békén minket, mert tulajdonképpen nyaralni jöttünk.

Négy héten keresztül tehát szabadok voltunk, rengeteg sört ittunk, felfújt szobrokat készítettünk az automatában 20 Pfennigért (kb. 1 Ft) vásárolható kotongumikból, és szórtuk a pénzt. Rengeteg zsetonunk volt, annyi ösztöndíjat kaptunk, mint egy NDK-beli szakmunkás negyedévi fizetése. A reggelit, az ebédet és a vacsorát pedig csaknem ingyen osztogatták a menzán. A „kelet-európai Párizs”-ból érkező aranyifjak a helyi lányok (lásd még: Brünhilda, avagy a germán tehén) körében is kapósak voltak, szóval, éltünk, mint Marci Hevesen.     

Történt pedig, hogy egyikünknek eszébe jutott: ha már úgyis itt vagyunk, nézzük meg a virágkiállítást Erfurtban! Némi hezitálás után – lehet-e ott sört inni – felszálltunk hát az emeletes vonat (nekem van olyanból modellvasutam, beee, világítós, beee) emeletére, és átadtuk magunkat a táj gyönyörűségeinek plusz sör. Az idillt szakította meg egy, a porosz időkből visszamaradt érces női hang:  – Fahrkarten bitte! (Kérem a jegyeket!)

Úgy tettünk, miként ez otthon szokás. Észre se vettük őt, hiszen föl nem merült bennünk a vonatjegy megváltásának igénye. Ám a nő egyre durvábban próbálta értésünkre adni, hogy nem tágít, így kénytelenek voltunk megszólalni: Nincs festék! A kalauz megint sipított valamit immár elvörösödve, de mi következetesen ismételtük, hogy nincs festék, nincs festék, nincs festék. Amikor már látszott, hogy a következő állomáson le akar szállítani minket, az egyik társunk elővette a BME által kiállított, lepecsételt, és csak magyar nyelvű szöveget tartalmazó, kis zöld kartont.

– Das ist ein Diákigazolvány – tolmácsoltam kettőjük között, mert a csoportban én tudtam legjobban németül. Kisvártatva mindannyiunk kezében ott volt az igazolvány, és kézzel-lábbal bizonygattuk, hogy mi ezt azért kaptuk, hogy az összes szocialista országban ingyen utazhassunk. Amikor aztán elhangzott Honecker elvtárs (a korabeli pártfőtitkár) neve is, a zord kalauzné megrezzent, elővette a táskájából a Német Birodalmi Vasutak (tényleg ez a szó szerinti fordítás) bélyegzőjét, és az összes diákigazolványra nyomott egy pecsétet. Ettől kezdve mindenhová ingyen utaztunk, jártuk a múzeumokat, és vettünk igénybe minden kedvezményt, amit csak lehetett. És mindenütt pöcsételtek egyet.

Kimegyek az osztályból, hadd higgyék, puskázhatnak kedvükre. Pedig jól tudjuk, csak az képes puskázni, akinek van már valami fogalma is a tudományról. Ráadásul a dolgozat, amit három órán keresztül írhatnak, hét tantárgy vizsgája egyszerre, s ezt lesúgni-kipuskázni képtelenség.

Azt hittem, nem veszi észre, hogy puskázom. Jó kis puska volt, programozott, vagyis szűz aggyal is meg lehetett volna oldani vele bármilyen példát. Így, hogy elvette, én is csak néztem egykor a fehér lapot. Aztán megkérdezte, hogy hányast szeretnék. Mondtam, ha megoldható volna egy elégséges…

– Megadom magának, de ígérje meg, hogy a nyáron tanul, és szeptemberben beszámol az ismereteiről.
– Tanár úr, én egyet megígérhetek: biztosan nem fogok tanulni a nyáron. Én úgy utálom ezt a tárgyat…

Átengedett.

– Most már mindenki adja be a dolgozatot, lejárt az idő! – szólalok meg álszigorúan. A lány kezembe ad másfél oldalnyi írást. Olyan ártatlanul néz rám, hogy erre még én se voltam képes soha.

– Szerinted ez hányas? – kérdezem szadizva kissé. Nem válaszol.
– Na figyelj! Ha megígéred, hogy a nyáron egy árva szót sem tanulsz, viszont szeptembertől hajtás, akkor ez most egy béla.  Különben az OKJ-s vizsgán meg fogsz bukni.

Hirtelen kipirul az arca, egy gyenge „megígérem” el is hagyja a száját, és már iszkol kifelé, hogy az őszi félév kezdetéig eszébe se jusson az iskola.

Takarítom a merevlemezemet, hátha találok rajta letörölhető filéket. Persze ez olyan, mint amikor az ember rendet rak a könyvespolcon, vagyis egyik könyvet olvassa el a másik után - ha én polc lennék, nem engedném ilyenkor az olvasást. Ráadásul a vinyón filmek és zenék is sorakoznak, vagyis sosem lesz itt rend.

Szóval, takarítom a merevlemezemet, találtam is egy jelenetet, amit még 2006 őszén írtam. Emlékszem, valami tanulmányt is akartam írni hozzá, aztán az elmaradt, nem tudom, miért. A Birkán már volt szó a késésekről, de gondoltam, ilyen borongós időben jól jön ez most ide.

Lány: Ne haragudj, ké…
Fiú: Igen, késtél. Már megint késtél. Mindig késel, pedig tudod, hogy mennyire idegesít.

Lány: Mondtam, hogy ne hari, na…

Fiú: De haragszom. Most igenis haragszom. Nem igaz, hogy nem lehet időben elindulni.

Lány: Tudod mit? Haragudj. Tudtam, hogy cirkuszt fogsz csinálni.

Fiú: Még én csinálok cirkuszt. Én vagyok a hibás, hogy te késtél.

Lány: Nem azt mondtam, hibás vagy. De tudod mit? Te vagy a hibás. Ha ettől leszel boldog…

Fiú: Na, ez érdekes. Roppant érdekes.

Lány: Te vagy a hibás, igen. Miattad késtem.

Fiú: Miattam?  Te jó ég, mit követtem el?

Lány: Nem érdekes.

Fiú: De igenis, érdekes. Mert hazudsz!

Lány: Jó, akkor hazudok, direkt kések, csak hogy neked ártsak. Mert annak örülök, ha neked rossz.

Fiú: Nem arról van szó.

Lány: Hanem miről?

Fiú: Egyszerűen arról, hogy hiába kérlek, hogy ne késs, csak ezt az egyet kérem, mégis elkésel. És nem hiszem el, hogy soha nem tudsz pontos lenni. Nem vagyok fontos neked. Ezért nem is érdekel, miért késtél.

Lány (sírni kezd): Akkor dögölj meg, tudod?

Fiú: Most mi bajod? Na, ne csináld már… Miért késtél?

Lány: Hát nem mindegy? Menj a francba…

Fiú: De kérlek, ne sírj… Azt még kevésbé tudom elviselni, ha bőgsz miattam, mint ha elkésel.

Lány: Elkésel, elkésel, mindig csak a szemrehányások. Hát tudod mit? (A fiú kezébe nyom egy kis csomagot). Nesze, ezért késtem…

Fiú: Ez mi?

Lány (pityeregve): Neked vettem, te nagyonhülye!

Fiú: Jól van, na, csak ne sírj mán! Jééé… Egy sál. De hát van sálam… Minek vetted? Tudom, hogy nincs pénzed. Felesleges ilyesmire költeni. Inkább ne késtél volna.

Lány: Mi az, hogy minek? Miért bántasz? Azért vettem, mert megtetszett, elképzeltem, hogy milyen jól fog állni neked. Tudom, önző dög vagyok, mert azt akartam, hogy örülj. Azt akartam, hogy nekem legyél szép a sálban.

Fiú: De hát én örülök. Neked örülök, mindig örülök neked, sál nélkül is.

Lány: Nem, nem örülsz nekem. Vagyis persze, nem utálsz, csak olyasmit vársz tőlem, ami nem én vagyok.

Fiú: De örülök, és…

Lány: Olyan hülyeség ez az egész, amit egymással művelünk. Tudom, hogy te nem tudod elviselni, ha kések. Tudom, hogy csak a racionális dolgokat szereted, és ha valami nem logikus, akkor kétségbeesel.. De én ennek nem tudok megfelelni. Más vagyok. Nem vagyok számítógép. Nem azért kések, hogy bántsalak. Hanem, mert nem tudok nem késni, de nem is…

Fiú: És ha egymillió forintot kapnál valahol, de azzal a feltétellel, hogy pontosan kell érkezned?

Lány: Mi köze ennek ehhez? Mi köze külső dolgoknak ahhoz, hogy ha veled talizok, kések-e? Nyilvánvaló külső hatásra nem kések el, pl. még sohasem késtem, ha színházba mentünk.

Fiú: Na látod…

Lány: Mit látok na?  Azt látom, hogy elvársz valamit, és kényszerítesz rá. Mert nem hiszed el, hogy azért kések, mert ilyen vagyok. Azért veszek neked tök felesleges dolgokat néha, mert ilyen vagyok. És tedd el emlékbe ezt a sálat, vagy dobd ki, csak ne mondd el, mert… (ismét sírni kezd) meg se köszönted, föl se próbáltad, te rohadt… te…

Fiú: Köszönöm szépen, és tényleg, milyen szép színe van… Ne menj el, kérlek, ne rontsd el…

Lány: Miért nem veszed tudomásul, hogy rossz az egész? Csak nyűglődés. Igen, azért is kések, mert félek tőled, mert tudom, hogy ha kések, kikapok, ezért húzom-halasztom az indulást, és elkések, és kikapok, és legközelebb emiatt még jobban félek tőled.

Fiú: Félsz? Mit kell tennem, hogy ne félj?

Lány: Már semmit. Már semmit nem tehetsz. Ez már el van rontva végleg. Már nem hinnénk egymásnak…

Fiú: Én hiszek benned, de tényleg.

Lány: Ha tudnám, hogy nem kapok ki, ha el tudnánk röhigcsélni, hogy kések, akkor nem késnék. Akkor talán sosem késtem volna, vagy legalábbis sokkal ritkábban. Mert én sosem akarok késni…

Fiú: Hát akkor ne késs! Mondjuk, mától kezdve ne késs.

Lány: Nem érted. Úgy nem lehet nem késni, hogy te azt várod, hogy ne késsek. Annak belőlem kell jönni. Tudnom kell, hogy még ha neked késésfóbiád is van, akkor is vagyok annyira fontos neked, hogy elviseled, ha kések. Nem azt mondom, hogy örülj, csak ne ez legyen a fontos. Hanem én. Hanem mi. És akkor még mindig nem biztos, hogy nem késnék. De ha most megfogadnám, hogy nem kések, és legközelebb mégis késnék, akkor te ismét cirkuszolnál. Ezért inkább nem jövök többet. Soha többet. És hiába kérlelsz, hiába bizonygatod, hogy szeretsz, én ezt nem bírom tovább. Szia.

„Majd elpirulsz

Lenézel a földre és kacagunk

Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba

A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik

És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is”

(József Attila: Olyan bolond vagy)

– Parancsol még valamit, Uram? – kérdezte az eladó hölgy.
– Nem, semmit, csak méltányos végösszeget és egy kedves mosolyt – válaszolta a férfi.

Az eladó elmosolyodott. 

– Magának gyönyörű a mosolya!  Üzenem a férjének vagy a pasijának, hogy irigylem.
– Ha majd lesz pasim vagy férjem, megmondom neki! – derült föl a lány arca.
– Az lehetetlen, hogy egy ilyen kedves lánynak ne legyen senkije! Ez tűrhetetlen! Ráér most? Meghívom egy akármire! – ajánlkozott a fiú.
– Most? Nem látja, hogy dolgozom? Délután négy óra van, és csak este tízkor végzek.
– Remek! Igazán örülök, hogy zárás után találkozhatunk. Megvárlak, jó?
– Hat órán keresztül képes lennél várni rám?
– Akár egy életen keresztül is! Akinek ilyen mosolya van…
– Ne viccelj már! Tényleg itt akarsz ácsorogni tízig?
– Fogadjunk?
– Nem bánom, fogadjunk, de mibe?
– Mondjuk abba, hogy ha megvárlak, akkor… akkor hazakísérhetlek.
– És ha nem vársz meg?
– Olyan nincs. Az életem árán is megvárlak.
– Hát, ilyet nekem még senki nem mondott. Vagyis ha mégsem vársz meg, akkor az életedet nekem adod?
– Túl sokat kérsz, de így is tiéd az életem és a halálom.
– De vicces vagy! A herceg a hófehér lovon. Különben biztosan nem fogsz megvárni. Viszont most ne zavarj, kezd hosszú lenni a sor.

A fiú megállt az egyik polcnál, és le nem vette volna a szemét a lányról. A lány csak néha-néha pislantott a fiúra, és a kolléganőivel kuncogott nagyokat, amikor kevés volt a vásárló. A fiú olykor sétált egyet a boltban, majd ismét a polcnál kötött ki. Már fejből tudta, melyik árunak melyik a szomszédja.

– Hát ezt nem hittem volna, hogy egy pasi ilyet megtegyen – nevetett a lány, amikor késő este kilépett az üzlet elé. - Te nem vagy normális! Te Don QuijoteI Igaz, nekem is elment a józan paraszti eszem, hogy így első szóra belementem. Megszántalak... Most meg mit nézel?
– A kezedet nézem.
– Mi van azon nézni való? Kéz. Fáradt kéz.
– A kisujjad.
– Te tényleg bolond vagy, esküszöm! Milyen a kisujjam? – a lány a kabátja zsebébe tette a kezét.
– Amikor tízéves voltam, egyszer elveszítettem a szivacsmacimat. Kis, piros szivacsmacim volt. Nagyon megsirattam. Az egyik szomszéd néni kezdett vigasztalni. Azt ajánlotta, menjünk sétálni, és megtanított a kisujjfogásra. Vagyis arra, hogy csak egymás kisujját fogva sétáljunk. Meg még azt is mondta, hogy reméli, egyszer majd lesz egy lány, akivel úgy sétálhatok, hogy fogjuk egymás kisujját.
– Jó szöveg... Előbb a kisujjamat, aztán mindent?

A fiú nem felelt. Hol a lány arcát nézte, hol a zsebet, amelyből lassanként kibújt egy kisujj.

– Nem tudom, hogyan csinálod, de az történik, amit te akarsz! Ki vagy te? – kacagott ismét a lány – Na, most már mindegy, add a kisujjadat!.
– Én csak… nekem csak nagyon tetszel. Mert szép vagy, kedves és okos.
– Én okos? Ugyan már… Ha okos lennék, szóba sem álltam volna veled! Kidobattalak volna az üzletből, olyan ciki volt, ahogy ott álltál. Tökre zavarban voltam.
– Ne mondd, hogy nem vagy okos, kérlek! Én buta nőkkel nem ismerkedem. Nem várok rájuk hat órán át.
– Meg ne hasadjon már a szívem! Én nem kényszerítettelek, de ha tényleg haza akarsz kísérni, siessünk, mert lekésem az utolsó buszt, és akkor aztán…
– Akkor aztán? Én nem nagyon messze lakom...
– Hogyisne! Mit képzelsz magadról? Egyformák vagytok Ti pasik, mind azt akarjátok! Most mit nézel úgy rám megint? Azt hiszed, nem tudom, miért vártál meg?
– Jó, hát akkor siessünk! … Jaj! Kinyílt a táskám, kiborult egy csomó vacak, olyan béna vagyok, menj, siess csak, mert lekésed a buszt.

A lány lehajolt, segített összeszedni a fiúnak a kacatokat, könyveket, füzeteket, s közben kérdezgette, hogy miről szólnak azok a furcsa című jegyzetek.  A fiú igyekezett válaszolni, de közben nagyon gyorsan telt az idő.  Aztán elment mellettük az utolsó busz is.

– Hívok neked taxit, ne félj…
– Azt mondtad, hogy a közelben laksz. Vagy füllentettél?
– Nem, én neked sosem fogok hazudni, csak...
– Mi van hősszerelmes, beijedtél? Meg sem csókolsz? Na, mi lesz már, Casanova?

Hogy milyen egy új szerelemben az első csók, azt mindenki tudja. Azt az elképzelhetetlen első éjszakát is kiválóan el tudjuk képzelni. Sőt, az is a fantáziánkra bízható, hogy milyenek voltak az újabb és újabb esti találkozók, majd az együtt töltött hétvégék, és bizonyára az a pillanat sem erőlteti meg a képzeletünket, amikor a fiú megkérte a lány kezét.

– Uram! Ön fal fehér! Rosszul van? Már negyedszer szólok Önnek, hogy parancsol-e valamit még?

A férfi összerezzenve kapja föl a fejét, és szégyenkezve néz a hozzá hasonló korú eladó hölgy szemébe.

– Elnézést, csak eszembe jutott egy történet. Nem, nem kérek semmit. Csak méltányos végösszeget és egy kedves mosolyt.

Az élet minden területén nő az igény a minél képzettebb dolgozó iránt. Nincs ez másképp a bölcsődei dolgozók, közelebbről a gondozók (nem dadus, ugye tudjátok, birkák) esetében sem.

A modern gondozónak el kell végeznie a Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA (diplomás) szakot. A képzés hat félévből áll. A törvény szerint:

„A képzés célja olyan pedagógiai szakemberek képzése, akik megfelelő fejlesztési és nevelési módszereket alkalmaznak az újszülött kortól a 3 (legfeljebb 5) éves korig terjedő életszakaszban ellátásra szoruló csecsemők és kisgyermekek gondozása és fejlesztése érdekében. Megszerzett komplex gondozási, pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi ismereteik birtokában segítik a célzott korosztály egészséges testi, érzelmi, kapcsolati és beszédkészségének, illetve értelmi képességeinek a fejlődését, szocializációját, valamint támogatják a kisgyermekes családok nevelési tevékenységét. Alkalmasak gondozói, nevelői, közvetítői, képviselői és tanácsadói feladatok elvégzésére. A végzettek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

Az ideális jelentkező: Aki türelemmel, szeretettel és nagy empátiás képességgel tud bánni a 0-3 éves korú csecsemőkkel és kisgyermekekkel. Maga is harmonikus, kiegyensúlyozott, könnyen tud kapcsolatot teremteni gyermekkel és szülővel egyaránt.

A képzés moduljai: Társadalomismeret, Egészségtudomány, Pszichológia, Pedagógia, Jogi ismeretek, Informatikai ismeretek, Művészeti nevelés, Kommunikáció”

Helyes. Miként helyes az is, hogy előbb-utóbb minden gondozónak diplomával kell rendelkeznie, mert különben tilos dolgoznia. Legalábbis igazi bölcsődében, nem az agyonreklámozott családi napközikben, ahová egy 40 órás gyorstalpaló is elegendő. Ám a képzésen csak az vehet részt, aki megfelelt a felvételi vizsgán. Így ír e folyamatról az egyik felvételiző:

„Testi alkalmassági vizsga a PTE IFK gondozónői Ba szakára, Szekszárdon: futás, sprintelés, kosárra dobás, gimnasztika, fekvőtámasz, felülés, labdavezetés, dobás, egyensúlyozás felfordított padon majd tigrisbukfenc, stb. Mindezek közepette a vizsgáztató tanárnő ironikus megjegyzései, önbizalmat romboló kritikái a gyakorlatokat végző, általában 40-50 év körüli gondozónőknek. Legtöbbünknek sikerült, de van, akinek nem. Tényleg ezen múlik, hogy egy évtizedek óta pályán dolgozó ember ne bővíthesse tudását egy főiskolán? Engem személy szerint nem ért kritika, de nagyon sajnáltam azokat az ismeretlen kolléganőket, akik ki voltak téve ennek. Tényleg fontos, hogy a gondozónő kosárra dobjon, tigrisbukfencet vessen? És aki rosszul lett, az néhány perc múlva ismételjen?"

Na, ezt kérdezem én is. De a biztonság kedvéért megnéztem, milyen részei vannak a testi alkalmassági vizsgának hivatalosan. És tényleg:

„A testi alkalmassági vizsga
Célja:
Annak megállapítása, hogy a jelentkező rendelkezik-e azokkal az alapvető motoros (testi) képességekkel, amelyek feltételei az alsó tagozatos és az óvodai testnevelés gyakorlati anyag elsajátításának, illetve a csecsemő- és kisgyermeknevelői, tanítói, óvodapedagógusi pálya gyakorlásának.
Követelmények:
- közepes iramú, folyamatos futás (nők: 3 perc, férfiak: 5 perc),
- oktató által vezetett zenés gimnasztika folyamatos végzése, a főbb alapformák végeztetésével (szökdelések, karkörzések, törzshajlítások, felülések, törzsemelések és rugózások),
- egyensúlyozó járás fordulatokkal, két zsámolyra helyezett felfordított padon,
- néhány lépés nekifutásból - keresztbe állított és felfordított - pad átugrása egy lábról, érkezés páros lábra, guggolásba,
- célba dobás függőleges célra (kosárlabda palánk) egykezes dobással, kislabdával, 8 m-ről,
- labdaadogatások helyben futás közben párokban, ügyes és ügyetlen kézzel, felfújt labdával,
- labdavezetés ügyes és ügyetlen kézzel,
- felfüggés hajlított karral (nők: 5 mp, férfiak: 8 mp),
- mellső fekvőtámaszból ereszkedés legalább derékszögig hajlított karú fekvőtámaszba, tolódás mellső fekvőtámaszba (nők: 3-szor, férfiak: 6-szor).”

Szóval, valaki már megint nagy barom volt, hiszen összevonta a csecsemőgondozóra és az általános iskolai tanítóra vonatkozó követelményeket. És ezzel megalázott egy csomó embert.

Már megint.

De jó is volt régen, amikor a szülők még azt is eldöntötték, kivel kötheti össze életét a gyerek. De jó is volt régen, hiszen ez a hagyomány évszázadokon keresztül olajozottan működött.

Bár kétségtelenül voltak néha zavarok a működésben. Például sokan követtek el szerelmi öngyilkosságot. Például az intézményesített és a titkos prostitúció rendszere mintha azt bizonyította volna, hogy az erkölcsös urak és hölgyek nem kapnak meg mindent, amit a testük igényel.

De mindez már a múlté. Az emberek szabadon választanak társat, és szenvedik ennek a szabadságnak minden következményét.

Például azt, hogy nem találnak. Hogy egyre kevésbé találnak. Kalandot vagy kurvát igen, de társat…

Ha a magyarországi társkeresés sajátosságait vizsgáljuk, akkor a rendszerváltás óta eltelt időszak két előre látható és két meglepetésszerű új vonást mutat az előző korszakhoz képest.

Az egyik megjövendölt vonás a testiség immár teljes felszabadulása. Mind a férfiak, mind a nők esetében nyílt lett a szexuális igény, a társkeresési próbálkozások természetes része a testi kapcsolat.

A másik, amit előre lehetett látni, az a kasztosodás, vagyis az, hogy aki bármilyen más szempontból hátrányos helyzetben van, az a társtalálás szempontjából is hátrányos – fokozottan hátrányos helyzetbe kerül .

Nem lehetett viszont előre látni, hogy a társkeresés új formája, az internetes ismerkedés egyenrangúvá válik a hagyományosabb módokkal. Az egyik magyar társkereső oldal azzal dicsekszik, hogy regisztrált tagjainak száma egymillió fölött van – persze, egy személy több néven is regisztrálhat.

Végül a negyedik új vonás – ami nem független az előző háromtól – a nyom nélküli lepattanás. Ezen azt értem, hogy különösen a tizenévesek körében egyre gyakoribb a búcsúzás nélküli szakítás, az eltűnés.

Egy ilyen új helyzetben természetesen elkél a segítség. És az jön is csőstől. Különböző tanácsadó honlapok, fórumok, életmód magazinok, könyvek között válogathatunk, s ezek megpróbálnak meggyőzni minket arról, hogy 24 óra alatt nemcsak milliárdosok lehetünk, nem csupán profi programozók vagy egzotikus szakácsok, hanem elérhetjük a beteljesült szerelmet is.

Bár csábító, ne komolytalankodjuk el a kérdést, mert valóban tömegméretű a baj. Ezért először nézzük meg, kit is keresünk, ha társat szeretnénk találni? Bármilyen furcsának is tűnik, egyetlen szóval lehet erre a kérdésre válaszolni: az átlagosat. Azt, aki a legnagyobb biztonságot jelenti a számunkra. Azt a férfit, aki magasabb a nőnél; azt a nőt, aki nyugalmas családi fészket rak. Kemény? Hát még az milyen kemény, hogy státuszértékét tekintve a nők felfelé, a férfiak lefelé kutakodnak! A nők számára még mindig az a pasi a kívánatos, aki el tudja tartani őket, a férfiak számára pedig az a nő, aki ketrecbe zárható.

Tudjuk, léteznek kivételek is. Azok a birkák egészen biztosan kivételek, akik most ezt a posztot olvassák. Ők nem is szorulnak segítségre. Ők mind-mind kívánatosak, előnyös testalkatúak, kiegyensúlyozott és párkapcsolatilag örömteli tinikoruk volt, továbbá – nem utolsó sorban – sosem voltak anyagi gondjaik. Ők mindannyian kedvükre válogathattak a rajongóik táborából.

De most nem róluk van szó. Hanem a csúnyákról, a csöppet butuskákról, a bizonytalanokról, az ostoba szülők diktatúrája miatt szorongásosakról – azokról, akiknek kimaradtak a páros csavargások és a félszeg csókok, akiknek nem adatott meg, hogy azt higgyék: ők fedezték föl a szerelmet.

Ők a modern ismeretterjesztés céltáblái. Ők a magányipar fogyasztói. Őket változtatják át – mintha a kisugárzás attól függne, hány kiló gipszet öntöttek a pici cicikbe, avagy hogy milyen cipőben gáncsoljuk el a másikat tánc közben. Nem állítom, hogy egy jól felkent vakolat vagy egy divatos szemüvegkeret nem segítheti az ismerkedést. De. Segítheti. Meg néhány szövegpanel is kedvezhet; de azért ezeket röhögés nélkül aligha lehet elmondani.

Én legalábbis mindig a másik szemébe röhögök, amikor azt próbálom kimondani, hogy „Te más vagy, mint a többi nő.” Pedig nekem szerencsém van, mert  magabiztosan tudom, milyen a tökéletes férfiideál: torzonborz, lúdtalpas, nagyorrú, lapátfülű, 174 cm magas, egyre feljebb kezdődik a hasa, és idén februárban volt az 57. születésnapja.

Persze, azt írtam az imént, hogy ne komolytalankodjunk. És tényleg ne. mert megjelent egy új magányipari termék: az Intelligens Csajozás Menedzsment. Mozgalom is tartozik hozzá, a PUA mozgalom. A dolog arról szól, hogy hogyan kell művészien csajozni. A PUA  (pick-up artist) az Ismerkedő Művész. Aki „nem a csábításra, hanem a vonzalomra fókuszál”. Hogy mitől intelligens? Attól, hogy értéket képvisel. Tényleg, érdemes megnézni a PUA-magyar szótárban, mi is számít értéknek. Idézem, az intelligens helyesírási hibákkal együtt:

„Minden olyan külső és belső tulajdonság, ami egy adott nőnél vonzó. Vannak általános értékek amik majd minden nőnél érték (például: önbizalom, szociális intelligencia, más nők vonzódnak hozzád, férfiak vezetője vagy, hajlandó érzelmeit kifejezni (de nem kell mindig), hajlandó otthagyni bármikor a lányt (de nem szükséges))

És vannak értékek, amik az átlagtól, az általánostól eltérőek, vagy nagyon speciálisak.
Ezek sokkal kisebb jelentőséggel bírnak rövidtávú kapcsolatoknál, és van néhány, mint például a pénz kezelése, ami többet nyomhat egy boldog hosszútávú kapcsolatban.
Például: pénz kezelése, pénz mennyisége, hobbi, munka, humorérzék, hajszín, farokméret, egyáltalán a fizikai megjelenés.

Minél több, és minél minőségibb értékkel rendelkezel, és ezt képes is vagy megmutatni (nem feltétlenül szavakkal, sőt inkább nem úgy), annál több vonzalomkapcsolót indítasz be a lánynál, azaz annál nagyobb esélyed van, hogy vonzódjon hozzád. És így könnyebben tudsz a lánnyal szexuális, avagy párkapcsolatot kialakítani.”

Tényleg ne röhögjetek! Van ugyanis ennél durvább is. Lássuk hát!

„Férfi - Olyan hím, aki szexuálisan a női nemmel ellentétes.
Vonzó lehet a férfi már pusztán a megjelenésével is.
Nem a kinézetével. Rosszul kinéző, de jó belső megjelenésű
férfi simán lehet autentikus, és vonzó.
Jól kinéző, de belül rosszul megjelenő, magáról negatívat gondoló férfi sokkal kevésbé vonzó a nők számára. Ellentétben a férfiaknál általában sokkal többet számít a kinézet, mint egy nő esetében.”

Három a magyar igazság, lássuk, mi a toolbox?

„A csajokkal szemben állított célok eléréhez rendelkezésre álló erőforrások összessége, amik lehetnek mentálisak, személyesen fizikai, anyagi vagy külső tényezők (valós vagy szimulált). Ahogy egyre többet és többet tanulsz a felszedésről és csábításról, a teljes toolbox is nő és egyre jobbá válik a játéka, megtanulja, hogy a toolbox mely részei a legjobbak egy-egy meghatározott szituációban. Mint ahogy egy konkrét szituációhoz nincs szükség minden létező elemre a toolbox-ból, nem lehet minden szituációt egy féle technikával megoldani. Összegyűjteni és tökéletesíteni a toolbox elemeit az egyik része a fejlődésnek, tudni, hogy mit mikor kell használni pedig egy másik része.”

Ja igen, az Intelligens Csajozás Menedzsment – mint minden fontos dolog – az USA-ból érkezett. Nem véletlen hát, hogy még a szótárban is sok az angol kifejezés. Én kevéssé tudok angolul, ezért aztán azt hittem, hogy a lányt girl-nek hívják. Hát nem. Az intelligens, művészi csajozók szerint a lány a:

„target
A lány, akit zárni/csábítani akarsz.”

Noha már itt gyanakodhatnánk, ámde nemcsak fogalom-meghatározások vannak, hanem fórumok is. És mert a mozgalom – hangsúlyozom – hátrányos helyzetű fiúkat céloz meg, nézzünk bele egy ilyen fórumba:

„Sziasztok! Egy gyors kérdésem lenne hozzátok! Ti járnátok egy tolószékes sráccal?

Ha nem: de mi van ha ez egy nagyon király tolószék, a legújabb és legdrágább modell?
Ha igen: És ha egy nagyon régi tolószék csikorgó kerekekkel? És ha a srác hirtelen felépülne csoda által akkor már nem is jönne be?”

....................

„Hát aranyozott tolókocsival biztos sokaknak bejönne”

....................

„Rögtön kiemelném az első kérdést: "Ti járnátok egy tolószékes sráccal?" -> nos, ha abban a helyzetben lennék, akkor sem a menő kerekesszékkel járnék, szóval az első felvetés "Ha nem..." kezdettel kissé furcsa, viszont a második is...ha felépülne, nyilván az csak pozitív lenne, ha már valaki beleszeret egy testi rendellenességgel élő emberbe, ugyanakkor szerintem a lányok többsége nem tekinti a kerekesszékes srácokat potenciális partnernek, ennek akár evolúciós okai is lehetnek...de egyszerű praktikus okokkal is könnyű magyarázni.”

....................

„én inkább úgy szoktam kérdezni, hogy: járnátok-e egy olyan sráccal aki egy sátorban lakik? Ha nem: De ez egy olyan sátor, hogy van benne plazmaTV a sarokban és ha kilépsz a sátorból akkor ott egy tó szóval még uszoda is van hozzá.”

Nem értitek, birkák, hogy ez mi? Dehogynem. Nem az intelligens csajozás művészete, hanem a durva megalázás módszertana. Mindjárt kiderül, hogy milyen célból. Előtte azonban ismerkedjünk meg a megközelítés három lépésével:

„Kezdés - felkészülés... ruhák, kellékek, egy szórakoztató párbeszéd kezdeményezése (erről szól az egész megnyitás)

Középrész - szórakoztató sztorik és rutinok alkalmazása, legyél humoros, magabiztos, a cikizéssel érd el, hogy ő hajtson rád, teszteld le őt (hagyd abba a beszélgetést, és nézd meg, hogy újrakezdi-e) és keress jelzéseket, hogy érdemes-e lezárnod a beszélgetést (úgymint: testi kontaktus, helyzet és testbeszéd, nevetés, stb.), általában 3 pozitív jelzés elég.

Befejezés - zárd le vagy ejtsd a jelzések alapján. Ha láttál 3 pozitív jelet, és nem zárod le a beszélgetést, akkor elveszhet a lehetőség. Döntsd el, hogy a telefonszámra, vagy csókra mégy-e. Ha sürget az idő, csak kérd el a számot... de próbáld meg szájon csókolni. Ha van rá mód, mindig a csókra menj!”

Mindezt lehet gyorsabban is, az úgynevezett hideg megnyitással:

„Férfi: Helló, engem Dávidnak hívnak, és téged?
Nő: (leggyakrabban) Johanna.
Férfi: Rendben, Johanna. Most, hogy már tegeződünk, mit szólnál egy dugáshoz?”

És megérkeztünk. Nincs másról szó, mint a prostitúcióról. Arról, hogy a nő csupán tárgy. És egy tárgy megérdemli-e, hogy meghívjuk egy italra?

„Rövidre fogva: semmi esetre sem. Ne ajánld fel azt, hogy veszel neki egy italt, és egyéb kívánságaival kapcsolatban se legyél engedékeny. ("Szomjas vagyok, Veszel valami innivalót?", stb...) Hogy miért? Azért, mert ha ezt teszed, akkor már kiszolgálod őket. A nők pedig csupán szánalmat és tiszteletlenséget tanúsítanak egy őket kiszolgáló férfi iránt.”

Természetesen a fórumok célja az, hogy a birkák vásárolják meg  a guruk tankönyveit, a profi Ismerkedő Művészek "színvonalas alkotásait, akik két év alatt háromezer csajjal smároltak. " Vegyenek részt a tanfolyamokon és a tréningeken. Egy-egy ilyen tanfolyam akár 150 000 forintba is kerül. S hogy mi a tematika?

„Ismerkedés fázisai, Önbizalom-növelés, Vonzalomkeltés, Komfort, Értékrend-Gondolkodás Átállítás, Beszélgetést Elindító Sablonok, Mex-Deluxe Speciális Technikák, Társadalmi Dinamikák, Szociális Programozás és Ennek Elkerülése, Különböző Set-ek, Szituációk Kezelése stb.”

De nem biztos, hogy tanfolyamra érdemes menni. Lehet, hogy a tábor olcsóbb. Az egyik táborban pl. a „Full pass VIP3” profi csajozótárssal mindössze 52 500 forint. Étkezés nélkül.  És csajok nélkül. Valahogyan azonban mégis lesznek csajok. Ja persze… hiszen a táborlakók profi csajozókká válnak néhány nap alatt, és a siófoki sétányon minden bige, bula, luvnya, csaj és főként target a karjukba fog omlani.

Vannak ennél is kedvezőbb árú, beetető foglakozások a Yes sörözőben. Hát… emlékeim szerint nem valami különleges a hely; tíz esztendeje az egyik első internetes társkereső, a Bulinet rendezte ott a találkozóit. Amelyeken nem volt belépő díj. De változnak az idők, a PUA mozgalom szerint sincs ingyenleves. 

„Ne csatlakozz a csajozós klubunkhoz, ha úgy gondolod, hogy kötelességünk lenne teljesen ingyen segíteni.”

Vannak olyan társadalmi szokások, amelyeknek egyebek mellett az a céljuk, hogy a szegényebb sorsúakon segítsenek. Sokáig ilyen hagyomány volt például, hogy a termőföld szélét nem aratták le; az a csórók jussa volt.

Aztán jött a kapitalizmus, és a tőke minden viszonyt piaci viszonnyá változtatott. Tudjuk, hogy ennek sok előnye is volt, hiszen a tőke a hűbéri, személyes függőséget személytelen, ha úgy tetszik, értékmentes függőséggé alakította át; álszenteskedés nélkül mutatván az ő igazi természetét. A kapitalizmus a magántulajdon szentségének jegyében nagyon gyorsan megszüntette a „közlegelőket”. Ha pedig valami mégsem eladható, azt inkább a szemétbe vagy a tengerbe dobják – különösen gazdasági válságok idején.

De azért – lehet, hogy véletlenül – maradtak kivételek. Ilyen kivétel volt például a mások által külön gyűjtőbe dobott zöldhagyma szára, amelyet még az Auchan aquincumi áruházából is ki lehetett vinni ingyért azoknak, akik tudják, hogy a hagymaszár élelmiszer. Ez a teljes értékű zöldségrész nagyon sokféle módon használható föl, például így:

„A zöldhagyma szárát apróra vágva keverhetjük bármilyen szendvicskrémbe, szórhatjuk a már nem nagyon forró leves vagy zöldségféle és burgonya tetejére, mártást is ízesíthetünk vele.  A már elkészült burgonyapürébe vagy a rizsköretbe is keverhetjük.”

Mondhatjuk persze ennek ellenére, hogy a hagymaszár nem élelmiszer, hanem szemét. Bármire mondhatjuk, hogy szemét, hiszen Németországban nem sütik ki a zsírszalonnát, a tepertő látványától meg egyenesen hányingerük van. Másutt meg a pacalt vetik meg.

Azt azonban még az Auchan szóvivője sem állítja, hogy a hagymaszár nem élelmiszer. Ugyanis őt hívtam föl, miután úgy három héttel ezelőtt hangos szóváltásba keveredtem a pénztárossal, aki közölte, hogy egy igazgatói utasítás miatt ezentúl nem vihető ki az áruházból a hagyma szára, mert az szemét. Kértem az igazgatói utasítást, de persze senki nem tudta megmutatni – egyébként Gillemot Katalin szóvivő is csak hivatkozott egy belső utasításra. Azért az már önmagában is érdekes, hogy egy olyan utasítást nem tekinthet meg a vásárló, ami őt is érinti.

Gillemot Katalin megígérte, hogy megérdeklődi, mi is a helyzet hagymaszár ügyben. Amikor ismét beszélgettünk, nem tudtuk egymás meggyőzni. De azért tanulságos volt. Nagyjából így szólt az épületes párbeszédünk:

-          Szóval, az a kérdés, hogy kivihetem-e a hagymaszárat az áruházból?

-          Nem.

-          Eddig miért vihettem ki?

-          Nem vihette ki.

-          De kivihettem, senki nem szólt rám.

-          Biztosan nem vették észre.

-          De észrevették, mert rátettem mindig a futószalagra, és szóltam is.

-          Nem lett volna szabad kiengedniük.

-          Miért nem?

-          Mert hagymaszárat az Auchan nem árusít.

-          A vékony műanyag zacskót sem árusítja, azt mégis kivihetem.

-          Mert az egy szolgáltatás, nem élelmiszer.

-          Más élelmiszert is kivihetek, pedig az sem szolgáltatás.

-          De a hagymaszár csökkent értékű élelmiszer, és olyat az Auchan nem árusít.

-          A másodosztályú krumpli vagy alma tehát nem csökkent értékű?

-          De annak van ára.

-          A hagyma szára attól csökkent értékű, hogy letépték a hagyma fejéről?

-          Igen.

-          Tehát a teljes értékű hagyma a fejéből és a szárából áll.

-          Igen.

-          Vagyis ha a hagyma szárát letépem a fejről, és csak a fejet akarom kivinni, akkor azt sem szabad, mert a fej önmagában, a szár nélkül csökkent értékű.

-          A fejét kiviheti, mert annak van ára.

-          A fejnek külön ára van?

-          Nem, annak ugyanaz az ára, mint a száras hagymának.

-          Mondhatjuk, hogy a szár ára benne van a fej árában?

-          Igen.

-          Akkor tehát a szárat külön is ki lehet vinni, hiszen már ki van fizetve.

-          Nem.

-          Miért nem?

-          Mert nem Ön fizette ki.

-          Ha letéptem a szárat a fejről, külön zacsiba teszem, és egymás után teszem a szalagra, akkor kivihetem a szárat?

-          Akkor igen, hiszen kifizette az árát, és mindkettő az Öné.

-          De most mondta, hogy csökkent értékű lett. Na mindegy. A fejet tehát külön kivihetem?

-          Igen.

-          De hiszen a fej önmagában csökkent értékű…

-          De kifizette.

-          Értem, de azt mondta, hogy csökkent értékű élelmiszer nem vihető ki.

-          De Ön tette a saját felelősségére csökkent értékűvé, nem az Auchan.

-          A hagymaszárat az Auchan tette csökkent értékűvé?

-          Nem, azt az a vásárló tette, aki letépte a fejről.

-          Akkor ő ugye rongált?

-          Ő csak a szemétbe dobta a szárat, mert nem kell neki.

-          Bocsánat, nem a szemétbe. Külön rekesz van rá.

-          Attól azt még szemétnek tekintjük.

-           Értem. Az Auchan szemétként kezeli a friss élelmiszert. Értem én jól…

-          Nem érdemes ezzel ennyit foglalkozni…

-          De érdemes. Most tételezzük föl, hogy nem teszem a szalagra a hagymaszárat, hanem beteszem a szatyromba, de a rendész meglátja, hogy mit művelek. Mit fog csinálni?

-          Megkéri Önt, hogy szíveskedjék visszavinni a hagymaszárat.

-          Milyen alapon kér engem?

-          Mert tilos kivinni az áruházból a hagymaszárat.

-          Tehát azért, mert loptam?

-          Igen.

-          Tehát én tolvaj vagyok, ha kiviszem a hagymaszárat?

-          Jogilag igen.

-          Ugye, a rendész nem érhet hozzám?

-          Nem.

-          Ha én megmakacsolom magam, és nem viszem vissza a hagymaszárat, mit csinál majd a rendész?

-          Segítséget kér.

-          Hívja a rendőrséget, hogy tolvajt fogott?

-          Nem hiszem.

-          Mástól pedig nem kérhet intézkedést.

-          Nézze, nem gondolom, hogy a rendész cirkuszt akar, valószínűleg nem fog csinálni semmit.

-          Akkor tehát a szatyorban ki szabad vinni a hagymaszárat.

-          Nem.

-          De most mondta, hogy a rendész nem fog csinálni semmit, holott a lopás bűncselekmény, és ő tolvajt fogott.

-          A cselekmény minősítése az értékhatártól függ.

-          Hány hagymaszárat kell kivinnem a szatyorban, hogy a rendész eljárjon?

-          Nagy tételben alapítványok és egyesületek kivihetik, ha igazolják, hogy feldolgozzák a szemetet.

-          Tehát mégis kivehető a hagymaszár? Nagy tételben ehető, csak kis tételben nem?

-          Igazolni kell, hogy nem emberi fogyasztásra szánják, hanem pl. állati takarmánynak.

-          Tehát az állat többet ér az Auchannak, mint az ember. Jó tudni.

-          Ne forgassa ki a szavaimat!

-          Értettem. Nem forgatom ki. De hány bejelentés érkezett eddig, hogy a rekeszbe dobott, friss hagymaszártól bárki is ételmérgezést kapott?

-          Nem érkezett ilyen panasz.

-          Tegyük föl, hogy az egyik vásárlóval megbeszélem, hogy nekem adja az ő hagymájának a szárát. Ajándékba. Akkor az én külön auchanos ingyen zacskómban kivihetem?

-          Igen. Ha együtt állnak sorba.

-          Na végre. Tehát mégis kivihető a hagymaszár. Tudtam!

-          Nem vihető ki.

A beszélgetést követően felhívtam a BRFK-t, hogy tehetek-e hagymaszár lopás esetén feljelentést önmagam ellen. Az illetékes hangján érződött, hogy a mentők hívására gondol, de elég gyorsan megértette, mi az igazi probléma. Az, hogy az Auchan francia származású vezetője lelketlen, az amúgy is szegény embereket büntető lény. A zsernyák azt is mondta, hogy tehetek feljelentést, de a rendőrség nem fog nyomozást indítani, mert nem történt bűncselekmény. Ha viszont a rendész letolvajoz, magánvádas eljárást indíthatok vele szemben becsületsértés vagy rágalmazás miatt.

Megkérdeztem még az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézettől, hogy szerintük származhat-e baj abból, ha valaki „szemétbe dobott” hagymaszárat használ föl? Annyit mondtak csupán, hogy felhasználás előtt természetesen mossuk meg a szárakat.  

Csillagnyájak az égen. A magas,
törtrajzú dombhát sötétben tűnődött.
S mondá Jézus: „Mielőtt a kakas
harmadjára megszólal - egyikőtök
elárul engem …" „Elárul? Lehet?"
És mi az asztal körül megremegtünk.
Halkan lopódzva már ott lépkedett
az Álszentség, a Hazugság közöttünk…
 Jézus mosolygott. A hűlő hamut
gondolkozva túrta egy zsenge gallyal.
A hang még kakastorkokban aludt,
de érlelte már odakinn a hajnal.
Bennünk nehéz csend és kételkedés.
Egyszercsak a sötétben messzehangzó-
harsányan, mint az ágyudörrenés,
felrivad zengőn az első kakasszó.
Szél száll, az ég felhőrongyaival
játszik, majd elröppen a láthatárról…
 Már a második kakasszó rivall -
az áruló csak nem ad jelt magáról!
Nem, nem tévedhet mégse Mesterünk,
a Próféta, lelkünk parancsolója!
Porrá omlik mi választott hitünk,
hogyha a jóslat nem válik valóra!
Elhullunk, mint a fű, szétszóratunk,
 nincsen remény, sem ima, mely segítsen.
Ha nem adjuk halárra őt magunk,
meghal bennünk a magunkszülte Isten.
Legyen enyém hát a világ előtt
a bűn, a vád, az arcpirító szégyen!
Én tudom: halálra kell adnom Öt,
meg kell ölnöm Jézust - hogy Krisztus éljen!
Hamar…!                                              
                 Egy csillag szaladt le, felém,
az égalj piros fényvirágot bontott…

… Hozzája lépvén, csókkal illetém.
És felismerék Őt a darabontok!

(Miha Kvlividze: Júdás monológja)

A fenti költemény Rab Zsuzsa fordításában 1971-ben jelent meg. Ez azért érdekes, mert csak később, 1978-ban találták meg azt a dokumentumot, a Júdás evangéliumát, amely időszámításunk szerint 220 és 340 között keletkezhetett. Az evangélium szerint Jézus arra választotta ki Júdást, hogy az „elárulja” majd őt, de „árulása” épphogy a jézusi mű kereszthalál általi beteljesítése, Jézus lelkének a testéből való kiszabadulása lesz, s Júdás, noha sok időn át lesz kitéve a többi félrevezetett tanítvány és követőik gyalázkodásának, végül megdicsőül majd.

A „hivatalos” keresztény egyházak meglehetősen zavarba jöttek akkor, amikor a National Geographics bemutatta a művet, és kétségbeesetten magyarázkodtak, hogy tulajdonképpen tudtak az evangélium létezéséről, de hát számos tévedés keringett annak idején a naiv nép körében, esetünkben is csupán egy ilyen tévedésről van szó, amit felfújt a média.

Érthető volt a zavar, hiszen minél merevebb egy ideológiai rendszer, annál kevésbé tűri, hogy az általa definiált erkölcsi normákat viszonylagossá merje tenni bárki is. S bár Jézus a megbocsátást és a szeretetet hirdeti, az egyházak sokkal inkább kedvelik az eredendő és a nem eredendő bűnök megbüntetését – s itt nemcsak az inkvizícióra gondolok, hanem a bűntudat következetes erősítésére is.

Kétségtelen azonban, hogy az árulást a legnagyobb bűnök közé soroljuk. Talán csak a gyilkosság nagyobb bűn ennél.  Minden bizonnyal az a fő oka ennek, hogy az áruló személyét a bizalmunkba fogadjuk, tehát érzelmi viszony is van közte és köztünk, vagyis az árulás a lelkünket sebzi meg.

Ugyanakkor az árulás – mondhatni – hétköznapi jelenség, mindannyiunkat árultak el már, és valamennyien voltunk már árulók. Néhány esettől eltekintve – katonai árulás, hivatali-üzleti titok elárulása – ugyanis az árulás nem büntethető ténylegesen, az árulás megúszható, és az áruló jól jár. Nem ő szenved az árulástól, hanem Te, birka, aki hagytad elárulni magad.

Igen, elárulni valakit vagy valamit – bűn. A szerződésszegés minősített formája. Azé a szerződésé például, amely arról szólt, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, hiszen szeretjük egymást. Csakhogy mi van akkor, ha valamelyikünk már nem szereti a másikat? Akkor vagyunk-e árulók, amikor színleljük csupán a szeretetet – s ezzel eláruljuk a szeretet magát? Vagy akkor vagyunk-e árulók, amikor felbontjuk a szerződést – s ezzel eláruljuk a jóban-rosszbant?

Vagy itt van például az egyik, a múlt század hatvanas éveiben sokat vitatott történelmi esemény, a világosi fegyverletétel minősítése. Németh László drámája (Az áruló) vetette föl legdrasztikusabban a kérdést, s talán emiatt is indult a vita: Az-e az áruló, aki láthatóan vesztett helyzetben feladja, és ezzel – reményei szerint - milliók életét menti meg?  Vagy mégis inkább az-e, aki az utolsó csepp vérig beáldoz mindent, mert a hősi halál példamutató a jövő harcosai számára is?

Tudjuk, hogy általában a konkrét helyzet ismeretében mondhatunk megsemmisítő vagy feloldozó véleményt. A konkrét helyzet azonban konkrét emberek ismeretét is feltételezi. Az nem vitás, hogy hősök voltak, akik a válogatott kínzások ellenére sem árulták el a társaikat. De árulók voltak-e azok, akik nem bírták a fájdalmakat, akiket sikerült megtörni?  Ők voltak-e az árulók, vagy azok, akik kínozták őket?

S mikor volt áruló Geréb? Akkor biztosan, amikor elárulta a Pál utcaiakat a Vörösingeseknek. És amikor megbánva tettét, a Vörösingesekről közöl fontos információkat a Pál utcaiaknak? A jó árulás nem árulás?

Na birka, most legyél okos!

Felébredsz.

Hányingered van.

Kiugrasz az ágyból, fölüvöltesz.

Hát elment. Még alig érkezett meg ugyan, de már elment. Ugyanolyan természetességgel, ahogy jött.

Elment. Nincs itt. Tegnap még… Az tegnap volt.

Ma nincs itt. Nincs. Semmi nincs. Nincs semmi.

Csak ülsz, tépkeded a hajadat, még nem tértél magadhoz. Nem tudsz tanulni, semmit nem tudsz.

Rád szólnak a pénztárnál, hogy tedd el a kártyát. Sajnálkozó arcok vesznek körül.

Ráz a hideg, aztán már semmi nem ráz. Nem is sírsz, hiszen férfi vagy - ha lány vagy, akkor sem hagyod el magad. Nem szabad.

Zokogsz. Nem mintha megkönnyebbülnél, csak úgy kénytelen vagy kizokogni magad.

Nem haragszol rá, önmagadra haragszol. Gyűlölöd. Szereted.

Felállsz.

Leülsz.

Nem  érzel semmit, bár fájna.

Fáj.

Leginkább az fáj, hogy…

 Mindenütt fáj.

Esteledik.

Megágyazol, lefekszel.

Eszedbe jut, hogy... Nem jut eszedbe semmi.

Lassan elalszol.

Elmúlt az első nap.

Az alábbi emilt azért kaptam, hogy – mint majd azt olvasni is fogjátok – az minél több emberhez eljusson. A szerzőnek állítólag diplomája is van, méghozzá pszichológusi és énektanári is. Ezért különösen kínos az a tömérdek helyesírási hiba, amit a Magyar Rádió egyik, nagyon jól fizetett, vezető munkatársa, szerkesztője megenged magának egy nagy nyilvánosságnak szánt irományban. Nem beszélve arról, hogy a szerzőnek gőze sincs a word szövegszerkesztő használatáról, különben nem használna balra igazított szövegben minden sor végén „új bekezdés” jelet, hanem tudná, hogy a word automatikusan tördel. Az meg különösen érdekes lehet, hogy miért választ el egyes szavakat, másokat meg nem.

A forma és a tartalom egyébiránt valóban figyelemre méltó egységet alkot.

Tehát először a szöveg, betűhíven, úgy, ahogy az emil mellékleteként kaptam, csupán a zavaró félkövér szedést alakítottam át normálra:

…………………………………………………………………………

Kézcsók, sziasztok !

Ezeket a sorokat okulásként  írom és küldöm tovább,hogy

mindenki tanuljon belőle és ne járjon úgy, mint én.

Eddig azt hittem, hogy dörzsölt vagány vagyok akit nehéz átverni,

különben is  reggelenként több tonnát emelek, tehát a testi kondí-

ció jól hat a szellemiségre is.

Nem gondoltam volna, hogy csúnyán hülyére vehetnek olyan emberek/?/

akik harmad annyi ideig sem jártak iskolába, mint én.

Május 11-én, kedden reggel történt. Az egyik növendékemet vártam

otthon egy  soron kívüli ének órára. Utána készültem be a Rádióba

dolgozni.

Csöngettek. A nejem szólt, hogy itt egy pasas, aki kitakarítaná az

eresz csatornát és helyre húzgálná a cserepeket. Kimentem a kapuhoz

és láttam, hogy az illető nem az idén barnult le. Persze ez nem tánto-

ríthatott el  , mert az egész művészi pályám a cigányokkal zajlik,

szívbéli barátaim vannak közöttük, milyen alapon zárkózom el egy

munkát kereső roma embertől ?

Közben kiderült, hogy még vannak a mikrobuszban. Kérték, hogy

a létrák miatt hadd tolassanak be a kertbe.

Kiszállt hat nagydarab olácigány, ők voltak a „csapat”.

 Ez már elindíthatta volna a vészcsengőt hátul az agyamban…

-Mennyibe fog kerülni ?

-Tízezer forintba-mondja a cigány.- Azaz magának megcsináljuk

nyolcezerért.

-Ne csinálják nyolcért, legyen rendesen elvégezve, adok egy tízest és

lehet, hogy máskor is találkozunk.

A vezetőjük nézegette a  csatornákat, fejét csóválta, azt mondta, elérettek,

lyukacsosak. Igaz, hogy kilenc éve végeztük az emelet ráépítést, de ráhagytam.

-Szóval, mégy egyszer kérdezem, mennyit fogok fizetni ?

-Mondtam, hogy nyolc ezret- így a cigány.

 Közben kedélyesen elbeszélgettünk. Elmondtam,hogy mivel rádiós

beosztásom miatt szakmai vezetője vagyok az összes cigányzenésznek

és nótaénekesnek, régen egyszer azt mondták, hogy tiszteletbeli

zenészvajda vagyok.  Én pedig ezt szívesen „hordozom”meg be is mondom

minden olyan fellépésen, ahol sok a roma a nézőtéren. Mindig nagy

tapsot kapok erre.

Megérkezett a növendékem, elkezdtük az ének órát.

Egyszer csak jön a feleségem kétségbeesve:-Gyere már, mert ezek

lekapták és cserélik az ÖSSZES csatornát, mennyibe fog ez kerülni.?

Kirohantam és kérdőre vontam a vezetőt, hogy mit csinálnak ?

-Amit maga is mondott, kicseréljük a csatornákat.

-Ki kérte ezt, én nem !! És mennyibe fog ez kerülni ?

-Amennyit mondtam, nyolcezer forint MÉTERENKÉNT !!!

-Azonnal abbahagyni a munkát és tessék számolni  !!!

Az egyik paréj biztosított, hogy még  kétmillióba sem fog kerülni.

Azt hittem, hogy elájulok. Gyorsan átvillant az agyamon, hogy ezek

gazemberek, képesek visszajönni, bosszút állni.

-Azonnal csináljanak egy gyors számítást !!!

Nekiállt a rohadék, majd így szólt : ÖTSZÁZNYOLCVANEZER !!!

A nejemmel együtt ordítottuk, hogy nem kértük a cserét, ők forgatták

félre a szót. Szó sincs arról, hogy én ezt kifizessem.

Elkezdődött a cigánykodás. 500.000, majd „ csak magának” 450.000

Azt nem mondhattam, hogy csinálják vissza az eredetit, mert a levert

régi csatornákat szétbarmolták és ott maradtam volna esővíz elvezetés

nélkül.  Többször is eljátszották a szemétládák:- jó, akkor ne fizessen

semmit … és indultak kifelé. Ki a fene mert volna ebbe belemenni ?

Végül azt mondtam: - bár nem tartok itthon pénzt, de ha elmegyünk a

bankhoz, hajlandó vagyok 300.000 Ft-ot fizetni és felejtsük el egymást.

Úgy is lett, ott várt a díszkíséret a bank előtt.

Mielőtt átadtam volna a pénzt, elmondtam nekik:tudom, hogy az aljasságuk miatt

 nem érinti meg magukat  az amit mondok, de ez a pénz nyaralásra lett félretéve. Én egy hattagú családot tartok el egyedül, nehezen fogjuk kiheverni a veszteséget.

Tudom, hogy egy munkának van munkadíja és anyag költsége, de ez nekünk

nem volt bekalkulálva, nem is volt rá szükség, hiszen egy kilenc éve feltett

csatorna nem szorul cserére. Csak tisztításról volt szó. Tehát BECSAPTAK !

Látszólag szánakozó pofát vágtak,de utána gondolom, jót röhögtek rajtam.

Elővettem egy névjegyet:

-Nézzék, ez Kállai Csabának, Magyarország cigány fővajdájának a névjegye.

Jó viszonyban vagyunk. Időnként Ő is föllép velünk és énekel.

Most fölhívom és ezt az egészet elmesélem neki, véleménye szerint jót tesz-e

ez az amúgy is ingatag magyar-cigány viszonynak és vajon milyen irányba

tereli a már meglévő cigány-gyűlöletet ?

Csabát fölháborította az ügy és kérdezte,hogy visszaadassa-e a pénzt.

Nem kell mondtam,mert végül is  látható a munkájuk eredménye, a szakmájukhoz

értenek, remélem rendes anyagot használtak. Maga az elv, ha egy kis nyugdíjas

beengedi őket, azzal  mit művelnének ?

A házamon itt-ott valóban új bádog csillog. El se merem képzelni, mi lett volna,

ha nem állítom le időben a munkát. Feleségemmel internetről megszereztük az

anyag árakat és átlagolt munkadíjakat. Ha AKARTUK is volna a munkát, tehát

mi kértük volna föl ezeket az állatokat, akkor is 200.000 Ft-tal vagyunk átvágva,

de mivel nem volt szükség a munkájukra, így 300.000 a veszteség,plusz az átverés,

csőbehúzás. Nem rossz órabér azért a kb.40 percért a megérkezésüktől a bankba

indulásig. Olyan csatorna pedig nincs, aminek 8.000 Ft lenne a folyómétere.

Megjegyzem a bank előtt igen kényelmetlenül érezték magukat, mert a tőszomszéd-

ságában van a kerületi rendőr kapitányság…

Bár én szigorlatoztam 30 éve pszichológiából, rá kellett jönnöm, hogy sehol nem

vagyok ezekhez a disznókhoz képest,  akik tökéletesen fölépített lélektani csapdával

húztak csőbe, bizonyára van benne gyakorlatuk elég .

Nem tudom, mennyit szánt még nekem a Jó Isten. Kellett az, hogy ezután a hátralevő életemet úgy éljem:- Ne közösködj cigánnyal, mert becsap,   kirabol !!!

Ez természetesen nem vonatkozik szeretett kollégáimra, barátaimra.

Küldjétek el mindenhová, hogy az emberek figyeljenek, legyenek résen, és ,ha

meglátják a LEC-828 f.rendszámú elől narancssárga,hátul fehér mikrobuszt,

jól gondolják meg, hogy szóba állnak-e velük   !!!

Tarnai Kiss László

énekművész, tanár

vezetőszerkesztő-műsorvezető

Magyar Rádió Zrt.
RENEK
H-1800 Budapest
Bródy Sándor u. 5-7
Tel.: 06 1 328 8302
Fax.: 06 1 328 7079
Mobil: 06 30 9 347 235

…………………………………………………………………………

Most pedig következzék egy válasz a levélre, amit ugyan nem én fogalmaztam, de megegyezik az én álláspontommal, tehát vállalom én is:

…………………………………………………………………………

Szia Laci!

Ha cigány, ha nem cigány, mióta rendelsz meg munkát (ereszpucolást, ablaktisztítást, parkett vixelést, akármit) az utcáról? 

És miért?

Balfasz vagy öregem, és eléggé rossz szájízt hagy maga után a leveledben olvasható néhány kitétel, pláne, hogy tiszteletbeli cigány vagy. A "nem az idén barnult le", "ezek az állatok" és a többi. 
Átvertek. Ez tény. S hogy éppenséggel cigányok? Ez is tény, de LÉNYEGES?

Ne a fővajdának, Önmagadnak tedd föl a kérdést: "...véleménye(d) szerint jót tesz-e ez az amúgy is ingatag magyar-cigány viszonynak és vajon milyen irányba tereli a már meglévő cigány-gyűlöletet?.."

Amúgy örülj, hogy van munkád, egészséged, és az is valami, ha van mit ellopni Tőled.